Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-10 / 160. szám
UJ KELET Közelkép 1996. július 10., szerda 9 A kegyelet szigete Harmadik alkalommal rendezték meg a romániai Máramarosszigeten a Hoilósy Napok eseménysorozatát, amely során a város jeles szülötte, Hoilósy Simon festőművész emléke előtt rótták le kegyeletüket a helyiek és a sokfelől meghívott vendégek. Új Kelet-információ Mivel Sziget (ahogyan itt röviden nevezik a várost) jó ideje partnerkapcsolatban áll Nyíregyházával, a város részéről Felbermann Endre alpolgármester, Tarnavölgyi György, a közművelődési bizottság alelnöke, Keresztes Dénes, a bizottság tagja (a két város kapcsolatainak egyik kezdeményezője), valamint Szokira János görög katolikus lelkész vett részt a Hoilósy Napokon az elmúlt hétvégén. Ugyanakkor meghívást kaptak a nyíregyházi RE-flex mo- demtánc-síúdió tagjai is, akik nagy sikert arattak a szombat esti gálaműsoron. A kétnapos rendezvénysorozat idején megkoszorúzták Hoilósy Simon síremlékét és szülőházát, majd tudományos igényű előadások sora hangzott el a festő munkásságáról, s mai szigeti és környékbeli festők munkáiból is nyílt kiállítás. Vasárnap délelőtt a zsúfolásig telt helyi római katolikus templomban ünnepélyes külsőségek között felszentelték a Hoilósy Simon Művelődési Egylet (az ünnepi események szervezője) új zászlaját — a zászlóanya Antall Józsefné, a volt magyar miniszterelnök özvegye volt, aki meghatottan emlékezett arra, hogy ősei e vidékről származtak el. A program befejezéseképpen a vendégek a közeli Rónaszékre látogattak el, ahol megtekintették Hoilósy Simon első festményét. „Krisztián gyógykezeléséért” Egy levél érkezett szerkesztőségünkbe: „Fiunk most 19 éves, és közel másfél éve súlyos beteg, aminek következtében az elmúlt időszakban három igen nagy és komplikált gerincműtéten esett át. A hazai és külföldi vizsgálatok ez év elejére derítették ki a végleges diagnózist, ami „reti- kuló-histiocytózis” -ra utal. Ez a betegség egy nagyon ritka betegség, Magyarországon ilyen esettel még nem találkoztak, világviszonylatban is csak 27 esetet diagnosztizáltak. A daganatos betegség a fiunk gerincét és a csípőlapátcsontját támadta meg, melynek következtében a csont kilukad. Az eddigi hazai és külföldi sugár- és kemoterápiás, valamint egyéb gyógyszeres kezelések a kóros folyamatot csak lokalizálni tudták. Szakorvosi vélemény szerint még további külföldi és hazai kezelésekre van szükség. Az elmúlt másfél évben anyagi lehetőségeink teljesen kimerültek. A gyógykezelés folytatása érdekében — bízva az emberek megértésében és jóindulatában — létrehoztuk a „Krisztián gyógyulásáért" elnevezésű alapítványt.” Varga János és felesége (Mi így próbálunk segíteni — a szerk.) Simtet Lajos jegyzete I smert intézmények a bögrécsárdák. Ezek olyan helyek, ahol háznál lehet reggelente, deiente és estefenie bort és pálinkát kapni. Nem stam- pedliban, hanem bérében, ha nincs más. És mindez persze adómentes és fekete, a pálinka minősege pedig enyhén szólva kétes, a bor is ini' ibb valóra i f é 1 e í iötty, semmint nemes nedű. Ez a bőgrecsárda intézményrendszer, igaz az utóbbi időben lényegesen „kart súsodott”, de elsősorban a városokban megjelentek helyettük >i öögreboitók. Ezek többnyire garázsokból Kialakított üzletecskék, olcsó bérű boltocskák, ahol éppen az alacsony rezsi miatt olcsó a pia is. Es ami a fő: a bolt előtt meg is lehet inni, az üveget rögvest visszaveszik. A látvány e boltok környékén lesújtó- Már kara reggel ott tolonganak a kétes egzisztenciák, az alkoholisták, a munkát mesz- sze elkerülő hivatásos munkanélküliek. akik iszogatják a „tüzest”, a són, a pálinkát, a pálinkává« fűszerezett sört, ritkán, a bort, abból is az olcsót, A boltok körüli bokrok híjémhellyé alakulnak, a hangerő miatt a környék hamar ébred. Bögreboltok Még sosem láttam, hogy valakit ez megrázott volna. Pedig akad itt közegészség- ügy, kereskedelmi közterületi-, higiénés probléma bőven. Az ilyen fertályokon azonban nem jár se ÁNTSZ, se közterület- feírigyeió', se rendőr, se kereskedelmi felügyelet. Pedig nagy kár, mert lakóházak, utcák hangulatéi teszik tönkre üi. ilyen ivóhelyek, botrányok T': színhelye <*gy-egy garázsbolt környéke, harsog a trágár beszéd egész napon át. itt születnek meg a kis és nagy' betörések tervei, itt lejmfdják a járókelőt, itt tesznek ordenáré megjegyzéseket lányokra és asszonyokra. Talány, miért e liberalizmus? Kérdés, vajon meddig tűri el a hatóság, hogy egy szép, egy hangulatos város ilyen fekélyektől legyen kellemetlen? Ennek a jelenségnek a felszámolása is része keli hogy legyen annak a folyamatnak, amely jobb közrendet, nagyobb közbiztonságot szeretne. Míg nem történik semmi, addig talán reggel, délben és este a bögreboltok előtt a nem cselekvőkre emelnek üveget az üveges szemű nagyivók. A sóstói erdő hatalmas tölgyfáinak árnyékában már 1966 óta áll az Anyás-csecsemő Otthon, az évek során több ezer apróságnak nyújtva ellátást, nyugalmat, békét és biztonságot. Sok gyermek az intézet falain belül, a gondozónők szeretetteljes odafigyelése mellett tette meg az első lépéseket, mondta ki az első szavakat. A magasabb szakmai körökben is elismert intézményt most azonban a bezárás veszélye fenyegeti. Arról, hogy hány gyereknek—és esetenként édesanyának — nyújt jelenleg segítséget az otthon, dr. Pethő Ágnessel, az intézet vezetőjével beszélgettünk. Sikli Tímea (Új Kelet) — Az intézet legfontosabb feladatának azt tartjuk, hogy a krízishelyzetbe kerülő szülők helyett gyermekeik számára védelmet, fejlődésükhöz pedig a szükséges feltételeket megteremtsük. Az Anyás-csecsemő Otthonban jelenleg tíz édesanya és százharminchárom gyerek él. A kicsiknek közel a fele egy éven aluli, a többiek pedig egy—hat évesek. A gyerekek számára ez az otthon több éven át ad biztonságot, s ez nagyon fontos. Nincs is annál kegyetlenebb dolog, mint mikor egy kisgyereknek szinte minden hónapban új arcokat, új környezetet kell megszoknia. Lehet, hogy a külső szemlélőnek úgy tűnik, sokan vannak intézetünkben a gondozók, mégis szükség van mindannyi- ukra. Ha bekerül hozzánk egy kisgyerek, akkor amíg nálunk él, ugyanaz a gondozónő látja el, foglalkozik vele. A gyermekek számára nagyon fontos, hogy szoros kapcsolatot tudjanak kiépíteni egy-egy olyan emberrel, akiben bízni tudnak, aki a mamát helyettesíti, aki számukra a személyes biztonságot adja. S erre a feladatra nem lehet minden nap mást kijelölni. Jól tudjuk azonban azt is, hogy a csecsemőotthon csak egy átmeneti megoldás. A bentlakóknak mindenképpen az lenne a legjobb, ha a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet segítségével mielőbb állandó nevelőszülőket, vagy ha lehetséges, örökbefogadó szülőket találhatnánk. Hisz a gyermek számára semmi nem pótolhatja azt, ha családban nőhet fel. Bár a legtöbb gyermektelen házaspár csecsemőt szeretne befogadni, mi várjuk azokat is, akik három—hat éves kisfiúkat, kislányokat vennének magukhoz. Ők már több évet töltöttek intézetben, fejlettségük és egészségi állapotuk szükségessé tenné, hogy végre megismerkedhessenek az igazi családi élettel. Talán kicsit hihetetlenül hangzik, de az itt élő gyerekeknek a felét idővel visszafogadják vér szerinti szüleik. Az otthonban az elhelyezést csak amolyan átmeneti állapotnak tekintik arra az időre, míg a családban megoldódnak a gondok. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak a gyermekek és a vér szerinti szülők közötti kapcsolat- tartást oly módon, hogy ha igény van rá, a kisembert édesanyja vagy édesapja akár napontameglátogathatja. így sokkal könnyebben éli majd meg a gyerek a változást, amit számára az új otthon jelent. Ha megváltozik a környezete, fontos, hogy olyan emberek legyenek mellette, akiket már elfogad, akikről tudja: hozzá tartoznak. Azonban sok olyan kisgyereknek is gondját viseljük, akit soha senki nem látogat. Közülük szerencsére többen találnak nevelő vagy örökbefogadó szülőkre. Vannak viszont olyan kis lakóink is, akik valamilyen fogyatékosság miatt tőlünk kikerülve egy új, speciális intézetben folytatják tovább életüket. Az otthon tíz édesanyának nyújt lehetőséget arra, hogy orvosi és gondozói felügyelet mellett önállóan láthassák el és nevelhessék kisgyermekeiket. A fiatal anyákat megtanítjuk arra, mi is a legjobb gyermeküknek, hogyan tervezzék meg majdani saját kis életüket. Többen voltak közülük, akik tőlünk mentek a szülőszobára, és karjukon a babával ismét csak nálunk találtak menedéket. Vajon miért van szükség az Anyás-csecsemő Otthon megszüntetésére? Dr. Pethő Ágnes sokáig hallgat. Míg néhány perccel azelőtt szívvel-lélekkel mesélt a béke és biztonság kis szigetéről, most nehezen találja a szavakat. — Nagyon váratlanul ért minket az intézet megszűnéséről szóló javaslat, melyet a megyegyűlésen terjesztettek elő. Az okot nem is igazán értem. Az előterjesztésben valami olyasmit említettek, hogy a nálunk elhelyezett korosztálynak van a legtöbb esélye arra, hogy nevelőszülők vagy vér szerinti szülők befogadják őket, s így elméleteik szerint nem lenne szükség a csecsemő- otthonra. Mindenesetre el kell hogy mondjam, egyetlen gyerekkel sem vettünk fel többet vagy kevesebbet az elmúlt fél évben, mint a korábbi időszakokban. Az azonban biztos, hogy az újonnan ide érkezett gyerekek között egyre több az olyan, akikről tudom, hogy senki nem fogja befogadni őket. Ez az intézet immár harminc éve látja el feladatait, minden téren megfelelve a csecsemő- és kisgyermekgondozással kapcsolatos elvárásoknak. Felkerestük a Gyermek-és Ifjúságvédő Intézet igazgatónőjét, Nemes Gábornét, aki az Anyás-csecsemő Otthon megszűnésével kapcsolatban a következőket mondta el. — Nyilvántartásunk szerint jelenleg száztíz, három év alatti gyerek él kint nevelőszülőknél. Ezt azért tartjuk megnyugtatónak és nagyon fontosnak, mert a szülő(család)— gyermek kapcsolat nélkül a kisgyerek komoly lelki károkat szenvedhet. Éppen ezért nekünk legfontosabb feladatunk egy olyan ellátórendszert támogatni, mely a gyerekek érdekeit szolgálja. Meglátásunk szerint a mostani rendszeren mindenképpen változtatni kell. A mássággá tétel az egész gyermekvédelemre vonatkozik, és. ennek szerves része a csecsemőotthon is. A gyereknek joga van családban élni, éppen ezért csak legutolsó mentsvárként jöhet szóba a gyermekvédő intézetek bármelyike. A legjobban működő otthon sem tudja pótolni a családot, melynek hiánya kihat a fejlődő kis egyéniségek jövőjére is. A szakmai előrelépést olyan kisközösségek kialakításában látjuk, melynek családias légkörében mindössze tíz—tizenkét kisgyerek nevelkedhetne együtt. Nem hermetikusan elzárt „nevelőtelepekre” gondolok, hanem olyan háztartások megalapítására, melyek tökéletesen „beépülnének az utcaképbe”. A megyei közgyűlés határozata szerint, amennyiben sikerül az otthonban élő gyerekek sorsát rendezni, az intézmény 1997. december 31-én zárja be kapuit. A megszűnése utáni időre két változatot állítottak fel. Az egyik szerint a kiürült épületbe átköltözne a Sóstói útról a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, az így felszabadult belvárosi épületet pedig értékesítenék. A másik lehetőség pedig egy olyan rehabilitációs központ kialakítása, mely elsősorban az egy—hat év közötti gyerekek testi és szellemi fejlődésében nyújthatna segítséget. Megszüntetik a sóstói Anyás-csecsemő Otthoni? Harascsák Annamária felvételei
