Új Kelet, 1996. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-10 / 160. szám
UJ KELET Interjú 1996. július 10., szerda 5 „Nem bántják az embert, de nem is segítik” Letter György (Új Kelet) A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége július 9-én, kedden délelőtt 10 órától tartotta küldöttgyűlését Nyíregyházán, a KPVDSZ Művelődési Központban. A napirend tárgyalása előtt Göncz Árpád köz- társasági elnök levelét ismertette Gaál Ferenc, a szövetség titkára, a 74. Nemzetközi Szövetkezeti Nap üzeneteként üdvözölve a szövetkezés eszméjét, elismerve a szövetkezeti forma létjogosultságát, eredményességét. Ugyanezen alkalomból heten kitüntetést vehettek át Nagy Tamástól, a tanácskozás munkájában részt vevő Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnökétől. Szövetkezeti Emlékérem kitüntetést kapott Farkas Menyhértné, a dombrádi Petőfi Szövetkezet főkönyvelője, Szénás Sándor, a por- csalmai Szatmár Szövetkezet mezőgazdasági igazgatója, Gerda György, a nyíregyházi Sóstóhegy Szövetkezet termelési igazgatója, Bilanics Mihály, a szakolyi Egyetértés Szövetkezet elnöke, a szövetség elnökségének tagja, Sárosdi László, a nyírtassi Dózsa Mg. Szövetkezet igazgatóságának elnökhelyettese, Czifra György, a tisza- vasvári Vasvári Pál Mezőgazdasági Szövetkezet műhely- vezetője, Végh Endre, a pe- nyigei Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. A központi szövetkezeti napi ünnepségen, a hét végén Budapesten vette át a MOSZ által alapított Szövetkezeti Emlékérem elismerést Leit- ner István, a Nyugat-Nyíregyházi Szövetkezet elnöke, a Megyei Agrárkamara alel- nöke. Köblös András, a tisza- vasvári Zöld Mező Szövetkezet elnöke, a szövetség ellenőrző bizottsága elnöke, Mo- ravszki György, a tiszavas- vári Munka Szövetkezet elnöke, a szövetség elnökségének tagja. A szövetséghez tartozó 74 tagszervezet elmúlt évi tevékenységével kapcsolatosan elhangzott: tovább folytatódott az üzemek közötti differenciálódás, melynek következtében csaknem véglegesen kettészakadt a szövetkezeti mezőny a gazdaságilag, pénzügyileg stabilizálódók körére, valamint az egyre inkább a gazdasági ellehetetlenülés felé tartozókra. A korábbi évekhez képest nagyobb jövedelmezőséget mutattak fel a szövetkezetek, ám annak nyereségszínvonala még mindig rendkívül alacsony. Az elmúlt évben több szövetkezet is nagyobb beruházásba fogott. Tovább csökkent a foglalkoztatottak száma, a múlt évi 53-mal ellentétben az elmúlt évben már csak 48 fő volt az átlagos dolgozói létszám. Ebben az évben is hasonló létszámcsökkenés várható a szövetkezetekben. A küldöttgyűlés parázs vitájában a mezőgazdaság egésze, a szövetkezetek sorsa került górcső alá azzal a megállapítással, hogy az eddigi hat év minden volt, csak nem az agráriumot felkaroló, a vidéki emberek életéért felelősséget érző kormányzati döntéseké. Különösen igaz ez a gazdaságilag kettészakadt ország keleti csücskére, ahol „nem bántják ugyan az embert, de nem is segítik”. A küldöttgyűlés mégis reményeket megfogalmazva fejeződött be, s azzal, hogy a stabilizálódó szövetkezeteknek esélyük van arra, hogy körzetük mezőgazdasági termelésének központjai legyenek. A szövetkezetek 1997 januárjában kongresszust tartanak — jelentette be Nagy Tamás, a MOSZ elnöke. Fontos, hogy a magunk alkotta szabályokat tiszteletben tartsuk Áldás van, pénz nincs f \ Hatházi Andrea (Új-Kelet)______________ Költöznének a máriapócsi Pszichiátriai Betegek Otthonának lakói, a gondozói. Kiválasztották már új létesítményük helyét, mindenki megfelelőnek találja, de a pakolás várat még magára. Dr. Bódorné Illés Erzsébet, az intézmény igazgatónője tájékoztatott bennünket a várakozás okáról: — A Fővárosi Önkormányzat működteti az 1950- ben létesített intézetünket, ahol oligofén, skizofrén, az alkoholizmus hatásaként sérült betegek számára próbálunk rehabilitációt, családias légkörű otthont teremteni. Az épület és a hozzá tartozó terület egykor görög katolikus tulajdonban volt, és most visszakéri magának az egyház. Számunkra három ingatlant ajánlottak fel: a nyíregyházi volt SZÁÉV-munkás- szállót, ami túl kicsinek bizonyult, a berkeszi Ifjúsági Otthont, ami túl nagy számunkra, és a baktalórántházi volt tüdőgondozó épületét tíz hektár területtel, ami a megfelelő átalakítások után a legideálisabb lenne erre a célra. A nyíregyházi, fővárosi ön- kormányzatok és az egyház már megegyeztek, mindenki számára megfelelő az ár, a csere, a helyzet, csak éppen a pénz hiányzik, mert a kormány az egyházi ingatlanokról szóló törvény módosítása előtt áll. Ez a téma remélhetően szeptemberben újra napirendre kerül. Dr. Kóródi Mária jogász, az Országgyűlés alelnöke. Férjezett, egy gyermeke van. Vaskúton született, egyetemi tanulmányait Pécsen kezdi és Budapesten, az ÉLTE jogtudományi karán fejezi be. A tanácsi igazgatásban kezd dolgozni. Saját bevallása szerint minden volt, talán csak építési és adóügyi előadó nem. 1982 és ’86 között a Biatorbágyi Nagyközségi Tanács VB-titkára. Szembekerül a tanácsi apparátussal, azt mondja, nem tudatos ellenzéki politikusként, hanem mint racionális elme, pontosan látja a tanácsi vezetés tarthatatlanságát. Elhagyja a közigazgatást, és 1986—89 között vállalati jogtanácsos. Politikai pályafutását 1988-ban a Független Jogvédő Szolgálat munkatársaként kezdi. Tagja az ügyvédi kamarának. 1990-ben országgyűlési képviselővé választják. Tagja az önkormányzati, a köz- igazgatási, a belbiztonsági és a rendőrségi bizottságnak. Az Országgyűlés jegyzője. 1994-ben képviselőként újraválasztják. 1994-től az Országgyűlés alelnöke. A képviselőnek szólni kell! Berki Antal (Új Kelet) .— Alelnöknő, ön rendkívül szigorúan igyekszik betartani a házszabályt. Pártállásra, beosztásra való tekintet nélkül mindenkitől megvonja a szót, aki túllépi a megszabott időkeretet. Megszólják-e ezért a kormány tagjai, vagy a koalíciós képviselők? — Meg nem szólnak, de nem hiszem, hogy örülnek neki. A képviselők nem mindig mérik fel helyesen, hogy mennyi idő kell egy gondolatmenet kifejtéséhez. Sokszor a rendelkezésre álló időkeret sem elég egy-egy kérdés felvetéséhez. Ezért aztán nem esik jól, ha figyelmeztetem őket a házszabályra, és elveszem tőlük a beszéd lehetőségét. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy betartsuk azokat a szabályokat, amiket mi magunk alkottunk. Ha ezeket megszegjük, zűrzavar lesz úrrá munkánkban, és ezen túl pedig példát kell mutatnunk a társadalomnak a helyes, jogkövető magatartás mibenlétéről. — Torgyán József, kis túlzással, minden ülés után feljelenti önt a Házbizottságnál. Az, hogy ilyen van, az köztudomású, hiszen egy-egy „feljelentés” a nagy nyilvánosság előtt zajlik, de hogy mi történik a Házbizottságban, az nem ismert. Hogyan reagál a parlament vezetése ilyenkor? — Ezek az „ügyek” általában csak az ülésteremben ügyek. Amikor vége az ülésnek, nem foglalkozik velük senki. Nem ül össze a Házbizottság, és maga a képviselő úr is — egy—két esetet kivéve—megelégszik azzal, hogy , jól megmondhatta a magáét”. Az a néhány eset, amikor a Házbizottság foglalkozott Torgyán úr felvetéseivel, mindig azzal végződött, hogy tulajdonképpen nincs is „ügy”, és a feljelentéssel nem lehet mit kezdeni. Ezt aztán Torgyán József gond nélkül tudomásul veszi, hiszen eleve tudja, hogy nincs igaza. Ő azzal él, hogy megpróbálja a meglévő kereteket, korlátokat széjjelebb feszegetni. Az biztos, hogy a képviselő úr mindig a határokon egyensúlyoz, amikor a szabályok betartásáról van szó. — Az a következetesség, ami parlamenti munkáját jellemzi, a magánéletében is fellelhető? —Nehéz magamat ily en szempontból megítélnem. Az biztos, hogy otthon nekem kell megszerveznem a család életét. A lányom most érettségizett, felvételire készül. A féljem íróember, forgatókönyveket ír. Mostanában készítettek filmet egyik novellájából. Mind a ketten nagyon elfoglalt emberek. Nem túlzás, ha azt is mondom, hogy én vagyok nálunk az összekötő kapocs. Talán a lányommal nem vagyok, hogy úgymondjam „következetes”, de nem is bánom. :— Ön egyike azoknak a női politikusoknak, akik magas rangot értek el a politikai életben. Az a tény, hogy nő, segíti vagy hátráltatja a munkájában? — Ezt is borzasztó nehéz megválaszolni. Egy kívülálló biztos sokkal jobban látná. Én csak azt tudom, mik az előttem álló célok, amiket el akarok érni, mik azok a feladatok, amiknek meg kell felelnem. Csak a magam fejével tudok gondolkodni, nem tudom megítélni, hogy a belőlem fakadó tulajdonságok közül melyek azok, amik segítenek, és mi az, ami hátráltatja a munkámat. — Ön a tanácsi apparátusból került a politikai élet kellős közepébe. Mi késztette arra, hogy politikus legyen? — Egészen fiatalon kerültem a közigazgatásba. Nagyon sok területen dolgoztam. Voltam gyámügyes, foglalkoztam lakásügyekkel, még földügyi elő- adóskodással is megbíztak. Talán csak az építkezésekkel és az adóügyekkel nem találkoztam. Később a Biatorbágyi Nagyközség Közös Tanácsának VB-titkára lettem. Volt egy olyan időszak, amikor nem volt tanácselnök és nekem kellett (szinte egyedül) a falu életét irányítanom. Alaposan megismertem a község életét és a jogszabályokban rejlő demagógiát. Sok esetben kritikával illettem az akkori vezetési módszereket. Nem volt ez valamilyen tudatos ellenzéki magatartás, inkább a racionális gondolkodás lázadása volt a képtelenség ellen. A kritikus hangnemet nem tűrték, meg kellett válnom az apparátustól. Jogtanácsosként helyezkedtem el, megismertem a gazdasági élet különböző problémáit. Közigazgatási gyakorlatomat és az állam működéséről szerzett tapasztalataimat mindig jól tudtam kamatoztatni. Különösen azután, hogy 1988-ban tagja lettem a Független Jogvédő Szolgálatnak. Itt olyan ügyekkel foglalkoztunk, amiket hivatásos ügyvédeknek nem volt tanácsos elvállalni. Sok eset még a foglalkozásukat is veszélyeztette volna. Én mint jogtanácsos, később önálló ügyvéd, kockázat nélkül adhattam ilyen esetekben is jogi tanácsokat, és mert pontosan ismertem az államigazgatás meKóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke Fotó: Csonka chanizmusát, tudtam, hogyan lehet az akkori hatalmat bosz- szantani. Nagyon érdekes időszak volt ez az életemben. Innen vezetett aztán az utam a demokratikus ellenzékkel együtt a parlamentbe. — Mostanában a koalíció pártjai sorozatosan szembekerülnek egymással a különböző törvények szavazása során. Kezdődött az alkotmánykoncepcióval. Ott az MSZP szavazott másként, mint az SZDSZ; folytatódott a Házszabály-módosítással, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásával, ezekben pedig az SZDSZ fordult szembe az MSZP-vei. Jelenthet- e ez fokozódó ellentétet a koalíción belül, vagy az őszi időszakig elsimulnak a két párt közötti nézeteltérések? — Nem hiszem, hogy ilyesmiről lenne szó. Más helyzet volt az alkotmányozás és a Költségvetési támogatás kérdése, és egészen más a Házszabály módosítása. Az első két esetben az történt, hogy a parlamenti pártok hoztak egy határozatot hat-, illetve hétpárti megegyezés alapján, és ezt a határozatot terjesztették a plenáris ülés elé. A költségvetési támogatásnál az MSZP képviselőinek egy csoportja olyan módosításokat fűzött a többi párt által már jóváhagyott határozati javaslathoz, melyek az MSZP-hez közelálló szervezeteknek nyújtottak költségvetési előnyöket. Ne értsen félre, ezekben a módosításokban nem nagy összegekről volt szó, de súlyosan sérült a demokrácia intézménye. Kérdésessé vált, hogy bizonyos ügyekben érdemes-e pártok közötti megállapodást kötni. Az SZDSZ ezért tartózkodott a szavazásnál. Az alkotmányozásnál is megteremtődött az egyetértés a pártok között, ez alól csak a Kisgazdapárt volt kivétel, és ezt a megállapodást rúgta fel az MSZP. El kellett volna dönteni, hogy miről is szól az alkotmányozási vita. Ha arról, hogy a mostanra kialakult rendszereket beülteti az alkotmány írott szövegébe, és ha ez az alkotmányozás valóban csak egy tisztázó folyamat, és ennek tisztázása végén van egy korrekt megállapodáson alapuló alkotmány, akkor nem értem a kormány tagjainak nem szavazatát, illetve tartózkodását. Ha pedig új alkotmányt akarnak új elvekkel, akkor meg azt nem értem, mert erre nincs társadalmi megállapodás és új alkotmányt új elvekkel nem is lehet perceken belül, alapos megfontolás nélkül, egyetlen párt akarata alapján megalkotni. Ami a Házszabály módosítását illeti, én az első pillanattól kezdve ellene voltam, és szerencsére csatlakozott álláspontomhoz a frakció is. Meggyőződésem, hogy nem szabad a képviselőket korlátozni véleményük kifejtésében. Soha nem értettem egyet a napirend előtti felszólalások szigorításával. Azt gondolom, hogy a képviselők úgyis megtalálják azokat a lehetőségeket, ahol az éppen aktuális politikai ügyeiket kifejthetik. Ha kell egy ilyen „Parlamenti Hyde park”, hát legyen. A napirend előtti felszólalások lehetősége fontos dolog, attól függetlenül, hogy mire használják. Ha visszaélnek vele, akkor rá kell mutatni a visszaélésre, de korlátozni ilyen esetekben sem szabad, mert olyan látszata van a dolognak, mintha nagyon fontos gondolatok elmondását akadályoztuk volna meg. Örülök, hogy a parlament végül is elvetette a módosítást szorgalmazó javaslatot, és annak is, hogy a frakció belátta: csak azért, mert bizonyos kérdések kezelése bonyolultabb, nem szabad korlátokkal megszüntetni azokat. Sokkal célszerűbb, ha megfelelő megvilágításba helyezzük őket. — Végezetül ismét egy, a magánéletére vonatkozó kérdést szeretnék feltenni: Jár-e bevásárolni és felismerik-e az emberek az utcán? — Természetesen járok bevásárolni. Lakásom közelében van egy éjjel-nappal nyitva tartó bolt, ami nekem nagy segítség, mert bármilyen későn megyek haza, ott mindig tudok kenyeret és tejet venni. Abban a boltban természetesen ismernek. Bia- torbágyon, ahol a családi házunk van, szintén tudják, hogy ki vagyok. Egyébként változó. Van, hogy felismernek, van, hogy borzasztóan ismerősnek találnak, de nem tudnak hova tenni. Ilyenkor megbeszéljük, hol is láthatott az illető. Volt olyan is, hogy egy ismerősöm, aki alkatilag egy kicsit hasonlít rám, azzal keresett meg: Képzeld, a benzinkútnál felismertek, hogy én vagyok Kóródi Mária, a parlament alelnöke.
