Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-26 / 174. szám
Riport UJ KELET 1996. július 26., péntek Válaszok az érdekeltek nélkül Kozma Ibolya (Új Kelet) Az Európai Unióhoz való csatlakozás szükségessége nem kétséges a magyar lakosság többsége előtt. Igaz, a társulást nem mindenki fogadja osztatlan örömmel, noha egyértelmű, hazánk számára nem létezik más lehetőség. Mégsem mindegy, hogyan és milyen kilátásokkal szegődünk a többi — már EU-s — ország mellé. A kapcsolódásnak nemcsak előnyeire, hanem a hátrányaira is fel kell készülnünk. Éppen ez utóbbi, ami aggasztja a gazdasági szakembereket. Különösen a mezőgazdászok kétségbeesettek, hiszen jók ugyan Magyarország adottságai, de hasonló lehetőségekkel és termelési kultúrával rendelkeznek az EU-tagálla- mok, mint mi. Igaz, ők jobb technikai és támogatási feltételeket mondhatnak magukénak. Eszerint a piaci verseny számunkra nagyon erős, mi több. talán kíméletlen lesz. Az aggodalmakat fokozzák az 1992-ben érvénybe lépett Társulási Megállapodás tapasztalatai. A tíz évre szóló szerződés céja, hogy segítse a rendszerváltás után válságban lévő magyar gazdaságot, és egyúttal felkészítse a csatlakozásra. A mezőgazdaság szempontjából az együttműködés célja a korszerűsítés, a szerkezeti átalakulás és a privatizáció elősegítése. A megállapodás vámkedvezményeket, illetve kedvezményes kvótákat biztosított a magyar mezőgazdasági termékek számára. Csupán egyetlen szépséghibája volt:: a tapasztalatok nem igazolták a szerződéshez fűzött magyar reményeket. Az EU exportőrei jobban ki tudták használni a kedvezményeket, mint a hazai kereskedők. Az Unióba irányuló összes exportunkon belül csökkent a mezőgadasági termékek aránya, sőt, az agrárkereskedelmünk mérlege is romlott. nek (MOSZ) főtitkára úgy látja, hogy nagyon sokat. — A tárgyalások megkezdésével el kell kezdenünk a felkészülést — mondja —, ugyanis szakértői szinten el fog dőlni sok olyan részletkérdés, amelyeken később már nem lesz módunk változtatni. Az egyszerű polgároknak vajmi kevés beleszólása van az EU-csatlakozás kérdőíveinek kitöltésébe. Mégis nyugodtak, hiszen bizonyára a szartkértői bizottság kölrültekintően végzi a feladatokat. Megyénkből két agrárszakembert kértek fel, hogy tapasztalataikkal segítsék a bizottságok munkáját. Leitner Istvánt, a Nyugat-Nyíregyháza Termelőszövetkezet vezetőjét egyetlen egyszer sem hívták meg a bizottsági ülésre. Bíró Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara vezetője kapott ugyan meghívót az egyik ülésre, de a levél megkésve jutott el hozzá. Mire végre össze- ülhetettek a tagok, már ki volt állítva az a bizonyos sokat emlegetett kérdőív, csak az angol fordításra vártak. A megyei szakemberek nem voltak elég szimpatikusak a koordinátoroknak, vagy a titkárnők felejtettek el meghívót küldeni? Ebben az esetben ez nem lehet kérdés. Nem is ezt szeretnénk forszírozni. Tény azonban, hogy a földművelésügyi miniszter nem tagja az Integrációs Kabinetnek, amely a csatlakozás fő kérdéseivel foglalkozik. Eszerint nem a súlyának megfelelően kezelik a gazdaság, ezen belül is a mezőgazdaság kérdéseit — vallja a MOSZ főtitkára. Hazánk rossz körülményei, problémái ellenére is mező- gazdasági ország. Fel kellene mérni és ki kellene használni az adottságaink által megszerezhető előnyöket, és kiküszöbölni a hátrányokat. Tulajdonképpen nem is előzetes Nem mindegy, hogy a gazdák — mint Nagycserkeszen is — portájuk előtt értékesítik termékeiket az alkalmi vevőknek, vagy szervezetten az EU piacaira juthatnak a magyar gyümölcsök Természetesen ez több okra is visszavezethető. A mezőgazdaság válsága miatt beszűkültek a lehetőségek, a kedvezményes kvóták elosztásáról az EU nem tájékoztatta a magyar felet. Ott kaptunk nagyobb kedvezményeket, ahol nem rendelkeztünk megfelelő árualapokkal. A magyar agrárszakemberekben felvetődött, mi mindent veszíthet mezőgazdaságunk a csatlakozással. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségémunkáról van szó, csak az illetékesek meghallgatásáról és bevonásáról. Egy kérdőívet, melytől a jövőnk függ, nem lehet ad hoc módon elkészíteni. Hiszen itt nemcsak pénzről, nemcsak gazdaságról van szó, hanem gyermekeink, unokáink életéről. Mostani cselekedetünk sok évre meghatározza majd azt az irányvonalat, amelyen haladni fogunk. Nem mindegy, milyen utat választunk, s az sem mindegy, mennyire vonjuk be ebbe a választásba a gyakorlat szakembereit. Jó itt a levegő és tiszta a víz ombrádi nyár Fullajtár András (Uj Kelet) A gyereket nem a tűző nap elöl kellett betakarni — Sajnos nagyon változékony időjárású a nyarunk — kesereg Gégény Sándor, a part „gazdája”, aki egyben a Vigadó Csárda tulajdonosa is. — Tíz éve vagyok itt, és volt olyan nyár, amikor kétezer ember is eljött a Tiszához, de akkor sem volt gond az ellátással. Az idén az eddigi csúcs még az ezret sem érte el. Szerencsére sok a visszatérő nyaraló, akik megyén kívülről érkeznek évről évre, és külföldiek is előszeretettel töltenek el néhány napot nálunk. Például tegnap német vendégek érkeztek, és a panzióban szálltak meg. A fiatalok inkább a kempinget kedvelik. Hétvégén, ha az idő jó, akkor többen vagyunk. A megyéből is sokan látogatnak Domb- rádra szombat-vasárnap. Aztán hétfő kivételével minden Az idei nyár eddig nem nagyon kényeztette el a vízpartok kedvelőit. Bár voltak időszakok, amikor csodálatos napokat lehetett eltölteni a folyók mentén. A nyár korán beköszöntött, de a májusi kánikulát még nem sokan tudták kihasználni. A Tisza szerelmesei azonban mit sem törődnek a szeszélyes időjárással, ha eljön a vakáció, elő a kajakot, kenut, és gyerünk evezni vagy úszni, lubickolni a hűs habokban. Tisza menti sétánk során ezúttal a dombrádi partra látogattunk el. Az idő kitűnő volt, ennek ellenére kevesen merészkedtek a vízbe, inkább a homokos parton napoztak, pihentek az emberek. A kemping annál mozgalmasabb volt, éppen akkor érkezett egy népes csapat a Dunántúlról. A fiatalok otthonosan mozogtak és pakolták kifelé holmijukat. Nem véletlenül, hiszen nem először járnak itt. Ahogy elmondták, annyira jó itt a levegő és tiszta a víz, hogy jó pár éve mindig itt töltik a vakáció egy részét. Egy budapesti kenuscsapat előőrse is Parton a vízi járgányok megérkezett. Ők pár nappal ezelőtt Tiszabecsnél szálltak vízre. Két napig itt pihennek Dombrádon, majd végső céljuk, Tokaj felé veszik az irányt. —- Szeretjük a dombrádi partot, mert nagyon kedvesek a vendéglátóink. Vízi túránk során sehol nem töltünk any- nyi időt, mint itt. Öt—hat éve együtt túrázunk, és alig várjuk, hogy ideérjünk. A halászlé, amit a csárdában főznek, csodálatos, én a két nap alatt csak azt eszem — mondja az érkezők közül egy hölgy. Az éjszakák hidegek lehetnek a jurtácskákban Ha rossz az idő, a csárdát is kevesen látogatják. Pedig a halászlé kitűnő Fotók: Bozsó Katalin este diszkó várja a fiatalokat, igaz, ennek a területen lévő üdülők lakói nem nagyon örülnek, de a nyár az önfeledt szórakozásé, ha nem itt, akkor máshol tombolják ki magukat a fiatalok. A szolgáltatás terén is van előrelépés, nem gond, ha valaki vízibiciklizni, vízisízni vagy csónakázni akar, csak lenne tar- tósabban jobb idő a nyár hátralévő részében... A Csárda szakácsának mi magunk is küldtünk egy dicséretet. amikor elfogyasztottunk egy halászlét. Örömmel nyugtáztuk, hogy a konyha a régi jó ízekkel készíti el az ételeket. Nyugdíjra várva Munkatársunktól Idős emberek ülnek az útszéli pádon. Messziről szemlélve úgy tűnik, hogy csak egy kis délutáni tereferére ültek ki. Közelebb lépve hozzájuk azonban kiderül, nem jókedvükből ücsörögnek. Már-már mindennapos kényszerprogrammá vált számukra kiülni a lócára és várni. Egyelőre, immár hónapok óta, hiába várnak. A postás jön ugyan, de nyugdíj helyett csak legyint. Elnézve a türelmesen üldögélő öregeket, az jutott eszembe, hogy manapság bizony az ország nagy része ülhetne az út menti lócákon nyugdíjra, fizetésre várva. Sajna, ide jutottunk, emberi ésszel érthetetlen, miért, hogyan? Miközben állam bácsi azon töri a fejét, milyen megszorításokat vezessen be, hogyan húzzon le még több bőrt egyébként is meg- kopasztott polgárairól, még arra is képtelen, hogy az éhbémek alig nevezhető „nyögdíjakat” kifizesse jobb sorsra érdemes öregjeinek. Hogy ennek ellenére még nem haltak éhen, az kész csoda. Egyik községünk polgármestere panaszolta a minap, hogy a faluban bizony sok idős ember szorulna szeretetkonyhára, ahol legalább napi egy alkalommal meleg ételhez juthatnának a szerencsétlenek. Igen ám, de a pénztár üres. Március óta nem kap fizetést sem ő, sem a többi állami tisztviselő, beleértve tanítókat, egészségügyiseket. Nyakára járnak segítségért a közeli helyőrség tiszjei is, mert éheznek a katonái... ...Idős emberek ülnek az útszéli pádon. Korgó gyomorral váiják a postást, hátha meghozza a nyugdíjakat. Közben állam bácsi fütyül rájuk... Kárpátalján is! • • Ot gyerek meghalt Balogh Csaba [Ungvári Komoly gondot jelent Ukrajnában a hadsereg élelmezése. Sok alakulatnál már a napi kenyérfejadag biztosítása is megoldhatatlan problémaként jelentkezik. A korgógyomrú katonák ezért a legkülönbözőbb úton-módon próbálják fedezni napi kalória- szükségleteiket. A legbékésebb módja ennek a kéregetés, a szabályos koldulás. Manapság Kárpátalján is gyakorta lehet találkozni házról házra járó, kenyeret kéregető katonákkal. Vannak, akik sajátos módon szerzik be az élelmiszert. Az egyik alakulat altisztje például az Ungvár környékén lévő hétvégi házakat és telkeket járta végig. Beszerzőútján magához vett ételt, italt, s minden mozdítható értéket. Ennél is veszélyesebb módszert alkalmaznak azok a katonák, akik lőszert, fegyvereket adnak el polgári személyeknek, nem ritkán fiatalkorúaknak, kisgyerekeknek. Minap Dnyep- ropetrovszkban okozott borzalmas tragédiát egy katonáktól vásárolt kézigránát. A veszedelmes fegyvert, mely repeszeivel meglehetősen nagy sugarú körben képes gyilkolni, egy 16 éves fiú vásárolta néhány kenyér árának megfelelő összegért. A fiú négy pajtásával játszadozott a repeszgránáttal, akik közt volt égy hatéves kisfiú is. Kibiztosította a fegyvert, s az pillanatokkal később felrobbant
