Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-17 / 193. szám
• • Unneprontó Kézy Béla (Új Kelet) Magvetés, aratás, kenyér. Föld. Anyaföld. Édes. Honfoglalás. Ezerszáz év. Őshaza. Kárpát-medence. Szent István. Államiság. Nemzet. Nemzetállam. Nemzeti szín. Magyarság. Színmagyar. Díszmagyar. Királyság. Köztársaság. Elnyomás. Szolgasors. Lánc. Kard. Eke. Szabadság. Zászló. Lobogó. Szelek. Fényesek (Alkotmány. Forint.) Nagyvilág. Haza. Európa. Nyugat? Közép? Kelet! Kompország. Sodródás. Forgás. Köpönyeg Nemzetek. Népek. Népecs- kék. Nagyobbak. Kisebbek. Kisebbség. Többség. MI, mi, mi! Mások? Másság? Együtt? Soha! Egységben? Kétségben! Külön. Keletre? Nyugatra? Sehova!!! Gazdaság. Gazdagság? Csak nekem! Szegénység? Csak másnak!. Irigység??? Piac. Pénz. Mikor? Kultúra? Minek? Ember. Emberiség. Emberség. Kinek jó? Kinek kell? Nép. Tömeg. Mi. Egy párt. Pártok. Demokrácia. Mi igen! Ok nem! Mi jól! Ók rosszul! Mi mindent! Ók semmit! Mi adjuk! Ók veszik! Másokért? Magamért!!! Csak mi! Más senki! Csak ÉN! Más? SENKI! Múlt? Nem számít! Jelen? Megszerzendő. Jövő? CSAK NEKEM... nekem... nekem... Kevesebb gyermek Balogh Csaba Ukrajna-szerte felerősödött tendenciaként jelentkezik a születések számának fokozatos csökkenése. A demográfiai mélyhullám elsősorban a városi lakosságot érinti. A Dnyeper folyó mentén lévő nagyváros, Dnyep- ropetrovszk utcáiról, tereiről például szinte teljesen eltűnt a gyermekzsivaj. Itt az újszülöttek számának drasztikus csökkenése már évek óta tartó folyamat. A világrajöttek ráadásul egyre mostohább körülmények közé cseppennek. A statisztikai kimutatások arról vallanak, hogy az elmúltévben kétszer kevesebb csecsemő látta meg a napvilágot, mint tíz évvel korábban. Az újszülöttek 58 százaléka teherként, nem kívánt terhességből jön a világra. Ráadásul a szülő nők mintegy fele még nem érte el a nagykorúságot. Ezért nem is csodálni való, hogy az anyák 32 százalékát egyáltalán nem érdekli az általa szült kisded sorsa. Nyolcvan százalékuk valamilyen veleszületett rendellenességgel rendelkezik. Egy év alatt 15 százalékkal emelkedett a csecsemőhalandóság. Az élet kezdetén szerzett betegségek végigkísérik a gyerekeket egész életük során. Az idén végzett középiskolásoknak például mindössze 15 százaléka vallhatja magát teljesen egészségesnek. A jelek szerint ez az arány évről évre tovább romlik. ÚJ KELET Riport Kinyitni, berakni, számolni, becsukni Ami jár a kenyérnek... Kozma Ibolya riportja Finom illat száll az éjben. Úgy csípnék egy falatot a forró kenyér farából. A sárga zsemlék a polcokon, szállításra várnak. A nagykállói pékségből indulva hosszú utat járnak be. Melyik városba, faluba és milyen asztalra kerülnek? Csupa talány röpke életük. Benke Misi és Zoli válogatják a temérdek kiflit, a különféle kenyereket és süteményeket. A települések, boltok kérése szerint. Lászlótanyán csak huszonöt kenyeret kémek hétfőnként, míg a nagyforgalmú nyíregyházi abc megrendelése egy fél pótkocsit foglal el. Nagy sárga ládákba pakolnak, és szállítólevelet tűznek közé. A rend kedvéért. Robi és Attila, a két gépkocsi- vezető fél kettő tájban érkezik. Dzsekszon késik. Disznótoron volt előző nap, a fogáshoz, a felbontáshoz szíverősítő is jár, így senki sem csodálja, hogy elfelejtett felébredni. Robi indul kelteni. Közben hárman is magyarázzák merre lakik a jó öreg Dzseki. Egyikük sem ingerült, bár tudják, ilyenkor minden perc számít. Néha fel-felpillantanak, kiindult e már a két autó. Pékmesterek serénykednek a dagasztótál körül. Ok is, a segédek is mind fiatal srácok. Az utcán látva még gyereknek néznénk őket. Most komoly, férfias az arcuk. A munka felnőtté tette őket. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal járnak a dagasztótál körül, másodpercek alatt szedik le a szakajtókosarakat. Csak a szemek villanásából látszik: figyelnek egymásra. A kemencében megforgatják a kenyereket, pakolnak, lekenik a bedagasztott formákat. Itt már nincs helye a sok szónak. Feri bácsinak gyerekként sem a tanuláshoz, sem a munkához nem fűllött a foga. Apja viszont szigorú ember volt, szerette volna, ha tanul a fia. Az öreg lustaságot nem tűrt a házában. Ha már az iskola nem felelt meg tizenkét éves gyermekének, hát a pékTarkóba hasít az ébredés. Hajnali egy óra. A hideg víz szinte fáj, és keserű a korai kávé. Még könnyen zúdulna az álom és nehéz az indulás. Csend. A Hold éjkék takaróján pihen. ségbe küldte, hogy tanulja meg, mi a kötelesség és a munka. Az álmos éjszakákon a kemence mellett ácsorgott a kis Makár Ferenc, s ha nem jól készítette elő a kovászt, ugyancsak ellátták a baját. Egy esztendő múlva mégis megszerette a szakmát. Akkor sem, amikor a fogságból hazajövet már a kapuban várták az államosítok. Akkor még kérték, mondjon le üzleteiről. Gondolkodási időt kért, de mindenki tudta, hogy a döntés már nem az ő kezében van. Még azt is alig engedték meg, hogy egyszerű munkásként dolgozzon abban a pékségben, amelyet ő sajátjának mondott, de még valamikor az édesapja is. Szaktudása, hozzáértése miatt azonban csakhamar vezető beosztásba került. Ez a szakma nem tűri a kontárokat. Itt munkaszerető, szorgos emberekre van szükség, akiknek a szakma az élete. Mert a kenyér ízén érezni lehet, hogy szeretettel vagy csak úgy immel- ámmal készítették. Feri bácsi elmúlt hetvenéves. Talán nem is tudna munka nélkül élni. Csak néhány hónapja, hogy alszik éjszakénként, és nem sütögeti a Makár-kenyereket. Nyugdíjaskorban kezdett ismét vállalkozni. Talán nosztalgiából, talán azért, hogy megmutassa: ennyi idő után is tud mindent, amit a kemence melletti éjszakákon megtanult. Noha már csak a vezetéssel, az üzem irányításával foglalkozik, még mindig megnézi, milyen az előkészített kovász, milyenre sült a kenyér. Tanácsot ad, segít. Nem olyan szigorú, mint édesapja hajdan, de megköveteli a rendet. — Fiam, ez nem egészen jó. Máskor jobban ügyelj... Ami jár a kenyérnek, annak benne kell lenni... — mondja csendesen. — Ezek a gyerekek nem úgy tanulják a szakmát, mint hajdan én — magyarázza. — Nekünk fejből kellett tudni, hogy száz mázsa kenyérhez mennyi liszt, vaj és más egyéb kell. Ismerni kell a túrós bélesek, pogácsák, kiflik, zsemlék alkotóelemét. A mostani végzősök nincsenek tisztában ezekkel az alapvető fogalmakkal. Nem jól tanítják őket, hiszen ezek a legfontosabb ismeretek. A szakma alapjai. Én írom le nekik a részletes listát, ami ott van előttük. Az én fiam sem akart pék lenni. Most felnőtt fejjel tanulja a szakmát. Feri bácsi négy—öt kiflit keres. Megmaradt régi szokásaként szalonnával eszi a ropogós süteményt. — Tudom, meglátszik rajtam — csap a hasára — de nem bánom! Attila és rakodója már megpakolták az autót, de az indulással még várni kell. Letört az akkumulátorsaru. Megette a sav. A kis szöszke rakodó tüsténkedik körülötte. Elemlámpával világít sofőrjének a sötétben. Lassan a pótkocsi is megtelik. Az indulásnál derült ki: sem az autó, sem a reggel nem indul egyszerűen. Végre friss, ruganyos léptekkel megérkezik Dzseki is. Görbe lábait minden reggel megmosolyogják. Talán fel se figyeltek volna rá, ha nem hangsúlyozná folyton. — A katonaságnál volt baj, mikor azt mondták, hogy zárjam össze a lábam. Akárhogy szorítottam egymáshoz, csak nem sikerült. Ha keresztezem magam előtt, akkor minden rendben, de így meg nem tudok menni — mondja kacagva. — Görbe lábam van, mint egy focistának. Beszél, közben rakja a ládákat. Szállítólevelek, kulcsok, kenyerek. Többször is ellenőrzik, minden rendben van-e. Benke Misi és Zoli hangtalanul néz körbe. Szemük alatt halvány karika. Éjféltől rakodnak. A hátsó helyiségben már söpröget az egyik pék. Két óra. Elkészíti az utolsó kovászt, s mehet haza. Lassul a mozgás, csendesül a szó. Zajtalanul indul a Ford, döc- cenés nélkül gurul a keskeny úton. A lámpától sárgás fényt kapnak a fák, halvány sugárként kísérik a kenyereskocsit. Egy lélek sem jár ilyenkor, még csak egy eltévedt autó sem jön errefelé. Dzsekszon meséli disznótoros élményeit. Hogyan vágták le a malacot, hogyan sütötte a 1996. augusztus 17., szombat zsírt, s hányszor húzta meg a poharat. Robi hallgat. Az útra figyel. Nem tudni, mikor bukkan elő egy-egy eltévedt vad vagy korai járókelő. Lászlótanyán a tejeskocsi már a bolt előtt áll. — Csak a kenyeres meg a tejes van fent ilyenkor — dörmögi Dzseki. Robi kulcscsomót keres. Legalább harmincféle kulcsot fűztek egy karikára. Valamennyi boltnak legkevesebb három kulcsa van. Kis lakat, nagy lakat, zár... A kenyeresek az előtérbe rakják az árut. Ha a bejárat előtt hagynák, talán a jó illatról még megkívánnák az arra járók és megdézsmálnák a ládákat. A zárak, lakatok nyitása veszi el a sok időt. Megkoptak már. Kinyitni, berakni, számolni, becsukni... A következő állomás Császárszállás. Kenyerek, kiflik, zsemlék. Nyitni, számolni, berakni, csukni... Nyíregyháza. A boltokat csak számozás és szállítólevelek szerint ismerik. Eldugott utcák garázsboltjaiba, forgalmas terek ábécéibe pakolnak. Nyitnak, számolnak, rakodnak és zárnak. A Ószőlő utcától az Örökösföldig elfogynak a kenyerek. Még mindig forró kenyér illata száll, s körüllengi a boltok ajtaját. Hívogatón, csábítón. Kordul az eddig lusta gyomor, bizony ennék egy falatot a meleg a kenyér farából. Robi és Dzseki visszaindul a pékségbe. Lehet, hogy akad még néhány fuvar ma délelőtt. Néhány órás alvás után pedig viszik tovább a következő éjszakai fordulót. A pékeknek, raktárosoknak talán még kevesebbet pihen a szemük. Pedig a vásárlót nem érdekli, hogyan került a polcra a kenyér. Mikor sütötték, fáradtak voltak-e a készítők? Gondokkal terheltek voltak-e vagy jókedvűen dolgoztak? Nem érdekes. Csak a ropogós íz, az Ulat és a puhaság számít. A tarkómban tompa fájdalom. Halk nesszel nyitom a lakásajtót. Néhány kamion csörömpölése hallatszik a nyitott ablakon a távoli főutca felől. Tejes- és a kenyereskocsik találkoznak az utakon. Az éjszakai ébredőknek minden hajnalban szúrja a szemét a lámpa fénye, és kesernyés ízű a korai kávé. Ma ünnepelnek a pékek, ma a pékek napja van. Ünnepelnek, pihennek, de előbb megsütötték a mindennapit.