Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
Falujáró UJ KELET 1996. július 1., hétfő 5 Elébe kell menni A közös községi tanács idején hozták létre Vállajon Mérk, Vállaj és Tiborszállás közös fogorvosi rendelőjét. Dr. Gariscsák Emese nyolc éve dolgozik itt, közvetlenül az orvosi egyetem után helyezkedett el a faluban. Férje fogtechnikus, maszekként a lakásukban kialakított rendelőjében dolgozik. A doktornő kisvárosban, Mátészalkán nőtt fel, nem volt számára teljesen idegen a falusi élet. Kimondottan kedveli a falu nyugalmát és a jó levegőt. —Nem érzi úgy, hogy szakmai szempontból elzárt ez a hely? — Ugyanaz a folyóirat jár nekünk, ugyanazokat a meghívókat kapjuk és ugyanazokat a kongresszusokat látogatjuk amelyeket a kollégák, tehát nem. Az viszont igaz, hogy problémás esetnél könnyebb a konzultáció, ha csak a másik szobába kell átmenni tanácsért. —Három falu ad-e elég pácienst egy önálló rendelőhöz? — Igen, bár rendelőnk nem tartozik a legnagyobb forgalmúak közé. A mienk betegforgalma ideális. A térítéses fogorvosi szolgáltatások bevezetését nagyon megéreztük. A falvak lakosságának közel 70 százaléka nyugdíjból él, nincs pénzük fogászatra. Lassan már nő a forgalmunk, részben a fizetési könnyítések miatt, másfelől az emberek beletörődtek, hogy ezért fizetniük kell. Aki rendszeresen eljön felülvizsgálatra, annál nagy baj nem lehet, ötszáz forintot pedig meg kell hogy érjen egy tömés, ami megmenti a fogat. — Ön szerint melyik a jobb módszer, ha a községben hoznak létre önálló fogorvosi rendelőt, vagy ha a beteg a városi, központi rendelőintézetet keresi fel? — Ha a községben, az emberek között él az orvos, előbb- utóbb mindenkit megismer, tudja gondját-baját, közvetlen, emberséges kapcsolatot tud kialakítani a betegekkel. A fogászattól szinte mindenki retteg, ezért talán könnyebben bekopognak a rendelőbe, ha ismerik az orvost. Az is igaz, hogy napjainkban a munka elé kell menni, de nem szabad minden 1000 fős településen rendelőt építeni. Az ide vonatkozó rendelkezés kimondja, hogy 3600 felnőtt lakos mellé kell egy főállású fogorvos, és ez a szám szerintem teljesen reális. — Ön hová fordul ha fogászati panasza van? — Debrecenbe, és ott vásárolom be a rendelőbe szükséges anyagokat is. „Hármasmentes”sertéstelep A nemzetközi elvárásoknak megfelelően cserélték le tenyészállataikat két évvel ezelőtt a vállaji Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet sertéstelepén. A válfalkozásról a telep vezetőjét, Radvány Tibort kérdeztük, sikerült-e a tervük, bejött-e a számításuk. — Igen, mert ellenőrzött tenyésztelep lettünk, amelyet az ISV felügyel. Úgynevezett „hármasmentes” telep vagyunk, ami azt jelenti, hogy három veszélyes sertésbetegségtől is mentesnek nyilvánították az állományunkat. Ilyen csak elvétve akad a megyében, ennek elérése komoly munkát és odafigyelést igényel. A pietrin és durok disznókat kiselejteztük, magyar nagy fehér és lapály fajtákat állítottunk be. Magyar nagy fehér kocákkal és lapály kanokkal ötven százalékos színhúskitermelésre alkalmas hízókat tudunk előállítani. Sajnos most nagyon lementek a hízóárak, senki nem vásárol, ezért a törzskönyvezett állományból is kénytelenek vagyunk eladni állatokat. A telepet ennek ellenére szeretnénk fenntartani, ez csak átmeneti állapot. A juhász is akkor örül, mikor rossz az idő,— mert jó jön utána. Sajnos kiesünk a forgalomból, kicsi a vonzáskörzetünk, ez érződik a forgalmunkon. Kétszáz kocás a telepünk, tíz darab tenyészkanunk van. Ebből négy magyar nagy fehér saját utánpótlásra, hat darab magyar lapály pedig az ám előállítására szolgál. Tavaly 1200 darab hízósertést értékesítettünk, az átlagár 168,15 forint volt kilónként, a szűkített önköltség 131 forintra jött ki. A sertéstelep elmúlt évi ágazati eredménye 4 millió 937 ezer forint volt, ebből 1 millió 600 ezer forint a szövetkezeti eredmény. Idén az értékesítési átlagár eddig 146 forint, ugyanakkor az önköltségi ár 20 százalékkal emelkedett, tehát veszteséges a termelés, de bízunk benne, hogy rövidesen helyreállnak a piaci viszonyok. Svábok a végeken V állaj. Kis sváb falu a magyar—román határnál. Története az 1700-as évekre nyúlik vissza. Múltja hosszú, jövője bizonytalan. Évtizedek óta csökken vagy változatlan a falu lakóinak száma. Az okok a szokásosak: az emberek a civilizáció áldásait nyújtó és munkahelyet adó városokba költöznek. Azért nem reménytelen a helyzet, van kiút az elzártságból. A hogyanra Révész Antal, a település vezetője adta meg a választ. Révész Antal 1987. tavaszától dolgozott a közigazgatásban, azt megelőzően a Mérk- vállaji Általános Iskolában tanított, majd igazgatóhelyettes volt. Tanácselnök, azután kétszer is polgármesterré választották. Szívvel-lélekkel dolgozik a falu felemelkedéséért, ezt támasztják alá az elmúlt évek eredményei. — Községünk az ország keleti részén helyezkedik el, és ez eleve meghatározza a sorsát. Az itt élő emberek mindig hittek a jövőben, és abban, hogy ha beruháznak valamit, az a falu és az egyes emberek hasznára válik. A törpevíz- művet 1979-ben építette meg közös beruházásban Mérk, Vállaj és Tiborszállás. A közös tanács 1990-ben vált szét, de a telefonhálózatot még közösen építettük ki 1989-ben, amikor Mátészalkán elkészült a telefonközpont. Az emberek szívesen csatlakoztak, felismerve a telefon előnyeit. Az önállóságban szükség volt az oktatás újraszervezésére, mivel iskolánk is közös volt, Mérk székhellyel. A támogatások igénybevételével négytantermes, tomatermes iskolát építettünk. A szigorítások nem fognak gondokat okozni az iskola működésében, dolgozóink foglalkoztatásához meg vannak a belső tartalékaink, hiszen már az újraindulásnál megvizsgáltuk, hány főre van szükség és csak annyit vettünk fel. Csökkenni fog a túlórák száma, viszont létszámleépítésre nem kell számítani. A gyerekekre adott fejkvótából nem telnek ki a működési költségek, de a képviselőtestület maximálisan támogatja az oktatást. A fejlesztéseknél az iskolát a gáz- és az úthálózat építése követte. A gázt a lakosság nagy része bevezettette. Három útszakasz kivételével az öszes út szilárd burkolatot kapott. A földutak viszont a település legmagasabb részén helyezkednek el, egy homokdombon, azok az év legnagyobb részében ugyanúgy járhatók, mint az aszfaltozot- tak. Összességében azt mondhatjuk, Vállajnak sikerült a több évtizedes lemaradást néhány év alatt behozni, és most már a szennyvíz kivételével teljesen kiépített az infrastruktúrája. Sajnos kevés munkahely van a faluban. A mezőgazda- sági vállakózások megélnek, másra nincs lehetőség, távol vagyunk a piactól, a forgalmas helyektől. Ezért szorgalmazzuk évek óta Vállaj és a romániai Csalános között egy határátkelő megnyitását. A vasúti összeköttetés Mátészalka és Nagykároly között létezik, de csak személy- forgalom van, ami a nemzetközi díjszabás miatt rendkívül drága. Teherforgalom elméletileg lehetséges, de gyakorlatiig nincs ezen a vonalon, pedig mindkét oldalon megvan rá az igény. Ha ez megindul, lehet, hogy román piacra termelő vállalkozások is telepednek Vállajra. Nincsenek munkahelyek, a falu 1100 lakójának közel 70 százaléka nem dolgozik, fiatal, öreg, vagy beteg. “Ez a hely korábban bizonyos mértékig „iparosított” település volt, rengeteg ember járt az építőiparba dolgozni. Most szinte valamennyien munkanélküliek, festőként, kőművesként nem kapnak állást. A teherforgalom és a határtákelő megnyitása kiutat jelenthetne a falu nehéz helyzetéből. Ezüstmise Vallásos emberek a vállajiak, hitük mélyen gyökerezik. A faluban szinte csak római katolikusok élnek, ez történelmi örökség. Az 170ö-as években Németországból hoztak ide telepeseket, akik megőrizték hitüket. A templom 78 éves, jó állapotban van, ami a folyamatos karbantartásnak köszönhető. Két éve cserélték ki a tornyok tetőborítását, lapunk hírt adott a munkáról, az információkat az akkor még bátorligeti lelkésztől, Barna Gyulától kaptuk. A tisztelendő urat rövidesen áthelyezték Vállajra. Egerben szentelték pappá, 1971. június 20-án. Jánkmajtison volt káplán három évig, majd a szomszéd községben, Csegöldön szolgált, de Jánkmajtison továbbra is kisegítő lelkész maradt. Csegöldről 1976-ban helyezték át Bátorligetre, ahol 18 évig dolgozott, onnan került Vállajra 1994. augusztus elsején. Nem volt neki idegen a község, hiszen az előző 18 év alatt minden itteni búcsún, összejövetelen részt vett. Felszentelésének 25. évfordulója alkalmából június 20-án szűk családi körben volt az ezüstmiséje. A nyilvános ezüstmisét Vállajon tartja augusztus 18- án, délután három órakor. Üldözöttből szorgos gazda Takaros a portája Uhr Istvánnak, akár a kerítésen kívüli részt, akár az udvart vesszük szemügyre. A zöldellő szőlő alatt egyetlen gyomot sem felejtett ott a gazda, csak néhány frissen kikapált fűcsomó árulkodik arról, itt is megél a dudva. A gondosan karbantartott ház patinás épületnek tűnik, mégis feltűnőbb a hátsó udvaron álló tipikus sváb csűr, melyet az 1700-as években építettek. A gazdának nehéz élete volt. Régi sváb családból származik, ami ma már csak érdekesség, néhány évtizede azonban bűn volt. Származásuk miatt vitték két nővérét öt évre kényszermunkára Szovjetunióba, és Uhr István is csak a véletlenek szerencsés összejátszásának köszönhette, hogy Marseille-ból az amerikai hadifogságból Vállajra hazaérkezve, nem vitték tovább azonnal Szibériába. Hazatért, és munkához látott. A földből teremtette elő kenyerét, akárcsak szülei. Több mint harminc holdon gazdálkodtak, lovat és marhát tartottak, termeltek kukoricát, búzát, krumplit, mindent amit el lehetett adni. A téeszesítés idején ők is ’’önként” beléptek, és csak a rendszer- váltás után kapták vissza földjüket. Addigra felnevelték gyerekeiket, akik Debrecenben és a fővárosban telepedtek le. Két éve maradt egyedül Uhr István, akinek energiája fogyhatatlannak tűnik. Karbantartja gyümölcsfáit, szőlőjét, kertjét, házát és disznót is nevel. Nyugdíjas éveinek békéjét csak egyetlen dolog zavarja: a közeli kocsmából és a diszkóból ideszűrődő hétvégi lárma. Az oldalt írta és a felvételeket készítette: Dojcsák Tibor. Grafika: Borsi Csaba
