Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-26 / 198. szám
ÜJ KELET Interjú 1996. augusztus 26., hétfő 7 .Akármilyen szomorú, a kereszténységnek vége” Ha Lucifer rakétává alakítja Ádámot... / ankovics Marcell rajzfilmrendező-forgatókönyv- író, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az iparművészeti főiskola animációtanára képes a székhez kötözni a közönségét. Elég a Magyar népmesék sorozat epizódjaira gondolni. Amíg azok tartanak, még a legelevenebb gyerekek sem moccannak meg. Hasonlóképpen cselekedtek a minap azok a felnőttek, akiket a nyíregyházi Kölyök- várban a Tiszántúli Bábos Nyári Egyetemen magát a neves mestert hallgatták. Ahogy a művész a fejében lévő mérhetetlen mennyiségű ismeretanyagot rendszerezi és interpretálja, az egyedülálló. Humora szintén. Néhány merésznek tűnő megállapításán valószínűleg megdöbbennek vagy felhorkannak más szakmabeliek és az érintettek. Jankovics Marcell Fotó: Harascsák Annamária Gyüre Ágnes (Új Kelet) Ő ugyanis öntörvényű személyiség, aki tréfásan így jellemzi magát:„csak azért nem lettem színész, mert a saját szövegemet szeretném mondani.” Aki ennek bővebb formájára kíváncsi, a napokban megjelent Ahol a madár se jár című tanulmánykötetet keresse. A művész nyíregyházi kiállítása szeptember 12-éig látogatható. Lapunknak szabadegyetemi előadása után adott interjút. • Önre figyelve az ember úgy érzi: olyan magától értetődően kódolja és kapcsolja össze a különböző kultúrkörök szimbólumait, mintha valamelyik előző életében mondjuk sámán lett volna. Nincs véletlenül az átlagosnál eggyel több csontja vagy testrésze, mint a táltosoknak? — Nem vettem még észre. Ráadásul nem érzelmileg jutok el odáig, hogy mi miképpen függ össze. A ráismeréseim intellektuálisak, és meg is tudom indokolni az állításaimat tudományosan. Ám prófétikus hevület bőven feszít. Egy csillagjóslásban jártas barátom szerint ennek az az oka, hogy a Nyilas az aszcendensem. Gyakran majdnem elsírom magam azon, amiről beszélek. Ezért kénytelen vagyok becsempészni egy kis humort, blasz- fémiát. Érzem, hogy „ki kell eresztenem a gőzt”. „Folyamatosan romlik a befogadóréteg ízlése, nívója.” • Ön az Oscar-díjon kívül — melyre a Sisyphus című filmjéért jelölték — minden lehetséges elismerést megkapott már. Kossuth-, Balázs Béla-, (Cannes-i) Arany Pálma-, Ifjúsági-, és Életfadíjas, Érdemes Művész. Ezek szerint méltányolják a teljesítményét, a képességeit. El tudná intézni, hogy mondjuk a Jelképekről szóló televíziós sorozatát kedvezőbb adásidőben sugározzák? — Nem. Én ugyanis a megtűrtek kategóriájába tartozom. A Madách Imre művéből készülő Az ember tragédiáját tizenhárom nem tudom befejezni, mert nincs rá pénz. Amíg Kopátsy Sándor volt a Magyar Mozgókép Alapítvány Animációs Kuratóriumának elnöke addig azt mondták: ő nem ért egyet az adaptálással. Később meg az volt az irányelv: a gyermekközönségnek kell alkotni — például kicsi, tülókorrú manókat, — a tragédia pedig nem a gyerekeknek való. Hiába mondtam, hogy dehogynem, hiszen ők állnak az élet előtt, nekik kell tudni, hogy az milyen. Egy hatvanévesnek már minek? Az Ön által imént felsorolt lajstrom igaz, de mindehhez mérhetetlenül sok izzadtság, — hogy azt ne mondjam: vérszag — tartozik. Ez is egy tehertétel számomra. Másrészt pedig: ezerszer hallhatta már, hogy értékválságban élünk. Nézze meg, hogy a majdnem huszonnégy órás műsorfolyamban mennyi a valódi érték! A televízió az úgynevezett tömegembert szolgálja ki. Szerintem már a putriban is ott a tévé. Sőt, biztosan még a hajléktalanok is azt lesik az erdőben. A kultúra irányítói érzik, hogy arra, amit csinálok, szükség van. Talán még bűntudat is bujkál bennük. Mert minden népnek vissza kell találni a gyökereihez, a múltjához. A keserves helyzetekből is csak úgy tudunk felállni, ha belülről „építkezünk”. Mégis ugyanaz a folyamat játszódik le, mint amikor egy tál rohadt barack közé berakunk egy egészségeset. Az is tönkremegy. Folyamatosan romlik a befogadóréteg ízlése, nívója. Az orvoslást lassan ott kell kezdeni, hogy a néző meg tudja különböztetni a híreket a filmtől. Hiszen emlékezhet arra a régi esetre, amikor gyűjtés indult a Rabszolgasors főhősnőjének, Isaurának a kiszabadítására. Akiknek le kellene vonni az ehhez hasonló eseményekből a következtetéseket, azok nem a kiegyenlítésre törekszenek, hanem csak azon igyekeznek: legyen valami, amit fel lehet mutatni annak bizonyítására, hogy létezik még becses kincs e műveltséget közvetíteni hivatott fórumokon. Néhány éve azért pályáztam a Duna Televízió elnöki posztjára, mert jelenleg ez az egyetlen kultúrát, sőt önerősítő kultúrát továbbadó hazai tévéállomás, s létezik mögötte egy olyan kormányzati szándék, amely miatt változatlanul maradhat. „A díjak mögött rendszerint barátok állnak.” • Azt mivel magyarázza, hogy a Fehérlófia című alkotása éppen Los Angelesben, az amerikai mozi és az akciófilmek paradicsomában nyerte el tizenkét évvel ezelőtt a Minden idők legjobb rajzfilmje címet? — A díjak mögött rendszerint barátok állnak. E mögött a cím mögött például egy Charles Solomon nevű kritikus, akivel egyszer egyszer együtt voltunk zsűriragok. Ő győzte meg több társát, hogy szavazzon az én filmemre. A Fehérlófia ettől még nem a legjobb opuszom. El kellene pusztítani körülbelül az egyharmad részét, hogy az ember azt hümmöghes- se: ebből még lehet valami. Szerintem a Sisyphust sosem fogom tudni túlszárnyalni. Az különb nemcsak a Fehér- lófiá'nál, hanem Rófusz Feri Oscar-díjas rövidfilmjénél, A légynél is. • A sikerek már szóba kerültek. Jöjjenek most a konfliktusok! Például nem tagadta-e még ki az egyház, amiért például azt hangoztatja: mi, magyarok, az úgynevezett pogány- korban sem voltunk po- gányok? — Egyházi gimnáziumba jártam. Elfogadom a kereszténységet, mert ebbe születtem bele. Hiszek azonban a folytonosságban. Ez késztet arra, hogy úgy válaszoljak: a kereszténység ugyanolyan jó, mint, mondjuk a buddhizmus, de nem különb. Nem az egyházzal van bajom, hanem a mindenkori ideológiai hatalommal. Az egyház már régen nincs abban a helyzetben, mint fénykorában. Szánalmas a vergődés, ahogy hirdetni próbálja az Igét, mely változatlanul csodálatos, csak a hirdetőjének nincs a kezében az eszköz, amellyel a kor szelleméhez igazíthatná. Akármilyen szomorú, a kereszténységnek vege. Az úgynevezett Halak Korszaka volt az övé. Ez tiszteletre méltó időt jelent. Kétezer évet. „Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét” • Térjünk át Az ember tragédiájára! Nem fog ez kilógni az életművéből? Hiszen stílusában más, mint például a mesék, mondák és mítoszok világa. Inkább a konkretizálás jellemzi. A tények és dokumentumok szem előtt tartása. Miért ragaszkodik ennyire hozzá? — Azért, mert azt akarom elmondani, amit Madách: „Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét? Csak éppen a XX. század végének a nyelvén. Arra törekszem, hogy az alapműbe foglalt gondolatok — amik remekek — ne sérüljenek, sőt, inkább megint érthetővé váljanak. Az eredeti szövegbe „belenyúltam”, kihúztam belőle nyolcvan percnyit. Még így is maradt száz. Rátérve az önazonosság dillemmájára: ha végigtekint a nyíregyházi tárlatomon, esetleg elcsodálkozik, hogy a munkáim együttesen mennyire összetartoznak, noha ötfélék. Az agyam furcsán kapcsol össze dolgokat. Talán sikerül elgondolkodtatnom a publikumot: miért pont így, vagy úgy fejeztem ki a mondandómat. Miért döntöttem például úgy, hogy az űrszínben Lucifer rakétává alakítja Ádámot? Kétféle művésztípus létezik. Az egyik a kereső ember, aki mindig kísérletezik, mindig új dolgokkal próbálkozik. O a témához választ stílust. Ilyen Picasso, aki mellesleg ugyanazon a napon, a kínai asztrológia szerint ugyanabban a jegyben született mint én, csak hatvan évvel korábban. Pi- cassóra azért rá lehet ismerni. A másik típus önmagához választja a témát, mint például Salvador Dali, aki egész életében ugyanazzal a kifejezési móddal festett. • Nem morog a családja, amiért olyan hivatást választott, hogy tizenhárom évnél is tovább dolgozik egy filmen? Nem tartják élhetetlennek? — Hiszen tudja, hogy nem egyfélével foglalkozom. Másrészt: nem a vagyon hiányzik nekem, hanem a zsebpénz. Tehát az, hogy ha megkívánok valamit, — nem szigetet, villát vagy vitorlást, hanem egy cipőt vagy egy ebédet valamelyik vendéglőben — megvehessem. A családom elég pusztításon ment át ahhoz, hogy tudja: mit jelent vagyont veszteni. Nem gyűjtök semmi mást, csak a könyveket. Áll a polcaimon körülbelül tízezer kötet. • S nem szokott Önben viaskodni a művelődéstörténész az illusztrátorral, vagy a tanár a rendezővel azon, hogy melyikük előbb- revaló? — Nem, csak a test vitázik a lélekkel. Tudja, én legbelül gyerek vagyok, aki kikönyököl ezen az ötvenötéves, kopott párkányú ablakon, ami a testem. Mégis: nehezen viselem az öregséget.
