Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-01 / 179. szám
ÜJ KELET Megyei krónika 1996. augusztus 1., csütörtök 3 Megéri?! Se szeri, se száma azoknak a néha kirívóan durva, '‘máskor cizelláltan finom trükkök- nek, amelyek segítségével a pénzügyi kormányzat a kisember zsebének legmélyén kaparász, megbúvó maradék forintocskák után kutatva. Néha az az ember érzése, hogy felső hivatalaink az amerikai filmiparban már jól bevált gegmen intézményét viszik diadalra a pénzügyi politikában, annyi meglepő, már-már szellemesnek mondható ötlettel sajtolják ki belőlünk nyúlfarknyi vagyonkánk maradékát. Olykor még elismerően bólogatunk is. A vérlázító az, amikor a kormány az egyszerű emberek tájékozatlanságára, adott esetben tudatlanságára direkt utazva akar spórolni. Adva van egy asszony három gyerekkel és egy ötven százalékosan rokkant férjjel. Tavaly áprilisa óta él egy rendelkezés, mely szerint ilyen fokú, családi pótlékra jogosult rokkantak családipótlék-növelő támogatásban részesülhetnek, havonta és gyerekenként mintegy ötezer forintban. Gyorsan kiszámítható, hogy ez három gyerek után havi tizenötezer forint, ami rokkant férj és bérből élő feleség családjában nagy jelentőségű, mondhatni döntő fontosságú összeg lehet. Egy a bibi. Csak akkor kapják meg, ha kérik. S nyilván csak akkor kérik, ha tudnak róla. A kormány pedig nem töri kezét-lábát azért, hogy az ilyen rendeletét széles körben népszerűsítse. Megjelenik közlönyben (ugyan hányán jutnak hozzá a rászorulók közül? ), talán egyszer a napilapokban is esik róla szó, s máris lehet számolgatni: egy család az tíz-, jó esetben húszezer, ez kétszázezer családra számolva... A nem éppen pozitív jellemű ember alapélve jut eszembe: ha egyszer jön be, már megérte. Biztos, hogy megéri? Vetélkedő nyugdíjasok „Vereckén át jöttünk” címmel millecentenáriumi vetélkedő lesz 1996. augusztus 6-án délelőtt 10 órától az Alvégesi Művelődési Házban nyugdíjasklubok részére. Szeretettel várja az érdeklődőket a rendezőség. Makettkiallitas Hatházi Andrea A IlI.Országos Makettkiállításra és Versenyre várja az érdeklődőket a Jósa András Múzeumban, a szervező RED DEVIL makettklub augusztus 3—11. között. A megnyitót dr. Fazekas János jegyző tartja szombaton 13 órakor. A versenyre nevezni a helyszínen, 12 óráig lehet harcjármű, repülő, hajó, dioráma, figura, autó, motorkerékpár, fantasy és egyéb kategóriákban. „Cukros” lovastúra Hároméves a nyíregyházi kaszinó Rendhagyó vetélkedők Munkatársunktól A Honfoglalás lovas emléktúra résztvevői augusztus 6-án érkeznek Tiszadobra, ahol ez alkalomból egész dél- utános millecentenáriumi rendezvény kezdődik. A lovascsapat tagjait 15 órakor a település polgármestere, Szabó Péter és G. Nagy né Maczó Ágnes országgyűlési képviselő, a program védnöke fogadja. A köszöntő után közösen megtekintik a felépített korhű, honfoglalás kori tábort és a Törzsek Lovasbemutatója nevet viselő műsort. A rendezvényhez kapcsolódva a Kábái Cukorgyár Rt., mint a rendezvény főszponzora sajtótájékoztatón ismerteti a gyár eredményeit, illetve a cukorpiacon várható gazdasági változásokat, tendenciákat. Fekete Tibor (Új Kelet) Három év nem nagy idő. Vagy mégis? Attól függ. mihez Munkatársunktól E magatartás nem igazán jogszerűtlen, inkább jogilag viszonyítjuk. Pontosan három éve annak, hogy Nyíregyházán, a Korona épületében megnyílt az ország egyik legszebb forinnem pontosan szabályzott, viszont mindenképen etikátlan. Az évek óta húzódó vitának szeretne véget vetni a megyei kereskedelmi és iparkamara azzal, hogy kerekasztalfórumot rendez ma a köztestület székházában a kérdés megválaszolására. Az ügy megoldásához tos kaszinója. Az ünnepség tiszteletére eljött Somogyi József, a Magyar Játékkaszinó Rt. ügyvezető igazgatója is, aki a forintos kaszinóhálózatkiépítésének elindítója hazánkban. Ezen a napon a szokásos zsetonszerző játékokon kívül rendhagyó vetélkedőket is szervezetek a vendégek tiszteletére. Aki az elmúlt három napban vendége volt a kaszinónak, ajándékzsetont kapott. Az ő külön játszmájukban a győztesek — akiknek a legtöbb értékű nyereményük maradt — hárman száz-száz német márka értékű ezüst Mátyás-érmét kaptak. A célbadobó verseny sem ígérkezett könnyűnek. Az asztal végéből a középső oszlop legtávolabbi számát, a kettest kellet eltalálni. A győztesek jutalma egy üveg pezsgő volt. Nem maradt el a születésnapok jellegzetes kelléke, a gyertyafújás és a tortavágás sem. A hatalmas süteményt szétosztották a vendégek között. nem rendelkezik megfelelő hatósági jogosítvánnyal a kamara, emiatt meghívta az APEH, a piac- és városgazdálkodási iroda, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, a KISOSZ, a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség, a fogyasztóvédelmi egyesület és az agrárkamara képviselőit, hogy közös álláspontot és megoldási javaslatot dolgozzanak ki. A fórum célja az etikátlan kereskedelmi magatartást gyakorló árusok kiszűrése, a piaci szabályzások szerint a kereskedők jogainak helyreállítása. A rendőrök szlogenje... ... Szolgálunk és védünk. Ezt a feladatukat igyekeznek is minél hatékonyabban végezni. Azonban tudomásul kell venni, hogy a rend őrei egyedül képtelenek megvédeni bennünket és értékeinket. Valamit azért az állampolgároknak is tenni kellene a saját érdekükben... Fullajtár András (Új Kelet) Jutottak eszembe ezek a gondolatok, amikor napvilágot látott a hír, hogy a betörők mint a jó kútra, úgy járnak Nyíregyházán a több milliós árukészletű nagyker- raktárakba éjszakánként lopni. Az első csapat sikeres portyája után bűnözőkörökben hamar terjedet a hír, miszerint bátran lehet menni be- szerzőútra, mert a telepet semmi és senki sem őrzi éjjel. De még attól sem kell tartani, hogy a környéken lakók felfigyelnek a gyanúsan mozgó alakokra, vagy a betöréskor okozott zajra, amikor kifeszítenek egy tetemes vasajtót, vagy lefűrészelnek egy lakatot. Az emberek ugyanis jobbnak látják, ha kívül maradnak az ilyen ügyekből, vagy közömbösen veszik tudomásul, ha mástól ellopnak valamit. Sok esetben legyintenek: — van neki miből, hagy vigyék... Sajnos ilyen világot élünk, így egyedül a rendőrök cirkálnak ezeken a bűnözés szempontjából frekventált helyeken. Nem eredménytelenül, hiszen sok esetben szerencsével járnak, mert az utóbbi napokban is több betörőbandát sikerült ártalmatlanná tenniük, és még a lopott holmi nagy része is előkerült. De mit tesznek a tulajdonosok, hogy a sorozatos dézsmálásokat megelőzzék? Tisztelet a kivételnek, jóformán semmit. Talán azt, hogy bezárják a kapukat és az ablakokat. Az említett helyeken sem riasztó, sem ember, de még egy hűséges eb sem vigyázott a több milliós árukészletre! Mondhatnánk: azért ez nagy felelőtlenség, még akkor sem tettek semmit, amikor már másodszor „néztek” be hozzájuk. Nem akarok reklámot csinálni az őrző-védő kft.-knek, vagy a különféle riasztókat forgalmazó cégeknek, de arra nem gondoltak, hogy segítségért forduljanak hozzájuk? Vagy egyszerűbb bejelenteni a rendőrségen, hogy éjjel betörtek, és ennyi meg ennyi árut elvittek? A szerencsésebb esetek közé tartozik, amikor a rendőröknek sikerül időben megfogni a tetteseket, mielőtt még az árut tovább passzolták volna az orgazdának. Mert ilyen is van! A nap húszonnégy órájában „felvásárlásra” kész felvevőhelyek fölözik le igazán a tejfelt. A felkínált áru valós értékének csupán 20—30 százalékát ha kifizetik a szállítónak. A betörő, mit tehet, boldog, hogy minél előbb megszabadul a lopott holmitól. Inkább a kapott pénznek örül, mert arra nincs ráírva, hogy mikor, kitől és miért kapta. Visszatérve a riasztó- berendezésre. A minap az egyik nagykereskedésbe azért nem törtek be a fosztogatók, mert időben észrevették, hogy rendesen el van látva tecnikai védelemmel. Aztán mégsem volt szerencséjük, mert egy másik helyen már nem voltak olyan éberek, a riasztó megszólalt és a rendőrök karjaiban kötöttek ki... Honismeret Balkányban Új Kelet-információ Második alkalommal vettek részt a balkányi gyermekek a saját településükön megszervezett honismereti táborban. A szervezők célja az volt, hogy az ifjúság megismerje falujuk és a környező tanyavilág, valamint a Nyírség múltját, a fennmaradt tárgyi emlékeket. A tábor lakói felkeresték a nyíregyházi Falumúzeumot, a Jósa András Múzeumot. Megismerkedtek a nagykállói csodarabbi és a nyírségi zsidóság történetével. Kerékpáron mentek Nagykállóba, ahol a volt megyeházát tekintették meg, ismerkedtek a város és a környék tanyáinak fejlődésével. A gyerekek kézügyességének fejlesztését a batikolás, a sárkánykészítés, a rajzverseny segítette. Az egyhetes tábor végén vetélkedőn számoltak be a balkányi fiatalok arról, mi mindent tanultak az elmúlt napokban. Baktalórántháza Településgazdálkodási Kft. pályázatot hirdet ügyvezető igazgató álláshely betöltésére Pályázati feltételek: felsőfokú végzettség (Építőipari, mezőgazdasági, közgazdasági végzettség és helyi lakos előnyben.) Fizetés: megegyezés szerint A pályázathoz csatolni kell önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, szakmai koncepciót A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal, Vida Károly polgármester. 4561 Baktalórántháza, Zrínyi út 1/b Benyújtási határidő: 1996 augusztus 30. A nagy torta felvágásához elkelt a segítség Fotó: Racskó Tibor OMÉK ’96 — egyedülálló megyei vállalkozásban Első osztályú kiállítás Együtt, közös installációval jelennek meg Szabolcs- Szatmár-Bereg kereskedői, termelői, vállalkozást segítő szervezetei és kamarái a gödöllői Jubileumi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, a gazdasági szektor legrangosabb őszi segerszemléjén. Vitéz Péter (Új Kelet) Az országosan is egyedülálló kezdeményezés megyei szervezőbizottságának legutóbbi ülésén a projektfelelősök beszámoltak arról, hogy megkötötték a végleges szerződést a gödöllői vásárigazgatósággal. A közös kiállítási sátor 500 négyzetméteres lesz, s az eredetileg tervezettek szerint a főbejárathoz közel, a vásártéri főút mellett építik fel. A vásárrendezők központi szolgáltatásaival 29 megyei vállalkozás élt, ezek bekerülnek az OMÉK háromnyelvű katalógusába. A rendezvényt kísérő kulturális és szakmai programokat összeállították, amely augusztus végén pontosítódik. Ennek oka, hogy a szervezők megpályázták a megyei fejlesztési tanács e célra is felhasználható pénzalapját, amelynek elbírálása e hónap közepén várható. A megyei szervezők elképzelése szerint hamarosan ösz- szeállhat egy saját promóciós katalógus is, amelyben a kiállító cégek nemcsak önmagukat, hanem termékeiket is ismertethetik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét reprezentáló kiállítási sátor információs szolgáltatására kiírt pályázat jelentkezési határideje tegnap zárult le, ennek elbírálása kedden várható. Etikátlan piaci kereskedelem Hamis „őstermelők” A nyíregyházi Búza téri piaccsarnok területén kereskedő, illetve saját termékeit értékesítő zöldség-gyümölcs kereskedők örökös gondja, hogy a piacon, az önmagukat őstermelőknek nevező árusok ugyanazt a terméket kínálják, mint ők. Csakhogy nem rendelkeznek vállalkozói igazolvánnyal és a termékeket ugyanúgy a nagybani piacokról szerzik be.