Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-30 / 177. szám

Csonka Róbert felvételei Kállói siker Metzingenben Márciusban érkeznek a németek Gyüre Ágnes (Új Kelet) A közelmúltban érkezett haza a IV. Metzingeni Színházi Na­pokról a Belinszki József tanár úr vezette Nagykállói Diák­színpad. Élményeikről kérdez­tük a mestert. —Július 14-étől 18-áig tizen­két társulat lépett fel Németor­szágban. Rajtunk kívül francia, angol és természetesen német csoportok szerepeltek. A kö­zönség két színpadon naponta két előadást nézhetett meg. A tartományi és helyi lapok mun­katársai végig a helyszínen tar­tózkodtak, s az előadások után egész oldalas kritikákkal jelent­keztek. Hang- és videófelvé­telek is készültek — rólunk is. Remélem, nem tűnik sze­rénytelenségnek, hogy nagy si­kert arattunk. A harmadik keresztesháború történetével, amit németül hallhattak tőlünk. Rengeteg virágot kaptunk. Az értékelések a darab időszerűsé­gét, a kisember bemutatásának fontosságát, a szereplők életko­ri sajátosságainak előtérbe ke­rülését, a gyors tempót és az egyszerű szcenikai megoldáso­kat dicsérték. A fesztivál ideje alatt különleges figyelemmel és kedvességgel fordultak felénk. Olyan szoros programmal lep­tek meg minket, hogy egyetlen szabad percünk sem maradt. Jártunk például Tübingenben, Stuttgartban, Reutlingenben, Münchenben. A társulalatok vezetői számá­ra rendezett fogadáson a kollé­gáim leginkább azon lepődtek meg, hogy én gyakran írok művet magunknak. Úgy tűnik, ez máshol nem szokás. Egyébként nem ugyanazokat a díszleteket vittük magunkkal, amik között itthon játszottunk, és az ottani komputerizált stú­diónak köszönhetően ötvenkét színváltást tudtunk megvalósí­tani. Nekem legjobban egy hiva­tásos színház, a tübingeni Landestheater improvizációs show-ja tetszett. A publikum­tól kérdezték meg, milyen témát adjanak elő. Azután két cso­portra oszlottak, és kétféle képpen is feldolgozták a javas­latokat. Ha kellett, akkor ope­rát rögtönöztek — a megfelelő szinten. A nagyérdeműnek sza­vaznia kellett, hogy melyik vál­tozat ragadta meg jobban. Szép volt a megnyitón a Drezdai Opera balettgálája is. Lehetőség nyílt arra is, hogy fakultatív módon tánc-, mi­mes-, és maszkmesteri kurzu­son vegyenek részt a vendégek. A „magyar stílus” iránt olyan komoly érdeklődés mutatko­zott, hogy például az oxfordi Magdalen College School csa­pata — amely a Hamlettel ér­kezett Metzingenbe — beült próbáinkra. Egy másik alka­lommal meg négy és fél órán át kérdezgettek a kollégák. Rész­ben ezért is érkezik a jövő év márciusában minden, ez alka­lommal megismert csoportve­zető hozzánk, Nagykállóba. Egy work shopot, vagyis mód­szerbörzét fogunk tartani. Testvérvárosunk, Metzingen gimnáziuma a Pán Péter című mesejátékot is bemutatja majd. Ok egyébként a fesztiválon egy grandiózus produkcióval álltak elő. A Hegedűs a háztetőm vit­ték színre négy órában, kétszáz szereplővel, hatvanezer márkás összköltséggel. Mindez talán jól érzékelteti, hogy a szeren­csésebb csillagzatú országok­ban mennyi pénz jut az amatőr művészeti csoportokra. Gyüre Ágnes (Új Kelet) A múlt héten fejeződött be a sóstói Tókuckóban a 15. Nem­zetközi Cigánytánctábor. Az egyhetes rendezvényről dr. Ba­lázs Gusztávval, a tábor szerve­zőjével beszélgettünk. — Mekkora érdeklődés mu­tatkozott a tábor iránt? — Hatvan—hetven fiatal vett részt rajta. Nem mindegyikük cigány származású Többnyire hazaiak szoktak jönni, akik újra birtokolni akarják a kultúráju­kat. Ez egy olyan lehetőség, amely alatt egy héten keresz­tül ismerkedhetnek meg a tánc- anyaggal. Nyers állapotban vi­szik haza a koreográfiát, amit majd otthon ki tudnak dolgoz­ni, és átadják társaiknak. — A tábor nemzetközi volt. Mely országból érkeztek vendé­gek? — Németországból, Hollan­diából és Svájcból jöttek érdek­lődők. — Milyen az igazi cigány- tánckultúra? —Általában az emberek kép­zetében teljesen más felfogású táncanyag szerepel, melyet színpadon, tévében, vagy mo­ziban láthattak. Ezekben a ro­mantika, a szórakozás van túl­súlyban. Ez a felfogás a 70-es évek óta. Bár a magyar tánc­házmozgalmon belül tartottak cigány táncházakat is, de azok a többihez képest háttérbe szo­rultak itthon és külföldön is. — Milyen táncokat tanultak a résztvevők? — A cigánycsárdást, románi­ai cigánytáncokat és ebben az évben új táncként ismerkedtek meg a volt Jugoszlávia terüle­téről származó cigány tánc­anyaggal. Ezt a holland Elsa Grollé táncpedagógus tanította be. Célunk, hogy a fiatalokkal, illetve a tánc iránt érdeklődők­kel ne csak a hazai, hanem a közép-európai cigánytánckul- túrát is megismertessük. — Kik segítették a táncokta­tást? — A Maijaki Luludi (Mezei Virág) cigány népzenei együt­tes, Elsa Grollé, Bakos Éva, Be- lecz József tánctanárok. — Terveznek-e jövőre is cigánytánctábort? — Én szeretnék, de nem raj­tam múlik, hanem az anyagi feltételeken. Csavlek Etelkától, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas, valamint Székely Mihály Em­lékplakettel kitüntetett ma­gánénekesétől a XXX. Nyírbátori Zenei Fesztiválon több alkalommal is meghall­gathattuk Verdi Requiemjé- nek szoprán szólamát. A kon­certlátogatók — akik látták a művésznőt a Bánk bán Melin- dájaként, a Varázsfuvola Paminájaként vagy az Othello Desdemonájaként — eddig is meggyőződhettek kvalitásai­ról. E sorok írója a legjobban azt csodálja a Csavlek-féle elő­adói stílusban, hogy egysze­rűségében nagyszerű. Hason­lít a népdalokhoz. Sőt, ki le­het jelenteni, hogy amit a folk­lórmuzsikában Sebestyén Márta képvisel, azt hordozza a komolyzenében interjúala­nyunk. Semmi fölösleges sal­langot, vagy gesztust nem en­gedélyez magának, ettől hite­les és emlékezetes. Minderre a minap az említett gyászmi­se középső tételeinek interp­retálása volt a bizonyíték. A művésznőt —akiről egy­szerűen képtelenség elhinni, hogy az ötvenedik évében jár — első fellépése után kértük rövid beszélgetésre. — A rák ellen az emberért, a holnapért alapítvány — amelynek létrejöttében ön is fontos szerepet játszott—im­már tízéves. — Igen. Számos művész és közéleti ember asszisztált raj­tam kívül az alapítvány meg­születésénél. így a bátyám, Csavlek András festő- és ke­ramikusművész is .Dr. Csehák Judittól, az akkori egészség- ügyi minisztertől is kaptunk támogatást. A célunk egyéb­ként a megelőzés és a rehabi­litálás. Az összegyűjtött pénzt szűrőbuszokra fordítottuk, klubbok megalapítására, pros­pektusokra és így tovább. Az emberi segítőkészség egyér­telmű megnyilvánulását ta­pasztalhattuk meg ezügyben. Érthető, hogy a közelmúlt­ban engem is megdöbbentett a hír: nem futja a rákos bete­gek csontvelő-átültetésére. Örülök, hogy ezt az álláspon­tot időközben sikerült meg­változtatni. — Közismert önről, hogy testvéréhez hasonlóan kerá­miával is foglalkozik. Ezt tart­ja fontosabbnak, vagy az éneklést? —Az én életemben az ipar­művészet jött előbb. Tizen­négy éves koromban, a pálya- választásnál ugyanis édes­apám ilyen gimnáziumba íra­tott be. Innen egyenes út ve­zetett az Iparművészeti Főis­kolára, ahol 1970-ben diplo­máztam. Azóta folyamatosan veszek részt közös kiállításo­kon. Egyéni tárlataim például Ausztriában, Németország­ban, az Egyesült Államokban, Svédországban, Bulgáriában voltak. Az énektanulmányokat 16 éves koromban kezdtem ma­gánúton. Visszatérve a kérdé­sére: úgy gondolom, most az éneklésnek van itt az ideje, hi­szen a mi hangunk megöreg­szik, nem élvezhető akármed­dig. 1996. július 30., kedd „Most az éneklésnek van Rt az ideje" A sokoldalú Csavlek Etelka Kultúra ITT irfiT I?T uj jvtjLM Véget ért a cigánytánctábor Májer Zita (Új Kelet) m 1», ÜL J W Mi - M

Next

/
Oldalképek
Tartalom