Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-05 / 156. szám

Megyei krónika UJ KELET 1996. július 5., péntek 3 Szétaprózódott államigazgatás Az elmúlt héten döntött a kormány az államigazga­tás területi reformjával kapcsolatban. Hogyan indult el, és hol tart most, erről beszélt a Nyíregyházán meg­rendezett Oktatásirányítók és -fenntartók I. országos konferenciáján dr. Erdélyi László, a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadója. Úri Mariann (Új Kelet)-— A területi reform gondo­lata a kormányt ért azon kri­tika miatt indult el, amely sze­rint az államigazgatás túlsá­gosan szétaprózódott a terü­leti szinteken. Sok az úgyne­vezett dekoncentrált állam- igazgatási szerv, és nincs kö­zöttük koordináció, összehan­golt feladatellátás. Ráadásul a tárcák kisajátítják ezeket a szervezeteket, s így nem összkormányzati érdekeket szolgálnak, hanem általában csak a szűkebb szakmai, illet­ve tárcaérdekeket tartják szem előtt. A közigazgatás aprózó- dása automatikusan azt is je­lentette, hogy a létszámok je­lentősen megnőttek. Ennek hatására indult a program, melynek lényege, hogy területi szinten a szak­mailag összeegyeztethető szervezeteket e^y egységbe kell integrálni. így egy terü­leti kormányszerv jönne lét­re, melynek vezetője a kor­mány alárendeltségében mű­ködne. Az egyes ágazatok ter­mészetesen megtartanák a szakmai önállóságukat, a ve­zető nem utasíthatná őket, csak szervezési és bizonyos ellenőrzési feladatokat látna el. Az alapkoncepció megszü­letését követően jöttek az arra vonatkozó részletkérdések, hogy milyen szervezeteket és milyen feladatokat vigyünk be az egységbe. Ennek eldön­tésére teljes körű feladat- és hatáskör-átvilágításra került sor területi szinten. Ezt köve­tően három csoportra osztot­tuk a feladatokat. Arra a kö­vetkeztetésre jutottunk, hogy a feladatok egy részét nem az államnak kell ellátni. Vagy meg kellene szüntetni, vagy átadni más szervezeteknek. Ezek a feladatok például azok, amit a mostani Pedagógiai In­tézet lát el, vagy a mezőgaz­dasági laboratóriumi szolgál­tatások, amik működhetnek vállalkozási formában is, de továbbra is megkapnák az ál­lami megrendeléseket. A má­sodik csoportba azok a szer­vezetek tartoznak, amelyek munkájuk jellege folytán nem vegyíthetők. Ezek elsősorban a rendvédelmi szervek — rendőrség, tűzoltóság —, va­lamint az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség területi szervei. A harmadik csoportba tartoz­nának azok a feladatok, ame­lyeket egy integrált hivatal lát­na el. A hivatal a mostani köz- igazgatási hivatalok bázisára épülne. Ehhez azonban módo­sítani kell az önkormányzati törvényt, mert nem szabályoz­hatja egy állami hivatal mű­ködését. Miután egyesség szü­letett a koncepcionális kérdé­sekről, szeptemberben a par­lament elé terjesztik az önkor­mányzati törvény módosítási javaslatát. Amennyiben az Or­szággyűlés elfogadja a bead­ványt, január 1-jétől megkezd­hetik működésüket a hiava- talok. Beszakadt Fekete Tibor (Új Kelet) Napok óta lyukak táton- ganak Nyíregyházán, a Búza téri piaccsamok előtt, a busz­megállók közelében. Elég egy óvatlan pillanat, és már meg­történt a baj. Jó lenne, ha az arra illetékesek megtennék a szükséges intézkedéseket, vagy legalább egy szalagkor­láttal jeleznék a balesetve­szélyt. Mert nincs baj, amíg nincs baj... Fotó: Racskó Tibor Ma nyílik az Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátorban Sárkány egy város szívében (Folytatás az l. oldalról) S hogy most újra híre ment a sárkánynak, az a bátoriaknak köszönhető, akik nemhogy el­lenségként, hanem saját gyer­mekükként nevelgetik az im­máron négy esztendős cseme­tét. Évről évre újabb és újabb ínyencségeket kap a kicsi a szülőktől, akik bár sokan van­nak, soha nem vitatkoznak azon, hogy kié is a gyerek. Sőt, fogadtak mellé profi dajkát is, aki bár férfiember — hiszen Szász Zsoltként fog kezet férfi­társaival —, a legnagyobb oda- adással gondoskodik arról, hogy e kicsiny lénynek minde­ne meglegyen. Ennek a szeretetnek és gon­doskodásnak köszönhető, hogy a sárkánygyerek egyre csak nő és nő, szerte az országban terjengenek róla a mendemon­dák, hogy milyen nagy és szép. Nem csoda hát, hogy az idén nyolc országból jönnek csopor­tosan és szólóban a különböző színészek, bábosok, énekmon­dók és egyéb művészek, hogy köszöntsék a születésnapost, akinek neve közel másfél oldalt tölt be az anyakönyvben, hiszen Szárnyas Sárkány Hete IV. Nemzetközi Utcaszínház Fesz­tivál névre hallgat. Bár igaz, hogy ez a születés most három napig tart, de annál jobb, hiszen így lehetőség nyílik még a le­hetetlenre is. S miután az ün­nep nem ünnep ajándékok nél­kül, kedvcsinálóként felsoro­lunk néhányat az első napi meglepetésekből. A Mesterek utczájában lesz éjfélkor egy kis színházasdi, ahol a Szalmaszál Színház lép fel, Ciklus című darabját bemu­tatva. A fesztiválkocsmában 22 órától táncházi muzsika hallha­tó, 23 órától pedig a Bóbita Bábszínház tart előadást. A Sá­torszínházba olyanok menje­nek, akik szeretnének megnéz­ni egy „Kis debil darab”-ot, mellyel a Szárnyak Színháza várja az érdeklődőket 21 óra 15-től. A Templomréti attrak­ció 21 órától Khor Virop: Ör­mény kötéltáncosok. Ha valaki a Nagyszínpad előtt akarja jól érezni magát, az 18.30-tól a Já­nosi népzenei együttes koncert­jére, 19 órától pedig a Lopótök Színház Don Quijote-j ára szá­míthat. A Minorita udvarban az Arvisura Színház Bálványosvár című előadásának tapsolhatnak. És ha ez még így mindig nem elég, akkor már csak a kollégi­umi ebédlő marad, ahol 22 órá­tól a Szkéné Színház lép fel, Bábelna című darabjával. Aki nem hiszi, járjon utána! Aki igen, az is! Szélmalomliarc a garázskocsmákkal Sok a kényszervállalkozó Lefler György (Uj Kelet) — A jelenlegi egyéni vállal­kozói létszám a megyeszékhe­lyen 8450 fő. A fél év alatt hat- százan váltottak újonnan vállal­kozói engedélyt, míg hétszázan megszüntették vállalkozói tevé­kenységüket — többnyire nem önszántukból, hanem a szükség parancsára, kényszerűségből. Tapasztalataink szerint e vállal­kozások nagyobb hányada — főleg a vásározók, ügynökök— telephellyel sem rendelkezett. Ugyanakkor hetene két—há­rom engedélyt mi is visszavo­nunk. Elég sok a nem megfele­lő magatartást tanúsítók száma, nem nagyon igyekeznek leadni a bevont engedélyeket. Ilyen esetekben kénytelenek vagyunk külön bírságot kivetni, amely 10 ezer forintig terjedhet, s a polgármesteri hivatalnak lehe­tősége van azt közadók módjá­ra behajtani. Az 1990. évi 5. sz. törvény szerint a vállalkozást meg kell szüntetni, ha a vállal­kozó egyéves TB-járulékkal tartozik az Egészségbiztosítási Pénztárnak. Hasonló a helyzet a kamarai tagdíj fizetésének el­mulasztása esetén is, a jogsza­bály ugyanis előírja a kötelező kamarai tagságot a vállalkozók számára. Ahol a félévi mérleg negatív, a „százas” különbségről még­sem lehet messzemenő követ­keztetéseket levonni. Igaz, hogy voltak kiemelkedő vállal­kozások is, mint például egy igen színvonalas diszkó vagy a sóstói terasz megnyitása, még­is, az egyéni vállalkozói profil egyhangúsága megmaradt. Többnyire ügynökök, vásáro­zók, palackozott italt árusítók kémek engedélyt. Magyarán: még mindig sok a kényszervál­lalkozás. Különösen ez utóbbi nemkívánatos sokak szemében, de a törvény szerint — a felté­telek meglétével — az enge­délyeket ki kell adni. A hoz­zánk beérkező bejelentéseket megvizsgáljuk, ellenőrizzük, de talán mindenki tudja, ez olykor szélmalomharc. Az ellenőrzé­sek során megnézzük a vállal­kozói, a működési, valamint a jövedéki engedélyeket, és vizs­gáljuk a tevékenységhez szük­séges személyi és tárgyi felté­telek meglétét. A legtöbb beje­lentés a palackozott italok bolt­ja előtti italozásokra hívja fel a figyelmünket. Intézkedésünk­ről természetesen a bejelentőt is — hivatali levelezés formá­jában — tájékoztatjuk. A ga­rázskocsmák léte sajnos a mi nagy szegénységünk egyik jel­képe is. Az igazgatási iroda ügyfélfo­gadási ideje: hétfői 8—12-ig, szerdai 8—18-ig, pénteki 8— 12-ig, a közbeeső időben a ma­radványügyekkel, valamint a vállalkozások ellenőrzésével foglalkozunk. A nyíregyházi városházán a hatósági ügyosztály igaz­gatási irodájának ajtókilincse nemigen szorul külön su- vikszolásra, a fogadónapok mindegyike „teltházas”. — Az utóbbi időben javult is a helyzet, hiszen a korábbi kettő helyett három ügyintéző dolgozik — tudtuk meg Konczos Pál főmunkatárstól, akitől az első félév mér­legéről érdeklődtünk. Taligás Ildikó (Új Kelet) Vásárosnamény. Július 6-án, szombaton 11 órakor a Szabadság téri Galériában dr. Baja Ferenc nyitja meg azt a kiállítást, ahol a nagymultú fafaragó tábor­ban készült munkákat te­kinthetik meg az érdek­lődők. Az idei alkotások mellett az előző két évtized termésének legszebb darab­jait is bemutatják. Baktalórántháza. A kü­lönleges zenei csemegére éhezőknek érdemes elláto­gatni Baktalórántházára, ahol a Tárogatós Világtalál­kozón részt vevő művészek adnak koncertet. A Regio­nális Központ belső udvarán július 7-én, vasárnap 17 óra­kor szólalnak meg a kuruc kor jellegzetes hangszerei, melyek a Rákóczi-féle sza­badságharc jelképei voltak. A rendezvényre a belépés díjtalan. Ibrány. A Közösségi Ház gazdag programajánlatából válogathatnak a szórakozni, kikapcsolódni vágyók a nyáron. Minden szerda este „Járda Bulit” rendeznek a szabadtéri színpad előtt. Jú­lius 10-én a tréfás vetél­kedők után a Cocktail Dance Studio akrobatikus rock n’ roll bemutatóját láthatják, majd diszkó várja a táncos- lábúakat. A millecentenárium alkal­mával kerékpártúrát szer­veznek július 23-án a sza­bolcsi földvárhoz. Lehető­leg minél hamarabb jelent­kezzenek a lelkes biciklis­ták, akiknek a szabadban ebédet is főznek majd. 'Penészlek. Nemsokára befejezik a járdaépítést a Táncsics utcában. Az idén 1,5 km szakasz készült el azon közhasznú foglalkoz­tatottak közreműködésével, akik már a jövedelempótló támogatástól is elestek. A községben szinte lehetetlen munkához jutni, így az ön- kormányzat ezen az építke­zésen ajánlott az érintettek­nek 3 hónapi elfoglaltságot. Ez a feltétele ugyanis, hogy ismét hozzájuthassanak a gyakran létfontosságú összeghez. Jánd.Tisza-parti üdülő­övezet kialakítását tervezik a jándiak. A telkek nagy ré­sze magánkézben van, az önkormányzat tulajdonában lévő 4 hektár sorsáról a közeljövőben döntenek. Tárgyalások folynak a Primom Vállalkozásélén­kítő Alapítvánnyal, akik a területért cserébe vállalnák a villany és a víz bevezeté­sét a környéken. Ha nem születik őszig megállapo­dás, valószínűleg értékesíte­ni fogják ezeket a telkeket is, s ebből a bevételből ke­rül sor az infrastruktúra fej­lesztésére. Berkesz. Senkinek sem kell többé közkutakhoz jár­nia a községben. A helyi ön- kormányzat megtakarítása­inak köszönhetően 92 család kapott portánként 25 ezer forintot kamatmentes hitel­re, hogy bevezethessék ott­honaikba a vizet. A munká­latokat még a héten befeje­zik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom