Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
UJ KELET Határon túl 1996. július 3., szerda 5 Interjú Hargita megye elnökével A záhonyi körzet közös érdek Kolumbán Gábor, Hargita megye önkormányzatának elnöke még fiatalember. Talán, ha van harmincöt. Tipikus székely — okos és vidám szemekkel szemléli „parádés” világunkat, a flancot, a nyüzsgést, a „rá- viselkedést”. Bozontos fekete szakállába rejtve arcának rezdüléseit, kissé félrehúzódva álldogál, amikor kérdéseimmel „rátörök”... Palotai István (Új Kelet) — A legmagyarabb erdélyi megye önkormányzatának vagyok az elnöke, ahol a lakosság 86 százaléka magyar, 13 százaléka román és 1 százaléka egyéb nemzetiségű. — Ukeletű kooperáció keretei látszanak kibontakozni Szabolcs és Hargita megye között... — Létezik együttműködési megállapodás és szerződés a két megye között, amelynek értelmében diákjaink itt tanulhatnak. Ezt szeretnénk most kibővíteni. Szerencsére kapcsolataink a minimális protokoll és a maximális gyakorlatiasság alapjain állnak. Ebben az is szerepet játszik, hogy a Kárpát-Euró régió kiépítésében önök fontos szerepet vállaltak, amit mi, Romániába széles körben népszerűsítünk is. Erre az ad lehetőséget, hogy az új köz- igazgatási törvény engedélyezi a román megyék társulását. Az egyetlen problémát a távolság jelenti, hiszen hatszáz kilométerre vagyunk egymástól... Viszont a székelyföld hagyományosan arra rendezkedett be, hogy ilyen nagy távolságokból is határozott magyar identitást mutasson... —Ha jól tudom, ön tudós- embervolt... — Megválasztásom előtt alelnöke voltam a megyei ön- kormányzatnak, 1989. december 22. óta vagyok hivatásos politikus. Azelőtt alkalmazott fizikával foglalkoztam. Tulajdonképpen a pontos dátum, amikor döntenem kellett, az ’90 januárja volt, amikor megválasztottak Székelyudvarhely első demokratikus „tanácselnökének”. Ezek után Romániában beindult a közigazgatás újjásszer- vezése és újfent határoznom kellett. Azért döntöttem a politikusi munka mellett, mert véleményem szerint, amíg nincs igazi demokrácia az országban, addig fizikával nem is érdemes foglalkozni... — Nem bánta meg a döntést? —Nem. Két évig voltam az RMDSZ országos elnökségének tagja, majd másfél évig az alelnöke... Véleményem szerint, a közigazgatás Székelyföldön autonómiaforma, és ha nekünk, magyaroknak valahol el lehet kezdeni az autonómia kiépítését, akkor ezt ott kell kezdeni. Azokkal a hatalmi jogosítványokkal, amit a jogi keretek biztosítanak... Ezért döntöttem úgy, hogy ezen az úton folytatom a pályámat. Ezért hagytam ott az országos nagypolitikát. — Ezek szerint ön úgy látja, hogy önkormányzati szinten nagyobb eredményeket lehet elérni. — Igen, így van. Hiszek abban, hogy Székelyföldön van lehetőség arra, hogy a magyar ember is hatalmi pozíciókba kerülhessen. Ha nincs is nagy tőke, amely fölött rendelkezhetünk, de a megye közigazgatását mindenesetre irányítani lehet. Beruházásokra nagyon vékonyan futja, csak magunk tudjuk összekupor- gatni. Ivóvíz, gáz, csatornázás, utak — ez az alapja a további fejlődésnek. — Mintha csak magunkat hallanám... . —Igen. A problémáink nagyon hasonlatosak, éppen ezért ebben rejlik az összefogás esélye. Az elmúlt hat év alatt mi is megtanultuk, hogy csak az önerős fejlesztésekre lehet bizton számítani. A nyugatiak beruházásait csak a közvetlen gazdasági érdekek vezérlik. — A magyar gazdaság talán izmosabb a románhoz képest. Jelentkezett-e már a magyar bankrendszer Erdélyben — támogatva ezzel a székely- ség felemelkedését? — Ez régi kedvenc témája az erdélyieknek. Mi ugyanis a románok erdélyi megerősödését úgy éltük meg, hogy az szervesen összefüggött az Albina Bank történetével. A románok ennek a banknak a segítségével vásárolták meg a magyar földterületeket, amikor a magyar birtok kivonult az országból. A jelenlegi helyzet az, hogy ha jön is egy magyar bank, nagyon nehéz neki a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazni a magyar kisebbség irányába. Már működik a Páter Bank, ami a Budapest Bank tulajdona. Most építi ki a fiókhálózatát. Nagyon sokat várunk tőle és reméljük, hogy el tudja látni majd azt a funkciót, ami a magyar és az erdélyi gazdaság összekötését jelenti. Ha gyorsítaná a pénzforgalmat, az már nagyon nagy segítség lenne. — Hol látja az igazi kitörés lehetőségét? — A CEFTA — a középeurópai vámszabad együttműködés — nagyon nagy lehetőségeket rejt magában. Remélhetőleg ez mihamarabb kiterjed majd Romániára is, amint azt egyre többet hallani. Árutőzsdék, vámszabad területek, közraktárak kellenének közel a határokhoz, valamint az ország szívében —, például Hargita megyében is. Ha a különleges rendeltetésű határ menti övezeteket összeköthetnénk a helyi erőkkel, az biztosan nagy eredményeket hozna... — A záhonyi különleges vállalkozási övezetre gondol? — Igen. Egyértelműen arra. A három határ mentén húzódó övezetre. — Egyetértünk. Mi is szeretnénk! Reméljük, meg is valósul. Egy házasság: két esküvő Frigy — pápai áldással Holtomiglan — holtodiglan (Batai Enikő és férje, Giseppe Vivino) (amatőrfelvételj Ritka csoda egy ember életében az, ami a nyírbátori Batai Enikővel megtörtént: ugyanazon a napon délelőtt kapta kézhez a harmadik diplomáját, délután pedig házasságot kötött egy olasz férfival. Lapunk készítőit természetesen ez utóbbi érdekelte, hiszen nem mindennap tartanak esküvőt Nyírbátorban olasz nyelven. A történet előzményeiről és folytatásáról az ifjúasszony húgától, Andreától kaptunk beszámolót, aki úgy is figyelemmel kísérte az események alakulását, mint szerető testvér, szurkolva nővére révbe jutásáért, de egy kissé úgy is, mint az apró kis titkokba beavatott bizalmas barátnő. Baraksó Erzsébet (Új Kelet) Másfél évvel ezelőtt kezdődött a „love story”. A két nyírbátori ifjú hölgy nagybátyjának Budapesten van pizzé- riája, ahol gyakran megfordulnak olaszok. Arra az emlékezetes szilveszteri mulatságra is Rómából vártak óévbúcsúztató társaságot. Ezért is hívta meg a nagybácsi a bátori lányokat, Enikőt és Andreát is, hogy beszélgetni tudjanak a vendégekkel. A vacsora a Márványmenyasszonyban volt, az olaszok megérkeztek, és akkor történt a „villámcsapás”: felbukkant a nagy Ő, Giuseppe Vivino, egy torinói számítógépes tervezőiroda vezetője. Amint Andrea meséli, minden úgy alakult, ahogy az álomfilmekben láthatjuk, vagy a romantikus regényekben olvashatjuk: meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Szerelemre lobbant a 36 éves olasz férfi, kis időre Pesten maradt, és három nap elteltével kijelentette: szándékai komolyak, feleségül kívánja venni Enikőt. Amikor vissza kellett utaznia, szinte naponta csörgött a telefon a nyírbátori lakásban, és volt olyan hét, hogy négy expresszlevél is érkezett. Enikő közben Pilácsén tanított, és folytatta tanulmányait Csak hecc? MTI Nem fog sikerülni az ukrán nacionál-soviniszta erők ama törekvése, hogy éket verjenek Kárpátalja nemzetiségei közé — állapítja meg legfrissebb számában az ungvári polgár- mesteri hivatalhoz közel álló Rio Inform. Az ukrán nyelvű hetilap érthetetlennek nevezi azt a hecckampányt, amelyet egyes hírközlő eszközök folytatnak a megyében a magyar honfoglalás 1100. évfordulójának küszöbönálló megünneplése kapcsán. Emlékeztet rá, hogy Ukrajna aláírta Magyarországgal az alap- szerződést, amely biztosítja hasonló rendezvények megtartását is. is, így a korábbi óvónői, illetve a tanítónői oklevél mellé megszerezte diplomáját a főiskola olasz szakán is. Ezalatt a vőlegény Torinóban intézte az esküvővel kapcsolatos ügyeket, készítette elő a közös fészket, ahol ezután élni fognak. Mert az csak természetes, hogy elköltözik otthonról, külön lakásban fogadja magyar feleségét. A házasságkötés a nyírbátori polgármesteri hivatalban tolmács segítségével zajlott, majd Horváth János minorita atya eskette meg az ifjú párt. Az elmondások szerint ezek voltak a legmeghatóbb percek: az olaszokat nagy meglepetés érte, mivel a rendházfőnök erre az alkalomra külön felkészült, és fele részben magyarul, fele részben pedig olasz nyelven zajlott a szertartás. Még egy különleges esemény teszi felejthetetlenné a MTI A szlovák parlament hétfőn határozatban mondta ki: „nem áll összhangban a jó együttélés érdekeivel” a nagykaposi ön- kormányzat azon szándéka, hogy „a magyarok kárpát-medencei letelepedésének 1100 éves évfordulójára” emlékművet akarnak állítani. Szlovákiában hetek óta tart a Nagykaposon felállítandó millecentenáriumi emlékmű elleni hullámverés. A Csema- dok városi szervezetének tervét a városi ökormányzat döntő többséggel elfogadta. A „turulmadaras obeliszk” ellen elsőként dtJán Carnogursky vezette kereszténydemokraták léptek fel, és a tervet—úgy ahogy van — ellenezték, mondván, hogy a „honfoglalás” sértő. Időközben a Jan Langos napot. Megtörténik, hogy abban az esetben, ha olasz személy hazáján kívül házasodik, áldást kérnek a pápától. így történt ezúttal is, a Vatikánból távirat érkezett és egy emlékplakett, ami azt jelenti, a szentatya áldását adta Giuseppe és Enikő frigyére. A nászút helyszínéül Sza- mosz szigetét szemelték ki, ott töltötték közös életük első, felejthetetlen napjait. Időközben a család tagjai felvették a kapcsolatot a torinói magyarokkal, hiszen a tervek szerint Enikő szeretne majd új hazájában az ott kialakult hagyományokhoz alkalmazkodva honfitársaihoz is tartozni. A napokban pedig felkerekedik az egész Batai család, hogy a hét végére Tori- nóba utazzanak, ahol vasárnap megtartják a második esküvőt is — immár az olasz szokások szerint. vezette Demokrata Párton (DS) kívül a szlovák pártok egységesen felléptek a hárompárti Magyar Koalíció részéről is támogatott terv ellen. A szlovák környezetvédelmi tárca a néhány hete felállított tornaijai és rimaszombati millecentenáriumi emlékmű kötelező lebontatását vetítette előre. A zömmel Nagykapos-kör- nyéki falvak adakozásából állítandó emlékmű ügyében a nagykaposi önkormányzat kompromisszumos döntést hozott. Eszerint az emlékművön a „honfoglalás” helyett a magyarok „letelepedésének” fogalma szerepel majd, nem egy, hanem négy — magyar, szlovák, ruszin és német — nyelven, és az emlékmű nem a városháza előtt, hanem egy félreesőbb helyen áll majd. Idegenek nélkül... Bürget Lajos publicisztikája Jópofa ország vagyunk. Ha valaki a magyar politikát követi nyomon, jókat derülhet azon, milyen lépéseink vannak, rendszertől függetlenül. Most azt halljuk, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium nagyon szeretné, ha az IFOR-erők küldetésük után is Magyarországon maradnának. Merthogy ez jó üzlet, nincs emögött semmi NATO-szándék, semmi srégség. Hurrá, lesznek ideiglenesen' hazánkban tartózkodó IFOR-osok, megszoktuk, hogy valaki mindig állomásozik nálunk. Ez hol jó, hol rossz üzlet. Ki sem bírjuk, ha két—három évig nincs itt senki. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy II. Lajos, mielőtt belefúlt a Cselébe, kérte a törököket, legyenek már olyan kedvesek néhány évtizedig maradni, hiszen hogyan néz az ki, ha nincs itt senki, és egyedül kell árválkodni. Egyszerűen nem élhetünk idegenek nélkül..., hogy variáljuk a dalt, nekünk mindig kell valaki, hol török, hol osztrák, hol közös sereg, hol pár százezer muszka, hol egy sereg amerikai. Aztán majd jön a NATO-vegyes. Hiába, vendégszerető és vendéglátó nép vagyunk, a katonaturizmus hagyományokkal rendelkezik. Az egész akár nevetséges is lehetne, de nem az. Ezek mögött a lépések mögött mindig ott a nemzeti kisebbrendűségi érzés, a félelem a szomszédoktól, a mánia, hogy védelemre szorulunk. Mert magyarázat mindig van, található, ha nincs, akkor gyártunk hozzá ideológiát. Nem haragszom én az IFOR-erőkre. Küldték őket, jöttek. Még azt is megértem, ha néhány sértett és meg nem kísértett nő most azon kesereg, hogy molesztálják, holott senki észre sem veszi őket, de hát ez is üzlet. Belefér a katonabarátságba ez is, az egyik az órát, a másik a szüzességet célozza meg. Ez mindig így volt és lesz. De nem értem, miért kellene nekik maradni? Hadd menjenek haza Oregonba, Ohioba, Arkansasba. Szép a dunántúli dombság, de azért otthon se lehet rossz. Most csábítgatjuk őket: fiúk, maradjatok! Jó üzlet vagytok! Szóval, nagyon jópofák vagyunk. Ha valaki elmegy: lelkesedünk. Ha valaki jön: dettó. Mindegy, csak katonák legyenek, más országbeliek. A Nagy Testvérek iránti lelkesedésünk kortalan, nem múló. Csak arra lennék kíváncsi: kik, honnan jönnek ezután? Biztos, nekik is örülni fogunk. A nagykaposi emlékmű
