Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-15 / 191. szám
10 1996. augusztus 15., csütörtök Sport UJ KELET Kézilabda Nagydíj hetedszer Fulljatár András (Új Kelet) Az ünnepek alatt igazán nem panaszkodhatnak majd a kézilabdasport kedvelői, mert bőven akad látnivaló számukra is. Kitűnő programnak ígérkezik a Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapatának nemzetközi tornája, amit szombaton, vasárnap és hétfőn rendeznek meg hat csapat részvételével. A háromnapos viadalon az Európa legjobbjai közé sorolható Debrecen és Skopje is fellép a szabolcsi kisváros sportcsarnokában. A nyíregyházi szurkolók sem maradnak esemény nélkül, ugyanis pénteken a Bujtosi Szabadidő Csarnokban nagyüzem lesz, mert ismét megrendezik a hagyományos Nyíregyháza Nagydíj férfi kézilabdatomát, ami sorrendben már a hetedik lesz. A nagydíj érdekessége, hogy ezúttal nem lesz külföldi résztvevő, és egy nap alatt lebonyolítják. A részt vevő hat csapatot két csoportba osztották, azon belül körmérkőznek, majd a csoportok azonos helyezettjei játszanak a végső sorrendért. Az A csoporba került a Debreceni Dózsa SE, a Fehérgyarmati SE és a MÓL Szolnok KK együttese, míg a B csoportban a Kárpát- Hús Nyíregyházi KC ellenfelei lesznek az Agrokontakt SE Cegléd és az NB I-be viszakerült Ózdi KC. A selejtező mérkőzések reggel kilenc órákkor kezdődnek, ami 16 óráig tartanok, majd ezt követően játsszák a helyosztókat. A torna 19.40-kor eredményhirdetéssel ér véget. A győztes csapat elnyeri Nyíregyháza Város Nagydíját. Kü- löndíjban részesül a legjobb kapus, a gólkirály és legjobb mezőnyjátékos. Mint ismert, a díszes trófea védője a nyíregyházi csapat, akik továbbra is szeretnék itthon tartani a kupát. Az újabb erőpróba előtt Rácz Sándor, a hazaiak edzője elmondta, hogy továbbra is elsődleges céljuk a csapatépítés, de emellett szertenének jól bemutatkozni a bajnokság kezdete előtt az átszervezett csapattal. Korábban kérdéses volt Bécsi és Tóvizi játéka. Az előbbi kézilabdás a felnőtt, mig utóbbi a főiskolás válogatott tagjaként edzőtáborban vesz részt. A szövetségi kapitányok kegyesek voltak, mert mindkétjátékost hazaengedték. Szerencsére sérülés sem zavarta a tornára való felkészülést. Jó hír a szurkolóknak, hogy a selejtező mérkőzéseket ingyen tekinthetik meg, viszont a 16.10- kor kezdődő döntőkre belépőjegyeket kell váltani. Továbbra is érvényes, hogy a nők, az általános iskolások és a nyugdíjasok belépése díjtalan. Amerikából jöttünk... Úri Mariann (Új Kelet) Ha nem is felejthetetlen, de látványos, néhol sziporkázó- an jó játékot láthattak kedden este Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban azok, akik végignézték a Nyíregyházi TK-Isobau — Southeast Missouri State kosárlabdamérkőzést. Azt a mérkőzést, ami a felkészülésbe beillesztve jó erőpróbát jelentett az összeszokóban lévő hazai csapatnak. A kosárlabdához valamicskét is értők — bár tudott, hogy az ellenfél nem tartozik az amerikai egyetemi liga legjobbjai közé — meglepve láthatták, hogy a tengeren túlról, a kosárlabda őshazájából érkező gárda tudása egyáltalán nem magasodott a nyíregyházi fiúk tudása fölé, sőt... A színesbőrű játékosokat szép számmal felvonultató csapat legalább annyit hibázott, mint a hazaiak — más kérdés, hogy amíg ők rendre kihasználták az ellenfél gyengeségét, addig a mieink gyakran nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. Mindkét oldalon sok volt az átadási hiba, pontatlanok voltak a mezőnyből való kísérletek és a büntetődobások is, és sokszor támadt kavarodás egy- egy lepattanó labda megszerzésekor. Egyszóval hibák, ugyanolyan hibák törték meg az egyébként élvezetes mérkőzést. A mérkőzést követően néhány percig a sajtó rendelkezésére álltak az amerikaiak. A mérkőzéstől és az utazástól fáradt, de a győzelemnek nagyon örülő fiúk elmondták, mindössze egy hét állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek erre a turnéra. Az összeszokatlanság és a nagy időeltolódás miatt nem nyújtották tudásuk legjavát, s ezért volt hullámzó a játékuk. S bár nagyon megizzadtak a nyíregyháziak ellen, eddig az Albacomp játéka tetszett nekik a legjobban. Ron Shumate edző ugyancsak a hosszú, fárasztó utazás számlájára írta a rengeteg hibát, de hozzátette: a Debrecen elleni hosszabbításos mérkőzés is sokat kivett a csapatból. Az apróbb hibáktól eltekintve csak dicsérni tudta a hazai csapat játékát. Tetszett neki, hogy sokat futottak, jól zártak össze, jól dobták a hárompontosokat és sok labdát szereztek. Mint mondta, ennek köszönhető, hogy végig izgalmas és szoros volt a mérkőzés. A keményebb játékra és az ökölcsapásra tett megjegyzéshez mindössze annyit fűzött: az előbbi náluk megszokott dolog, az utóbbi pedig sajnálatos, de nem szándékos megnyilvánulás volt. Kamarás György, a nyíregyháziak trénere lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy sok ilyen meccset kellene játszaniuk. A magyar bajnokság viszonylatában szokatlan játékstílus, a gyors adogatások és akciók megnehezítették a fiúk dolgát. Erőnlétileg nem tudták felvenni a versenyt az amerikaiakkal, de amikor „ésszel” játszottak a fiúk, máris megtalálták a számukra idegen stílus ellenszerét. A mérkőzés tanúságai rendkívül hasznosak a felkészülést illetően, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy védekezésben és támadásban is van még mit gyakorolni a csapatnak. Az időnként mutatott jó egyéni és csapatjáték azonban mindenképpen bizalomkeltő a jövőt illetően. 7996. augusztus 14—20. j Meglepetéssel kezdődött Szerdán délben elkezdődött az országos teniszbajnokság. Először randevúznak a legjobb honi teniszezők Nyíregyházán, hogy megvívjanak a magyar bajnoki címekért. A Nyíregyházi Városi Tenisz Klub Sóstói úti pályája felújítva és ünnepi díszben fogadta a versenyzőket. A délelőtti eső még ráijesztett a rendezőkre, de aztán délutánra kisütött a nap, és rendben elkezdődhettek a férfiselejtezők küzdelmei. Révay Zoltán tudósítása Dr Nyíró László versenybíró, a kezdés előtt kérdésünkre (elégedett-e a feltételekkel) elmondta: — A versenypálya minden tekintetben megfelel a bajnokság követelményeinek. Három éve jártam itt utoljára, alig ismertem rá a teniszstadionra, úgy megszépült. Gyönyörű a klubház, és nagyon praktikus előtte a fedett terasz. Nincs akadálya, hogy jó versenyt rendezzünk, annál is inkább, mert a honi teniszeseknek a ranglista szempontjából égetően szükségesek az itt megszerzett pontok. Egyedül az eső okozhat gondokat. — mondta a versenybíró. A harminckettes selejtező legjobb nyolca kap lehetőséget, hogy a bajnokságot a főtáblán folytathassa. A férfiak közül huszonnyolcán érkeztek meg, így Dajka, Nándori, Szabados és Hornok az első fordulóból játék nélkül jutott tovább. A tizenhat közé kerülésért négy NYVTC-s teniszező küzdött, sajnos mindannyian nehéz ellenféllel találták magukat szembe, így Tamás János, Pázmándi Viktor, Rad- vánszki Tibor, Csonka László és Békési Zoltán is kiesett. Papp Szilágyi Attila az NYVTC edzője szerint a fiúk nem vallottak szégyent, hisz nagyon erős mezőny gyűt össze. A legszorosabb meccset Békési vívta közülük, Csonka 4-4-ig bírta a csatát a fiatalabb Sinkalovits- csal szemben aztán elfáradt. A férfiselejtezőben a legjobb tizenhat közé jutásért délután öt órakor, öt mérkőzéssel folytatódott a bajnokság. Elsőként Nándori aztán Hajnal biztosítana helyét a harminckettes főtáblán. A legtöbb néző a Dajka, Kiss összecsapást figyelte. Nem véletlenül, hiszen a selejtező első kiemeltje Dajka László sokáig versenyzett a megyeszékhelyen (tizennégy éves volt amikor az NYVSC-hez került), jelenleg az Újpest teniszezője. A mérkőzés nem úgy alakult ahogy szerette volna, ellenfele az utánpótlás korú Kiss Márk az első játszmát 6-2-re nyerte, Dajka a másodikban is csak 2-2-ig bírta, aztán négy szettet egyhuzamban Kiss vitt el, miközben Dajka inkább csak a pályára panaszkodott. Megszületett az első meglepetés a tenisztornán. Ezzel Kiss is a bajnoki főtáblára került, akárcsak Szabados és Hornok, utóbbi. Fröhlic ellen nyert, a nap legizgalmasabb mérkőzésén. A verseny ma délelőtt tízórakor az utolsó három férfiselejtezővel folytatódik (a mécsesek győztesei szintén főtáblások lesznek), aztán délben a nők is elkezdik a selejtezőket. Biztos, hogy csütörtökön is érdemes kilátogatni a Sóstói úti pályákra, izgalmas meccsek várhatók, és nyíregyházi versenyzőknek is szurkolhatunk. A versenyre a belépés ingyenes. Eredmények: Magyar bajnokság, férfi egyéni, (pályaborítás: salak). Selejtező, (28 induló, továbbjutó legjobb nyolc) 1. forduló: Kiss Márk—Tamás János 6:2, 6:2, Azucki Attila— Karpa Csaba 6:3, 6:3, Zor- kóczy Tamás—Thékes István 7:6,6:3, Tili Balázs—Pázmándi Viktor 6:1, 6:1, Hajnal István—Radvánszki Tibor 6:2, 6:1, Jaross Gábor—Békési Zoltán 7:5, 6:3, Muráncsik György—Forgács Krisztián 6:2, 6:4, Dani Péter—Dán Gyula 6:0, 6:0, Sinkalovits Gyula—Csonka László 6:4, 6:2, Fonó László—Kosztolányi Roland 6:3, 6:4, Fröhlich Balázs—Koczka Tamás 6:7, 6:0,6:2. 2. forduló: Kiss—Dajka 6:2, 6:2, Nándori—Tili 6:2, 6:0, Hajnal—Németh 6:4,6:2, Szabados—Dani 7:6,6:3, Hornok—Fröhlich 6:4, 3:6,6:4. Kiss, Nándori, Hajnal, Szabados, Hornok a főtáblán folytathatja a versenyt. Csütörtöki műsor, 10.00: férfi egyes selejtező, 2. forduló, (Azucki—Zorkóczy, Jaross—Muráncsik, Sinkalovits—Fonó. 12.00: női egyes selejtező, (32-es tábla, első forduló, nyolc mérkőzés), a mérkőzések befejeződése után újabb nyolc mérkőzés következik. Késő délután a versenybíró döntésétől függően a második forduló is elkezdődhet, és pénteken reggel fejeződik majd be, a női selejtező. Lapzártakor érkezett Barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés, végeredménye: Magyarország—Egyesült Arab Emírségek 3-1 (2-0) _________________________ Cs ecsenföld mellett... MTI A skót Glasgow Rangers labdarúgócsapata a jövő héten az orosz Alanyija Vlagyikavkaz otthonába látogat, ahol a két együttes a Bajnokok Ligájába való feljutásért kiírt párharc visszavágóján lép pályára. Izgalmas kirándulás vár a skót küldöttségre, hiszen Vlagyikavkaz a polgárháború sújtotta Csecsenföld közelében található. — Bejöttek a számításaink, hiszen az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) Vlagyikav- kazt jelölte meg a mérkőzés helyszínének. Bízunk benne, hogy biztonságban leszünk az orosz városban — nyilatkozta a skót klub egyik vezetője, Campbell Ogilvie. A Glasgow-ban megrendezett első találkozón 3- 1-re nyertek a házigazdák. Schumacher és a Ferrari MTI A Formula—1 kétszeres világbajnoka, a németAf/c/w- el Schumacher ismét megerősítette, hogy 1998-ig nem szándékozik elhagyni jelenlegi csapatát, a Ferrarit. A kiváló pilóta ezzel cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek esetleges csapatváltásáról szóltak. Felemás teljesítmény Röplabda Az idei szezonban tegnap délelőtt, illetve délután lépett pályára először az NYVSC férfi röplabdacsapata. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban edzőmérkőzés keretén belül mindkétszer a Borsod megyei Kazincbarcikai Borsodi Cement SC gárdája volt az ellenfél. Batai János (Új Kelet) _ A délelőtti derbi első játszmájában Balázs István vezetőedző a Gebhardt, Zádor, Bugyi, Pampuch, Pál, Drotár összetételű kezdőhatost küldte pályára. Az ellenfélnél a kezdőcsapat érdekesen alakult, hiszen soraik között szerepelt a nyíregyházi Zajácz András, akivel az NYVSC nem kötött újabb szerződést, így Zajácz Barcika felé vette az útirányt. A borsodiak és a szabolcsi fiú között ugyan még nem született meg az egyezség, de ettől függetlenül már a KBSC színeiben pályára lépett. További érdekesség volt, hogy szintén a kezdő hatban kapott helyet az a két ukrán fiú, akik nemrég még az NYVSC-nél voltak próbajátékon, ám ami a szabolcsi megyeszékhelyen nem sikerült, az úgy tűnik, hogy Barcikán bejön nekik. Az első szett nyíregyházi fölényt hozott, hisz Drotárék 15- 9-re „sínre tették” a játszmát. A második szett kezdetére aztán hármas cserére határozta el magát Balázs István, így pályára léphetett Horváth Géza, Horváth László, illetve a nagy reményekre jogosító 17 éves Veress Péter. Sajnos ebben a játszmában már előjött az alapozás (súlyzózás, lépcsőzés) „adta” fáradság, és abarcikaiak 15-10- re visszavágtak. Ezt követően még egy játszmára volt lehetőség, melyben ismét a borsodiak vitézkedtek, s hozták a szettet 15-11 -re, így a délelőtti csatát 2- 1 arányban a vendégek nyerték. Délután aztán fordult a kocka. A délelőttihez hasonló felállásban a „mieink” az elvesztett első szett után felpörögtek, és először kiegyenlítették a meccs állását, majd állva hagyva a „cementeseket”, 3-1-re nyerték a „hivatalos” derbit, melyben volt egy 15-2-es „demoralizáló” játékrész is. Ezt követően még egy játszma ráadást játszottak a csapatok, melyből 15-13-ra a borsodi együttes jött ki győztesen. Összeségében elmondható, hogy a nyíregyháziak az időszaknak megfelelő teljesítménnyel rukkoltak elő, hiszen a látványos labdamenetek mellett azért gyermeteg hibák is tarkították az NYVSC játékát, melyet az eddig eltelt időszak fizikai „melójának” a számlájára lehet írni.