Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-03 / 103. szám
UJ KELET Kultúra 1996. május 3., péntek 7 Százéves a Feszty-körkép Fekete Tibor (Új Kelet) Ezeregyszáz esztendeje annak, hogy a magyar törzsek az erősebb szomszéd népek viharos támadásai elől nyugati irányba vonulni kényszerültek. A már korábbi években felderített és hatalmi „szélámyék- ban” lévő Kárpát-medence alkalmasnak tűnt a megélhetésre, és a terület a védhetőségre. A Duna mentén és a Kárpátok hágóin — a legenda szerint Vereckénél — bevonulókat az a remény töltötte el, hogy új és végleges hazára lelhetnek. Árpád fejedelem magyarjainak e döntése 895—896-ban honfoglalásnak bizonyult. A millecentenáriumra készülő századvég Magyarországa, más nemzetekhez hasonlóan, monumentális alkotásra gondolt, amikor a honfoglalás képi megjelenítését tervezte. F'eszty Árpád 1891. május 1-jére készítette el a körkép első vázlatát. Munkácsra utazott, ott jöttek létre az első kompozíciók. A tervet 1:10-es méretarányban vázolta fel. A múlt század magyar történészei kevésbé rendelkeztek hiteles és a történelmi hűségnek megfelelő ábrázolásához szükséges információkkal. Ezért a művész Thallóczy Lajos kormánytanácsnok közvetítésével az orosz történetírókhoz fordult segítségért. Ezenkívül áttanulmányozta az ide vonatkozó egész irodalmat, a krónikások, a történészek feljegyzéseit. A viseletről és a fegyverzetről nagyon jó tájékoztatást adott a bécsi császári és királyi könyvtárban lévő ritka munka, Az orosz hadi kincstár képekben című anyag. Önálló kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy a kosztümöket az ázsiai népeknél kell keresnie. (Ez mai ismereteink birtokában nem nagy hír, de abban a korban még újdonságnak hatott a felfedezés.) Rajzokat készített, és ezeknek a mintájára szabókkal megvarratta a ruhákat. A körkép színtere úgy alakult ki, hogy Feszty Árpád újra elutazott a munkácsi völgybe, vele tartott Mednyánszky, Spá- nyi és Újvári is. A művésztársakkal együtt színvázlatokat készített, majd mérnöki segítség nélkül, mégis matematikai pontossággal megszerkesztette a völgyhátteret, amely a Vereckei-hágóhoz vezet. Ezt követően kezdte el a művész a körkép tényleges megfestését. Az alakok jó részét felöltöztetett modellek alapján vázolta fel, míg az igavonó állatok ábrázolásához Komárom megyében készített vázlatokat használt. A művész és segítői több hónapot töltöttek a vászon mellett. A Magyarok bejövetele — és ezzel a millenium első emléke — megnyílt a magyarok előtt. Bemutató: május 4-én, szombaton SENKI SEM TÖKÉLETES, avagy Nincs, aki hidegen szereti. Hatalmas subidubi várható a színházban! A TOP 40 számait „egybeszelídítette” az „MZSSZ 17”. Az előadást a társulat írta egy „bizonyos” amerikai film nyomán! Játszik, csörög és énekel, aki él és mozog! Huszonnyolc szereplő a plakáton! A happeningszámba menő előadás rendezője ki is lehetne más, mint Verebes István'. Szimfonikus slágerhangverseny Palotai István (Új Kelet) Kollonay Zoltán művésztanár, a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekarának karnagya — úgy tűnik — elhatározta, hogy kezébe veszi a komolyzene népszerűsítésének roppant nehéz, de gyönyörű feladatát. Május 6-án (hétfőn) este hét órakor a Móricz Zsigmond Színházban szimfonikus hangverseny lesz. A műsorban Biber. Concertino hat trombitára, Sibélius Finlandia, Gershwin: Kék rapszódia és Csajkovszkij Diótörő szvit című művei szerepelnek. Amint mindebből kiderül, a műsorválasztás legfőbb szempontja az volt, hogy minél ismertebb és népszerűbb művek hangozzanak el. Biber Concer- tinója a barokk zene egyik legszebb gyöngyszeme, pompázatos, csillogó nagyzenekari mű, ezért visszahívták a zenekar régi tagjait is — így nyolcvan hangszeren szólalnak meg a művek. A művek széles stílusskálája mellett igazi hangszerkavalkád is várható, hallhatunk majd kínai gongot, kínai fadobot és cselesztát is. A hangversenyen zongorán közreműködik Gyül- vészi Gábor. A karmerster természetesen Kollonay Zoltán lesz. In memóriám P.J. Május 27-én lesz tizenöt éve annak, hogy hatvanéves korában elhunyt Pilinszky János. Lírájának izzását a végsőkig leegyszerűsített nyelvezet, a kozmikus méretűvé növekedett magány és az Isten utáni sóvárgás adta. Több hanglemez is megőrizte a művészt mint előadót. Utánozhatatlan stílusban, egyfajta lefojtott extázisbán szavalta saját és mások verseit. Most Intelem című opu- szával emlékezünk rá. INTELEM Ne a lélekzetvételt. A zihálást. Ne a nászasztalt. A lehulló maradékot, hideget, árnyakat. Ne a mozdulatot. A kapkodást. A kampó csöndjét, azt jegyezd. Arra figyelj, amire városod, az örök város máig is figyel: tornyaival, tetőivel, élő és halott polgáraival. Akkor talán még napjaidban hírül adhatod azt, miről hírt adnod itt egyedül érdemes. lmok, akkor talán nem jártál itt hiába. A primadonna cipője Palotai István publicisztikája Bemondta a tévé: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vezetősége a legjobb az országban. Szó szerint elhangzott, hogy „persze köny- nyű a nyíregyháziaknak, ahol zseniális menedzservezetés van”. Könnyű? Nézzük csak! Százhúszezres városunkban — a közönségszervezők minden erőfeszítése ellenére — összesen kétezerhétszáz felnőtt bérlettulajdonos van. Ez a teljes lakosság 2,25 százaléka. Azt eldönteni, hogy sok ez, vagy kevés, bízzuk az olvasóra. Számomra sokkal ér- dekfeszítőbb az a tény, hogy a 2700 bérletes közül Nyíregyháza három főiskolájának összesen százötven (igen, 150) bérletese van! Az, hogy a mezőgazdasági, valamint az egészségügyi főiskola diákjai nem mutatnak különösebb érdeklődést a színház iránt, az ő dolguk, akár úgy is tudomásul vehetjük mint szakbarbár világunk „bizonyítékait”. Az azonban, hogy a tanárképző főiskola ebből a 150-ből csak 74 bérlettel képviselteti magát a színházrajongók táborában, az már több mint botrány! Szégyenük a hallgatóknak, de még nagyobb szégyene — igenis kimondom—a főiskola teljes vezetői karának. Ezek a tanárjelöltek fogják a gyermekeinket oktatni szépre, jóra, történelemre, irodalomra? Ezek a fiatalok lesznek hivatottak a kultúra magvát elhinteni? Kérdem én, hogyan? Ugyan milyen indíttatás által? Hogy lesz erkölcsi joguk rá? Vagy talán arra készülnek, hogy vizet prédikáljanak, miközben vedelik a bort? Apropó bor! Diákoknak — így főiskolásoknak is — egy színházjegy ára ma egy ifjúsági előadáson egy jobb üveg sör árával egyenlő! (Az pedig szépen szokott csordogálni a főiskolai bulikon...) Hát ennyit nem ér meg egy főiskolai hallgatónak, hogy részese legyen annak a városnak a kulturális életében, amely diplomát ad a kezébe? Nézzük csak tovább! Vajon hány oktató (közülük nem egy tudományos fokozattal) tanít a tanárképző főiskolán? Talán pont hetvennégy. Nem, sokkal több. Nem is értem, hogyan tehettem szemrehányást az imént a hallgatóknak... Tudom, hogy a tanárokat és a diákokat nem lehet kényszeríteni, elvégre „demokrácia” van. A demokráciának viszont alapfeltétele, hogy a polgárság, az értelmiség részt vegyen benne. Hol keressük a polgárokat másutt, ha nem a kultúra bölcsőjénél? Tudom, nehéz a világ. Kevés a pénz, sok a keserűség. Ha bebújunk otthonainkba, attól sem lesz jobb. Rosszabb lesz! Aki a szellemi táplálékot elvonja magától, az igenis elveszti a jogát a materiális táplálék iránt, miközben saját emberi mivoltát kérdőjelezi meg. Igen, valóban minden fillérre szükség van, de egész egyszerűen nem lehet igaz, hogy ne tudna bárki (talán a legelesettebbek kivételével) annyit megvonni magától, aminek árából elmehet színházba. Mindig voltak szegény emberek és lesznek is. A világ már csak ilyen. A színház azonban mindig élt és virágzott. Miért sorvadozik pont most? Mi az a kapcsolathiány, ami a „polgárt” ennyire érdektelenné teszi? Lehet egy előadás gyenge, lehet rossz, vagy pocsék, akkor is esemény! Akkor azért kéne pontosan megnézni. Mert dühöngeni is sokkal emberibb, mint semmiről sem tudni semmit! A Móricz Zsigmond Színház a mi színházunk! Nem is akármilyen, hiszen országos példakép a színházi berkekben! Nemcsak az a bizonyos „zseniális menedzservezetés” az, hanem a művészi igényesség is! A színházat az ország egyik legelhivatottabb embere vezeti. Mi pedig mindezt 2,25 százalékkal nyugtázzuk... Igenis hiszek benne, hogy a „primadonna” kocsijából ki kell fogni a lovakat, és a cipőjéből kell a pezsgőt inni. Igenis fenntartom: szégyellhe- ti minden fillérjét az az „újgazdag” (vagy régi), aki nem méltatja annyira önmagát, hogy áldozzon szellemi épülésére is. Szervezési nehézségek? Hát miért nem egyesíthetik erejüket a kulturális intézmények szervezői? Miért hányódik már lassan egy éve a polgár- mesteri hivatal akármelyik fi- ókjában az a beadvány, amelyben nagyon is logikusan azt javasolják, hogy legyen végre Nyíregyházán egy központi jegyiroda, ahol a színházjegyektől a Buszacsa-ren- dezvényekig minden kulturális eseményre jegyek vásárolhatók? Miért nem könnyí- tenek a városi honatyák az intézmények anyagi helyzetén ilyen módon is? Miért rágódnak ezen az egyszerű és remek ötleten ennyit? Röviden: ki a FELELŐS? Tudom, hogy piaci törvények szerint élünk. Annyira azonban mégsem kellene ezt a lassan már mindenki által megutált szent tehenet isteníteni, hogy például a Móricz Zsigmond Színháznak piaci áron kelljen bérleti díjat fizetni a jegyiroda helyiségéért az Országzászló téren! Miféle ostoba ötlet, hogy a város és a megye által (lehetőségeihez képest) úgy, ahogy segített intézményt a támogató maga „fosztogassa” az ilyen „piaci bérleményi díjakkal”? Vagyis egyik zsebből ki, a másikba be. Olyan ez, mint a szegény leány ajándéka Mátyás királynak, amikor hozott is neki, meg nem is... Igazán értékelhetné látványosabban a megye és a város vezetősége, hogy ez a színház nem nyavalyog, nem tartja folyamatosan a markát, és mindent elkövet, hogy fennmaradjon. Mert ez csak itt természetes. Másutt az országban mindenfelé az ellenkezője a gyakorlat. Felelősek vagyunk mindannyian! Egy maroknyi ember — a legjavából — kiteszi szívét-lelkét, hogy nekünk örömet szerezzen. Mi pedig — egyszerű állampolgárok, vezetők, politikusok, tanárok, tanárjelöltek — nemigen figyelünk oda. Megyünk a magunk orra után, mintha az lenne az egyedül üdvözítő, amit mi csinálunk, és az lenne egyedül a miénk, amit megeszünk. Pedig ez csak ideig- óráig az...
