Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-24 / 197. szám
UJ KELET Évforduló 1996. augusztus 24., szombat 5 „Szíve dobbanásai voltunk a városnak” Berki Antal és Palotai István alapító tagok Berki Antal (Új Kelet) ______ Szín házbarátok kezdeményezésére 1894. február 6-án avatták fel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház épületét. A kőszínház első önálló társulata 1981. augusztus 26-án alakult meg. — Te például hogy kerültél a színházhoz? — Már nem is tudom. Hallottam, hogy Bozóky Pista társulatot szervez, és vagy felhívtam telefonon, vagy véletlenül találkoztunk valahol, de mindenesetre én jelentkeztem. — Miért? — Izgalmasnak látszott vadonatúj társulatban szerepelni, vonzott, hogy alapítótag lehetek. — Hányán is voltunk? — Nem volt túl nagy a társulat, összesen 130-an voltunk, ebből 39 színész. Pont annyian, amennyi a színház méreteinek megfelel, és amekkorát egy ilyen város, mint Nyíregyháza el tudott tartam. — Emlékszel, milyen volt az évadnyitó társulati ülés? —Persze, 1981. augusztus 26- án, szinte napra pontosan egyezően, mint a mostani jubileumi évadnyitó. Aznap délelőtt érkeztem, azt se tudtam, hol van a színház, sem azt, hogy hol fogok lakni. Az állomáson beültem egy taxiba, és úgy kilenc körül beléptem a színház kapuján. — Én egy nappal korábban érkeztem. Felkerestem Gyúró Imrét, az akkori megyei tanács elnökhelyettesét, és kértem a segítségét. Állás kellett a feleségemnek. Tíz percbe sem tellett, és máris minden el volt intézve. Mindezt csak azért mondom, mert talán jellemzi azt a végtelen szeretetet, amivel ez a város fogadott bennünket. Állítom, hogyha kértük volna, hát zöldre festik az eget. — Tudod még mi, volt aznap a programod? — Mindenekelőtt a társulati ülés. Tizenegykor kezdődött, a színház zsúfolásig telve volt. Ott volt mindenki, aki élt és mozgott akkoriban a városban. A város, a megye vezetői, a minisztérium magas szinten képviseltette magát. Úgy emlékszem, Tóth Dezső kulturális miniszter- helyettes volt jelen, és persze Bőgel Jóska. Mindenki boldog volt, és érezhetően örült a frissen alakult társulatnak. Mostanra kicsit feledékenyebbek lettünk, kidobtunk a hajóból, aki, vagy ami az „átkosban” valamilyen fontosabb szerepet játszott. Pedig az akkori vezetők áldozatos munkája nélkül ma sem lenne itt színház. Említhetnénk neveket, például Ekler György, Csernussy Endre is sokat segített, de még a sokat szidott megyei pártbizottság is, hogy megteremtődjenek az önálló társulat létrehozásának feltételei. Bozóky István alapító igazgató igazán nagyszerű társulatot szervezett. — Azt hiszem, a többség jóval előbb érkezett a színházhoz, mint ahogy szükséges lett volna. Csak bolyongtunk a téren, és csodáltuk a gyönyörű épületet, mígnem aztán lassan kezdtek összeverődni az egymást ismerők. Szervusz, szia... hát te is? Mindenkinek meglepetés volt a másik, mert senki sem tudta előre a csapatösszeállítást. Az ország szinte minden színházából szerződtek ide színészek, technikai dolgozók. És milyen érdekes egy ilyen színházteremtő állapot — szinte átprogramozza az ember agyát —, tiszta szívű örömmel ölelkeztünk mi is —te meg én — akik majd húsz éve utáltuk egymást, hogy ez az ölelés aztán örök barátsággá váljék, áttörve még országok határain is... — Nagyon megható volt az alakuló ülés. Köszöntők vég nélkül. Volt köztük protokolláris szöveg is, de minden beszédből sütött a felénk áradó szeretet. Aztán Bozóky felolvasta a színház alapítólevelét, amit a társulat közfelkiáltással elfogadott. Újraolvasva, ez az alapítólevél ma is vállalható. A szavazás után Bozóky vigyázzba állt, és — sohasem felejtem el — azt mondta: „Ebben a történelmi pillanatban — kicsit elgondolkodott —, igen, ebben a történelmi pillanatban tisztelettel jelentem a város és a megye vezetőinek: a Móricz Zsigmond Színház megalakult.” — Mi történt a társulati ülés után? — Ismerkedtünk a várossal, egymással. Legtöbbünk ideiglenes helyen lakott. Akkor még nem készült el a színészház. Az első pár napon a Kemév Bethlen Gábor utcai munkásszállóján laktunk. A kezdeti időket arra használtuk, hogy belakjuk a színházat és a várost. Mindenkinek lett valamilyen lakása. Ki a Bessenyei térre, ki a Jósavá- rosba, ki Sóstóra költözött. A lehetőségekhez képest kényelmesen laktunk. — Valóban. Annak ellenére, hogy még nem volt színészház, mégis minden megoldódott. Méghozzá remekül. Nyugdíjasház, Titász-üdülő, Kemév-üdülő. Minden játszott, csak legyen helyünk. A sóstói csapat nagyokat marháskodott. Emlékszem, Szigeti Andrissal nagy eleganciával odaálltunk a benzinkúthoz két kocsival — Trabanttal és Skodával —, és tankoltunk kétfelé. Volt egy húszasunk. Andrisnak is, nekem is jutott vagy két—három liter.„A többi a magáé, fiam” — mondta, egy lord eleganciájával... Szegények voltunk, mint a templom egere, de mindenünk megvolt, mert volt hitünk. Nem is kell kutakodni agyam rejtett bugyraiban. Egészséges, ép képek villának fel szemem előtt. Még bútort is kaptunk, az akkori mércével mérve nem is rosszat, például „omegaillesztésű” állópolcokat. Lehetett választani, volt piros, fehér és fekete. Három járt, de a gondnoktól ki lehetett sírni ötöt, akár hatot is. Kétaknás, „sebességváltós” román mosógép-centrifuga is dukált. Jól mosott, csak egy apró hibája volt. Ha vizet töltöttél bele, hát úgy megrázott, mint Megváltó a csizmakészítő kisiparost. Módszer: állandó „bekapcs”-állapot, és a dugó játszik. Senki sem görcsölt, hanem a megoldást kereste. Tanulságos... Nem valami enervált köldöknéző társulat volt az! Mindenki teli élettel, teli mániával. A világ legtermészetesebb tényeként fogadták el például, hogy nekem a 12 négyzetméteres „lakásomban” van két aranyhörcsögöm, egy tengerimalacom, egy papagájom és egy ak- váriumnyi halam. Szereti az állatokat. Passz. És már „tiszteletben is tartottak”. Györgyfalvai Petinek volt egy ős-Peugeotja, bár — az igazat megvallva — könnyen lehet, hogy Péter volt a Peugeot-é. Oly forró volt ez a szerelem, hogy Péter szinte mindig hónaljig olajosán jött be a színházba. Albert Éva, a felesége egyszer aztán kibökte, hogy az autónak kutya baja, csak a félje „nosztalgiázik”, mivel eredetileg autószerelő volt, mielőtt fölvették a főiskolára. — Az első évadban minden ünnepélyes volt. Még karácsonykor is játszottunk. Egyszerre két darabot kezdtünk próbálni, szinte mindenki kapott feladatot. A nagyközönség számára 1981. október 17-én volt az igazi színházalapítás. Akkor mutattuk be a Csongor és Tündét, és szinte azonnal utána, október 23-án Tamási Áron Búbos vitéz című mesejátékát. A dísz- bemutatónak szánt Vörösmarty- művet Bozóky Pista rendezte. Nagyon nagy siker volt, gondolom, nemcsak én, de a színházavató előadás közönsége sem felejti el soha azt a napot. — Forró volt még a nyár. Az utcára azonban nem a hőség miatt nem volt tanácsos kimenni, hanem az általános színészimádat miatt. Szabó Tünde mázsaszámra kapta a leveleket, Csorba Ica alig győzte teljesíteni a felkéréseket. Azon a bizonyos ünnepélyes díszelőadáson még a „csilláron is lógtak”, ahogy színészkörökben becézik az abszolút telt házat. Valóban, az utcán ismeretlen emberek jöttek invitálni minket, és aki az első nagy képes plakátról megismert, mosolyogva köszöntött az utcán. A város szíve dobbanásai voltunk mi akkor, oka és alanya, sőt, tárgya a nagy büszkeségnek. — Jöttek sorra a bemutatók. Nagyszerű alakítások egész sora jut eszembe az első évadból. Móricz Zsigmond: Úri muri. Szakhmáry Zoltán szerepében akkor mutatkozott be a város közönségének Bárány Frigyes. emlékei Ebben a darabban játszotta vendégként Csörgheö Csulit Ger- bár Tibor. Szegény már nincs közöttünk. Az előadásnak akkora sikere volt, hogy több mint ötvenszer játszottuk egyfolytában, ami, azt hiszem, azóta is csúcs a színház történetében. Bemutattunk rockoperát, világirodalmi klasszikust, monodrámát, Jancsó Miklós is rendezett. Bozóky igazán korszerű színházat csinált. — Bozókyban mindig volt valami „melegszívű fennsősé- ges tartózkodás”. O még direktor volt a szó régi értelmében, a mester, aki bizonyos magasabb régiókban él. Félreértés ne essék, nem tartotta ő tudatosan a távolságot, nem volt sem nagyképű, sem cezaromániás, hanem egy igazi úr — amolyan Ajtay Andoros, akit nem lehetett csak úgy barátságosan hátbavágni. Amikor megállt a színpadon, kedvenc „Baross-szobor pozíciójában” — csend lett, és mindenki azonnal rá figyelt. Mert Bozóky István mondott is valamit, amikor beszélt. — Nem csak a nagy sztárok alakításai vittek sikerre egy-egy produkciót, sokat jelentettek az epizodisták alakításai is. Emlékszem Stettner Ottóra, a Kaposvárról érkezett kiváló jellemszínészre is, aki a Szókratész védőbeszéde című darabban a legnehezebbet csinálta: egyetlen mondat nélkül segítette a címszerepet játszó Jordán Tamást, és végig jelen tudott lenni. Kitűnő volt a szintén vendég Madaras József, a Jancsó- féle Szép magyar tragédiában. — Minden színházban van egy Kapczár Pista. „A” Kap- czár Pista egymaga egy intézmény volt. A nagy Jolly Joker, aki, ha kellett, statisztált vagy kecskét szerzett — mert a rendező eme szakállas jószággal álmodta színpadra a harmadik felvonást —, avagy felseperte a bejárat előtt a hulló leveleket, esetleg járni tanította a fákat, vagy beszélni a köveket. Pista előtt nem volt lehetetlen. Fejébe csapta villa- moskalauz(?)-sapkáját, ment első szóra, és ha be-bekapott is útközben egy-egy fröcs- csöt, dolgavégezetlen soha nem tért meg. „Pistám, el van intézve, el van intézve!” — mondogatta hejre kis hitler- bajsza alól, és pillogott huncut szemével... — Szép volt az az első évad. Az alapozta meg a sikeres jövőt. Színházunk markáns, meghatározó műhelye lett a magyar színi életnek, ez Bozóky Istvánnak, a színház alapító igazgatójának és a színház akkori művészeinek is köszönhető. —Mindig meghat a Himnusz, de akkor, abban az igenis történelmi pillanatban mélyen felindultam. Részese voltam akkor— éreztem, tudtam — a nemzet fel- emelkedésének és gyarapodásának. Egy színházat nem két—három évre alapítanak, hanem az örökkévalóság igényével. Méghozzá a látható és kézzel fogható örökkévalóság igényével, magyarán, aki ennek részese, az egy kicsit immár halhatatlan is. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde — Szabó Tünde és Hartman Teréz Izgalmas dolog régi dokumentumokat nézegetni. Hát még, ha olyan nevezetes eseményről van szó, mint a Móricz Zsigmond Színház alakuló társulati ülése. Szántó Sándor, a színház gondnoka, aki mindent tud színházunk történetéről, összegyűjtötte és eltette az alakuló ülésen részt vevő tagok és vendégek aláírását. Megható nézegetni ezeket a régi autogramokat. Szereple a lapon Csorba Ilona, Szabó Tünde, Bárány Frigyes neve, ők még ma is tagjai az együttesnek. Ott van az azóta elhunyt Fábián Jóska, Lengyel Pista aláírása. Megtalálható a boldog emlékezetű Pankotay Pista bácsi kézjegye; évtizedekig volt az akkor még befogadó színház igazgatója.Bartus Gyula bútorosból lett színművész. Áts Zoli, aki díszítőként kezdte színházi működését. Holl Pista, Petényi Ilona, a legendás Tóth Mari a Noszty fiú filmváltozatában. Fábián Mari, az azóta szintén elhunyt főkönyvelő. Kapczár Gabi, aki nélkül elképzelhetetlen a színházi fodrászműhely. Fehér Gyuri, az első művészeti vezető, Bozóky István alapító igazgató. Végül színházrajongók, színházi dolgozók, művészek aláírása. Örömmel mutatjuk most be.