Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-17 / 166. szám
1996. július 17., szerda XII. Szabolcstei-Bereg Kupa Remek mezőny várható! V Tegnap délelőtt a Magyar Honvédség nyíregyházi Helyőrségi Klubjában tartották az idei, immár XII. Bereg Kupa nemzetközi rádióstájfutó-verseny sajtó- tájékoztatóját, amely ebben az évben a Szaboics- tej Rt. névadó szponzorságának köszönhetően a Szabolcstej-Bereg Kupa elnevezést viseli. Batai János (Uj Kelet) A sajtótájékoztató első perceiben Orosi János, a szervezőbizottság oszlopos tagja köszöntötte a megjelent vendégeket, szponzorokat, többek között Felbermann Endrét, városunk alpolgármesterét, Márföldi Istvánt, a Sza- bolcstej Rt. vezérigazgatóját, Lakatos Istvánt, a Nyírtele- com Kft. ügyvezetőjét, Tímár Istvánt, a Team-Vili cég vezetőjét, valamint Garainé Nagy Évát és Garai Zoltánt, az Éva Fotó tulajdonosait. A verseny program, illetve a kategóriák ismertetése előtt Orosi úr elmondta, hogy az ország egyik legeredményesebb sportágának képviselői, és elismert külföldi versenyzők adnak egymásnak két napon át randevút a megye- székhely mellett (Kállósem- jén—Újszőlőskert) kijelölt versenypályán. A tavalyi létszámmal szemben (167) az idén — a nevezések alapján — egy kissé csökkent a mezőny létszáma (140), ám ettől függetlenül a minőség továbbra is garantált, hiszen több külföldi Európa- és világbajnok rádiós tájfutó mellett a hazai, illetve a nyíregyházi Eb-t és vb-t nyert versenyzők is rajthoz állnak a két nap alatt. A nagy nemzetközi érdeklődésre jellemző, hogy szombat—vasárnap nyolc ország sportolói vendégeskednek megyénkben. A helyi versenyzők közül résztvevő lesz Cserpák Zsolt, Venczel Gábor, Halmai Balázs (ifjúsági korosztály), valamint a felnőtt női mezőnyben a tavalyi Eb-győztes Zarnóczai Klára, és a szintén magyar válogatott Horváth Judit. A felnőtt férfiaknál rajthoz áll Lukács József , Szedlár Károly, ifj. Venczel Miklós (utóbbi jelen pillanatban a katonaidejét tölti, ám erre a versenyre a honvédség biztosította a felkészülésre, és versenyzésre szükséges időt). A nemzetközi viadal szombaton 9.30-kor veszi kezdetét, míg másnap egy órával korábban indulnak el az első versenyzők. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 14.30 órakor a nyíregyházi 110. Sz. Szakmunkásképző Intézetben kerül sor. A két nap során kilenc kategóriában hirdetnek győztest, akik a Rádióvilág Kupát (felnőtt nők kát.), a Team-Vili Kupát (ifjúsági nők kát.), a Nyíregyháza Város Kupáját (felnőtt férfi kát.), az Éva Fotó Kupát (Senior férfi kát.), a Nyírtelecom Kupát (ifjúsági férfi kát.), a Túró Rudi Kupát (férfi serdülő A, B kát.), a Nyír Pneu Kupát (nyílt férfi kát.), a Coca-Cola Kupát (16 éves, férfi kát.) valamint a Bereg Kupát (csapat- verseny) vihetik haza. A pályával kapcsolatosan Orosi János csak annyit mond(hat)ott — mivel a verseny kezdetéig titkos —, hogy a résztvevőknek a nagy homokkal és az aljnövényzettel ugyancsak meg kell majd birkózniuk. A játékban minden munkanap fel teszünk egy, az olimpiák történetével kapcsolatos kérdést, és megadunk 3 válaszlehetőséget Mai kérdésünk:_______________________________________ Az amszterdami olimpia 100 méteres úszóbajnoka Johnny Weismuller volt. 0 később még ismertebb lett filmszereplőként. Melyik szerepet játszotta? — Zorro, —Tarzan, —James Bond 300 000 Ft nysrttinény! 06-90/333-392 telefonon mondja be a helyes választ, és részt vehet a sorsoláson. Nyeremények naponta: A Juventus rádió olimpiai CD lemeze és K I A O V A W V , JGYAJIAPODÓ® /ÁSAiUÁSI UTALVÁNY io om> RJilNT értékben & A Teleolimpia játék július 15-ei fordulójának nyertesei. CD-lemezt nyert: Sweiger Istvánná 8000 Székesfehérvár, Palotai út 65.1/24. 10 000 forintos Centrum Gyarapodó vásárlási utalványt nyert Varga István, 8053 Bodajk. Bányász ltp. 5.1/2. SpOrt Olimpia • Olimpia • Olimpia • Olimpia • Olimpia Bagyula nem utazik Atlantába! UJ KELET MTI Nyílt vízi sajtótájékoztatóra hívta kedden az újságírókat a Magyar Atlétikai Szövetség. A Győr nevű hajón írták alá a Szerencsejáték Rt.-vel kötött megállapodást, és természetesen szó esett az olimpiára utazó csapatról is. A MASZ részéről Schulek Ágoston elnök, a Szerencsejáték Rt. részéről pedig Keresztes Péter vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével azt a szerződést, amelynek értelmében az SZRt. 1,2 millió forinttal támogatja a szövetséget. Az olimpiacentrikus megállapodás további lényeges részlete, hogy minden megszerzett olimpiai pont után újabb 100 ezer forint jár a MASZ-nak. Schulek Ágoston reményét fejezte ki, hogy rövidesen az 1998-as budapesti Európa-baj- nokság szponzorai között is üdvözölheti a Szerencsejáték Rt.-t. A 22 tagú olimpiai csapattal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy Bagyula István lemondta a részvételt, Kóczián Jenő viszont mégis bekerült az utazók közé. Bár a világbajnoki ezüstérmes rúdugró jó erőben van, technikai problémái miatt idén csak a szerény 5,30 méterig jutott. Bagyula maga hozta meg a nehéz, de Mérei László szövetségi kapitány szerint korrekt döntést. Ä súlylökő Kóczián télen teljesítette az olimpiai szintet, ám azt követően térdműtéten esett át. Formája azonban az utóbbi időben javuló tendenciát mutat, ezért remény van rá, hogy döntőbe jut Atlantában. Mérei elmondta, egy érem és 5-7 döntős helyezés megszerzésében bízik a szakvezetés, ami 8-12 pontot jelent. A legnagyobb reményt nem is titkoltan a jelenleg világranglistavezető Kiss Balázs szerepléséhez fűzik. A kalapácsvető Los Angelesből repül majd a játékok helyszínére, vele tart amerikai edzője, Dan Lange is. A világbajnoki negyedik nehézatléta esélyeit növeli, hogy az utóbbi években világverseMég nem „Hotlanta” Atlantában jelenleg alacsonyabb a hőmérséklet a július közepén megszokottnál, de a meteorológusok szerint az olimpia megnyitó ünnepségére visszatér a hőség. A Georgia állambeli városban a napokban Fogynak a jegyek... Az olimpia eseményeire készített jegyek több mint 70 százalékát eladták, tehát a 11 millió belépőből 8 millió gazdára talált. Ez már önmagában csúcsnak számít, hiszen az olimpiai játékok története során egyetlen helyszínen sem értékesítettek ennyi tikettet. A férfikosárlabda-döntő iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, hiszen várhatóan az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) sztárjaiból összeállított házigazda együttes, a Dream Team III. lesz a finálé egyik résztvevője. A kosárlabda torna utolsó mérkőzésére szóló jegyekért — az eredeti, 265 dolláros vételárral szemben — a feketepiacon 650 dollárt is elkérnek. Szintén óriási az érdeklődés az úszódöntők iránt. A hivatalosan árusított belépők ára 159 dollár, a fekete piacon azonban 400 dollárért lehet hozzájutni egy jegyhez. Doppingmentesen Idén január óta a kínai olimpiai csapat tagjainak körében 1416 alkalommal végeztek doppingtesztet, s a vizsgálatok mindenkor negatív eredménnyel zárultak. Erről az ázsiai ország illetékesei számoltak be, akik hozzátették, hogy a tavalyi évhez képest 142 százalékkal növekedett a vizsgálatok száma. Természetesen sportáganként változó a helyzet, ugyanis amíg az evezősöknél 205 százalékkal, az úszóknál 190 százalékkal, addig az atlétáknál csupán 43 százalékkal emelkedett a tesztek száma. Néhány sportoló különösen „népszerű” volt az ellenőrzések során. A hosszútávfutó világbajnok Wang Junxiát nyolc alkalommal, míg az úszó Le Jingyit hétszer vettették doppingteszt alá. Graf megsérült! A németek, olimpiai bajnok teniszezőnője. Steffi Graf kedden bejelentette: mivel az osztrákok elleni hétvégi Fed 'Kupa-találkozón kiújult a térdsérülése, ezért nem vesz részt az atlantai olimpiáit. Orvosi vélemények szerint a világranglista-vezető teniszezőnek többhetes teljes pihenőre van szüksége, különben sérülése krónikussá válhat. Graf elmondta: nagyon sajnálja, hogy nem lehet ott Atlantában. Érdekes továbbá, hogy a Német Tenisz Szövetség senkit nem nevez helyette a játékokra. Graf immár negyedik olimpiáján vehetett volna részt: 1984- ben. amikor még csak bemutató sportág vált.a tenisz, majd 1988-ban aranyérmet nyert, négy éve pedig második lett. nyékén verhetetlennek bizonyult tadzsik Andrej Abdu- valijev a hírek szerint sérült. Az utazókkal szemben a legjobb 16 közé kerülés az alapelvárás, ami figyelembe véve, hogy várhatóan több mint 190 ország versenyzői állnak rajthoz az atléták között, nem rossz eredmény. A vb-bronzérmes többpróbá- zó Ináncsi Rita és a diszkoszvető Horváth Attila is a legjobb hat közé kerülhet. A 400 m gáton remeklő Kovács Dusán a nyolcas döntőbe pályázik. A maratonfutó Föl- dingné Nagy Juditnál az a nagy kérdés, hogyan birkózik majd meg a nagy meleggel és a magas páratartalommal? Az Ebezüstérmes többpróbázó, Szabó Dezső hosszú sérülése után az elmúlt hónapban már panaszmentes volt, és kemény fel- ‘ készülést folytatott. A szakvezetés lépéseket tett a vasárnap befejeződött 101. ob-n a kiküldetési szintet teljesítő magasugró Győtffy Dóra ügyében, de az ő részvétele már nem oldható meg. Aíeksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök egyesült államokbeli magán- látogatása során találkozni kíván Andrzej Golota ökölvívóval. Az érdekesnek ígérkező beszélgetésre a New York-i lengyel konzulátuson kerülne sor. A két férfi ismeretsége 1988-ig nyúlik vissza, amikor Kwasniewski még sportminiszterként köszönthette a szöuli olimpián bronzérmet szerzett bokszo- lót. Golota élete ezután furcsa fordulatot vett, ugyanis különböző bűncselekményeket követett el, s a börtönbüntetéstől való félelmében hat évvel ezelőtt elhagyta Lengyelországot. Az Egyesült Államokban telepedett le, s hivatásos ökölvívó lett. Golota a múlt héten botrányos körülmények között vereséget szenvedett Riddick Bowe-ió 1, s ezzel elveszítette 28 mérkőzés óta tartó veretlenségét. Izrael tiltakozik mért legmagasabb hőmérséklet 34 Celsius-fok volt, míg a legalacsonyabban 24 foknál állt a hőmérő higanyszála. — Az olimpia idejére tipikus nyári idő várható — jelentette ki Lars Rothfusz meteorológus. Az izraeli kormány tiltakozik az ellen, hogy a palesztin sportolók saját zászlójuk alatt vonuljanak fel az olimpiai megnyitón. Yaacov Levi, a külügyminisztérium helyettes főigazgatója szerint országa ellenzi, hogy az olimpiát politikai célok befolyásolják. „A sportolók részvétele nem lehet vita tárgya. Azt viszont ellenezzük, hogy a „Palesztina” feliratú zászlót használják.” Érdekesség, hogy az Izraeli Olimpiai Bizottság nem azonosult a kormány véleményével. Szerény vietnamiak A kislétszámú vietnami küldöttség szerény reményekkel várja az atlantai aranyolimpiát. A hat sportoló atlétikában, sportlövészetben, úszásban és cselgáncsban képviseli az ázsiai országot. Az ötkarikás esélyeket illetően ellentétesek a vélemények. Az egyik napilap ezt írta: „Felesleges sokat elvárni az ország olimpiai küldöttségétől, mert a sportolók maguk sem hisznek a jó szereplésben.” A kritikus megállapítást az egyik úszó esélylatolgatása váltotta ki. Tran Ngoc Tuan nemrég úgy nyilatkozott, hogy számára a vietnami országos csúcs megdöntése megfelelő eredménynek számítana. „Gettóban” a szakvezetők A csapatvezetők kedd reggeli szokásos értekezletén valóságos palotaforradalom volt. Több küldöttség a magyar csapat vezetésével együtt tiltakozott As-akkreditálással rendelkező szakemberek elhelyezése miatt. A falu közelében ígért kényelmes kollégiumi szobák helyett a város szélén, alkalmatlan és méltatlan körülmények között kívántak szállást biztosítani a szakvezetőknek. Távol, mintegy háromnegyedórás útra a falutól, egy „gettó” közepén, ahol a közbiztonság sem megfelelő. Ráadásul ezért a szállásért napi 150 dollárt kértek, amit húsz napra előre ki kellett fizetni függetlenül attól, hogy az illető menynyi időre veszi igénybe. A magyar küldöttség vezetője tiltakozott, a szakemberek nem foglalták el az alkalmatlan szállást, és a magyar küldöttség visszakövetelte a 23 személyre befizetett 69 000 dollárt. Charlie Buttle, az ACOG alelnöke 24 órán belül választ ígért a tiltakozóknak. Drechsler mégis indul? Továbbra is kétséges a német távolugrónő, Heike Drechsler atlantai indulása. A kiváló sportolónő még májusban szenvedett térdsérülést, ami még most is érezteti hatását. Hétfőn bejelentették, hogy nem indul, de kedden Drechsler így nyilatkozott: — Július 28-ig eldől, hogy indulhatok-e az olimpián. Ha az edzéseken sikerül megközelítenem a 7 métert, úgy éremért szállhatok harcba Atlantában. Viszont ellenkező esetben nincs értelme a kiutazásnak, ugyanis nem szeretnék turistáskodni. A 31 éves atlétanő a távolugrás címvédőjeként vehetne részt az Aranyolimpián. V