Új Kelet, 1996. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10 / 187. szám

Szülői értekezlet a templomban SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAPUL évfolyam, 187. szám — 1996. augusztus 10., szombat Irodalom, művészet (8—9. oldal) ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Magyar Távirati irodt Növekvő várako­zás Záhonynál Tovább nőtt a kamionsor Záhonynál, ahol pénteken délután már több mint 370 tehergépkocsi várakozott, hogy átléphesse a magyar— ukrán határt. Elfogták a tanktolvajt Három harckocsi-lopásról tett beismerő vallomást a tapolcai rendőröknek a 31 éves dunaújvárosi C. Ferenc fémhulladék-kereskedő — közölte az MTI-vel Adorján Tibor alezredes, a Tapolca városi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Ezzel pont került a több mint egy hónapos nyomozói munka végére, amelynek során a rendőrök az újdörögdi lőtér- ről eltűnt tankokat keresték. Végigjárták a Tapolca kör­nyéki fémkereskedőket, átfé­sülték a balaton-felvidéki erdőket, aközben a tettesek a harckocsikat egy dunaúj­városi tanyán bújtatták. Amerikai önkén­tesek Vácott Megérkezett Vácra azok­nak a hazai és külföldi ön­kénteseknek az első hatvan főnyi csoportja, amely hétfő­től az Amerikai Egyesült Ál­lamok volt elnökének, Jim­my Carternak a vezetésével lát hozzá tíz lakóház felépí­téséhez. Az akciót a Habitat for Humanity International elnevezésű ökumenikus ke­resztény lakásépítő szerve­zet kezdeményezte. A Habi­tat húsz éve Amerikában ala­kult meg azzal a céllal, hogy enyhítsen a világ különböző országaiban jelentkező la­kásínségen. Ismét drágult a benzin Pénteken hajnali 0 órától a Mól Rt. ismét emelte a benzi­nek, a gázolaj és a háztartási fűtőolaj árát. Eszerint a 98-as ólmozott, illetve a 98-as ólmozatlan benzin litere 90 fillér­rel, a 91-es ólmozatlan, valamint a 95-ös ólmozatlan pedig 60 fillérrel lett drágább. A gázolaj és a háztartási tüzelőolaj ára 1 forint 10 fillérrel emelkedett. Az áremelés után a 98- as ólmozott benzin litere 127 forint 20 fillérbe, a 91-es ól­mozatlan 117 forint 20 fillérbe, a 95-ös ólmozatlan 120 forint 30 fillérbe, a 98-as ólmozatlan pedig 128 forint 50 fillérbe kerül. A gázolaj és a HTO literének új ára egysége­sen 105 forint lett. A Mól sajtóirodáján az áremelést a kőolaj mediterrán tőzsdei jegyzési árával, valamint a forint-dol­lár árfolyamának emelkedésével magyarázták. Felsőfokú végzettséggel, jó íráskészséggel, magabiztos fellépéssel rendelkező' fiatalok jelentkezését várjuk uisap-wornoM Jelentkezés, rövid önéletrajzzal az Új Kelet szerkesztőségében (Nyíregyháza, Árok utca 15.) Hajdú István lapigazgatónál. Hatvan éve született Rathó József — megemlékezés Nagykállóban Gyertya helyett virággal Kézre került a nagyker-szarka A másik még szökésben van Fullajtár A ndrás (Új Kelet) Rács mögé került//. József (34) nyíregyházi lakos, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy július 22-én Nyíregyhá­zán rablótámadást hajtott végre. Mint arról korábban beszámoltunk, július 22-én 17 órakor két férfi fegyverrel a kezében berontott a Káliói úton lévő Sas Nagyker raktá­rába, és a dolgozókat arra kényszerítették, hogy a napi bevételt adják át. A fenyege­tés megtette hatását, mert a bolt dolgozói több mint egy­millió forintot átadtak a két támadónak, akik a zsák­mánnyal elmenekültek. Sze­mélyi sérülés nem történt. A rendőrség nagy erőkkel kezd­te meg a tettesek kézre kerí­tését. Nem nyomoztak ered­ménytelenül, mert az egyik gyanúsítottat, H. Józsefet el­fogták, és a nyíregyházi vá­rosi bíróság elrendelte az elő­zetes letartóztatását. — A nyomozás során kide­rült, hogy H. társa Janovszki Marek (31) lengyel állampol­gár volt, aki jelenleg még szö­késben van, emiatt ellene el­fogató parancsot adtunk ki — tudtuk meg Vas László száza­dostól, az MRFK életvédelmi alosztály vezetőjétől. — A külföldi férfinál lehetséges, hogy fegyver van, és feltehe­tően a KXU-7693 rendszámú, sötét metálkék színű Volks­wagen Golf személygépkocsi­val van menekülésben. (A rablással gyanúsított másik személy, Janovszki Marek fényképét a 16. olda­lon mutatjuk be.) Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke lesz megyénk vendége a hét elején. A pártelnök vasárnap este érkezik Nyíregyházára, majd másnap reggel kerékpártúrára indul, Nyírbátorból Mérk, Vállaj és Nagyecsed érintésével Pátyodig kerekezik. Közben találkozik a térség települései­nek polgármestereivel és az MDF tagjaival. Kedden Túr- istvándiból folytatja a kerékpártúrát és Szatmárcsekén át Vásárosnaményi végcéllal teljesíti a napi penzumot. Még aznap este Baktalórántházán, a párt megyei fellegvárában találkozik a környék falvainak és városainak vezetőivel, va­lamint a párt szimpatizánsaival. Szerdán délelőtt Dombrádnál búcsúzik el megyénktől és Cigánd irányába folytatja a kerékpártúráját. Megyei Költségvetés Beszámoló és módosítás Új Kelet-információ A megyei önkormányzat 1996. első félévi gazdálkodá­sát is megvitatják -— egyebek mellett—augusztus 15-én, a 9 órakor kezdődő ülésükön a megyei közgyűlés képviselői. Dr. Zilahi József elnök az ez évi költségvetés további mó­dosítását indítványozza. Jütt- ner Csaba, a gazdasági és va- gyonbizottság elnöke az újfe­hértói volt tüdőgondozó-épü­let megvásárlására beérkezett pályázatok elbírálására tesz ja­vaslatot. Dr. Czap Lajos fő­jegyző a megyei önkormány­zat által fenntartott kórházak és az Elme- és Ideggyógyászat alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalt szövegére kéri a testület jóváhagyását. A 11 órakor kezdődő ünnepi köz­gyűlésen Zilahi József elnök megyei kitüntető díjakat ad át. Gyüre Ágnes (Új Kelet) Egész napos programmal emlékeztek tisztelői tegnap a hatvan éve született Ratkó Jó­zsefre Nagykállóban. Délelőtt a költő-drámaíró nevét viselő irodalmi társaság tartotta meg rendes évi ünnepi közgyűlé-sét, melyen a tiszteletbeli vezetők: Sánta Ferenc és Ratkó Jó­zsefié mellé megválasztották az új elnökséget. Az ügyvezető elnök dr. Já­nosi Zoltán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanára lett. Az elnökségbe Ser­főző Simont, Pozsgay Imrét, Bugya Istvánt, Fazekas Istvánt, Magyar Józsefet és G. Nagy Iliánt delegálták. Délután emléküléssel folyta­tódott a program. Vasy Géza irodalomtörténész, az ELTE tanára, Gencso Hrisztozov bol­gár költő-műfordító, Kocsis István hatvani könyvtáros és G. Nagy Ilián költő, könyvkiadó­tulajdonos méltatta a hét éve halott „nagyfényű ember” munkásságát. Többek között azt emelték ki: lírája Janus Pannonius, Balassi Bálint és Berzsenyi Dániel költészetének folytatá­sa, drámája pedig egyenrangú a Bánk bánnal. Fontos, hogy Ratkó öröksé­geként vigyázzunk a múltunk­Fekete Tibor (Új Kelet) ra, a kultúránkra, és tartsuk meg a szándék és a tett etikus- ságát — hangsúlyozták a részt­vevők. Ehhez a célkitűzéshez jobban illik a virág, mint a gyertya. A tiszteletadás a művész sír­jánál, végül pedig a róla elne­vezett olvasótáborban zárult. Az évfordulóra a Felső-Ma­gyarország Kiadó — csekély példányszámban ugyan — is­mét kiadta az Új évszak kellene című gyűjteményes verskötetet. Bejelentették, hogy október­ben Kisvárdán megrendezik a Kárpátaljai Irodalmi Napokat, a helyi Korányi Gimnázium­ban pedig az elkövetkező tan­évben újra otthont adnak a Ratkó József szavalóverseny­nek. Lezsák Sándor megyénkben _____________i___________________________ Kö ltők, zenészek, barátok töltötték be a termet Fotó: Bozsó Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom