Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-30 / 177. szám
16 1996. július 30., kedd r m: Lapzárta UJ KELET Horgászverseny Fullajtár András (Uj Kelet) A hétvégén sem pihentek a bűnözők, bőven adtak munkát a rend őreinek. A „szokásos” lopások, betörések mellett szép számmal előfordultak erőszakos cselekmények is. A fenekébe, majd az arcába szúrta a kést a szórakozó partnerének egy harcias hölgy Kisvárdán, az egyik presszóban. L. Éva (38) ismeretséget kötött egy 56 éves férfivel, akivel a „nagy találkozást” a közeli kocsmában ünnepelték meg. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozott köztük nézeteltérést, mert a nő a táskájából előkapott egy kisméretű kést, és a partnere fenekébe és az arcába szúrta. A férfi részéről a kaland a kórházban fejeződött be, míg a bicskás hölgyet súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt állították elő és kezdeményeztek ellene eljárást. Szúrkálás miatt, őrizetbe vétel mellett indult eljárás R. Ferenc (45) ajaki lakos ellen. A férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy a lakásán előzetes szóváltást követően egy konyhakéssel többször mellkason szúrta a fiát. Az előzetes orvosi vélemény szerint a szerencsétlenül járt gyerek életveszélyes sérüléseket szenvedett. Súlyos testi sértéssel gyanúsítják a nyíregyházi M. Jánosáét is (45). A hölgy a Dália utcában valamin összezördült egy 33 éves férfivel, akit a vita hevében valamilyen maró folyadékkal leöntött. A szerencsétlenül járt embert súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Garázdaság alapos gyanúja miatt indult eljárás F. József (17), B. Leonárd (16) nyírbátori és jelenleg még ismeretlen hét társuk ellen. A díszes társaság szombaton éjjel megjelent Piricsén a diszkóban. Valószínű a nem oda illő magatartásuk miatt szóváltásba keverdetek a rendőrökkel. Úgy tűnt, hogy a társaság megnyugszik, mert elhagyták a diszkó területét. Azonban távozásuk után az út széléről felszedett terméskövekkel és féltéglákkal betörték a Ságvári úton lévő Presszó és a mellette lévő Mini ABC kirakatüvegét. Ezzel még nem tombolták ki magukat, mert a diszkó épülete mellett parkoló két Lada személygépkocsit is megrongálták. A romboló banda a ténykedésük során mintegy 100 ezer forintos kárt okozott. Rablótámadás ért július 27-én hajnalban egy 20 éves fiatalembert a tivadari üdülőtelepen. A vakációzó tanuló a bár mellett tartózkodott, amikor hirtelen valaki hátba rúgta és arcul ütötte. Amikor védekezésképtelen állapotba került, az eddig még ismeretlen támadója kitépte a nyakából a 20 ezer forintot érő arany nyakláncát és elrohant vele. Fegyvertisztítás közben térden lőtte magát egy biztonsági őr a tuzséri Vagép- telepen. A 23 éves férfi a Parabellum típusú szolgálati fegyverét úgy akarta megtisztítani, hogy az csőre volt töltve. így a fegyver már akkor elsült, amikor a pisztolytáskából elővette. A balesetet tovább vizsgálják. A gyümölcslopások nem akarnak véget érni. Lefutott a megy- és lassan vége a barackszezonnak is. így most már az alma kerül előtérbe, bár még elég korainak tűnik a szüret. Nem így gondolhatta az az ismeretlen, aki július 27-én virradóra a napkori gyümölcsösben lerázott és elvitt 100 ezer forint értékű almát. Megloptak egy szentendrei hölgyet a Szamos-parton. A vízben hűsölő nőtől ellopták az őrizetlenül hagyott mobiltelefonját és személyes holmijait. A bosszúság mellett 80 ezer forintos kár érte. Hasonló eset történt a kisvárdai Várfürdőben is. Ott egy tanulótól lopta el egy strandszarka a táskáját, amiben ruhája és személyes iratai voltak. Dojcsák Tibor (Uj Kelet) Házi horgászversenyt rendezett a Kraszna Sporthorgász Egyesület szombaton és vasárnap. Az első napon a kocsordi halastavon az oda engedélyt váltott tagjaik mérték össze tudásukat, a másodikon pedig a Holt-Számoson, az egyesület másik vízterületére engedéllyel rendelkezők versenyeztek. Mindkét nap jó volt a kapás, bár a vasárnapi rekkenő hőség roszabb volt az előző nap kellemes melegénél. A tavon a szükség törvényt bontott, horgásztak, pedig előző nap telepítettek a vízbe több mázsa pontyot, ilyen esetben pedig egyhetes horgásztilalom lép életbe. A halat azonban alkalmi vétellel szerezték, ezért bele kellett rakni, de hogy a káposzta is megmaradjon, a kifogott pontyokat a versenyzők visszadobták, persze csak mérlegelés után. A tavon 76 felnőtt és 11 ifi indult, a 134 felnőtt és 35 ifjúsági engedéllyel rendelkező K. Z. (Új Kelet) Nyugati szomszédunk tavaly januártól teljes jogú tagja az Európai Uniónak. Alsó-Auszt- riában — megyénkhez hasonlóan — nagy múltra tekint vissza a mezőgazdaság. A tartomány EU tagságának köszönhetően már élvezi a nyugati támogatások előnyeit. közül, a Holt-Számoson pedig 160 engedélyesből 20 igényelt sorszámot. A mezőnyben igen szoros eredmények is születtek. A tavon első helyen végzett Jakab Sándor 6,5 kilogrammos összfogással, második lett Soltész István 5,3 kilóval, harmadik pedig Jakab János 5,25-tel. Az ifjúsági korosztályban csak győztest hirdettek, ezt a címet Várudvari László érdemelte ki 3,15 kilogrammnyi fogásával. A folyón első lett Papp László 2,5 kilogrammal, második Kerekes László 2,3 kilogrammal, harmadik pedig Fodor Zsolt, 1,9 kilogrammal. Az ifiknek nem volt szerencséjük, kevesen fogtak halat, első lett Jakab Norbert, a második pedig Pely- vás Norbert. A győztesek az arany-, ezüst- és bomzérmen kívül 6, 4 és 2 ezer forint értékben orsót, illetve horgászbotot kaptak oklevelük mellé. A verseny végén egyhetes horgászati tilalmat hirdetett ki a tóra Pelyvás Sándor, az egyesület elnöke. Dr. Zilahi József július 31-én és augusztus elsején az alsóausztriai Gas és Edelhof nevű városokba látogat. A megyei közgyűlés elnöke tárgyalni fog a vendéglátó tartomány kamaráinak elnökeivel, tanulmányozza a térség mezőgazdaságát. Szó lesz még közös beruházások, fejlesztések előkészítéséről is. Totó-eredménvek 1. Lausanne—Servette 1-2 2 2. Lugano—Sion 1-1 X 3. Delémont—Gossau 2-5 2 4. Etoile Carouge—Yverdon 1-1 X 5. Locarno—Solothurn 0-0 X 6. Meyrin—Winterthur 0-3 2 7. Schaffhausen—Baden 1-0 1 8. Wil—Kriens 1-0 1 9. FC Haka—Vaasa PS 1-2 2 10. FinnPa Helsinki—Rovaniemi PS 0-0 X 11. Inter Turku—Mikkelin MP 0-0 X 12. FC Jazz—HJK Helsinki 4-1 1 13. Myllykoski PA—Turku PS 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Budafok—Salgótarján 0-2 2 Totónyeremények. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 30. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre egyenként 306 269 forintot, all találatos szelvényekre egyenként 18 675 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 4240 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos szelvény nem volt. 3 találatos 28 darab, nyereményük egyenként 6572 forint. A közölt adatok nem véglegesek. István, a király Májer Z. (Új Kelet) A hétvégén nagy sikerrel szerepelt a Mandala Dalszínház a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Premierelőadásként Szörényi—Bródy: István, a király című rockoperáját mutatták be. A jól ismert darab színvonalát a korabeli díszletek és jelmezek, valamint a látványos koreográfia növelte. A szereplők hűen idézték fel az 1100 éve történt magyarországi eseményeket. Stílusosan ábrázolták az akkori lázadásokat, a két vezér közötti ellentéteket, az aggodalmakat és a gyengéd érzelmeket. A szereposztás találó volt, hiszen a klasszikussá vált hangokhoz hasonlóan szólalt meg a Mandala-feldolgozás. Az előadás szeptember 12-én és 13-án este 9 órától látható újra a szabadtérin. Meglepetésként ekkorra várható Varga Miklós és Nagy Feró, akiket egykori szerepükben láthatunk újra. Ausztriai együttműködés maximum r* S minimum 33 ;l 15 iád _aj Az északkeleti szél gyakran megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 20, a legmagasabb nappali hőrmérséklet általában 28, 33 fok között valószínű. SZALAGFUGGONY, NAPELLENZŐK, HARMONIKAAJTÓ, RELUXA A gyártótól 1 év garanciával REDŐNY. RELUXA . tr 310-435 rt 402-650 « N^Tólli Katafm vállalkozó. Nytiáza, Kiss Ernő u. A mai szám szerkesztője: F. Sípos József keddi hírügyeletes: Fekete TiborValuta MNB középárfolyamok Angol font 237,83 Ausztrál dollár 120,48 Francia frank 30,41 Kanadai dollár 111,22 Német márka 103,27 Osztrák schilling 14,67 Svájci frank 126,54 Svéd korona 23,24 USA-dollár 152,80 D. T. (Új Kelet) Ingyenes úszótanfolyam A segítőkészség, az egymással törődés szép példája a Mátészalkai Nagycsaládosok Egyesületének napokban induló úszótanfolyama. Az egyesülethez tartozó családok 58 gyereke vesz részt a tanfolyamon, amely két embernek köszönhetően ingyenes lehet. Lengyel Ferenc, a strandfürdő üzemeltetője a gyerekeknek térítés- mentesen, kísérőiknek pedig kedvezményesen teszi lehetővé a belépést, Pásztor István testnevelőtanár pedig társadalmi munkában vállalta az oktatást. Az egyesület ezúton is köszönetét mond önzetlenségükért. 1996. július 30., kedd A nap kel: 5 óra 21 perckor, nyugszik: 20 óra 19 perckor. A hold kel: 20 óra 03 perckor, nyugszik: 5 óra 19 perckor. Mottó: „Hol a nemtudás üdvözít, / ostobaság okoskodni.” (Thomas Gray) JUDIT és XÉNIA napja. A Judit héber eredetű, és a névvel az ókorban a judeai nőket illették. A bibliai kortól fogva népszerű minden nyelvterületen, így természetesen nálunk is, már Géza vezérünk lánya is viselte. A Xénia görög név, jelentése: vendég. Mai évfordulóink Százharminc éve hunyt el EG- RESSY GÁBOR színész és rendező. 1848. március 15-én az ő tolmácsolásában hangzott el a Nemzeti dal című Petőft-vers a Nemzeti Színházban. Petőfinek egyébként jó barátja volt, de ismerte Vörösmartyt és Kossuthot is. Ő játszotta a Nemzeti első Shakes- peare-előadásán a Lear király címszerepét, de volt Hamlet, Macbeth, 111. Richárd és Othello is, és sokszor játszotta a Bánk bán címszerepét. Ő alapította a Magyar Színházi Lapot, az első magyar színházi folyóiratot. Százötven éve született PAAL LÁSZLÓ festő. Francia földön élt, 1874-ben kiköltözött a fontai- nebleau-i erdő szélére, Barbi- zonba, örökre beírva ezzel nevét a magyar művészettörténetbe. Ő volt ugyanis az első magyar festő, aki az egyetemes festészetnek ehhez a rendkívül fontos mozgalmához csatlakozott. Ekkor már csak öt éve volt hátra az életből, de a barbizoni iskola fejlődésére így is nagy hatást gyakorolt művészetével, őt tartják a legjelentősebb nem francia barbizoni mesternek. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnapját KÁRPÁTI ÉVA festőművésznő. 1956-ban, húszévesen elindult a nagyvilágba szerencsét próbálni, de két év múlva a honvágy hazahozta. Mint .megtért disszidens- nek” igen nehezen indult el művészi pályája, de 1973-ban nagysikerű tárlatot rendezett Veszprémben, s ettől fogva számos kiállításon mutatta be képeit itthon és külföldön egyaránt. Festményeinek jó része a szecesszió világát tükrözi, szereti a pasztellszíneket, de vannak felkavaró képei is, például híres Víziósorozata. Rendhagyó portréi is ismertek, köztük a Pilinszky Jánost ábrázoló, amelyen egy képen három különböző rézéiből festette mi Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Lapigazgató: Hajdú István Főszerkesztő: Kézy Béla Belpolitikai szerkesztő: Tapolcai Zoltán Gazdaságpolitikai szerkesztő: Kanda Ferenc Kulturális szerkesztő: F. Sipos József Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attila Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:: 437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában a felvételi irodán, Bujtos u. 32, a Nyírségi Nyomda nyomtatványboltjában, Árok u. 15, valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 430 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásukkal lehetséges. _________________________________ISSN 1217-9914 ______________________________ 8WHMH