Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-11 / 110. szám

Az elnök és a megye csak az NB I-hez partner Mint ismeretes, nemrégiben lemondott a Nyíregyházi FC elnöksége. Az elnökség azt még vállalta, hogy a tavaszi idényt végigviszi, de utána mindenképpen át szeretné adni a helyét másnak. Nos, egyelőre még semmilyen konkrét név, vállalkozócsoport nem jelentkezett a lekö­szönő Tóth Jánosék helyére. A szurkolók közül sokan azt várják, akkor látnák biztosítva a nyíregyházi labda­rúgás hosszú távon való fennmaradását, ha most dr. Zilahi József vállalná el a klub vezetését, pénzügyi, és nem utolsósorban szakmai menedzselését, Száraz Attila (Új Kelet) A megyei közgyűlés és a megyei labdarúgó szövetség elnöke pénteken, a megyegyű­lés szünetében nyilatkozott az Új Kelet munkatársának: — Őszintén sajnálom, ami­ért lemondott az NYFC veze­tése, mert kivétel nélkül isme­rem az ott dolgozókat, akik mind a menedzselés, mind pe- I dig szakmai téren elismerésre I méltó szakemberek. Nem járok [ gyakran NB Il-es mérkőzésre, így szakmailag nem akarok véleményt formálni. Úgy ér­zem, hogy annak az elvárásnak, amit a csapat szurkolótábora állított a vezetők, illetve a já­tékosok felé, nem tudtak meg­felelni. Ennek lehet gazdasági oka, illetve az eredmények ala­kulását figyelve az is, hogy időnként a szerencse is elpár­tolt tőlük. Tóth János és Ko­vács János tehetséges szakem­berek, Nádasdi István, Már­Tájfutás földi István és dr. Helmeczy László is szakterületük kiváló­ságai, futballt szeretők futbal­lért rajongó emberek. Valószí­nűleg a gondok-bajok ott le­hetnek, hogy a klub nem nyug­szik elég erős anyagi bázison. —A leköszönő elnökség tag­jai úgy érzik, hogy bizonyos fokig magukra maradtak. Nem támogatta őket a megye, illet­ve a megyei-nyíregyházi vállal­kozók közül is a vártnál keve­sebben. Tisztelet és köszönet persze a kivételnek. — Azt nem tudom, hogy mely vállalkozók segítették őket és kik azok, akik elpártol­tak tőlük. Nyugodtan kijelent­hetem, hogy akármilyen szű­kös is a megyei közgyűlés kasszája, ha minőséget tud az NYFC nyújtani a szabolcsi focirajongóknak, akkor ahhoz mi is partnerek vagyunk. Egy szakmai tervet, szakmai elkép­zelést szerettem volna látni, hogy valóban az NB I-be tart a csapat. Nem szabad elfelejteni, hogy egy NB I-es csapat a me: gye összlakosságát szolgálja ki. NB Il-t nem tudunk felvál­lalni, mert a megyei közgyű­lésnek hasonló indokok miatt támogatni kellene még a nyír­egyházi focin kívül — jogo­san, hiszen ugyanabban az osz­tályban szerepelnek — a Ti- szavasváriét és a Sényőét. — A szurkolók jó része Tóth Jánosék leköszönése után azt várja, hogy ön áll majd az élre. Sokan önben látják a nyíregy­házi labdarúgás hosszú távú fennmaradásának zálogát. Mit szól ehhez, a megyei elnöki te­endők mellett volt-e ideje arra, hogy ezen gondolkozzon? — Hozzám még nem jutott el szurkolóik kérése. Természe­tesen én is, hiszen nyíregyházi lakos vagyok, drukkolok az NYFC-nek. Presztízs, hogy Nyíregyházának legyen NB I- es csapata. Ha az NB I garan­tált, akkor partner vagyok az együttműködésre. Akár úgy, hogy vállalkozók segítségét kérem a foci számára, akár úgy, hogy a megyegyűlés elé vi­szem a csapat támogatását. Ha viszont nem NB I-ről van szó, akkor—bár szívem szerint úgy is nagyon szeretném — nem tudok energiát fordítani a klub­ra. Világbajnok Magyon Száraz A. (Új Kelet) Szombaton és vasárnap két első osztályú versenyt rendez­nek Magy térségében. Szom­baton Nyírség Kupa néven vál­tóverseny lesz, míg egy nappal később kerül lebonyolításra a Szabolcs Kupa. A terep és a tér­kép kellemes emlékeket idéz­het az NYVSC versenyzői kö­rében, hiszen közel két hónap­ja ezen a vidéken lett hosszú távú országos bajnok Wágner István és Cserpák Zsolt. Első nap fél tizenkettőkor lesz a rajt, Magy központjából szalagozás vezet majd a ver­senyközpontba, a váltóhelyre. Harminc váltó nevezett, ebből közel a fele a felnőtt férfiaknál. A Nyíregyházi VSC verseny­zőinek miskolci, debreceni, ukrán és szlovák ellenfelei lesznek. Eredményhirdetés 14 és 15 óra között várható. Egy nappal később „erősödik” a mezőny, mert valószínűleg a Szabolcs Kupára megérkezik Domonyik Gábor, aki tavaly Dániában junior világbajnoki címet szerzett, és akit most a legtehetségesebb magyar ver­senyzőnek tartanak. A Nyíregyházi VSC tájfutói közül, ha szombaton nem is — ballagás „tizedeli” az ifiket —, de vasárnap már mindenki rajthoz áll. A Szabolcs Kupán a felnőtt férfiaknál Wágner Ist­ván és Kiss József a legesélye­sebb, illetve a miskolci Domo­nyik Gábor szólhat bele az elsőség kérdésébe. A juniorok­nál egyértelmű hazai sikerre van kilátás. Az ifi fiúknál az NYVSC két válogatottja, Cser­pák Zsolt és Mráz János között dől majd el nagy valószínűség­gel el az elsőség kérdése. A hazai hölgyek, lányok „becsü­letét” a felnőtteknél az Oláh— Vavrik—Pristyák trió védheti meg. „Záróra” Budapesten A hétvégén, azaz vasárnap befejeződik az ülőröplabda OB 1995/96-os szezonja. A ráját­szásban a nyolc csapat két né­gyes csoportban küzdött a kü­lönböző helyezésekért. A baj­nokság alapszakaszában elért helyezések alapján az első négy a bajnoki címért, míg az második négyes az 5—8. hely valamelyikét szerezheti meg. Az utolsó forduló előtt az „elit” csoportban már tisztá­zódtak az erőviszonyok, hi­szen a budapesti forduló ered­ményeitől függetlenül minden csapat „megtalálta” a helyét. Az idei szezonban kettős nyír­egyházi siker született, hiszen a magyar bajnoki cím a Pire- mon SE-t illeti meg, az ezüst­érmet pedig a Start-Sportula csapata szerezte meg. A harma­dik helyrse a tatabányai Huma­nitás SE, negyediként a nagy- kanizsai Hamburger SE futott be. Ettől függetlenül azért a Piremon—Start-Sportula és a Humanitás—Hamburger talál­kozókat a fővárosi mérkőzés­sorozaton le kell játszani, és valószínűleg a Halassy Olivér SC otthonában zajló meccsek­ből presztízskérdést csinálnak a csapatok. Az „alsóházban” viszont csak az 5. és a 8. hely talált gaz­dára, hiszen azt a négyest ve­zető váciakat már nem tudják a riválisok megelőzni, illetve az utolsó helyen az Ajka futott be. Ebben a csoportban csak a szombathelyi Sprint SE és a Halassy O. SC vív éles csatát a maradék két helyért. Az utolsó forduló párosítá­sa: Piremon SE—Start-Spor­tula, Humanitás SE—Ham­burger SE, Mozdulj SE— Sprint SE, Halassy O. SC— Ajka. Street Soccer Cup Új Kelet-információ A jövő hétvégén a Kossuth téren bonyolítják le a Street Soccer Cup, azaz az utcai foci mérkőzéssorozatát. Az elne­vezések lezárultával kiderült, hogy a megyeszékhelyről 14, Mátészalkáról 2, míg Nyírbogdányból és Nyírbátorból 1-1 csapat nevezett. A szervezőknek a nagyobb csapatlétszám miatt — a street soccer mezőnye 12 csapatos lehet — előse­lejtezőt kell rendezzünk, ahol az együttesek eldöntik, me­lyik 12 gárda lehet ott a Kossuth téren. Holnap reggel 8.00 órától a Vasvári Pál Gimnázium torna­termében zajlanak majd ezek az előselejtező meccsek, ahol a gárdák hat háromcsapatos csoportban mérkőznek meg egy­mással. A mérkőzéssorozat végén a csoportok első—máso­dik helyezettjei jutnak be a 12-es városi fináléba. Bököny birkózóélete valódi világ csoda Nemzetközi verseny, Pistár főszerepben? B. J. (Új Kelet) Pénteken délben a nyíregy­házi Nyírmobil 1 Kft. Opel-au- tószalonjában tartották meg a ma reggel nyolc órakor kezdő­dő bökönyi Serdülő Kötöttfo­gású Nemzetközi Egyéni és Csapat Birkózóverseny sajtó- tájékoztatóját. A sajtótájékoz­tatót megtisztelte jelenlétével többek között dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szö­vetség elnöke, Lázár János, a megyei birkózó szövetség el­nöke és dr. Bige Lászlóné sport- igazgató. A tájékoztató első részében Lázár János köszöntötte a me­gyénkbe érkezett dr. Hegedűs Csabát, aki ezt követően ki­emelte, hogy ez a látogatás tel­jességgel baráti. A nyári serdü­lő világbajnokságon, a bö­könyi szakosztálynak tett ígé­retét váltotta valóra, hisz nagy­ra értékeli a mintegy 3000 lé­lekszámú község birkózóéle­tét, amelyet valódi csodaként tart számon nemcsak Magyar- országon, de a világon is pár­ját ritkítja. Az elnök úr többek között köszönetét fejezte ki a megyei birkózó szövetség, va­lamint Pistár Róbert és vala­mennyi bökönyi szakosztályi tag felé, ugyanis a vb ideje alatt megismerhette azokat a lelkes birkózószakembereket, akik szinte erejükön felül teljesíte­nek a siker érdekében. A mai versennyel kapcsolat­ban Szálku Tibor, a bökönyiek szakosztályvezetője tartott tá­jékoztatót. A viadal, amely egyben válogatóverseny is az idei világbajnokságra, a mér­legeléssel már tegnap este elkezdődött, és ma reggel nyolc óra­kor lépnek az első ifjoncok a birkózószőnyegre. A kötöttfogású versenyt a FILA érvényben lévő szabályai szerint 40,43,47,51,55, 60, 65, 70, 76, 83, 95, és +95 kilós súlycsoportokban bo­nyolítják le. Tegnap délelőtt a román csa­pat személyében (16 fő) már az első külföldi „fecskék” is meg­érkeztek a kis szabolcsi köz­ségbe. A magyar és a külföldi versenyzőkkel együtt mintegy 120—140 fős mezőny gyűlik majd össze a küzdelemsorozat­ra. A házigazdák részéről 8 vagy 9 versenyző képviseli a bökönyi színeket, természete­sen köztük van a 43 kg-ban szőnyegre lépő Pistár Róbert, aki már tegnap délelőtt fo­gyasztásának végén járt, hisz mindössze 40 dkg „felesleg” volt rajta. Pistár Róbert a sajtótájékoztatón még csokornyakkandőt vi­selt, de ma már birkózó mezben szerepel Fotó: CsoRo „Nem csak a fülem gyűrődijtt meg” Többéves „kihagyás” után ismét megyénkbe látogatott dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnö­ke. Hajdanán sok sportot szerető ember szurkolt a szö­vetség jelenlegi első számú emberének, hiszen nemcsak szimpatikus viselkedésével hódította el a szíveket, ha­nem küzdeni tudásával is, ami természetesen egyenes arányban állt az eredményességével, hiszen olimpiai bajnokként egy ország ünnepelte. Nos, sportvezetőként sem változott meg a viselkedése, a sajtótájékoztatón is pillanatok alatt baráti légkört te­remtett maga körül — ami általában az igazi sportembe­rek jellemzője. így számunkra is jutott néhány perce (ab­ból a kevésből, ami mostanság van Hegedűs úrnak), hogy egy kicsit „elmerüljünk” szeretett sportága, a birkózás rejtelmeiben. Batai János (Új Kelet) — Elnök úr, a mostani láto­gatását barárinak nevezte. Bököny birkózóéletét meg egye­nesen csodának, komolyan így is gondolja? — Aki ismer, tudja, hogy én nem szeretem a protokolláris látogatásokat és kijelentése­ket, így a mostáni Szabolcs megyei „kiruccanásom” egyér­telműen az itt tevékenykedők­nek szól. Az itteniekkel na­gyon jó a kapcsolatunk, az meg, még segyszer mondom, külön csoda, amit Bökönyben csinálnak. — Ezzel azt akarja monda­ni, hogy a világon nincs még egy ilyen kis község, ahol vb- ezüstérmest neveltek ki? — így igaz! Nem hiszem, hogy a világon van hasonló „történet”. Magyarországon biztos, hogy nincs! — Milyen versenyzőnek tart­ja Pistár Robit? — A serdülő világbajnoki ezüstérme magáért beszél. Egy technikás, komoly, elkötelezett — talán a korához képest túl­ságosan is komoly—fiú. Emel­lett imádja a birkózást, és rá­adásul nagyon fejlődékeny. Én nagyon komoly jövőt látok benne. Ha ilyen lesz továbbra is a hozzáállása, és szakmai fej­lődése is töretlen marad, akkor én olimpiai bajnokesélyest lá­tok benne! —A birkózás—mint oly sok sportág—Budapest-centrikus. Robi fejlődésének érdekében a főváros szóba jöhet? —Jelenleg nagyon jó a szak­mai munka, valamint a körül­mények, így nincs szükség semmiféle „cserére”. Ha a jö­vőben ez felmerül, akkor mind­annyian összeülünk, és a leg­komolyabb feltételekkel, fél­téssel, szeretettel valószínűleg megtaláljuk a megoldást. — Most egy személyes kér­dés. Mi a könnyebb: verseny­zőnek vagy a Magyar Birkózó Szövetség elnökének lenni? —Természetesen versenyző­nek! Sportolóként önző az em­ber, hiszen csak saját magára gondol. Amikor szövetségi ka­Hegedüs Csaba pitány voltam — talán életem legboldogabb időszaka volt — , együtt lehettem a versenyzők- kel, illetve az általuk elért „örömmel”, és mint edző, azt csinálhattam, amihez a legjob­ban értek és amit a legjobban szeretek. Az elnöki poszt — kegyetlen munka. Nagyon ke­vés benne az öröm, nap mint nap csak a gondokkal kerül [ szembe az ember, amit estére próbál megoldani, de reggel kezdődik elölről az egész. Et­től a sportágtól már nemcsak a fülem van meggyűrve (a bir­kózók jellegzetessége a gyűrt fül—a szerk.), hanem a lelkem és a szívem is. De hát ilyen az élet. Kevés a köszönet, sok a bírálat — de ezt is vállalni kell! Változások a TK-nál A Nyíregyházi TK Isobau szakosztályavezetősége már az új idényre készül. Információink szerint eddig öt játékossal kötöttek szerződést. Jövőre biztosan Nyíregyházán játszik két irányitó Hutás és Kozma. Center poszton eddig csak Kamrás­sal kötöttek egyességet, a fiatal miskolci játékos ősztől a ta­nárképzőn tanul tovább. Két fiatallal Lakatossal ésHerczkuval is megegyezett a szakosztály. Oroszvári, Papp és Cservék ügyében még nem született döntés. Jankovics, Szekeres és Kmézics sem játszik tovább Nyír­egyházán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom