Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-23 / 171. szám
8 1996. július 23., kedd Tradíció ÜJ KELET Közegészségügy a századelőn Az első világháború után az emberek leikébe szinte észrevétlenül lopta be magát a higenikus gondolkodás, aminek jó hatása már korán megnyilvánult. E küzdelemben hű segítséget elsősorban a sajtó adott. A lapok már állandó egészségügyi rovatvezetőket alkalmaztak, akik kezükben tartották a problémákat, és igyekeztek az olvasó közönséget tájékoztatni a nekik korábban teljesen közömbös, sőt sokszor ferde és helytelen megvilágításban álló egészségügyi kérdésekről. Megpróbálkoztak azzal is, hogy új egészségügyi intézmények létesítésére buzdítsák a lakosságot. Ebben a munkában elsősorban Nyíregyháza akkori legnagyobb lapja, a Nyírvidék kapott kiemelkedő szerepet. Az újság fennállásának ötvenéves jubileuma alkalmából Jóba Elek könyvnyomdája Vertse K. Andor szerkesztésében kiadott egy emlékalbumot. Ezt a kötetet hívjuk most segítségül, hogy tiszta képet kapjunk az elmúlt idők közegészségügyének fejlődéséről. Sikli Tímea (Új Kelet) Alacsony, földes, nádfede- les, nyirkos viskók fülledt levegőjében, rosszul pislákoló olajmécses mellett éldegélt a legtöbb vidéki ember. Levegő, napfény, tisztaság csak a módosabb polgár kiváltsága lehetett, sőt, még a jobb anyagi helyzetben lévő is sokszor begubózott az egészség- ügyi intézkedésekkel szemben. Télen az ablakokat vastagon bedeszkázták, nehogy a napfény beérjen. Szellőztetésre talán csak egy-egy magát természetbúvárnak mondott újító vállalkozott, kit szomszédai ezért biztosan bolondnak mondtak, mert nem sajnálta a drága meleget kiengedni. Csoda-e, ha ilyen környezetben annyira pusztult a legfőbb érték, az emberi élet. A csecsemő halandóság terén városunk vezető szerepet vitt, és a tbc, valamint az alkohol is rengeteg áldozatot követelt. Akkori vármegyénkben dr. Jósa András, megyei főorvos, a kiváló polihisztor, korát megelőzve mélyen belátott a dolgok lényegébe. Úgyszólván a semmiből teremtette meg az alapját a fejlődésnek induló közegészségügyi viszonyoknak. Az ő felszólítására rendeletet hoztak, miszerint minden község annyi mély kutat köteles furatni, ahány ezer lakosa van. Ennek az intézkedésnek üdvös hatását elsősorban a járványok idején érezték az emberek. Az emberek csak nagyon nehezen kezdték megérteni a különböző egészségügyi intézkedések célját, lényegét. Pedig ha megértették volna dr. Jósa András elképzeléseit és higiéniai abc-jének egyszerű betűit, akkor a vármegye közegészségügyi statisztikája sem mutatott volna olyan fekete képet. A század első éveiben azonban már lassanként mind inkább terjedt az egészségügyi elvek ismerete, és ennek hatása mind jobban érezhetővé vált. Az újabb háború a fejlődés meredek útját kettévágta, de a közegészségügyi tennivalók értékelésére óriási befolyást gyakorolt. Ezáltal a lakosság előtt folyt az a nagyszerű munka, melyet a járványok leküzdésére fordított az orvosi kar és a hatóság. Látva a megfeszített munkát, az emberek sokkal jobban értékelték a tiszta ivóvizet, mely az egészséges élet egyik fő tényezője. A város vezetői mindig azon fáradoztak, hogy ez irányba megtegyék kötelességeiket a polgárokkal szemben. A város vezetősége, élükön dr. Berencsi Kálmán polgármesterrel, a modem életkörülményekre való tekintette] nem elégedett meg ennyivel. Szükségesnek tartották a vízvezeték- és csatornarendszer kiépítését is, hiszen az akkori világban már el sem lehetett képzelni egy modernebb várost vízvezetékek nélkül. Nagy gondot fordítottak a város levegőjének tisztán tartására is. Míg a korábbi években szabályos portenger lepte el a város útjait, a modernizációval erre is megoldást találtak. Az utcákat és tereket egyre gyakrabban locsolták, sőt, egy idő után megjelentek az első locsolóautók is. A munkanélküliség és a vele járó szociális nyomor fenyegető veszedelem volt a közegészségügyre, ezért a városatyáknak erre is tekintettel kellett lenniük. Számos jótékonysági intézmény alakult, melyek tagjai az arra rászorulókat juttatták élelemhez, ruhához, cipőhöz, ezzel is növelve az érintettek erőbeli állapotát, védve őket az alattomos betegségektől. A Szociális Misszió Társulat védnöksége alatt megalakult a Népkonyha és a Nyíregyházi Leányegylet fenntartva egy gyermekkonyhát, ezzel is enyhítve a lakosság jó részére nehezedő terheket. Bár korábban a vármegyében nagyon elhanyagolt volt a gyógypedagógia, az ezzel kapcsolatos problémák lassan felütötték fejüket. így megkezdte működését a kisegítő iskola, ahol a gyengébb szellemi képességű tanulókat oktatták külön ilyen irányúan képzett szakemberek. Az Országos Szakfelügyelőség tárgyalásai a várossal azt eredményezték, hogy az egészen gyenge értelmű gyerekeknek is felépíthettek egy speciális intézetet. A tuberkulózis nagy elterjedésének megakadályozásában a Tüdőgondozónak jutott a legnagyobb szerep, míg a csecsemő- és gyermekvédelem terén a Stefánia Szövetség mutatott fel kiemelkedő eredményeket. Ez utóbbi előadás-sorozatot szervezett a bábáknak dr. Berend László főorvos vezetésével, ahol a haladás újabb irányait ismertették meg az asszonyokkal. Megújult szerepet kaptak a védőnők is, akik a szülést követő napokban voltak hivatottak felkeresni a mamát és gyermekét, hogy felhívják az anya figyelmét a szoptatás fontosságára. Újult erővel indult meg a harc az alkohol- és a nemibetegségek ellen is. A korábbiakkal ellentétben a témáról számos előadást tartottak a tanuló ifjúságnak és a munkásrétegeknek egyaránt, buzdítva őket az egészséges életre. Ez azért is bírt kiemelkedő fontossággal, mert a jövő feladata már akkor is az ép testű és lelkű nemzedék fölnevelése volt. Sámánénekek (7.) A honfoglalás 1100. évfordulójához érkeztünk. Számot kell vetni a magunk mögött hagyott évszázadokkal és a jövendőnkkel. Ám az ember és maga a nép olyan, mint a gyökerétől elszakított virág, ha elfeledi a saját múltját, legendáit. Bese, a látóember azért jelent meg nekünk a tejfehér törzsű világfa előtt, hogy emlékezetünkbe idézze azt a sok-sok ezer éves korszakot, amikor a sztyeppés őshazától a mi szülőföldünkig vándoroltak ősatyáink. Fogadják szeretettel lapunk tisztelgését őelőttük. De tisztelegnünk kell mindazok előtt is, akik közelebbi múltunkat formálták, akik megteremtették itt, a Tisza és a Szamos ölelésében megbúvó keleti végen azt a tradíciót, amelyből a szegénysorsúnak mondott szabolcsi, szatmári és beregi ember mindig maradandót, országra szólót tudott alkotni. MILLECf NHNÁRIUM Tóth M. Ildikó Bese egyre pergeti sámándobját, köntöse szétnyílik, bajusza lengedez, ahogy forog maga körül. Mormogásból vijjogásba csap a hangja: — Almos, aki bölcsebb és hatalmasabb volt minden szity- tya vezérnél, összehívta Nyék, Megyer, Kürt, Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi törzsek vezéreit a szent ligetbe, ahol isteneik képmását őrizték. — Szűkös lett a föld szapora népünknek, új szálláshelyet kell hódítanunk, ahol megtelepedhetünk — mondta. — Tanácskozzuk meg vonulásunk útját. —A selyemmel, bársonnyal, ékszerekkel kereskedő karavánok hírül hozták, hogy Pannónia földje kövér, füve dús, fo- lyói bőségesek. Attila ősatyádé volt, így jussod — szólt lova hátáról az egyik vezér, mert a fejedelmi személyek lovon ülve tanácskoztak mindig. Mikor az égre kilőtt jósnyíl nyugatra fordult, elhatározták, hogy nyugatra indulnak, Pannónia felé. De belátták, hogy a hosszú, nehéz út végére csak úgy járhatnak, ha szabad akarattal vezért választanak maguk közül. Ezért közös egyezéssel azt mondták Álmosnak: —A mai naptól téged választunk vezérünkül és parancso- lónkul, ahová a szerencse vezérel, oda mi törzseinkkel követünk. És ősi szokás szerint megvágták karjukon a nagy eret, vérüket belecsorgatták az ivókürtbe, elkeverték vízzel és borral, és megitták szerződésük jeléül. így tettek esküvést: — Ameddig életünk tart, és minden utódunk élete fogytáig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk. Ami jószágot közösen szerzünk, abból része legyen mindenkinek. Mi, akik szabad akaratunkból Álmost tettük meg vezérünkül, soha a vezér tanácsából ki ne maradjunk. Ha ivadékaink közül bárki hűtelen lenne, vagy viszályt szítana a vezér és rokonai között, úgy hulljon a vére, ahogy most a mi vérünk hullott! — és kardjaikkal szétvagdostak egy közibük hajtott kutyát, hogy így vagdalják ösz- sze a vérszerződést megszegőt. Esküvésüket meg is tartották mind. Amikor kihirdették, hogy Álmos lett a törzsek feje, a kün- dü, szokás szerint megtudakolták tőle, hogy meddig fog uralkodni, mert addig lesz mágikus ereje, amivel segíti népét. — Negyvenszer fordul meg az esztendő — közölte Álmos rövid gondolkodás után. Nagy időt szabott, mert tudta jól, ha ezalatt nem tér meg őseihez, a népe öli meg őt. A nomádoknál ez volt a szent hagyomány... De Álmos még fiatal volt, erős — dübög a csont a kerek sámándobon. — Fölmálháztak az asszonyok, és fiaikkal meg a szövetséges népek megszámlálhatatlan sokaságával elindultak a törzsek. Hatalmas pusztaságokon vonultak, a Volga folyón tömlővel úsztatták át, sehol emberi hajlékot nem találtak. Vadat és halat ettek, az asszonyok őrölt nyírfakéregből sütöttek vastag lepénykenyeret. Félvad, vágtató járású, fekete sörényű lovaik hátát nyers hússal gyógyították, ha feltörte a nyereg. Hosszú ideig vonultak a pusztaságban, át a besenyők, a fehérkunok országán, és Oroszországban megverték a kijevi vezér seregét, tőlük gazdag hadisarcot szereztek. A kijevi oroszok elvezették őket Ladomérba, amit önként megnyitottak Álmos népe előtt. A vezér két fiát, főjobbágyait és azok fiait, aranyat, ezüstöt, háromszáz felszerszámozott paripát, huszonöt tevét, ezer ökröt és még sok ajándékot kiosztott a magyar főembereknek. Álmos vezér ezután az övéivel Halicsba, az oroszok határáig vonult. Ott a város főembereinek fiait vették túszul, ezek a vezérek kérlelni kezdték őket: — Szálljatok le Pannónia földjére a havasokról, mert az igen gazdag, szépséges, ott ömlenek össze a legnagyobb folyók. Attila országolta, ezért örök jogon a tiétek. Kössünk biztos békét, és mi kétezer jó íjászt, háromezer parasztot elétek rendelünk, hogy utat készítsenek. Barmaitokat megrakjuk mindenféle élelemmel, adunk sok marhát, hogy levághassátok. A hét magyar és a három kabar törzs, akik még az Etel-köz- ben csatlakoztak hozzájuk, mert fellázadtak a Kaukázus, a Don, a Volga és a Kaspi-ten- ger között élő kazárok birodalma ellen, békét kötött és elindult. Ezen a tájon történt, hogy megszámlálhatatlan sok sast láttak, amik ellepték a fákat, és lovaikat, marháikat elemésztet ték. Sámánükapámat hívták, hogy fejtse meg a jóslatot. — Ne késlekedjetek Pannóniába leszállni — mondta, miután megkérdezte az ősök szellemét. — Három hónapig ereszkedett le a havas hegyről az ötször százezer embert számláló nép. Erdőelve határáig jutottak. Azt a részt, amit először elfoglaltak, Munkácsnak nevezték, mert nagy munkával értek ide. Tábort vertek Hung vára köré, menekülő parancsnokát, akit Laborénak hívtak, elfogták, és kioltották az életét. Ezután Álmos kövér lovat áldozott, minek első vércseppjét a földnek adta a sámán illő szokás szerint — pereg Bese dobja. — Négy napig lakomáztak, a negyediken tanácsot tartottak, ahol Álmos vezér esküre szólította az övéit. — Vérünkre, amivel szerződtünk, most fiamat, Árpádot teszem nagyvezéretekké, a magyarok gyulájává. Aipád pedig mezítláb járult elé. Üdvözölte apját, a Nap fiát, meggyújtotta kezében a fáklyát, és tőle jobbkézre, a királyi székbe ült. Álmost aztán Erdőelve határán, ahol hét földvárat építettek, ott őrizték asszonyaikat és jószágaikat, és egy ideig ott éltek, meggyilkolták. Eltelt uralkodásának maga szabott ideje, és úgy kívánták az ősök, hogy ne pillantsák meg Pannónia földjét. Álmos teste ezért Erdélyben nyugszik... — veti magát a földre Bese és elhallgat. (Következik: Szvatopluk fehér lova) Vérszerződés
