Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
UJ KELET Zene 1996. augusztus 3., szombat 7 Szuper(?)koncert Foghíjas lelátók Megvolt, túl vagyunk rajta. Hogy mennyire váltotta be a sajtó által is gerjeszteni próbált várakozást, az már más kérdés. A megszokott három helyett két tenor jött, látott és...? Kétségeim vannak afelől, hogy győztek is. Valójában nem csodálkoznék, ha a győzelem elmaradt volna. Az én megítélésem szerint semmiképpen nem mondható frenetikus sikernek a szupernek mondott koncert. Kézy Béla (Új Kelet) A szervezésnek nem igazán lehetett hibát felróni. A hónapokkal előbb megkezdett beharangozás valóban „középpontban tartotta” az eseményt. Az első hiba vélhetően a jegyárak körül volt. Hatvanötezer forintos belépőkkel ingerelni a mai magyar közvéleményt — mint ahogy azt számos lap megírta — a legenyhébb kifejezést használva is: nem szerencsés dolog. Mindezek ellenére a koncerten úgy tűnt, mintha ezeken a helyeken lett volna a legnagyobb a telítettség. Amúgy a stadion meglehetősen foghíjasán telt meg, pedig hányszor leértékelték a jegyeket! Persze ez a foghíjas ház is jelenthetett 40—50 ezer látogatót. S ennyi embert zavartalanul beengedni, elhelyezni, utaztatni, ráadásul úgy, hogy mindez az eseményhez méltó legyen, nem igazán könnyű. Az én tapasztalataim szerint ez nagyon olajozottan sikerült. Magam a Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesületének jóvoltából szerezhettem helyszíni tapasztalatokat. A közismert jelet és stadioni parkolókártyát viselő autóbuszainkat az első eltévedésünk után egy rendőrtiszt utasítására motoros rendőr vezette a megfelelő parkolóba, szinte a lelátó elé. Még a jegyellenőrzés is az autóbuszokon történt, a lelátókra pedig elegáns, kellemesen öltözött, visszafogott fiatalok mutatták meg az utat. Hét órától folyamatosan érkeztek a nézők, sok volt közöttük a külföldi, olyanok is, akik néhány órával azelőtt még a Hősök terén fotózgatták a parádézó őrkatonákat. Egyébként vélhetően sok külföldit vonzott a rendezvény, mert nemcsak a Hősök terén, hanem Budapest más részein is a szokásosnál több idegen „forgott”. A műsor mindössze negyedórás csúszással kezdődött, addig a rendezőknek arra is volt módjuk, hogy a lelátók közönségéből leirányítsanak annyi embert, hogy legalább a küzdőtéren legyen telt ház. A lelátókat pedig ekkorra beburkolta a jótékony sötétség, így hát a vendégművészek nem láthatták, legfeljebb az elő-elő bukkanó hold fényében sejthették, mekkora is az érdeklődés. Háromnegyed kilenckor a hatalmas Halászbástya- és Mátyás-templom díszletek mellett elhelyezett óriási kivetítőkről eltűntek a reklámok — amelyekre nemigen figyelt senki —, s Rost Andrea a hatalmas kórus és zenekar segítségével elénekelte a Himnuszt. Ezután elkezdődött mindaz, amiről nem mondhatom el, hogy számomra katartikus élmény volt. Jött Carreras, énekelt — hogy mit, azt csak ismereteinkből vagy a műsorfüzetből tudhattuk, mert konferansz nem volt —, kiment, jött Diana Ross, énekelt, kiment, jött Domingo, énekelt, kiment. Mindezt udvarias taps kísérte, amely az est folyamán két—három alkalommal valódi ovációvá is nőtt, de folyamatos ünneplés nem volt. Nem is lehetett igazán. Az én jegyemre 12 000 forint volt árként ráírva. Mindezért látómezőmet kettéosztotta egy korlát, láttam a színpadon hullámzó foltokat, a rézfuvósokról visszatükröződő fényeket. A két óriási kivetítő az én helyemről egy kisképemyős színes televíziónak látszott, ráadásul torz, hosszított alakok látszottak rajta abból a szögből, ahol ültem. Mindehhez hozzájárult, hogy az esti szellő nemcsak Diana haját borzolta folyamatosan, meg szétszórta a partitúrák lapjait, hanem időnként egy „kásásán” sus- torgó magnó hangjához tette hasonlatossá azt, amiről a CD-lejátszók korában tudjuk, hogy milyen csodálatos. És ezt a kásás hangot nem tudta feledtetni, hogy tőlem — légvonalban mindössze háromszáz méterre valóban a világ leghíresebbjei vannak ott, személyesen. Művésznek és közönségnek igazi, személyes kontaktusa talán még a küzdőtér első soraiban sem volt. Maga a műsor is kissé lassacskán csordogált, nekem nagyon hiányzott a konferanszié, és persze a nagy kövér showman, Pavarotti is. Diana Ross műfajilag lógott ki — szerencsére kellemesen — néha a sorból, Rost Andreával viszont nem vallottunk szégyent, igazi partnere volt a nagyoknak. Igazi ováció, nyíltszíni taps valójában akkor tört ki, amikor a „mi Andreánk” volt színpadon, s amikor Carreras a Hunyadi Lászlóból énekelt, természetesen magyarul. A legnagyobb siker kétségtelenül a Domingo által szintén magyarul előadott Bánk bán-ária volt, ekkor éreztem olyannak a stadion hangulatát, amilyennek az egész koncert alatt szerettem volna. Még egy ilyen pillanat volt: a spontánnak beállított — valójában tervezett — ráadás a Traviátából szintén sok bravót kapott. Összegzésül: talán még jó célok érdekében sem volna szabad összekeverni a dolgokat. Nem volna szabad operából slágerzenét, slágerzenéből meg operát csinálni. S tudomásul kellene venni, hogy még a legkorszerűbb technikával sem tanácsos a hangversenydobogóra való zenét stadionok arénáiban felszolgálni, csak akkor, ha minden tökéletes. Az egyik vendég Szőnyi Erzsébet Erkel-díjas zeneszerző Kórusfesztivál Nyíregyházán A fesztivál emlékszobrocskáját Orr Lajos készítette Racskó Tibor felvétele Első alkalommal rendezik meg Nyíregyházán augusztus 18. és 22. között a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált. Ezen minden bizonnyal ott lesznek Nyíregyháza testvérvárosainak polgármesterei is. A ötnapos rendezvényről Alexa László, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatója tájékoztatta részletesebben lapunkat. A következőket tudtuk meg: Gyüre Ágnes (Új Kelet) A nemzetközi kórusszervezeteken keresztül és az iskola közvetlen kapcsolatai révén meghirdetett jelentkezési feltételeknek ez év tavaszáig körülbelül harminc amatőr ifjúsági és gyermekkar tett eleget, vagyis ennyi csoport küldött hangfelvételt egyházzenei és folklórműsorából. A válogatást háromtagú művészeti bizottság végezte el, melynek tagjai: Fehérné Székely Ildikó, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanszék- vezető tanára, Tárcái Zoltán, nyugalmazott tanszékvezető tanár és Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy. Véleményük alapján végül húsz kar kapott meghívást. Ezek fele külföldről érkezik: három Szlovákiából, kettő Németországból, egy-egy pedig Moldovából, Finnországból, Lengyelországból, Romániából és Japánból. A házigazda várost a Ban- chieri Énekegyüttes, a Cantemus Fiúkórus, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Női Kara és az Anonymus Kórus képviseli. A többi magyar csoport többek közt Székesfehérvárról, Komlóról, Debrecenből, Kecskemétről látogat hozzánk. Minden részt vevő kar megkapja Orr Lajos nyíregyházi szobrászművész erre az alkalomra készített szobrocskáját. Augusztus 18-án 20 órától a nyíregyházi református templomban a helyi kórusok köszöntik a résztvevőket, másnap délelőtt a Kossuth téren Fel- bermann Endre alpolgármester mond megnyitót, majd az énekkarok Nyírbátorban, Vaján, Záhonyban, Vállajon, Kisvárdán, Tokajban, Szerencsen, Sárospatakom, Füzérradvány- ban és Encsen hangversenyeznek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei programok a Zempléni Ünnepi Napokhoz is kötődnek. Augusztus 20-án este a Bem József Általános Iskola Sportcsarnokában Csabai Lászlóné polgármester szavai után elsősorban a' vendég kórusok adnak önálló műsort, nyíregyháziak csak az összkari darabokban szerepelnek, melyeket három Liszt-díjas karnagy: Párkai István, Tóth Ferenc és Szabó Dénes vezényel. Augusztus 21 -én az a tíz csoport, amely meg szeretné méretni a.teljesítményét, és szándékát jelezte, egyházzenei témájú minősítőversenyen vehet részt. A zsűri tagjai: Szőnyi Erzsébet Erkel-díjas zeneszerző, Párkai István és Tarczai Zoltán. Este a római katolikus templomban az első három helyezett lép fel. Augusztus 21-én külön program szerint japán napot is rendeznek — négy helyszínen. A szabadtéri színpadon délelőtt japán gasztronómiai kóstoló és bazár várja a látogatókat. Este japán—magyar folklórestet láthatunk a Sado Okesa és a Nyírség Táncegyüttes részvételével. Délután kaligráfia-bemutató kezdődik a városi művelődési központban, ezt követi a Mihara Dőli Bábcsoport előadása. A Magyar—Japán Baráti Társaság Nyíregyházi Tagszervezetének alakuló ülése és Mitsui Sen szobrászművész kiállításának megnyitója a Jósa András Múzeumban lesz. A Korona Szálló Kodály Termében pedig Makoto Takenaka jazz- zongorista és a Banchieri Énekegyüttes közös koncertje hallható este kilenctől. A fesztivál záróünnepségén, augusztus 22-én a karok hazájuk népzenénéjéből adnak ízelítőt, majd dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter és dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke értékeli az eltelt napok eseményeit. Végül a Nyírség Táncegyüttes és a Méta együttes táncházával fejeződik be a búcsúzkodás. Ám a tervek szerint két év múlva újra a Cantemus Fesztivál városává válik Szabolcs- Szatmár-Bereg székhelye. Tanár, drámapedagógus és musicalszínész „Kényszerhelyzetben énekeltem... Ritkán találkozni olyan emberrel, aki egyszerre tehetséges és elismert a pályáján. Ha valaki fiatal diplomásként éri el mindezt, igencsak figyelemre méltó és dicséretes. Az alig 24 éves Szinyei Andrea a szerencsés kivételek közé tartozik. Májer Zita (Új Kelet) ___ — Meséld el, hogyan kezd- tél énekelni! — A Zrínyi Gimnáziumban 1989-ben alapítótagja voltam a Webber-kórusnak. Akkor még csak az énekléssel foglalkoztunk. Negyedikes koromban felmerült, hogy állítsuk színpadra Webber Macskák című musicaljét. Abban énekeltem a Színházi Macska című dalt, Négyesi Péter volt a partnerem. Legendássá vált az" akkori alakításunk. Ez volt, életem első színpadi fellépése, ami maradandó élmény. Azóta már kétszer visszahívtak erre a szerepre. Egy filmet fognak forgatni a 10 éves ZIG-Singersről, melyben készül egy felvétel a Színházi Macskáról is. Ennek eléneklésére dr. Bánhidi Lászlóné (Magdi néni), a kórus vezetője kért fel. Érettségi után a nyíregyházi tanárképző főiskola történelem—francia szakán tanultam. Először nem foglalkoztam sem az énekléssel, sem a színészettel. Egészen 1992. február 22-éig, amikor a Mandala Dalszínház Webber: József és a bűvös kabát című musicaljének premierelőadását tartotta. Elmentem megnézni, aztán még háromszor láttam, annyira tetszett. Pár hónappal később felvételt hirdettek a Man- dalában — gondoltam egyet, és elmentem. Itt énekelnem és táncolnom kellett. Ekkor még prózai felvételi nem volt. Miután megfeleltem a vizsgán, ősztől már a színház tagja lettem — a főiskola mellett. Negyedéves hallgatóként a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételiztem. A színész és a színházelmélet—drámapedagógia szakot jelöltem meg. A dráma- pedagógia szakra — amit egyébként pedagógus diplomával rendelkezők számára hirdettek meg — sikerült a felvételi, a színészre viszont nem. Amikor 1994 júniusában megkaptam a tanári diplomát, már tudtam, hogy a színházat fogom választani. Ősztől már elkezdtem az első évet Budapesten. Most szeptemberben pedig már utolsó éves leszek. Emellett játszom a Mandalában — sok- kai nagyobb intenzitással. Szinyei Andrea — Szerepeid közül melyik a legkedvesebb? — Kedvenc darabom Szörényi—Bródy. Kőműves Kelemen című rockballadája. Ebben játszottam az önfeláldozó feleséget, Annát, a darab egyetlen női alakját. Nagyon tetszik a Dr. Herzben a Mutter, aki egy 45—50 körüli, kiégett, valaha sikeres primadonna. Ő egyébként nagyon humoros figura. Azt hiszem, hogy az eddigi legnehezebb szerepem. Bajos volt belebújni egy ilyen idős és züllött nő bőrébe, mivel én nem hasonlítok rá. Érdekesen alakult az István, a király szereposztása. Réka életre keltését egy népzene szakos lányra osztották. Ő azonban az előadás előtt nem tudott eljönni, ezért e kényszerhelyzetben én énekeltem a főszereés bejött” pet. A visszhang szerint sikerrel. — Mit tudnak az országban a Mandaláról? — A keleti régióban minden nagyvárosban felléptünk már. Ismernek bennünket a Dunántúlon is. Egy évvel ezelőtt Tatabányán adtuk elő a Légy jó mindhalálig című darabot. Olyan sikerrel, hogy a ’95—96- os évadban az ottani befogadószínház műsorra tűzte. Az eredményes előadás révén jutottunk el Szombathelyre, Körmendre és Celldömölkre. Ha minden igaz, ezekben a városokban újra fel fogunk lépni. Sőt, két évvel ezelőtt a nan- tes-i fesztiválra is érkezett invitáció. Pénzhiány miatt nem mentünk el. Talán majd legközelebb. Őszre egy tűmét tervezünk a Kőműves Kelemennel Székelyföldre. — Ki a példaképed? — Nincs példaképem. Persze vannak olyan emberek, akiknek nagyra értékelem a munkáját, de nem sorolom őket a példaképeim közé. — Mik a terveid? — Mindenféleképpen szeretnék itt maradni, Nyíregyházán, a Mandalában, s tovább játszani eddigi szerepeimet. Szeretném az új tagoknak átadni a tapasztalatokat, amiket Budapesten a színpadi munkáról tanultam.
