Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
IC ) 1996. augusztus 27., kedd Sport UJ KELET Atlétika ✓ Újabb gyaloglóarany Új Kelet-információ Az NYVSC gyalogló- és hosszútávfutó szakágának versenyzői az idén kitűnően szerepelnek a korosztályos országos bajnokságokon. Eddig két aranyat szereztek a junior gyaloglók, kettőt az ifjúságiak és egyet a hosszútávfutók. Vasárnap újabb aranyat szereztek. A hatodik első helyezést az NYVSC junior gyaloglócsapata nyerte. A Gyöngyi András, Záborszki Gergely és Királyfalvi László összetételű csapat a Békésen megrendezett 35 kilométeres junior bajnokságon lett az első. Pokrovenszki József tanítványai először versenyeztek a juniorok hosszabbik távján, és a nagy melegben lebonyolított versenyen máris sikeresek voltak. Egyéniben Gyöngyi — a rövidebbik táv junior bajnoka — bronzérmes lett. A klub jelenleg legeredményesebb gyaloglója felnőtt- és junior válogatott is egyben. Záborszki egyéniben hatodik lett, míg Királyfalvi nyolcadik helyen érkezett be. Labdarúgás, NB I Ifjúságiak Kettős siker Zalában A nyíregyházi Sportiskola NB l-es ifjúsági labdarúgócsapatai Zalaegerszegen szerepeltek, és mindkét csapat győztesen tért haza a hosszú útról. Új Kelet információ _ Zalaegerszegi TE A— NYSI A 1-4 (0-1) NYSI: Balázsi — Martis, Tóth, Újvári—Kelemen, Szenes, Lakatos, Gerliczki— Varga B. I., Korpái, Fehér. Edző: Tamás Kálmán Csere: Varga B. I. h. Varga B. II. 60. p., Kelemen h. Varga R., Gerliczki h. Oór, mindkettő a 65. percben, Szenes h. Lizsák a 75. percben. Gólszerző: Korpái 2, (egyet tizenegyesből), Varga B. I. 1, Lakatos 1. Jók: Balázsi, Tóth, Szenes, Lakatos, Korpái. Tamás Kálmán: — Zalaegerszegi győzelmünket fegyelmezett védekezésünknek és ötletes támadásvezetéseinknek köszönhetjük. Sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, és akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, ha mindet értékesítjük. Az egész csapatot dicséret illeti fegyelmezett hozzáállásért. Zalaegerszegi TE B— NYSI B 0-3 (0-1) NYSI: Polgári—Asztalos, Kántor, Bárdi—Székely, Pá- mer, Ambrusz, Kiss, Gé- gény—Szécsi, Nyárádi. Edző: Gáspár László Csere: Nyárádi h. Török az 58., Kiss h. Lakatos 65., Polgári h. Kanócz, Ambrusz h. Szedlár, Szécsi h. Pálovics a 77. percben. Gólszerzők: Szécsi 3. Jók: az egész csapat. Gáspár László: — A sikert elsősorban a nagyszerű csapatszellemnek köszönhetjük. Frissen gólratörően kezdtek a vendégek, de fegyelmezett védekezésünkkel csírájában elfojtottuk a vendéglátók kezdeményezéseit. A mérkőzés során egyre inkább átvettük a kezdeményezést, igaz, ezúttal is több helyzetünk kimaradt. Erre a játékra minden focistánk büszke lehet. Innen csak előre szabad lépni, és akkor sok örömet szerezhetünk szurkolóinknak. Az egyéni teljesítményekről csak annyit, hogy Szécsi három találata önmagáért beszél, és a mérkőzésen volt egy sikeres bemutatkozás is. Török Sándor aki egy évfolyammal fiatalabb a többieknél, csereként lépett pályára, és látványos focit játszva, várakozáson felül teljesített. Szerdán Dunaújvárost fogadják Szerdán délután a nyíregyházi szurkolók is újra láthatják az NB I-es ifjúsági csapatainkat. A Tiszavasvári úti pályán a nyírségiek a dunaújvárosiakat fogadják. Várhatóan ismét látványos játékkal rukkolnak elő az NYSI focistái. NYSI B—Dunaújváros B 13 óra NYSI A—Dunaú jváros A 15 óra. A mérkőzéseket szerdán a Tiszavasvári úti Vasutas pályán játszák. Paralimpia Öttel zártuk MTI A X. paralimpiai játékok záró napján megszületett a magyar csapat ötödik aranyérme. Az uszodában titkos esélyesként indult a 4x50 méteres női vegyesváltó, amely a házigazdák együttese előtt szerezte meg az elsőséget. A váltóban Zámbó Diana úszott háton, Ráczkó Gitta mellen, Járomi Mónika pillangón és Engelhardt Katalin gyorson. Becsey János címvédőként indult az 50 méteres gyorsúszásban, de ezúttal nem sikerült dobogóra kerülnie, a negyedik helyen ért célba. A magyar küldöttség 5 arany- , 2 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett, ezzel az éremtáblázat 29. helyén végzett. A tíz érem mellett hat negyedik, négy ötödik és kilenc hatodik helyezés a magyarok teljesítménye. A paralimpia éremtáblázatának élcsoportja: 1. Egyesült Államok, 2. Ausztrália, 3. Németország ... 29. Magyar- ország Röplabda, férfiak Romániából érkezett az „erősítés’’ Közeleg az idő, amikor az NYVSC extraligás férfi röplabdacsapata hazai pályán, a már hagyományosnak számító Csapó Kupán bemutatkozhat. A gárda háza tájáról örömteli hír érkezett, ugyanis egy román válogatott játékos személyében új csapattársra leltek Gebhardték. Tehát a csapat megerősítésére irányuló törekvések egyelőre sikerrel jártak, ám a szakosztály anyagi helyzete továbbra sem mondható rózsásnak... Az új játékos felől és a szakosztály anyagi hátteréről Balogh Zoltántól, a szakosztály elnökétől kértünk felvilágosítást. Batai János (Új Kelet)_ ___ —B alogh úr, kezdjük először a jó hírrel. Mit lehet tudni az NYVSC új szerzeményéről, a romániai Dinamo Bucarest csapatából érkezeit Draghici Dánielről? — Túljutottunk a szerződés aláírásán, ami azt jelenti, hogy az 1996—97-es bajnoki idényben Draghici Dániel a mi csapatunkhoz kötelezte el magát — kezdte a tájékoztatást a szakosztály vezetője. — Azt hiszem, egy nagyon jó játékossal sikerült erősítenünk, ugyanis a 29 éves, 192 cm magas román fiú 150-szeres román válogatott, illetve 1992-ben az év játékosa címet is elnyerté hazájában. A Dinamo Bucarest csapatával sok sikert megért, hisz többszörös román bajnok, négy évvel ezelőtt a BEK-ben a legjobb négy közé jutásért harcolt csapatával. Ezt követően több évet Belgiumban profiskodott, majd az elmúlt bajnoki szezont Franciaországban játszotta végig. Balázs István vezetőedző szerint a „négyes poszton”, azaz első ütő- és nyitásfogadó játékosként lehet rá számítani. Remélem, beváltja a hozzá fűzött reményeket, és húzóembere lesz csapatunknak! — Ezek szerint a csapaterősítésre megvan a pénz. Am a szakosztály háza tájáról a gondokról is „szól a fáma”, melyek természetesen anyagi jellegűek, hisz még az elmúlt bajnoki szezonról is a megmaradt adó- sághalmazról beszélhetünk. — Talán onnan induljunk ki, hogy a csapat felzárkózott abba a kategóriába, ahol országosan és itt, Nyíregyházán is gonddal jár, hisz nagyobb költségvetést Balogh Zoltán: „Tiszta lappal kell kezdenünk” Fotó: Csonka mát, bár az adóság „nyom” bennünket. Az önkormányzat támogatása, a játékosok kihe- ■ lyezése vállalkozókhoz, vállalatokhoz, a bérlakások ésszerűbb felhasználása — mindmind könnyebbséget jelent a napi kiadásoknál. Azért azt is be kell ismerni, hogy néha döcögősen mennek a dolgok, melyeknek a leküzdése az egyik legnagyobb feladatunk. A játékosoknak az a feladatuk, hogy bentmaradjanak a legjobbak között, míg a mi dolgunk az, hogy a nyugodt munka hátterét előteremtsük. A késői kifizetések nem szabad, hogy „tradícióvá” váljanak! — A szakosztályvezetésben várhatók a személyi cserék? — Valóban van arról szó, hogy a jelenlegi szakosztály vezetésben változások következnek be. A változások viszont csak akkor kerülhetnek napirendre, ha az elmúlt időszak gondjait, tartozásait a mostani vezetéssel közösen rendbe raktuk. Tehát addig senkit sem akarok elengedni, míg a szakosztály pénzügyi helyzete le nem „nullázódik”, hiszen a megújuló vezetésnek tiszta lappal kell kezdenie. Ehhez a régebbi adósságainkat renbe kell tennünk! kíván. A megye- székhely sportjában a férfi röplabda is „belelépett abba a cipőbe”, amelyben a labdarúgás, vagy éppen a kézilabda jár — természetesen a felhalmozódott adósá- gokra gondolok. A röplabda — és talán még a kosárlabda — van olyan helyzetben, hogy az adósághal- mazát rendezni tudja, hiszen nagyságrendekkel kevesebb adóságról beszélhetünk az említett két gárdánál. A mi adósághalmazunkat „kezelhetőnek” mondhatom. — Mégis mekkora összegről van szó? — Közel egymillió forintról. A szakosztályvezetés megpróbálja ennek az összegnek a korrekcióját, valamint tovább keressük azokat a szponzorokat, akik fel tudják vállalni az ország legjobb nyolc csapata között szereplő NYVSC támogatását. Úgy tűnik, hogy ebben napokon belül dűlőre jutunk egy szponzorral, mivel a nyers szerződéstervezetet már a leendő partner és a szakosztályvezetés is a kezében tartja. Ez a szerződés nem oldja meg az anyagi gondokat — bár nagymértékben segít —, de bízom benne, hogy a támogatók keresése továbbra is sikerrel jár, s akkor már könnyebb helyzetben leszünk. —A csapat napi kiadásainak finanszírozása hogy áll? Ezzel az „oldallal” minden rendben van? — A mindennapos kiadások nem okoznak túl nagy probléLabdarúgás megyei II. osztály DONA-TRADE CSOPORT ■ 2. SZÁMÚ CSOPORT 1. Ajak 2 2 — — 8-4 6 1. Jánkmajtis 2 2 — — 6-0 6 2. Jéke 2 1 1 — 5-0 4 2. Nyírvasvári 2 2 — — 8-3 6 3. Kálmánháza 2 1 1 — 5-3 4 3. Olcsva 2 1 1 — 4-3 4 4. Pócspetri 2 1 1 — 2-0 4 4. Nyírbéltek 2 1 1 — 3-2 4 5. Apagy 2 1 1 — 3-2 4 5. Ópályi 2 1 1 — 1-0 4 6. Kállósemjén 2 1 — 1 8-3 3 6. Tiszamenti SE 2 1 — 1 5-1 3 7. Napkor 2 1 — 1 5-2 3 7. Balkány 2 1 —: 1 6-4 3 8. Anarcs 2 1 — 1 2-2 3 8. Nyírmada 2 1 — 1 6-4 3 9. Kárpát-Hús V. 2 — 2 — 1-1 1 9. Nyírlugos 2 1 — 1 3-1 3 10. Komoró 2 — 2 — 1-1 1 10. Vaja 2 1 — 1 8-7 3 11. Tuzsér 1 — 1 — 1-1 1 11. Encsencs 2 1 — 1 8-8 3 12. Nyíribrony 2 — 1 1 2-4 1 12. Nagyecsed 2 1 — 1 4-4 3 13. Kótaj 2 — 1 1 2-4 1 13. Tiszabecs 2 — 1 1 3-8 1 14. Nyírtura 2 1 1 0-5 1 14. Hodász 2 — — 2 2-5 0 15. Kemecse 1 — — 1 0-5 0 15. Tarpa 2 — — 2 1-9 0 16. Dombrád 2 — — 2 3-11 0 16. Biri 2 — — 2 1-10 0 A Kemecse—Tuzsér félbeszakadt mérkőzés eredményét nem vettük figyelembe. A bíró elhajolt Úgy látszik, nincs labdarúgó-forduló balhé nélkül. A múlt héten az Új- fehértó—Nyírcsaholy megyei első osztályú derbin tört ki a „palotaforradalom”, míg a mostani, vasárnapi játéknapon a megyei másodosztály Dona-Trade csoportjában a Kemecse—Tuzsér meccs fejeződött be hamarabb a kelleténél... B. J. (Új Kelet) ________ A v asárnapi híradás csak ennyi volt: Kemecse—Tuzsér 0-3-nál félbeszakadt. Akkor nem tudtuk mire vélni adolgot, információhoz — lévén már késő este volt — nem jutottunk, így csak tegnap tudtuk „kíváncsiságunkat” kielégíteni a történtekkel kapcsolatosan. Az esetről a tuzséri Pinkóczi József szakosztályvezető, valamint Kardos Csaba a kemecseiek egyesületi elnöke vallott... Pinkóczi József: — A 81. percben a kemecsei oldalon folyt a játék, s a tizenhatosnak az ellentétes oldalán — mint ahol a labda pattogott— egy kemecsei srác és az egyik játékosunk szinte fej fej mellett együtt futott. Egyszer csak jajkiáltást hallottam, s a kemecsei fiú elterült a füvön. A játékvezető (Németh spori) próbálta felállítani a játékost, ám közben tumultus támadt a két csapatjátékosai között. A bíró gyorsan rendet teremtett a pályán, de ezzel nem ért véget a történet, mivel ezt követően a szurkolók szaladtak be, s az egyik néző ütését a bíró csak a gyorsaságának köszönve tudta elkerülni. Ekkor a helyi rendezők is bejöttek a „képbe”, s pillanatok alatt rendet teremtettek, ám a bíró ettől függetlenül lefújta a meccset. Kardos Csaba:—Az esettől mintegy 15 méterre álltam. Drigán János, csapatunk védője a tuzséri akcióval ellentétes oldalon állt, amikor az egyik vendégjátékos mellette elfutva a könyökével torkon ütötte. Egyértelműen szándékos volt az ütés! A nézők közül sokan látták a történteket, s felháborodva szaladtak be a pályára, hogy elkapják a tuzséri srácot, ám a rendezők és Németh Miklós játékvezető határozott fellépése sikeresen akadályozta meg a szurkolók szándékát. Ekkor az egyik néző (azt hozzá kell tennem, hogy egy idősebb, enyhén szellemileg fogytékos emberről van szó) meg akarta ütni a bírót, ám a spori reflexének köszön- hetőleg nem sikerült az „akció”. Ezt követően Németh úr úgy döntött, hogy lefújja a meccset, mivel eléggé „lines” hangulat alakult ki. Szerintem a játékvezető helyesen cselekedett, amikor végett vetett a mérkőzésnek. Határozottságát csak dicsérni tudom! Tehát ez a két csapat verziója, folytatás a fegyelmi bizottság előtt...