Új Kelet, 1996. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-25 / 147. szám
V 14 f 1996. június 25., kedd Labdarúgás UJ KELET „Nem az a lényeg, hogy hány ember van elöl, hanem az, miként sikerül elhárítani a gólt...” Egyre közelebb a mennyországhoz (Gólöröm 2.) A helyzetek alapján több gól is lehetett volna... A felvételeket Racskó Tibor készítette MW. Falatovics László: Ez a véleményem a kételkedőkről. Hajrá Sényő erre az NB II-ben egyetlenegy másik csapat sem képes. — Furcsa mód, a kiállítás — csakúgy, mint a KTE elleni meccsen—a Sényőt zavarta meg. Mi több, a tíz főre apadt vendégek kisvártatva egyenlítettek. Tizenegy emberrel szemben mintha jobban menne a futball... — Valóban megzavarta a csapatot a kiállítás, ámbátor ennek is megvan az oka. Többjátékos fáradtságra panaszkodott és cserét kért. Sinka Laci például már a szünetben jelezte ezt, hisz ő amúgy is betegen lépett pályára. Horváth Imi húzódással vállalta a mérkőzést, ugyanakkor Rubóczkinak is gondjai voltak. Próbáltuk rendezni a sorokat. Az egész meccsen arra alapoztunk, hogy felváltva segítsék a hátul lévők a támadásokat, ezzel is szusszanásnyi időt hagyva a visszamaradóknak. — Azért érvényesült a klasz- szikus szólás: minden jó, ha jó a vége. A találkozó utáni ünneplésért bizonyára megérte annyit gürcölni. —így igaz. A játékosok — ha nehezen is — megértették: a biztonság mindenekelőtt való. Nem kívánom a Sényőt az Európa-baj- nokságon látható csapatokhoz hasonlítani, ám mindenki a saját szemével tapasztalhatta: egy váKoncz Tibor (Új Kelet) És futottak Mezőék. Egyszer, kétszer, sokszor... a közönség kikövetelte a tiszteletköröket. Miközben a Kecskeméti SC játékosai vert seregként kullogtak le a gyepről. A Milan-mezbe bújtatott vendégek tudták: sorsuk beteljesedett — kiestek. Bezzeg a túloldalon fékevesztetten tombolt a sényői tábor. Falatovics László edző könnyeit törölgette, jó pár (boldog) percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy nyugalmat erőltessen magára. — Fantasztikusan nehéz mérkőzés volt—„nyitott” a mester. — A nagy akarás miatt a csapat nem úgy játszott, ahogy ezen a tavaszon megszokhattuk. Eladtuk a labdákat, noha a fiúk biztos passzokra törekedtek, csak hát a kivitelezésbe hibák csúsztak. Az első olyan támadásnál, amikor gyorsan, főleg pontosan, mélyről beindulva jöttünk előre, rögtön gólt rúgtunk. Erről beszéltünk, ezt gyakoroltuk nagyon sokat az edzéseken, most viszont nyögvenyelősen adtuk elő mindazt, amiről előzetesen szó esett. Mondjuk meg őszintén: ma gyengén futballoztunk, de óriási szívvel ellensúlyoztuk a hiányosságokat. Meglátásom szerint. lógatott sincs, amely elhanyagolná a védekezést. Nem az a lényeg, hogy hány ember van elöl, hanem az, miként sikerül elhárítani a gólt. Kicsiben, nagyon kicsiben a Sényő erre állt rá ebben az idényben, és ez eredményt hozott. Az öltöző mélyéről némi furakodás árán „előbányásztuk”//or- váth Imrét— a vasárnap hősét. — Az első meccsen, a Hatvan ellen sikerült egyenlítenem, az is fontos volt. ennek azonban még inkább örülök. Két gólt rúgtam, de ezen felül az egész csapat kitette a lelkét. Fél évvel ezelőtt, amilyen felfordulás volt Sényőn, nem gondoltam volna, hogy bennmaradunk, ebben csak két—három hónapja kezdtem reménykedni. Hogy ennyi pontot szerzünk, arra nem számítottam. És tessék, most úgy ünnepelnek bennünket, mint amikor bajnokok lettünk. A dáridó egyébként majdnem pirkadatig tartott... A hatvanhatodik percben jártunk... Horváth dajkálta a labdát, majd lövésre lendült a „jobbos”. De milyen lövésre... A kapus csak állt és nézett. Sokat nem tehetett — sistergés bomba érkezett a léc alá. Egy gól, ami mindent eldöntött. Nyert a Sényő, és megkapaszkodott a második vonalban. Kit érdekelt abban a szent pillanatban a klub felettébb bizonytalan jövője? Senkit. Cserna játékvezető hármat fújt sípjába, aztán kezdődhetett a fieszta. ...Es futott a csapat!
