Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-22 / 170. szám

Sport UJ KELET 1996. július 22., hétfő 13 Meglepődött a vasvári vezetés Lentéék csakhamar költöznek? Csend borult a tiszavasvári pályára. A gyógyszergyá­ri együttes ugyanis messze jár... A beütemezett prog­ramot tartva, Fecskuékszombaton reggel útra keltek, majd rövid kitérő után „bevették” Miskolc-tapolcát. Mindez persze békés módon ment végbe, mert a szabolcsiak nem háborúzni, hanem edzőtáborozni érkeztek az üdülőközpontba. rint a játékosfronton is meg­pezsdült az állóvíz. Tudvalé­vő: több futballistának lejárt a szerződése Tiszavasvári- ban. Róluk szólva az egyesü­let irányítói kifejtették: Szűcs és Lente már megállapodott a Tiszaújvárossal, innentől pe­dig felgyorsulhatnak az ese­mények. Már csak a szabol­csi vezérkar beleegyezése szükségeltetik az üzlet meg­kötéséhez. Rása ugyancsak benne van az újvárosiak pak­lijában — az alku létrejöttét a labdarúgó egészségi állapo­ta késlelteti. A legújabb hír: talán végre sínre kerül Kurilco, valamint Szilágyi sorsa, hisz a kétjáté­kos után érdeklődést mutat a Sényő Pa-Na Bt. Egyébiránt Kurilco megvételétől nem zárkózna el a Hajdúnánás, a Hatvan és a Kazincbarcika Új Kelet-információ Nyolc napig lesz távol B. Kovács Zoltán együttese, ezalatt kell megszereznie a fi­úknak a kondit, s bejátszani­uk magukat a kezdő tizenegy­be. És, hogy miért állt meg út­közben a csapat? Nem másért, minthogy Tiszaújvárosban immáron „élesben” kísérle­tezhessen a mester. Magya­rul: meccs volt a borsodi kis­városban... A két részre bontott legény­ség az első félidőben a szak­vezetést is meglepte. Ennek persze mindenki örült. Fris­sen, ötletesen futballozott a formálódó Tiszavasvári, no­ha ilyentájt ez nem szokvá­nyos. A gördülékeny játék az eredményben is tükröződött: negyvenöt perc alatt három­szor zörgött a hazai háló. Fő­ként Rosu jeleskedett, két „du­góját” Erdei megvillanása egészítette ki. A folytatásban aztán alábhagyott a gólgyár­tás. Ebben némiképp ludas volt a sípos ember is, aki há­rom — szabályosnak tűnő — vasvári találatot érvénytele­nített. így esett, hogy a hajrá­ban valamelyest kozmetiká­zott bizonyítványán a ven­déglátó team. Nyitánynak — nagyon is — megjárta az első felkészülési mérkőzés. Idevágó információ, misze­sem... Tiszaújváros—Tiszavas­vári Alkaloida 2-3 (0-3) Tiszaújváros, 200 néző V.: Kormos. Tiszavasvári: (1. félidő) Simon — Horváth, Papp, Havelant, Fige — Szemán, Lenkey, Fecsku, Bohács — Erdei, Pitács. (2. félidő) Si­mon — Sinka, Papp, Gaica, Hegedűs — Szemán, Szarka, Fazekas, Bohács — Dencsuk, Pitács. Edző: B. Kovács Zol­tán. Sényői rosta Monstre „műsorszámot” bonyolított le az FC Sényő Pa-Na Bt. A csapat Ököritófülpösre volt hivatalos, ahol mindjárt két mérkőzés várt a Huszák-tanítványokra. A „bulin” mindenki jól érezte magát. K. T. (Uj Kelet) A hazaiak neves ellenfél­lel szemben ünnepelhették bajnoki ezüstjüket (az igazi mulatság a meccs végeztével kezdődött...), míg a látogatók — legalábbis az első találko­zón — behajtották a számuk­ra kötelező győzelmet. A felek abban egyeztek meg, hogy az NB Il-es alaku­lat kétszer harminc percig a helybéli gárdával viaskod­jon, ráadásként egy félidőt a mátészalkai városkörzetből összeverbuvált ellenféllel „bemutatkozzon” a Sényő. S lön. A „vegyesfelvágott” program elnyerte a közönség tetszését — eme délutánon ez volt a lényeg. No persze a kulisszák mö­gött azért történt egy s más. A másodosztályú klub veze­tése némi rostálás gyanánt el­köszönt néhány játékostól. Az eleddig tesztelésen részt- vett futballisták közül „fel­szabadult” a túrricsei Cadar, hazatért Romániába Muresán és Csalános (ők nemsokára még egyszer visszajönnek egy újabb nekifutásra), s nincs már az együttessel a napkori Vadicsku, továbbá a fehértói Leskó sem. Az ököritófülpösi kirán­dulásból kimaradt a pihenő Kovács—Balogh duó, ám szívesen pályára lépett vol­na Horváth Imre. Csak­hogy... A bajszos futóember az első diagnózis szerint sú­lyosnak látszó combsérülést szenvedett. Arra, hogy mi a labdarúgó szenvedését ki­váltó ok, a Debrecenben esedékes orvosi vizsgálat ad feleletet. Ököritófülpös—FC Sé­nyő Pa-Na Bt. 2-5 (0-3) Sényő: Mező—Czap, Dol­gos, Zuev, Torda, Mikhárdi, Rubóczki; Procsenko, Sev- csuk, Paulik, Nagy Cs. Ed­ző: Huszák Géza. Gólszerző: Deli, Buda- házi, illetve Nagy Cs. 2., Mikhárdi, Paulik, Sevcsuk. Mátészalkai városkörzeti válogatott—FC Sényő Pa- Na Bt. 2-2 Sényő: Rapcsák—Lizen- bold, Zuev, Cadar, Stefanik, Ványi, Czap, Kocsis, Kegye, Csíki, Knoblok. A sényői gólokat Csíki és Kocsis szerezték. NYFC: sok hiányzó és négy gól Ez is megvolt. Szombaton megmutatta magát a Nyír­egyházi FC. A válságos napokat élő klub felkerekedett, hogy azután Nagyhalászban matinémérkőzésen lépjen pályára. A Kovács-fiúk hozták a papírformát, s létbizony­talanság ide vagy oda: simán nyertek. Koncz Tibor (Új Kelet) Az NYFC játékosai korán ébredtek (már aki...), hisz nyolc órára hirdetett gyülekezőt Ko­vács János edző. A buszra fel­kászálódó csapatból jó néhá- nyan hiányoztak, ki milyen okból. Feke kapus engedéllyel hazarándult Szlovákiába, Bes­senyei (ő azért elkísérte kollé­gáit) és Capatina sérülés miatt kapott felmentést, míg Unhiás a hírek szerint beteg. Hiába kerestük Gönczöt, aki szintén nem egészséges. Tudvalevő, hogy a vöröshajú futballistára szemet vetett a Tátrán Presov, ám az ügy egyelőre „elaludt”. Talán még nem véglegesen... Nem tartozik szorosan ide, de érdemes megjegyezni, hogy szerződésének lejártával elinalt Csehi Tibor ezalatt Békéscsa­bán próbált egyezségre jutni az NB I-es együttes vezetőivel. A fáma úgy tarja, ha nem sikerül zöld ágra vergődnie a csabai­akkal, akkor Csehi Soroksár felé veszi az irányt... A megyei első osztályú gár­da ellen szereplési lehetősé­get kapott a kerettel készülő Marcsek, aki az előző idény­ben Rakamazon „szolgált”. Ugyancsak bemutatkozott a nyíregyháziak saját nevelésű játékosa, Csapos Zoltán, mivel befejezte tanulmányait a TF- en, emígyen visszatért a fővá­rosból. A második félidőben beszállt Feczkó Tamás (Tisza­lökön szerepelt kölcsönben), és debütált a kapuban Balázsi Zoltán. Utóbbi az NYSI üdvös­kéje. Amúgy békés meccset látha­tott a maroknyi érdeklődő. A játék? Remélhetően lesz jobb is... Nagyhalász—Nyíregyházi FC 0-4 (0-2) Nagyhalász: Kormány— Borza (Szalkó), Oláh, Lippai A., Együd, Bihari, Lippai I., Földi, Ballai (Lippai Zs.), Nagy, Kamarás. Edző: Ma- dalina György. Nyíregyházi FC: Varró (Ba­lázsi)—Kiss, Barna, Drobni (Bodnár), Szatke (Feczkó), Karkusz, Túróczi, Kovács (Mar­csek), Kákóczki (Csapos), Sira, Domokos (Németh). Edző: Kovács János. Gólszerző: Lippai A. (ön­gól), Domokos, Sira, Kormány (öngól). Edzőfaló csapattá lett Nyírbátor A sok kiütés ellenére... 11. Nyírbátor 30 11 5 14 41-64 38 Három évvel ezelőtt a megyei bajnokot tisztelhettük a bátori együttesben. A frissiben harmadosztályba került csapat a 4. helyen zárt, majd a sikersztori folytatása képpen őszi első is volt a társulat. A legutóbbi bajnok­ságban viszont a tabella alsó részében mozgolódtak (sor­rendben) Unchiás Demeter, Szabó Béla, Jávor Pál és Baracsi Jánosé dzők „védencei”. L. Tóth Lajos (Uj Kelet) Négy trénert „fogyasztott el” a csapat. (Illetve csak hármat, hiszen Baracsi János, aki a 24. fordulóban vette át a stafétabo­tot, továbbra is élvezi a bizal­mat.) Dőreség lenne közülük bárkit is szezonvégi értékelés­re kérni, hiszen teljes rálátásuk nem lehet a történtekre. A leg­kézenfekvőbb megoldásnak Üski Géza egyesületi elnök tűnt, aki készségesen tekintett a múltba. — Már ősszel is volt néhány „meredek" eredmény: 0-4 ott­hon a Balmazújváros ellen, hasonló méretű „zakó” Ra­kamazon, majd egy még csúfo­sabb fiaskó Tiszafüreden. — Valóban nem vitézkedett az együttes, ám nem kongattuk meg a vészharangot. Tizenöt forduló után all. helyen áll­tunk, és egyértelműen bíztunk a majdani középmezőnybeli helyünkben. Fel sem vetődött a kiesés elleni harc. Sajnos, meghatározó embereink meg­sérültek Kertész és Erdősi is huzamosabb időre kidőlt a sor­ból. Gere, valamint Mudri ré­vén két fiatal kapussal indul­tunk neki a bajnokságnak, fél­évkor Körmöst igazoltuk visz- sza a posztra. Hozzánk került a téli felkészülési időszakban Szegedi, Szakács, illetőleg Sza­bó Zs., reméltük, ezáltal jelen­tősen megerősödünk. — Ekkor Jávor Pál volt az edző, kinek irányításával nyolc fordulón keresztül mindössze nyolc pontot sikerült össze- gyűjteniük. — Palit a balmazújvárosi meccs után váltottuk le, de már korábban érett ez a lépés. Nem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket, az eredmények is elmaradtak. Sok választásunk nem volt, hiszen bajnokság közben kevés a szabad edző. Végül „házon belülről” válasz­tottunk, Baracsi János 37 éves, ambiciózus szakvezető, aki 1990 óta az egyesület utánpót­lásával foglalkozik. A csapat elfogadta őt, ami reményt kel­tő a jövőre nézve. — Hogyan élték meg a két tavaszi K.O.-t? — Tiszaújvárosban nagyon kikaptunk (0-7), ám Jávor Pali azt mondta, hogy ennek elle­nére képes lesz az együttes be­futni a nyolcadik helyre. Ke­vésbé hittünk neki, később be­igazolódott félelmünk. Az utol­só fordulóban (akkor már Já­nossal) Ózdon kaptunk egy „ötöst”, ami nem az edző hibá­ja volt, pusztán arról van szó, hogy a meghatározó játékosok bár a pályán voltak, közben elmentek szabadságra. Előtte egy héttel a mádiak elleni 3-2- vel kiharcoltuk a bennmara­dást, valószínűleg ez a tény kényelmesítette el őket. — Az új bajnokság kiírása megváltozott, több lesz a kieső. Mennyiben befolyásolja ez a tény a célkitűzést? — Ha maradt volna a régi rendszer, akkor is azt monda­nám, hogy Nyírbátornak szük­sége van egy stabil NB Ill-as csapatra. Ez azt jelenti, hogy szeretnénk az első nyolc hely valamelyikén végezni. Tudom, tavaly ugyanezt mondtuk, azonban itt az új kihívás, ami lehetőség a csorba kiköszörü­lésére. Farkas szabad Egyszer fent, egyszer lent Edzősors — mondhatnánk. A demecseri kispadról az idény közben felállított/-’ű/Lűlv Tibor menesztése óta ritka vendég a pályákon. Egykori csapata azóta megünnepelte a bajno­ki címet, míg ő... Vajon mi van vele? Új Kelet-információ — Egyelőre pihenek. Az el­múlt 18 évben mindig dolgoz­tam valahol, a Demecserben tör­tént szerződésbontás óta nem kaptam olyan ajánlatot, ami szá­momra is perspektívát jelentett volna — állítja Farkas Tibor. — Ha nem titok: honnan ke­resték? — Komolytalan ajánlataim voltak, erről legyen elég ennyi. — S hogyan telnek afutball- mentes napok? —Olyan időszak következett be, amikor több figyelmet for­díthatok családomra, és nyugod­tan ehetem meg a vasárnapi ebé­det. Mi tagadás, szeretnék újra dolgozni, ugyanakkor nem min­denáron... Mozgolódás Halászban Sok még a tisztázatlan kérdés Nagyhalászban. Az biztos, jelentősen változik majd a megyei első osztályú csapat kerete. Több játékos ugyanis elkívánkozott, és becsukta maga mögött az öltözőajtót. Mások jönné­nek a halásziakhoz, ám ki­létüket egyelőre homály fedi. K. T. (új Kelet) Az általános mozgolódás kö­zepette — erről már beszámol­tunk — Madalina György vette át az együttes szakmai munkájá­nak irányítását. A kiszivárogta­tott hírek arról árulkodnak, hogy az edző nem számíthat a Kislétára visszavándorl óBabicz Tamásra, valamint a kapust ugyanoda elkí­sérő Szilágyi Sándorra. Nem kis veszteség érte az egyesületet a gólerős Tanyi Attila elmenetelé­vel, aki az újonc Gávavencsellő ajánlatát fogadta el. A jelek arra vallanak: szintén másutt folytatja majd pályafutását Müller és Urbin, miután egyikőjük sem vesz részt a felkészülésben. Ar­ról, hogy merre vezet az útjuk, hiába kérdezősködtünk. Csupán annyit sikerült kihúzni a helyi fut­ballt felügyelőkből: „Ki tudja...”. Nagyhalászban roppant mód kíváncsiak arra is, hol lehet Ha­lász Norbert. A fiatal hálóőrnek nyoma veszett, a bajnokság vége óta semmit nem hallatott magá­ról. A Madalina-legénység négy ifjúsági korú futballistával kiegé­szülve tréningezik, Együd János, Szalkó Norbert, Szabó József, va­lamint Lippai Antal került a „nagycsapathoz”. Ez persze kö­zel sem a végleges keret, mivel a vezérkar hét—nyolc labdarúgó­val áll tárgyalásban. Nevüket azonban a megállapodás szente­sítéséig nem osztják meg a köz­véleménnyel. A két hete zajló alapozás alatt három mérkőzést abszolvált a tár­sulat. Dombrád 3-1 arányú legyő­zése után Nyírtura ellen 2-1 -re di­adalmaskodott a halászi tizenegy. Legutóbb az NYFC-től kikap­tak... MIZUNO IMIKE ADIDAS BIZO STARTER RUSSELL ATHLETIC HIGHROAD JERZEES eurocalcio Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. ROBEY női joggingok 20—30% árengedménnyel. CHAMPIONS hátizsákok akciós áron + ajándék füzetcsomag! STARTER kosárlabdamez- + shortvásár! Minden garnitúrából 2000 Ft árengedmény! BASEBALLsapkák 20% árengedménnyel! MIZUNO focicipővásár! STARTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom