Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-30 / 202. szám

ü J KELET Megyei krónika 1996. augusztus 30., péntek 3 Elnöki látogatás Berki Antal (Új Kelet) ___ Zs úfolt programot bonyolít le hétvégén Göncz Árpád, ha­zánk köztársasági elnöke. Az elnök 30-án, pénteken Gyön­gyösön kezdi háromnaposra tervezett látogatását. Tíz óra­kor köszöntőt mond, kitünte­téseket ad át a bányásznapi ünnepségen, majd a Mátra- vasút kezelésében lévő kisvo- nattal továbbutazik Lajoshá- zára. Másnap, szombaton Tiszadobon kezdi napját ki­lenc óra negyvenöt perckor. Az árvízvédelmi töltésen megkoszorúzza Széchenyi Ist­ván, Andrássy Gyula és Vá­sárhelyi Pál emlékművét. Még ugyanaznap továbbuta­zik Debrecenbe, és a Tóth Ár­pád Gimnáziumban ünnepé­lyesen megnyitja az 1996/97- es tanévet. Szeptember else­jén kilenc órakor Hajdúszo­boszlón az idegenforgalom aktuális kérdéseiről tanácsko­zik. A hétvégi látogatás Nyír­egyházán fejeződik be, Sós­tógyógyfürdőn, az Oktatási Központban köszönti az Isko­laszövetség szakmai konfe­renciáját. Korszerű idősellátás Munkatársunktól Ezzel a címmel tartottak konferenciát tegnap Nyíregy­házán az Egészségügyi Főis­kolán. A Debreceni Orvostu­dományi Egyetem DAB Geriátriai Munkabizottsága és a DOTE Egészségügyi Fő­iskola Segítők Népfőiskolája közös rendezvényén a korsze­rűbb és szakszerűbb ellátásra próbáltak megoldási javasla­tokat adni a szociális ottho­nok, családsegítő központok munkatársainak, az otthon- ápolást végzőknek és a szak­ma képviselőinek. Kulcsár András professzor, a DAB elnöke lapunknak adott nyilatkozatában el­mondta, a DAB Geriátriai Munkabizottsága igyekszik összefogni a régióban mű­ködő geriátriai problémákkal foglalkozó kutatókat, és a la­ikus érdeklődőket is. Kifejtet­te, hogy a geriátria ma már nemcsak az idősek egészség- ügyi prolémáival foglalkozik, hanem gondot fordítanak a szociális kérdésekre is. A megyeszékhelyünkön meg­rendezett konferencia — ami része a Hajdú-Bihar, Sza­bolcs-Szatmár-Bereg és Szol­nok megyékben működő szer­vezetek rendszeres üléssoroza­tának — tükrözte mindezt. Neves szakértőket kértek fel előadóknak, akik mind a gyó­gyítási, mind pedig az ápolási feladatokat aprólékosan rész­letezték. Külön figyelmet szenteltek a gyógyszerek al­kalmazásának. Elsősorban azokról a gyógyszerekről esett szó, amelyek az időskori be­tegségek gyógyításában fontos szerepet játszanak. S mivel hatvan év felett általában több gyógyszert szedünk egyszerre, oda kell figyelni arra, hogy a különböző pirulák együtt ho­gyan hatnak, felléphet-e aller­gia, és van-e káros mellékha­tása. A gyógyítás mellett külön foglalkoztak az ápolási-gon­dozási problémákkal, az idő­sek sürgősségi ellátásával és a korszerű gyógyászati segéd­eszközök használatával is. A szervezők remélik, hogy a konferencián korszerűbb eljá­rásokkal, megoldásokkal is­merkedtek meg a résztvevők, s hogy az itt elhangzottakat hasznosítva folytatják az idő­sek gondozását. Apró lépés egy új életforma felé Tanévnyitó értekezletet tartott a napokban a Start Re­habilitációs Vállalat és Intézményei Szakmunkásképző Iskolája Ököritófülpösön, a intézmény rehabilitációs központjában. Főállásban lévő tanárok, kollégiumi ne­velők és óraadók gyűltek össze elfogadni az idei év munkatervét. Úri Mariann (Új Kelet) — A szeptemberi tanévkez­désre minden osztályt maximá­lisan feltöltöttünk, így az idén 156 gyermek tanul iskolánkban — tudtuk meg Varga József- nétól, az intézmény igazgatóhe­lyettesétől. — Az értekezleten — többek között a diákok se­gítségével — felelevenítettük az elmúlt évben történteket, és a tapasztalatokra támaszkodva próbáltunk egy mindenki szá­mára elfogadható munkatervet kialakítani. Minden javaslatot, új kezdeményezést meghallgat­tunk, és az érvek-ellenérvek elhangzása után döntöttünk azokról. Természetesen tisztá­ban vagyunk azzal, hogy az is­kola életét nem kizárólag a tan­árok irányítják, hanem fontos szerep hárul a diákokra is. Ép­pen ezért az értekezleten meg­tárgyaltuk az intézményünkben működő Diák Önkormányzat elképzeléseit is. A DÖK vezetői egy komplett szervezeti és mű­ködési szabályzatot nyújtottak át tanulmányozásra, amelyben többek között részletesen felso­rolják vállalt feladataikat, és az ezekhez kapcsolódó kéréseket is. Míg a tanárok az egyik épü­letben tanácskoztak, addig a diákok egy csapata a komplex­um egy másik részén illemtá­boroztak. A pályázati úton nyert 35 ezer forintot arra for­dították, hogy a DÖK előkészí­tő táborral összekötve 21 gyer­meknek megtanítsák az illem- szabályok alapjait. — Óriási jelentősége van a gyerekek számára ennek a tá­bornak, mert 90 százalékuk olyan hátrányos helyezető csa­ládból érkezik, ahol nem kapják meg az alapvető felkészítést sem — magyarázza Ónodi Sán­dorrá táborvezető.—így olyan, mások számára magától értetődő dolgokkal foglalko­zunk, mint például a köszönés, a vendéglátás, a tálalás vagy az üzletben való viselkedés. Mind­ezt viselkedéskultúrával egészít- jük ki. Beszélünk velük a kapcsolatteremtésről, a barátko- zásról, a fiú-lány, tanár-diák kapcsolatról, az önfegyelemről és az egyéniségről is. Mindez azért szükséges, mert ezek a gyerekek teljesen másképp vi­selkednek, mint egészséges tár­saik. Sokkal nehezebben terem­tenek kapcsolatokat, társaság­ban nehezen oldódnak fel, nem vesznek részt a beszélgetések­ben, magukba fordulnak. Itt azonban egymás között felol­dódnak, nyíltan beszélnek és kérdeznek mindenről. S ez csak az első lépés egy új életforma felé... Nyírbátori döntések Benti Antal (Új Kelet) Fontos dolgok megtár­gyalására ültek össze csü­törtökön Nyírbátor ön- kormányzatának képvi­selői. Szerepelt a napiren­di pontok között az ön- kormányzat költségvetés­ének módosítása, a köz- beszerzési rendelet meg­alkotása, tárgyaltak az oktatási-nevelési intézmé­nyek működtetésével ösz- szefüggő gondokról, a szociális ellátásokról, és az azokért fizetendő térí­tési díjakról. A képviselő-testület át­tekintette az 1996-os költ­ségvetést, és megállapí­totta, hogy a város lehe­tőségeihez képest jól sá­fárkodott a gondjaira bí­zott pénzzel. A mintegy másfél milliárd forintnyi költségvetés időarányos része megfelel az elképze­léseknek, és ha nem jön közbe váratlanul valami, akkor viszonylagos nyu­galommal várhatják az évből még hátralévő hó­napokat. Az érdekképvi­seletekkel többször is egyeztetve emelték a pe­dagógusok óraszámát, megszüntették a nevelési tanácsadó önállóságát, végül megalkották az ön- kormányzati beruházá­sokkal, beszerzésekkel kapcsolatos rendeletet. Mint Petróczki Ferenc polgármester elmondta, az önkormányzat olyan rendeletet alkotott, amely garanciát jelent arra, hogy a város pénzét csak hasznos dolgokra költ- hessék. Most már nehéz az iskolatáska I it Éles verseny Vitéz Péter (Új Kelet) Megkezdődik szeptember elején a cukorrépa feldolgo­zási,- — mintegy három-négy hónapos — kampány Észak­kelet Magyarországon. A ré­gió egy ik meghatározó fel­dolgozója. a Kábái Cukor­gyár Rt. ez alkalomból tar­tott tájékoztatót. A cég képviselői elmond­ták, hogy idén a cukorrépa termésátlaga jónak ígérke­zik. s a cukortartalma előre­láthatólag 15.5 százalékos lesz, amely megfelel a sok éves átlagnak. Fi kedvezőnek túllő jelek ellenére az ország valamennyi cukorgyára, né­hány százalékos eltéréssel, de megemeli a termelési ára­kat. amelyet a kábái képvi­selők a tavalyinál magasabb felvásárlási árakkal, a fajla­gos költségek növekedésével indokoltak. Az előzetes vé­lemények szerint a hazai cu­korpiacon túltermelés várha­tó. amely a feldolgozók szá­mára éles piaci árversenyt fog jelenteni. A kubaiak egy lehetőséget látnak a garantált fennmaradásra: a fejlődést, a 16 százalékos hazai piaci ré­szesedésük. a termelési ka­pacitásuk növelését. Lefler György (Új Kelet) Diákja válogatja, hogy kel­lemes-e, avagy bántó a fülnek a hamarosan megszólaló is­kolacsengő. Az azonban bi­zonyos, hogy a tanévnyitóval a családi pénztárcák is „ren­desen” kinyitódtak. Az a bi­zonyos iskolatáska jó ideje már nemcsak a diákoknak, de a szülőknek is egyre nehe­zebb. A jelentős teherből tud­nak-e átvállalni? — erről érdeklődtünk néhány megyei település önkormányzatánál. Baktalórántháza: Az isko­lakezdést a városi önkor­mányzat és a Baktalóránt- házáért Alapítvány is segíti, sőt még az óvodásokat is tá­mogatja. A kisdedek 1500 forintot kapnak személyen­ként az alapítványtól, míg az önkormányzat egy összeg­ben, 150 ezer forinttal patro­nálja a kicsik évkezdését. Az általános iskolások füzet- és könyvcsomagjának árát az önkormányzat állja, az alapít­ványtól pedig személyenként 1500 forint támogatást kap­nak. A középfokon és felső- oktatásban tanulók mind az önkormányzattól, mind az alapítványtól két-két ezer fo­rint juttatásban részesülnek, amely a négyesnél jobb tanul­mányi eredmény esetén to­vábbi ezer forinttal bővül. Csenger: A 604 általános is­kolás tanulónak 3-3 ezer forint támogatást nyújt az önkor­mányzat, míg a középiskolás­oknak 4 ezer, a felsőfokú intéz­mény hallgatóinak 5 ezer forint személyenkénti segítséget ad­nak. Az általános iskolásoknak ennyivel kevesebbe kerül a tan­könyv, a helyi középiskolához egy összegben utalják a pénzt, az eljáró tanulók pedig iskola- látogatási igazolás révén juthat­nak a támogatáshoz, utólagos elszámolással. Az idei tanévet a helyi középiskolában 130 csengeri diák kezdi meg, 150- en másutt tanulnak tovább, s 60 fő jár majd egyetemre, főisko­lára. Fehérgyarmat: A város 2 ál­talános iskolájában 1250, kö­zépiskolájában 1600, kollégiu­mában 320 diák tanul szeptem­ber 1-jétől. A tankönyvsegélyt a rászorulók közvetlenül az is­kolától igényelhetik. Az általá­nos iskola alsó tagozatában va­lamennyi tanulócsoport napkö­zis ellátása megoldott, míg a felső tagozatnál négy, illetve két napközis csoportot alakíta­nak ki. Az önkormányzat támo­gatásával valósulhat meg az ének—zene, illetve a testneve­lés és az ének emelt szintű ok­tatása. Emellett, ugyancsak az önkormányzat segíti a nyolc- osztályos gimnázium működé­sét, s a szakközépiskola ötödik évfolyamán tanulókat, miként a ruhaipari szakmunkástanulók érettségire felkészítő oktatását. Kisvárda: Az általános isko­la tanulói létszáma 2200 fő. Az önkormányzat automatikusan és mindenkire vonatkozó isko­lakezdési segélyt az idén nem tud juttatni. Egyéni kérelmek­kel lehet a népjóléti osztályhoz fordulni, ahol a szociális bizott­ság dönt a jogosultságról, ha­sonlóan az egyéb rendkívüli se­gélyekhez. Mátészalka: A korábbi 6 ál­talános iskola az összevonás után 3-ra csökkent, 2400 álta­lános és 3200 középiskolai ta­nuló várja a tanévnyitót a vá­rosban. Az önkormányzat eset­leg rendkívüli segéllyel tud enyhíteni a rászorult családok iskolakezdési terhein. Nyírbátor: Az önkormányzat 6 millió forintot különített el iskolakezdés céljára, melyből egyedi kérelem alapján része­sülhetnek a tanulók, mértékét a rászorultság határozza meg. Rakamaz: Valamennyi álta­lános és középiskolai tanuló ré­szesedik a segélyből, a csalá­dok iskoláskorú gyerekeit fi­gyelembe véve. így egy gye­rek után 4 ezer, kettőnél 8 ezer és háromnál 12 ezer forint tá­mogatást nyújt az önkormány­zat, melynek kifizetése au­gusztus 22-étől folyamatosan történik. Tiszavasvári: A város ön- kormányzata közel 3400 óvo­dás, általános és középiskolás gyermek ellátásáról gondos­kodik intézményeiben. Tavaly 2800-an igényeltek étkezési lehetőséget, óvodai, napközis ellátást vagy menzát. Az idei költségvetésben 4,4 millió Ft szerepel szociális támogatá­sokra, az új tanévkezdéshez 3,4 millió forint áll rendelke­zésre. Az elbírált étkezési tá­mogatás tanévre szól, melyet az oktatási intézményekhez utalnak át. A tanszersegélyek kifizetése egyéni mérlegelés alapján jut a családok részére, vagy a gyermekvédelmi felelősök bevonásával törté­nik. Főiskolásoknak, egyete­mistáknak többnyire tanszer- vásárláshoz nyújt segítséget a város önkormányzata. Az év hátralévő részében, rászorult­ság esetén lehetőség van to­vábbi segélykérelmek elbírá­lására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom