Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-15 / 191. szám
Csak a lobbi miatt zártak be A ..X. _________ . Ar a: 22.50 Ft SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP III. évfolyam, 191. szám — 1996. augusztus 15., csütörtök Kályhamúzeum Fülesden (7. oldal) Félszáznál több falu a csőd szélén Hirdetni akar? Keresse hirdetésszerv Mezőségi Expo ’96 Fullajtár András (Új Kelet) Ma nyitja kapuit Tisza- vasváriban a IV. Mezőségi Expo Térségi Kiállítás és Vásár. A hagyományos rendezvényt ezúttal is a 115. Számú Vasvári Pál Ipari és Szakmunkásképző Intézet épületében és környezetében rendezik meg. A négy napon át tartó kiállításon több, megyén kívüli cég is jelen lesz, de lehetséges, hogy az utolsó pillanatban külföldről is érkeznek résztvevők. Az érdeklődők egy sokrétűnek ígérkező kiállítást tekinthetnek meg. Az előzetes hírek szerint a mezőgazdasági gépektől kezdve a számítástechnikáig minden megtalálható lesz, köztük az élelmiszer- és a könnyűipar legfrissebb termékei. Emellett a termelők és forgalmazók nemcsak bemutatják termékeiket és árujukat, hanem azt a látogatók igénye szerint értékesítik is, természetesen, mint ilyenkor szokás jóval kedvezőbb áron. A vásár szervezői szakmai napokon gondoskodnak arról, hogy a termelők, forgalmazók és a szakemberek megismertessék új, korszerű termékeiket, szolgáltatásaikat és technológiájukat a felhasználókkal és a fogyasztókkal. A térségi kiállítás jó lehetőséget kínál a termelési és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésére a magyar, illetve a magyar és külföldi cégek között, és nem utolsósorban kicserélhetik tapasztalataikat is. Kísérő rendezvényként számos kulturális program is lesz, többek között a helyi amatőr és profi képzőművészek minigalérián mutatják be alkotásaikat, de egy hely- történeti kiállítás is várja a látogatókat. Az expót ünnepélyes keretek között 14 órakor Sulyok József, Tisza- vasvári polgármestere nyitja meg a nagyközönség előtt. Magyar Távirati Iroda Komáromban befejezték Néhány kisebb rozstábla kivételével befejeződött a legnagyobb nyári munka, az aratás Komárom-Esztergom megyében. Papp Imre, a Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője szerdán az MTI tudósítójának elmondta a 44 ezer 128 hektáron — 135 ezer tonna kalászos gabona termett, s ennek legnagyobb részét a 28 ezer 700 hektáron termesztett őszi búza tette ki. Gyakorlat A Honvéd Vezérkar Híradó és Informatikai Csoport- főnökség és a 4. Gépesített Hadtest 17 katonával és három híradógépkocsival vesz részt Németországban a „Combained Endeavor-,,96” nemzetközi híradó és informatikai gyakorlaton. A kijelölt állomány kedden utazott el és augusztus 28-án érkezik haza. Erről a HM Sajtóirodája szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t. Megemlékezés Pakisztán nemzeti ünnepe alkalmából Benahim Bhutto kormányfő megbízásából Basir A. Malik, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete szerdán a kegyelet virágait helyezte el a néhai magyar miniszterelnök, Nagy Imre sírjánál a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájában. A megemlékezésen részt vett Nagy Erzsébet, a mártírhalált halt kormányfő leánya. Szalmonella Vétlennek tartja magát az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb hazai ételfertőzésében a Junior Rt. A cég vezetése által felkért független élelmiszertechnológusok, illetve -higiénikusok ugyanis megállapították: a konyha nem követett el technológiai hibát. Maratoni testületi ülés F. A. (Uj Kelet) Maratoni hosszúságúra nyúlt tegnap a kisvárdai ön- kormányzat képviselő-testületének ülése, sőt, az sem valószínű, hogy végeztek a munkával. A reggel kilenc órakor megkezdett tanácskozáson közel 20 napirenben előterjesztett különféle témákban kellett állást foglalniuk a testület tagjainak. Lapzártakor érdeklődtünk, amikor dr. Oláh Albert polgármester elmodta, hogy még felénél sem tartanak a napirendeknek. Példaként említette, hogy a lejárt idejű határozatok körüli vita közel négy óra hosszáig tartott. Viszont a testület elfogadta az önkormányzat első féléves gazdálkodásáról készült beszámolót, és az előterjesztésben rögzítettek szerint módosították a ’96. évi költségvetést. Nagyobb vita alakult ki a vagyon feletti tu- lajdonjog gyakorlásának szabályairól szóló rendelet módosításával kapcsolatosan. Késő délután láttak hozzá a közbeszerzési rendelet megalkotásához, majd azt követte többek között a 1996/97. évi tanév indításával kapcsolatos feladatok megtárgyalása, és ehhez kapcsolódott a pedagógusok kötelező óraszámának emelése is. Vita előtt állt még az új hulladéklerakó létesítésének kérdése is... Kormány sújtotta övezet Begördült a nosztalgiavonat Zala megye után Sza- bolcs-Szatmár-Beregben indult valóságnéző körútra Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Az MDF első embere a millecente- nárium jegyében arra vállalkozott, barátaival 1100 kilométert tesz meg kerékpáron, s közben a/ Önkormányzati és Rendészeti Bizottság tagjaként figyelemmel kíséri a települési önkormányzatok és a lakosság helyzetét, problémáit. Két nap alatt — 24 település érintésével — 125 kilométert tettek meg megyénkben. Élményeiről és észrevételeiről Nyíregyházán tájékoztatta és a lakossággal folytatott beszélgetések alapján arra a megdöbbentő következtetésre jutott: drámai nyomorúságban élnek az emberek. Úgy tapasztalta, az 1970-es évben árvíz sújtotta terület az elmúlt két évben "kormány sújtotta övezet lett. Az önkormányzatok tehe- tetlenül, s úgy tűnik, megállíthatatlanul sodródnak a csőd felé. Legrosszabb a helyzet Nyír- kátán. ahol az önkormányzati intézmények — köztük az orvosi rendelő — villanyáram nélkül maradtak a napokban, és a közvilágítás is veszélybe került. (Folytatás a 3. oldalon) tegnap délelőtt a sajtó munkatársait. Szomorúan beszélt arról, hogy könnyed kerékpártúrának indult ugyan az út, de a látottak Ujváry László 06-30/587-464 Révész Csaba 06-30/536-338 Kállay Csanád 06-30/458-512 Melét SZAfiOtCS-SZATMÁMÍ HEG MEGYEI NAPILAP Petróné Vaskó Éva 06-30/551-469 Cserepes Ágnes 06-20/381-786 Mákjózsef 0642/411-404 A X. Vasúti Pályafenntartási Konferenciára érkezett, korábban nagvjainkat szállító vonat a nyíregyházi állomáson. Tudósításunk a 3. oldalon