Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-08 / 185. szám

Hármas baleset a Tiszavasvári úton Tegnap délben hatalmas csattanásra lettek figyelmesek Nyíregyházán, a Tiszavasvári úti felüljárón közlekedők. A felüljáró alsó szakaszán, a Vas­vári felé vezető szakaszon há­rom autó szaladt egymásba né­hány másodperc alatt. Szerda lévén a kétszer kétsávos úton a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom. A Tiszavasvári felé vezető úton, a felüljáró alsó részén, a külső sávban egy Sko­da jelezte kanyarodási szándé­kát, de még mielőtt befordulha­tott volna, hátulról egy Zsiguli beleszaladt, majd kilencven fo­kos szögben megpördülve megállt. Bár az utánuk haladó puttonyos Skoda vezetője ész­lelte, hogy valami nincs rend­jén, megállni nem tudott, és har­madikként az előtte állókba csú­szott. Talán kicsit a szerencsé­nek is része van abban, hogy az ijedelmen kívül semmi más baja nem lett a vezetőknek és utasaiknak, valamint a Zsiguli­ban ülő három gyereknek. A rendőrség szakemberei ki­érkezve elvégezték az ilyenkor szokásos helyszínelést, s az elő­zetesjelentések szerint a három autóban keletkezett kár össze­ge közel háromszázezer forint. Nyárutó Letter György (Új Kelet) Augusztus — a hó végé- ( ig másfél órával rövidülő ; nappalai ellenére — az esz- l tendő második legmelegebb í hónapja. Mindössze egy fokkal marad el a középhő- . mérséklete a júliusétól. Sőt, s a meteorológusok kimutat- ! ták, hogy az évek közül át- ; lagosan minden harmadik- ? ban kivívja a kánikulával í tetőző melegelsőséget. Az ; idei augusztus nem úgy in­dult, mintha rekordot akar- ; na dönteni. Az eddig előfordult maxi- i mumot — 39 fokot — 1943. \ augusztus 21-én, a leghide­gebbet pedig — mindössze 7 i fokot—1919. augusztus 26- án mérték. A nyárutó hava egyébként i a legderültebb hónapunk, | s gyakori sajátsága, hogy I a 20-a utáni erőteljesebb > frontbetörést a nyugod­I * tabb, csendes utónyár vált­ja fel kellemes verőfény- nyel, amely már a nyár és az ősz közötti átmenet idő- í szaka. Mindazonáltal az augusz- ' tusi időjárás históriája sok j furcsaságról, szélsőségről tanúskodik. Időszámítá­sunk után 79-ben, a Vezúv tűzhányó kitörése előtt, katasztrofális aszály súj­totta Itáliát. Első királyunk, István megkoronázásának évét 1000-ben hasonló szá­razság kísérte, augusztus­ban még a források is el­apadtak. Esőzés kezdődött 1621. augusztus 12-én, és a hónap végéig tartott. Olyan súlyos belvízkárok keletkeztek, hogy a víz teljesen elpusz­tította a gabonavetést és a veteményeket. 1878. au­gusztus 30-án Miskolcon felhőszakadás pusztított, hétszáz ház dőlt össze, és a feljegyzések ötszáz halott­ról tettek említést. A felhő- szakadás éjszaka érte a vá­rost. 1918. augusztus 9-én és 10-én Pest körül olyan erős fagy volt, hogy min­dent dér borított. A bab, a krumpli, a szőlő levelei el­fagytak. 1939. augusztus 17-én forgószél pusztított a bugaci pusztán és a község­ben. 1969. augusztus 8-án ritkán látott víztölcsér kelet­kezett a Balatonon, a szem­tanúk szerint felért egy to­ronyházzal. Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, István u. 3. 10% kedvezménnyel megveheti augusztus 8—17 között az iskolai füzeteket, tanszereket a KISÁRUHÁZBAN. Nyíregyháza, István utca 3. i|f Sötét pillanatok Karókkal szomszédoltak Fullajtár A. (Új Kelet) Garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség B. Attila (21), B. Sándor (41) és B. Ist­ván (35) tiszabezdédi lakosok ellen. A három férfi az egyik éjjel karókkal felfegyverkezve megjelent egy 23 éves nő la­kásán, és ott minden indok nél­kül hatalmas csatakiáltások közepette a ház ablakait betör­te. Szerencsére személyi sérü­lés nem történt, de arról nem kaptunk információt, hogy a három garázda milyen okból tett éjszakai „látogatást”. Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indult vizsgálat egy mátészalkai 31 éves asz- szony ellen. Mint kiderült, a harcias nőszemély augusztus 5-én este 9 órakor valamin összezördült élete párjával, majd a vitának úgy vetett vé­get, hogy a konyhában lévő 14 cm hosszúságú késsel több helyen megszúrta és megvág­ta 47 éves férjét. A csodával határos, hogy az alaposan megszabdalt ember könnyebb sérülésekkel megúszta az összecsapást. A baj lehetett volna sokkal súlyosabb is. Különös körülmények idéz­ték elő egy 27 éves volt máté­szalkai férfi rendkívüli halá­lát. Még július 15-én történt, amikor a fiatalember úgy köz­lekedett a Szokolai utcán, hogy egy 5—6 méter hosszú grafit horgászbotot a magas­ban tartott. Emiatt a pecabot hozzáért a magasfeszültségű vezetékhez, s a szerencsétlen ember áramütést szenvedett. A mátészalkai kórház intenzív osztályára került, de ott sajnos nem tudtak rajta segíteni. Lopás miatt vonják felelős­ségre E. Ferenc 18 éves nyír­egyházi lakost, aki augusztus 1—5. között ellopta nevelőap­ja diplomatatáskáját, melyben 490 ezer forint készpénz volt. Alaposan megloptak a Bu­dapest—Nyíregyháza között közlekedő Inter City gyorsvo­naton egy debreceni hölgyet. Valaki kifigyelte, hogy a gya­nútlan nő őrizetlenül hagyta a táskáját, melyben 3200 USA-dollár, 46 ezer forint készpénz, egy CIB bankkár­tya, útlevél és más személyes holmik voltak. A pórul járt utast több mint félmillió fo­rintos kár érte. Libatolvajok jártak au­gusztus 5-én éjjel Balkány- ban, a Bay tanyán lévő liba­telepen. Az eddigi adatok sze­rint az ismeretlen tolvajok 45 darab gágogót vittek el. „Szorgalmasan dolgoz­nak” a víkendházak foszto­gatói annak ellenére, hogy ilyenkor, szezonban a tulajdo­nosok általában ott tartózkod­nak. Ez sem zavarta azokat a betörőket, akik Nyírtelken, Alsósóskúton három házikót is feltörtek, és onnan váloga­tás nélkül minden mozdítha­tó értéket elvittek. A tulajdo­nosok kára mintegy 130 ezer forint. Oroson a Szarvacska­dűlőben is feltörtek egy hét­végi házat, a kár megállapí­tása folyamatban van. Lakásbetörők jártak Nyír­egyházán, a Tiszavasvári úton az egyik házban. A tulajdo­nos leltára szerint az eddig még ismeretlen tettesek vide­ót, készpénzt és réz dísztár­gyakat vittek el 200 ezer fo­rint értékben. Mándokon ismeretlen tol­vajok betörtek a helyi óvodá­ba, és onnan főleg elektroni­kai cikkeket, készpénzt és kávét vittek el, az intézményt közel 80 ezer forintos kár érte. Ót mázsa szeg volt annak az ismeretlen tettesnek a zsák­mánya, aki Nyírbátorban betört egy kft. raktárépületé­be. A tulajdonos kára 50 ezer forint. / A Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég, eső, zápor, néhol esetleg zivatar várható. Másutt változóan felhős idő való­színű, elszórtan záporesővel. Az északkeleti, keleti szél időnként megélénkül. REDŐNY. RELUXA NAPELLENZŐK, HARMONIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával v w 310-435 v 402-650 v Katalin váMtozó, Nyháza, Kiss Ernő u. 40. / A mai szám szerkesztője: Kézy Béla Csütörtöki hírügyeletes: Lefler György Valuta MNB középárfolyamok Angol font 236,51 Ausztrál dollár 118,76 Belga frank (100) 501,78 Dán korona 26,76 Finn márka 34,19 Francia frank 30,36 Görög drachma (100) 64,72 Holland forint 92,20 ír font 246,81 Japán yen (100) 143,07 Kanadai dollár 111,91 Kuvaiti dinár 513,46 Német márka 103,42 Norvég korona 23,95 Olasz líra (1000) 101,09 Osztrák schilling 14,70 Portugál escudo (100) 100,71 Spanyol peseta (100) 121,84 Svájci frank 127,00 Svéd korona 23,19 USA-dollár 153,73 ECU 194,39 Fogadóóra Fogadóórát tart dr. Kúvássy Sándor országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke 1996. augusztus 12-én, hétfőn délelőtt 10 órától Hete- fejércsén, 12 órától Tákoson,14 órától Csarodán, augusztus 14- én, szerdán délelőtt 10 órától Beregdarócon, 12 órától Gélé-, nesen, 14 órától Barabáson. Min­den helységben a polgármesteri hivatalban lesz a fogadóóra. 0000000000 KALENDÁRIUM 1 i Augusztus 8., csütörtök A nap kel: 5 óra 32 perckor, nyugszik: 20 óra 06 perckor. A hold kel: 0 óra 37 perckor, nyugszik: 15 óra 46 perckor. Mottó: „Ha az emberi testbe % bárhol beleszúrunk, mindig | gj ugyanaz a vér serked." (Arnold Schönberg) \ LÁSZLÓ napja. Szláv erede- | 1 tű név, régen Vladislav forrná- ( ban volt használatos, majd La­I diszló, s végül László lett belőle. Jelentése igencsak nemes: hata- jjj ,5; lom és dicsőség. Ma Gusztáv ne- V Ű vű ismerőseinket is köszöntsük! | Mai évfordulóink Kétszáz éve hunyt el FRANZ : I ASTON M A ULBERTSCH oszt . jj rák festő, a XIX. század egyik leg- ( I jelentősebb freskókészítője, aki 5 :i legszebb műveit hazánkban ké- : j szítette. Hosszú évekig élt nálunk, i f s ha már itt volt, remek képekkel i I díszítette a székesfehérvári szemi- | náriumi templomot, a váci és a • ^ győri székesegyházat, a pápai plé- ! | bániatemplomot, Kalocsán és | \ Szombathelyen a püspöki palota || egy-egy termét, s nem utolsósor- |i * ban az egri líceumi kápolnát. ) Tizenöt éve hunyt el HAJNÓ- i CZY PÉTER író. Megyénk, 5* Porcsalma szülötte volt, pályája % az 1970-es évek közepén kezdő- : , dött, ekkor adták ki a Fűtő című | novelláskötetét, amelyet hamaro- : 3 san kisregényei, elbeszélései kö- 6 , vettek. Legismertebb műve A ha­lál kilovagolt Perzsiából című re- I génye. Boldog születénapot! Ma ünnepli 50. születésnapját TÓTH HARSÁNYI BORBÁLA | kézilabdázónő. Debrecenben szü- g | letett, az ottani Spartacusban kéz- 1 >; dett sportolni, ám első sikereit már ; J a Bakony Vegyész színeiben érte S I el. 1970-ben magyar bajnokságot I I nyert, s bár ezt a diadalt nem si- I I került többé megismételnie, ko- S I rának egyik legjobb kézilabdása 1 I volt. Természetesen tagja lett a gj | válogatottnak is, s 170-szer öltötte ^ I magára a címeres mezt. Nemzeti 9 I színekben is sok fényes érmet § 1 szerzett, 1971-ben például világ- | :* bajnoki bronzot, majd az 1976- | j os montreali olimpián szintén a 1 I dobogó harmadik tokára állhatott , j I fel. Visszavonulása után edzőként g | dolgozott a Vasas női csapatánál, 1 I. majd újságírással próbálkozott, § | azután tanított, végül rádiós lett. | Ma ünnepel az 1934-ben szü- 1 I letettKÁVASSy SÁNDOR törté- | nész és politikus is. A Független « a Kisgazdapárt ismert politikusa, | I immáron több mint hat éve tagja Sj I a parlamentnek, ahová különben | I megyénkből, Szabolcsból válasz- 1 1 tották be, s ő pártja Szabolcs me- | ■ gyei szervezetének elnöke is. Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei • Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sipos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:: 437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. ___________________ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom