Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-16 / 165. szám

UJ KELET Tradíció 1996. július 16., kedd 7 Sajtótörténet Nyíregyházán A kiegyezés éve, 1867 után jelent meg az első hírlap Nyíregyházán Nyír néven. Az első időkben a nyomást Debrecenben végezték mindaddig, míg 1870-ben Dobay Sándor meg nem alapította saját nyomdáját, megszüntetve ezzel a korábbi újságot és létrehozva helyette a Nyíri Közlönyt. Mivel azonban a nyomdász egymaga nem boldogult egyszerre a hetilap kiadá­sával és szerkesztésével, 1871-ben a miskolci Kmetty István újságírótól kért segítséget. Sikli Tímea (Új Kelet) A fiatalember be is váltot­ta a hozzá fűzött reménye­ket, hosszú éveken át lelkes ébrentartója volt a nyíregy­házi sajtómozgalomnak. A nekilendülés első évtizedei­ben egyre több lap látott napvilágot, majd tűnt el aránylag rövid időn belül a süllyesztőben. Később Do­bay és Kmetty összeférhe­tetlensége miatt megszűnt a Nyíri Közlöny. Kmetty azonban nem adta fel egy­könnyen. Gazdag és tekin­télyes polgárokat gyűjtve maga mögé lapkiadó rész­vénytársaságot szervezett, melynek segítségével 1872- ben megindult a Szabolcs című hetilap. Három évvel később, Maurer Károly meg­alapítja a város új nyomdá­ját, és Kmettyvel karöltve 1874-ben útjára indítják a Szabolcs megyei és Hajdúke­rületi Közlönyt. A nyolcva­ifj. Jóba Elek Weisz Manó nas évek küszöbén rohamo­san városiasodni kezd Nyír­egyháza, s ezzel egyidejűleg megalapítják az új lapot is, melyet Nyírvidéknek ke­resztelnek. A lap kiadása Piringer János és Jóba Elek nyomdavállalatának megin­dulásával függ össze. 1879- ben indultak meg a Pirin­ger—Jóba cég gépei, s a mind jobban erősödő válla­lat különösen 1884-ben vált a nyíregyházi nyomdaipar centrumává. Piringer János még ebben az évben külön­vált Jóba Elektől, s a nyom­dai munkát édesapjától, az ifjúJóba Elek vette át. A fiú halála után édesanyja, özv. Jóba Elekné állt a vállalat élére, Weisz Manót és Ur- bán Ferencet kérve fel se­gítőül. A Jóba-vállalattól kilépő Piringer János külön nyom­dát alapított, ahol Szabolcsi Szabadsajtó néven lapot is adott ki. Ez az újság 1887- ig élt, és legfőbb jelentősé­ge az volt, hogy ott kezdte meg szerkesztői tevékenysé­gét Inczédy Lajos, a lendü­lettel író publicista, a várme­gye levéltárosa, aki a Sza­badsajtó megszűnése után a Nyírvidék kiváló szerkesz­tője lett. A rövidesen irányí­tó jellegű Nyírvidék mellett a nyolcvanas évek elején még egy érdekes hetilap in­dult meg Nyíregyházán, bár csak öt évfolyamot élt meg. Az Ébredjünk című lapot az első magyar „ébredő”, Mikecz József szerkesz­tette. A kilencvenes évek elején a Nyírvidék mellett már több igen jelentős újság lépett a küzdőtérre. így pél­dául Porubszky Pál veze­tésével beindult a Nyíregy­házi Hírlap. Bár a megje­lenés sikere kirobbanó volt, a kedvelt újság mindössze három évig dicsekedhetett a nyíregyháziak támoga­tásával. A nyíregyházi sajtó törté­netében kiemelkedő eszten­dő volt az 1898-as. Ebben az évben indult meg a város első napilapja, a Szabolcsi Hírlap, melyet Gily Endre szerkesztett. Sámánénekek (5.) A honfoglalás 1100. évfordulójához érkeztünk. Számot kell vetni a magunk mögött hagyott évszázadokkal és a jövendőnkkel. Ám az ember és maga a nép olyan, mint a gyökerétől elszakított virág, ha elfeledi a saját múltját, legendáit. Bese, a látóember azért jelent meg nekünk a tejfehér törzsű világfa előtt, hogy emlékezetünkbe idéz­ze azt a sok-sok ezer éves korszakot, amikor a sztyeppés őshazától a mi szülőföldünkig vándoroltak ősatyáink. Fogadják szeretettel lapunk tisztelgését őelőttük. De tisztelegnünk kell mindazok előtt is, akik közelebbi múltunkat formálták, akik megteremtették itt, a Tisza és a Szamos ölelésében megbúvó keleti végen azt a tradíciót, amelyből a szegénysorsúnak mondott szabol­csi, szatmári és beregi ember mindig maradandót, or­szágra szólót tudott alkotni. MILLfCtNTfNARIUM Tóth M. Ildikó Dús szemöldökét összevonja Bese, mire a kerek rét, ahol tüze ég a világfa előtt, eltűnik. Kitágul az égbolt, rászakad a feketebársony éjszaka. A sziporkázó csillagok között csak a fáty las Tejutat látom, amin lovashad vágtat a Földre. — Attila halála után fiai, akik­nek számát sem tudta, viszálykod- ni kezdtek a méltóságon. így ren­delték az ősök a hatalmas hun bi­rodalom végezetét. Minden nép, ahol marakodnak a trónon, így nyeri el végzetét—hallom a vén sámán gurgulázó hangját. — Is­ten ostora kegyes volt a leigázot- takhoz, a hódításra született Atti­la nem akart megtelepedni város­ukban. De fiait nem ismerték, szán­dékukat ki nem fürkészhették, mint Veronai Detre, az áimánykodó, aki a széllel együtt forgott. —Attilát meg nem ejtette csa­lás, árulás. Erős kezű fejedelem volt, marakodást nem tűrt — mondta. — De ha fiai egymás ellen verekednek, belülről törik meg a hunok hatalma. Ravasz­sággal többet érünk, mint kard­jainkkal — csippentette össze hamiskásan a szemét. Súgott, búgott, mire Attila fia­it sikerült egymás ellen lázítania. Csaba Attila és Honorius görög király lányának törvényes nászá­ból származott, a hunok többsé­ge őt akarta királyának. Öccsét, Aladárt viszont Krimhilda német fejedelemasszony szülte, őt pár­tolták az idegen hatalmak és a hozzájuk húzó kevés hun. Detre Aladár mellett volt, és elérte, hogy az uralkodni kezdő fivérek bírókra keljenek hadaikkal. Tizenöt napon át ölte egymást Csaba hadserege és Aladáré, aki német katonákkal erősítette ma­gát. A Duna megáradt a vitézek vérétől. Az első csatában Csaba győzedelmeskedett, most mene­külnie kellett alig tizenötezer harcosával, a többi hunt lekasza­bolták. Ötvenkilenc öccsével együtt nagyatyjánál, a görög ki­rálynál kért menedéket. —Telepedjetek meg gyönyörű földemen, és semmiben nem fog­tok szűkölködni — tanácsolta. —Földed gyönyörű, néped bá­tor — hajtotta meg magát Csaba előtte.—De a mi szívünknek leg­kedvesebb Szittyaország a dél­orosz sztyeppeken, oda tartunk. — Hadad megfogyatkozott... — nézett végig a fáradt harcoso­kon nagyatyja. —Ott maradtak Krimhilda csa­tájában — szólt Csaba rekedtes hangon.—Hírnökeinktől tudjuk, hogy háromezren a jó hunok kö­zül Csiglamezején megpihentek és Erdőelvébe költöztek. Szi- kambriában hamis nyelvű fivé­rem, Aladár uralkodik. Csaba tizenhárom évig maradt Görögországban, aztán felkere­kedett vitézeivel. Egy évig tar­tott az út Szittyaországba. Ott atyai nagyatyját, Bendegúzt még életben találta, de egy hun nemes sem adta hozzá leányát feleségül. — Idegen nemzetbeli jöttment vagy, az igazi hun hun anyától való — utasították el. — Büszke népség, de Attila fia nem maradhat magtalan — mondta Bendegúz. — Végy ide­gen népből feleséget, és nemzz neki fiakat, hogy ne pusztuljon ki királyi nemzetünk! Csaba Khovarezmből vett asz- szonyt. aki megajándékozta Edö- mével és Eddel. Tőle származik az Aba nemzetség. Mondják, hogy Csaba életének lángja Szittyaföl­dön hunyt ki. A székelyek, mert így nevezték el magukat az Erdő­elvébe költözött hunok, hiába vár­ták vissza vezérüket Innen a mon­dás: Akkor téij vissza, amikor Csa­ba Görögországból! De egyszer — fűzi tovább a sámán —, amikor már alig élt valaki közülük, unokáik forgatták a kardot, rájuk támadtak nagy se­reggel a szomszédos népek. Pir­kadattól késő éjszakáig harcoltak, úgy tűnt, hogy végleg elvesztek. Ekkor felkiáltott az egyik harcos: —Nézzetek az égre, székelyek! Egy lovascsapat vágtatott a Tej- úton, egyenest a harcmezőre. Élü­kön Csaba királyfi lovagolt fegy­verzetben. Némán leszállt az égből a holtak szellemének csapata. Szablyáik nem csengtek, amikor nekirontottak az ellenségnek és le­kaszabolták őket Aztán épp ily né­mán visszanígtattak a Tejútra, amit azóta hívnak a Hadak Utjának. A székelység örvendezett, és hűséggel őrizte a keleti határt. Aztán hírét vették, hogy megin­dultak a magyarok letelepedni Pannóniában, velük van Edöme, Csaba egyik fia is. Elibük siettek Ruténiába, és Pannóniát segítet­tek meghódítani. A magyarok úgy döntöttek, hogy ne a síksá­gon éljenek, hanem Erdélyben, amit eddig is őriztek. Elkevered­tek a vlachokkal, akiknek szintén ezt a vidéket adták a magyarok. Ma is a Kárpátokban élnek Hu­nor ivadékai. A nagy hun biroda­lom pedig szétesett, ahogy szét­esik minden nemzet, ahol egy­másnak fordulnak a testvérek... Ekkor ismét összerántotta dús szemöldökét, és nappali világosság árasztotta el a rétet Fölijedtem. Né­zem, ott ül velem szemben, kön­tösén csak úgy szikráznak a kerek tükörlapok. A tűz már alig lobog. — Bocsáss meg, Bese — szólítom a telkemmel. — Tu­dom, hogy azért nem feded föl a múltat előttem, mert akkor talán nem érdekel így bennünket. Té-, vedhetek is ebben. De a kutatá­sok szerint Attila 433—453 kö­zött élt, a magyarok csak 889-ben vonultak az Etelközbe. A széke­lyek eredetéről pedig hallottam más meséket is... Nem válaszol rá, még csak szeme sem villan felém. Nagy- soká fölmagasodnak a lángok. — Halld most, hogy álmodta meg Emese a magyarok elsoka- sodását — réved a tűzbe. (Következik: Emese álma) A Hadak Útján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom