Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-24 / 197. szám

UJ KELET Évforduló 1996. augusztus 24., szombat 5 „Szíve dobbanásai voltunk a városnak” Berki Antal és Palotai István alapító tagok Berki Antal (Új Kelet) ______ Szín házbarátok kezdeménye­zésére 1894. február 6-án avat­ták fel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház épületét. A kőszínház első önálló társulata 1981. augusztus 26-án alakult meg. — Te például hogy kerültél a színházhoz? — Már nem is tudom. Hallot­tam, hogy Bozóky Pista társula­tot szervez, és vagy felhívtam telefonon, vagy véletlenül talál­koztunk valahol, de mindeneset­re én jelentkeztem. — Miért? — Izgalmasnak látszott vado­natúj társulatban szerepelni, vonzott, hogy alapítótag lehetek. — Hányán is voltunk? — Nem volt túl nagy a társu­lat, összesen 130-an voltunk, ebből 39 színész. Pont annyian, amennyi a színház méreteinek megfelel, és amekkorát egy ilyen város, mint Nyíregyháza el tu­dott tartam. — Emlékszel, milyen volt az évadnyitó társulati ülés? —Persze, 1981. augusztus 26- án, szinte napra pontosan egye­zően, mint a mostani jubileumi évadnyitó. Aznap délelőtt érkez­tem, azt se tudtam, hol van a szín­ház, sem azt, hogy hol fogok lak­ni. Az állomáson beültem egy taxiba, és úgy kilenc körül be­léptem a színház kapuján. — Én egy nappal korábban érkeztem. Felkerestem Gyúró Imrét, az akkori megyei tanács elnökhelyettesét, és kértem a se­gítségét. Állás kellett a felesé­gemnek. Tíz percbe sem tellett, és máris minden el volt intézve. Mindezt csak azért mondom, mert talán jellemzi azt a végte­len szeretetet, amivel ez a város fogadott bennünket. Állítom, hogyha kértük volna, hát zöldre festik az eget. — Tudod még mi, volt aznap a programod? — Mindenekelőtt a társulati ülés. Tizenegykor kezdődött, a színház zsúfolásig telve volt. Ott volt mindenki, aki élt és moz­gott akkoriban a városban. A város, a megye vezetői, a minisz­térium magas szinten képvisel­tette magát. Úgy emlékszem, Tóth Dezső kulturális miniszter- helyettes volt jelen, és persze Bőgel Jóska. Mindenki boldog volt, és érezhetően örült a fris­sen alakult társulatnak. Mostan­ra kicsit feledékenyebbek let­tünk, kidobtunk a hajóból, aki, vagy ami az „átkosban” valami­lyen fontosabb szerepet játszott. Pedig az akkori vezetők áldoza­tos munkája nélkül ma sem len­ne itt színház. Említhetnénk ne­veket, például Ekler György, Csernussy Endre is sokat segí­tett, de még a sokat szidott me­gyei pártbizottság is, hogy megteremtődjenek az önálló tár­sulat létrehozásának feltételei. Bozóky István alapító igazgató igazán nagyszerű társulatot szer­vezett. — Azt hiszem, a többség jó­val előbb érkezett a színházhoz, mint ahogy szükséges lett vol­na. Csak bolyongtunk a téren, és csodáltuk a gyönyörű épüle­tet, mígnem aztán lassan kezd­tek összeverődni az egymást ismerők. Szervusz, szia... hát te is? Mindenkinek meglepetés volt a másik, mert senki sem tud­ta előre a csapatösszeállítást. Az ország szinte minden színházá­ból szerződtek ide színészek, technikai dolgozók. És milyen érdekes egy ilyen színházteremtő állapot — szinte átprogramozza az ember agyát —, tiszta szívű örömmel ölelkeztünk mi is —te meg én — akik majd húsz éve utáltuk egymást, hogy ez az öle­lés aztán örök barátsággá váljék, áttörve még országok határain is... — Nagyon megható volt az alakuló ülés. Köszöntők vég nélkül. Volt köztük protokollá­ris szöveg is, de minden be­szédből sütött a felénk áradó szeretet. Aztán Bozóky felolvas­ta a színház alapítólevelét, amit a társulat közfelkiáltással elfo­gadott. Újraolvasva, ez az alapí­tólevél ma is vállalható. A sza­vazás után Bozóky vigyázzba állt, és — sohasem felejtem el — azt mondta: „Ebben a törté­nelmi pillanatban — kicsit el­gondolkodott —, igen, ebben a történelmi pillanatban tisztelet­tel jelentem a város és a megye vezetőinek: a Móricz Zsigmond Színház megalakult.” — Mi történt a társulati ülés után? — Ismerkedtünk a várossal, egymással. Legtöbbünk ideigle­nes helyen lakott. Akkor még nem készült el a színészház. Az első pár napon a Kemév Bethlen Gábor utcai munkásszállóján laktunk. A kezdeti időket arra használtuk, hogy belakjuk a színházat és a várost. Mindenki­nek lett valamilyen lakása. Ki a Bessenyei térre, ki a Jósavá- rosba, ki Sóstóra költözött. A lehetőségekhez képest kényel­mesen laktunk. — Valóban. Annak ellenére, hogy még nem volt színészház, mégis minden megoldódott. Méghozzá remekül. Nyugdíjas­ház, Titász-üdülő, Kemév-üdülő. Minden játszott, csak legyen helyünk. A sóstói csapat nagyo­kat marháskodott. Emlékszem, Szigeti Andrissal nagy elegan­ciával odaálltunk a benzinkút­hoz két kocsival — Trabanttal és Skodával —, és tankoltunk kétfelé. Volt egy húszasunk. Andrisnak is, nekem is jutott vagy két—három liter.„A többi a magáé, fiam” — mondta, egy lord eleganciájával... Szegények voltunk, mint a templom egere, de mindenünk megvolt, mert volt hitünk. Nem is kell kutakod­ni agyam rejtett bugyraiban. Egészséges, ép képek villának fel szemem előtt. Még bútort is kaptunk, az akkori mércével mérve nem is rosszat, például „omegaillesztésű” állópolcokat. Lehetett választani, volt piros, fehér és fekete. Három járt, de a gondnoktól ki lehetett sírni ötöt, akár hatot is. Kétaknás, „sebes­ségváltós” román mosógép-cent­rifuga is dukált. Jól mosott, csak egy apró hibája volt. Ha vizet töl­töttél bele, hát úgy megrázott, mint Megváltó a csizmakészítő kisiparost. Módszer: állandó „bekapcs”-állapot, és a dugó ját­szik. Senki sem görcsölt, hanem a megoldást kereste. Tanulsá­gos... Nem valami enervált köldöknéző társulat volt az! Mindenki teli élettel, teli máni­ával. A világ legtermészetesebb tényeként fogadták el például, hogy nekem a 12 négyzetméte­res „lakásomban” van két arany­hörcsögöm, egy tengerimala­com, egy papagájom és egy ak- váriumnyi halam. Szereti az ál­latokat. Passz. És már „tisztelet­ben is tartottak”. Györgyfalvai Petinek volt egy ős-Peugeotja, bár — az igazat megvallva — könnyen lehet, hogy Péter volt a Peugeot-é. Oly forró volt ez a szerelem, hogy Péter szinte mindig hónaljig olajosán jött be a színházba. Albert Éva, a fele­sége egyszer aztán kibökte, hogy az autónak kutya baja, csak a félje „nosztalgiázik”, mivel ere­detileg autószerelő volt, mielőtt fölvették a főiskolára. — Az első évadban minden ünnepélyes volt. Még kará­csonykor is játszottunk. Egyszer­re két darabot kezdtünk próbál­ni, szinte mindenki kapott fel­adatot. A nagyközönség számá­ra 1981. október 17-én volt az igazi színházalapítás. Akkor mutattuk be a Csongor és Tün­dét, és szinte azonnal utána, ok­tóber 23-án Tamási Áron Búbos vitéz című mesejátékát. A dísz- bemutatónak szánt Vörösmarty- művet Bozóky Pista rendezte. Nagyon nagy siker volt, gondo­lom, nemcsak én, de a színház­avató előadás közönsége sem felejti el soha azt a napot. — Forró volt még a nyár. Az utcára azonban nem a hőség mi­att nem volt tanácsos kimenni, hanem az általános színészimá­dat miatt. Szabó Tünde mázsa­számra kapta a leveleket, Csor­ba Ica alig győzte teljesíteni a felkéréseket. Azon a bizonyos ünnepélyes díszelőadáson még a „csilláron is lógtak”, ahogy szí­nészkörökben becézik az abszo­lút telt házat. Valóban, az utcán ismeretlen emberek jöttek invi­tálni minket, és aki az első nagy képes plakátról megismert, mo­solyogva köszöntött az utcán. A város szíve dobbanásai voltunk mi akkor, oka és alanya, sőt, tár­gya a nagy büszkeségnek. — Jöttek sorra a bemutatók. Nagyszerű alakítások egész sora jut eszembe az első évadból. Móricz Zsigmond: Úri muri. Szakhmáry Zoltán szerepében akkor mutatkozott be a város közönségének Bárány Frigyes. emlékei Ebben a darabban játszotta ven­dégként Csörgheö Csulit Ger- bár Tibor. Szegény már nincs közöttünk. Az előadásnak akko­ra sikere volt, hogy több mint ötvenszer játszottuk egyfolytá­ban, ami, azt hiszem, azóta is csúcs a színház történetében. Be­mutattunk rockoperát, világiro­dalmi klasszikust, monodrámát, Jancsó Miklós is rendezett. Bozóky igazán korszerű színhá­zat csinált. — Bozókyban mindig volt valami „melegszívű fennsősé- ges tartózkodás”. O még direk­tor volt a szó régi értelmében, a mester, aki bizonyos magasabb régiókban él. Félreértés ne es­sék, nem tartotta ő tudatosan a távolságot, nem volt sem nagy­képű, sem cezaromániás, hanem egy igazi úr — amolyan Ajtay Andoros, akit nem lehetett csak úgy barátságosan hátbavágni. Amikor megállt a színpadon, kedvenc „Baross-szobor pozí­ciójában” — csend lett, és min­denki azonnal rá figyelt. Mert Bozóky István mondott is vala­mit, amikor beszélt. ­— Nem csak a nagy sztárok alakításai vittek sikerre egy-egy produkciót, sokat jelentettek az epizodisták alakításai is. Emlék­szem Stettner Ottóra, a Kapos­várról érkezett kiváló jellemszí­nészre is, aki a Szókratész védő­beszéde című darabban a leg­nehezebbet csinálta: egyet­len mondat nélkül segítette a címszerepet játszó Jordán Ta­mást, és végig jelen tudott len­ni. Kitűnő volt a szintén ven­dég Madaras József, a Jancsó- féle Szép magyar tragédiában. — Minden színházban van egy Kapczár Pista. „A” Kap- czár Pista egymaga egy intéz­mény volt. A nagy Jolly Joker, aki, ha kellett, statisztált vagy kecskét szerzett — mert a rendező eme szakállas jószág­gal álmodta színpadra a har­madik felvonást —, avagy fel­seperte a bejárat előtt a hulló leveleket, esetleg járni tanítot­ta a fákat, vagy beszélni a kö­veket. Pista előtt nem volt le­hetetlen. Fejébe csapta villa- moskalauz(?)-sapkáját, ment első szóra, és ha be-bekapott is útközben egy-egy fröcs- csöt, dolgavégezetlen soha nem tért meg. „Pistám, el van intézve, el van intézve!” — mondogatta hejre kis hitler- bajsza alól, és pillogott hun­cut szemével... — Szép volt az az első évad. Az alapozta meg a sikeres jövőt. Színházunk markáns, meghatá­rozó műhelye lett a magyar szí­ni életnek, ez Bozóky István­nak, a színház alapító igazga­tójának és a színház akkori mű­vészeinek is köszönhető. —Mindig meghat a Himnusz, de akkor, abban az igenis törté­nelmi pillanatban mélyen felin­dultam. Részese voltam akkor— éreztem, tudtam — a nemzet fel- emelkedésének és gyarapodásá­nak. Egy színházat nem két—há­rom évre alapítanak, hanem az örökkévalóság igényével. Még­hozzá a látható és kézzel fogha­tó örökkévalóság igényével, magyarán, aki ennek részese, az egy kicsit immár halhatatlan is. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde — Szabó Tünde és Hartman Teréz Izgalmas dolog régi dokumentumokat nézegetni. Hát még, ha olyan nevezetes eseményről van szó, mint a Móricz Zsigmond Színház alakuló társulati ülése. Szántó Sándor, a színház gondnoka, aki mindent tud színházunk történetéről, összegyűjtötte és eltette az alakuló ülésen részt vevő tagok és vendégek aláírá­sát. Megható nézegetni ezeket a régi autogramokat. Szereple a lapon Csorba Ilona, Szabó Tünde, Bárány Frigyes neve, ők még ma is tagjai az együttesnek. Ott van az azóta elhunyt Fábián Jóska, Lengyel Pista aláírása. Megtalálható a boldog emlékezetű Pankotay Pista bácsi kézjegye; évtizedekig volt az akkor még befogadó színház igazgatója.Bartus Gyula bútorosból lett színművész. Áts Zoli, aki díszítőként kezdte színházi működését. Holl Pista, Petényi Ilona, a legendás Tóth Mari a Noszty fiú filmváltozatában. Fábián Mari, az azóta szintén elhunyt főkönyvelő. Kapczár Gabi, aki nélkül elképzelhetetlen a színházi fodrászműhely. Fehér Gyuri, az első művészeti vezető, Bozóky István alapító igazgató. Végül szín­házrajongók, színházi dolgozók, művészek aláírása. Örömmel mutatjuk most be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom