Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Nyíregyházán, az Északi körúton jártunk, és a járókelőket megszólítva a címben szereplő kérdést tettük fél nekik. íme hárman a válszadók közül: Molnár Zoltán: —- Sajnos elég sok bosszan- kodnivalóm akad mostanában. Elég szemetes a város. Ez egy kicsit a mi hibánk is, mert mi, városlakók nem figyelünk oda eléggé a környezetünkre. A Stadion utcán lakom, és talán bolondnak is néznek, amiért képes vagyok a bérház körül is összeszedni az eldobott műanyag flakont vagy a papírzacskót. Van, amikor azt látom, hogy rendes embereknek tűnő járókelők csak úgy eldobják a reklámtáskát a parkban, hogy még utána sem néznek. Sok kisvárost láttam az országban, ahol szép szökőkutak voltak. Nagyon szép, és „kirakatnak” Varga Klára: __| —A nagyarányú munkanélküliség, a folyton emelkedő árak, és az, hogy a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. Ez bosz- szant leginkább. Ezek közül leginkább a folytonos drágulás érint nap mint nap. A munka- nélküliség annyiban, hogy pedagógus vagyok a tanárképző főiskolán, és nálunk is a közelmúltban csökkentették a dolgozói létszámot több mint száz fővel. A távozók egy része nyugdíjas volt, de nem kevés az aktív dolgozók aránya sem. Bosszant az is, hogy beígérték a kilencszázalékos béremelést, és úgy tűnik, semmi Dankó András: — Januártól munkanélküli vagyok, és még reményem sincs arra, hogy állást találjak magamnak. A mi korosztályunk tagjait, a 45—50 év felettieket már nem szívesen alkalmazzák, pedig még bírnánk dolgozni. Elektromos szakmám van, és ebből is, mint több más szakmából, túlkínálat van a munkaerőpiacon. Maszek sincs annyi a környéken, hogy állást találhatnék. Esetleg kiválthatnám is megfelelne a Kossuth terünk. Miért ne lehetne oda is egy szökőkutat tervezni? Nem kellene, hogy zenéljen, csak gyönyörködni lehessen benne. Egyre több idegen fordul meg városunkban, és nem csak a keleteurópai országokból. Nem mindegy, milyen emlékképeket visznek magukkal. sem lesz belőle. Intézményünk közvetlenül a minisztériumhoz tartozik. A pénzt megvonták, és a főiskola úgy gazdálkodja ki magának, ahogy tudja. Emiatt talán újabb embereket fognak majd elengedni, hogy néhány százalékkal növelni tudják a fizetéseket. az ipart, de ott meg olyan nagyarányú a jövedelemelvonás, hogy nem éri meg befektetni. Bosszantó a közüzemi díjak várható emelése. Szélhámosok Nyíregyházán Palotai István (Uj Kelet) Jobb lesz vigyázni mostanság Nyíregyházán, ugyanis városszerte, de elsősorban a kertvárosi részeken szélhámosok garázdálkodnak. Amint az ismeretes, a rendeletek értelmében a szemétszállítók immár csak a szabványos kukákat ürítik ki, illetve a Köz- tisztasági Kft által kiadott zsákokat szállítják el. Ezt lovagolja meg néhány, eddig ismeretlen csibész, akik megjelennek a házak előtt, becsengetnek, és arra hivatkozva, hogy a kocsi pár utcával odébb áll, felajánlják olcsó kukák vásárlási lehetőségeit Még „választani” is lehet fém és műanyag kuka között, melyek ára roppant „kedvezményes”, a hivatalos 4300 forinthoz képest, mert mindössze 200 forintba „kerül”. Azután, aki fizetett, bottal ütheti pénze nyomát Azoknál a házaknát ahol építkezést látnak, megjelennek, és felajánlják a sitt másnapi elszállítását és ezért csak egy kis előleget ' vagy fél liter pálinkát kérnek. Mindez roppant rossz fényt vet a Köztisztasági Kft.-re, holott a cégnek természetesen a csalókhoz semmi köze. Szennyvízrazzia a megyeszékhelyen megdöbbentő eredménnyel Fekália a zöldségágyásra Még igazából nem fogtuk fel, mekkora környezetszeny- nyezésre vagyunk képesek. A levegőkárosodás mértékéről a rendszeres tévéműsoroknak köszönhetően van némi ismeretünk, és a pollenkoncentráció fogalma sem hangzik idegenül. A talaj és az ivóvízbázis elfertőzéséről azonban még kevésbé tudunk. Pedig ez sem jelent kisebb kártételt, ráadásul sokkal nehezebb helyreállítani az eredeti állapo-_, tot, mint a levegőszen nye-__^--^^^^ zés esetében. " Egyes adatok szerint negyven, mások szerint hatvan méter mélyen fertőzött Nyíregyháza talaja. A mosószermaradványok, nitrátok, kólibacilusok idővel elérhetik az ivóvízbázist. A szennyezés legfőbb forrása a több évtizede a város egész területén jellemző lakossági szennyvízszikkasztók használata. Az önkormányzat ez év tavaszán úgy döntött, hogy véget vet ennek az áldatlan állapotnak (vagy legalábbis megpróbálja a minimálisra visszaszorítani a szennyezőanyag-kibocsátást). Azokban az utcákban, ahol már kiépült a szennyvíz-gerincvezeték, de még nem csatlakozott rá mindenki, ott öt-, illetve tízezer forintos támogatást nyújtanak a csatlakozni szándékozóknak, hátha így nagyobb kedvet kapnak a beköttetésre. Ezzel egy időben kérdezőbiztosok járnak házról házra, és nyilatkozatot töltetnek ki a lakókkal, hogy milyen módon tárolják (helyezik el) a szennyvizüket. Ügy tűnik, nem mindenki vette komolyan a nyilatkozat azon részét: „Büntetőjogi felelősségem tudatában...”, mert az eddig beérkezettt kilencszáz kérdőívből négyszázan azt vallották: vízzáró aknában tárolják a szennyvizet. Nem tűnik valószínűnek az adat, ugyanis akkor sokkal több szennyvizet kellene elszállíttatni, és ismerve a költségeket, jobban megérné rácsatlakozni a hálózatra, mint kiszippantatni. A hálózati szennyvíz díja jelenleg 48 forint plusz áfa köbméterenként, míg a tartálykocsi 2—300 forintért szállítja el ugyanazt. Ha családonként csak nyolc köbméter vízfogyasztást veszünk figyelembe havonta, akkor könnyű kiszámítani, melyik az olcsóbb. Hitetlenkedve fogadták a több mint negyvenszázalékos arányt (mármint ennyi lenne a vízzáró aknák részesedése az egészből) a Nyivicsav szakemberei is, és úgy döntöttek, utánajárnak a dolognak. A múlt hét közepén ellenőrző körútra indultak, melyre meghívták lapunk munkatársát is. Kilenc nyíregyházi címre küldtek értesítést a várható felülvizsgálatról, e családok a kérdőíven arról adtak nyilatkozatot, hogy vízzáró aknájuk van. Hárman kapásból visszaküldték a levelet, mondván, nekik nem jó az időpont, és más időre kérték a látogatást. Fekete Tibor (Új Kelet) Először a Virág utcára mentünk. Itt hamar kiderült, csak az albérlő van otthon, és ő nem kíván a tulajdonos jelenléte nélkül beengedni bennünket. Szó, mi szó, elég ijesztő látványt nyújtottunk. Tíz gépkocsi, ebből négy tehergépjármű állt meg egyszerre a kapuban. A környezetvédelmi felügyelőség, a városháza hatósági ügyosztálya, a közterületfelügyelet és a vízmű szakemberei szép számmal képviseltették magukat az ellenőrző bizottságban. A következő helyszín a Csipke utcán lett.volna, de ott senki sem volt otthon. (Akiket nem találtak meg, még nem úszták meg az ellenőrzést, egy másik időpontban felkeresik majd őket a szakemberek.) Irány a harmadik cím, a Nyíregyházi út. Elég komplikált volt meglelni az adott házat, mert egyazon utca két oldalának más a neve. Ha a városból kifelé megyünk, akkor Orosi út, a szemben lévő pedig Nyíregyházi út. Kész csoda, hogy a postás vagy a mentő megtalál itt valakit. Siker koronázta keresgélésünket, mert legalább itt ajtót nyitottak. Nem kellet nagy szakértelem megállapítani, hogy ez az akna bizony nem vízzáró. A tulajdonos nem is tagadta. Hogy mit kezdenek a felgyülemlett szennyvízzel? Beleengedik a búvárszivattyút és kilocsolják a kertbe. Ha nem issza be az akna, majd bemossa az eső a talajba! Ki tudja, mit veszünk meg a piacon?! Az igazsághoz tartozik, hogy az Orosi (Nyíregyházi) úton nem olyan egyszerű rákötni a szennyvíz-gerincvezetékre, mert úgynevezett nagynyomású rendszerben működik. Nem elég csak a háztól elvezetni a csövet az út túloldalára, még szivattyú, akna és sok minden más is kell hozzá. A jelen lévő szakemberek véleménye szerint legalább 150 ezer forintba kerülne a gazdának ez a műszaki megoldás. Ilyen összeg mellett pedig eltörpül a tízezer forintos támogatás. Még szerencse, hogy a megyeszékhelyen csak kevés utcában van ilyen szennyvízrendszer. A Meggyes utcába mondhatni hiába mentünk, ugyanis a tulajdonos (talán megijedt az ellenőrzés hírétől) időközben rákötötte a szennyvizet a hálózatra. Annyi azonban kiderült, hogy itt sem volt víz- ,záró az akna, mért a klasszikus, hézágosan rakott, téglás 'emésztőgödörbe folyt korábban a' mosóvíz és a fekália. Ezen a héten szerét ejtik a hivatalos műszaki átadásnak, és már mehetnek is az ötezer forintért a tulajdonosok. Azért csak enny i a támogatás összege, mert itt minden portára bevitték a csatlakozócsonkokat, így lényegesen kevesebbe került a rákötés. Annyi teendője azért maradt a. gazdának, hogy utoljára még ki kell hívni a szippantókocsit, és az üres aknát földdel fel kell tölteni. Aznap utolsó helyszínünk Sóstóhegyen, a Jázmin utcában volt. Itt is zárt kapu fogadott bennünket, és már éppen indulni akartunk, amikor megjelent a ház egyik lakója. Tőle megtudtuk, hogy már egy—két hónapja bekötötték a szennyvizet, és állítólag ezt be is jelentették a vízműnek. Ennek mindenképpen utánajárnak a Nyitvicsav szakemberei, mert nem ritka dolog, hogy „elfelejtik” bejelenteni a rákötést, addig sem kell a szennyvízdíjat fizetni. A kilencből csak négy címre jutottunk el, de mindenképp tanulságos volt kőrútunk. Az első, hogy egyik helyen sem találtunk a nyilatkozat szerinti vízzáró aknát. A másik: ha már nem látják be a talajvíz védelmének szükségességét, legalább az ellenőrzéstől való félelmükben rácsatlakoznak a gerincvezetékre. S a legfőbb tanulság: ezentúl senki sem szennyezheti büntetlenül ivóvízbázisunkat, mert mint a jelen lévő szakemberek is hangsúlyozták, az elkövetkező időszakban rendszeressé kívánják tenni az ilyen razziákat. Az ellenőrzésekre olyan felszerelésekkel és gépekkel mennek ki, amelyek segítségével egyértelműen be tudják bizonyítani, ha nem vízzáró a szennyvízakna. Először kiszivattyúzzák a tároló tartalmát, majd feltöltik vízzel. Ha idővel süllyed a vízszint, egyértelmű a dolog. Amikor nem ilyen látványos a víz- szintcsökkenés, akkor leeresztenek az aknába egy ipari kamerát, amelyen át látszik, ha perforált csövet raktak az akna falába, vagy a jól bevált sörösüvegmódszert alkalmazták. Ez abból áll, hogy az akna zsaluzásakor sörösüvegeket raknak a híg betonba, amit később kiütnek és kész a szikkasztógödör. Akik úgy gondolják, hogy „nem megfelelően töltötték ki” a nyilatkozatot, most még büntetlenül módosíthatják szennyvízaknájuk minősítését. Ha azonban a vizsgálat során derül ki, hogy mégis szikkasztót használnak, akkor a bírságon felül még a vizsgálat költségét is kifizettetik velük. Ez öt- és tízezer forint között változhat, de inkább a felső határhoz közelít. Jó lesz elgondolkodni, megéri-e kockáztatni, ugyanis a rákötési támogatási akció csak október utolsó napjáig tart.