Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-09 / 108. szám

UJ KELET Városlátogató 1996. május 9., csütörtök 5 Nem bírnak a „madárkákkal” Szipósok pusztítottak Hiába a városi rang, a föld ad megélhetést Kutyaoltás az ember miatt Megyénkben nem minden rendőrőrsnek adatik meg az a kiváltság, hogy időnként utca­lányokat gyűjthetnek be mind­amellett, hogy végzik a szoká­sos munkájukat. Nos, a bakta- lórántházi őrsnek ez is kijutott. A várost átszelő 41-es főút mentén bizony megtalálhatók a könnyűvérű leányzók, akik pénzért árulják a „szerelmet”. Ottjártunkkor is éppen három „madárkát” zártak kis időre kalitkába, majd a szabálysér­tés kiszabása után kiengedték őket. De rövid időn belül a hölgyek ismét a placcon vár­ták a szerelemre éhes vándort. Tóth Pál hadnagy, őrspa­rancsnok elmondta, hogy az út szélén magukat kínáló nők olyanok mint a fű, ahogy levág­ják, úgy nő helyette új. A lá­nyokkal sem bírnak, nem győ­zik begyűjteni őket, mert a he­lyükre azonnal újak lépnek. Meg aztán a büntetés kiszabása után legtöbben azonnal folytat­ják a „munkát”, mert könnyen elveszíthetik a területüket, védik is foggal-körömmel, hiszen a megélhetést jelenti számukra. —Jellemző, hogy ezek a lá­nyok a kitartók (stricik) „ védő­szárnyai” alatt „dolgoznak” ? — Egyáltalán nem jellemző, mert akik a területünkön „mű­ködnek”, idevalók. Akik meg idegenek és megpróbálnak te­rületet fogni, azokat rövid időn belül „kinézik” az itteniek, még ha van is stricije. De az a klasszikus futtatás, mint ami­lyen a nagyobb városokban van, itt még nem létezik. A lá­nyok saját zsebre dolgoznak, illetve ebből tartják el magu­kat, vagy hozzátartozóikat is. —Előfordulnak más kísérő bűncselekmények is, például az, hogy kirabolják a pácienst? — Kezdetben még előfor­dultak kisebb rablások, de az utóbbi időben a lányok na­gyon vigyáznak a jó hírükre, mert tudják nagyon jól, ha bűncselekményt követnek el, akkor a hír úgyis terjed és el­riasztják a kuncsaftokat. — Váltsunk témát, ön szerint milyen a város közbiztonsága? — Véleményem szerint 1991 -tői, ahogy az őrs megala­kult és összerázódott egy csa­pat, a területünkön és Báktaló- rántházán sokkal jobb a köz- biztonság, mint korábban volt. Bár a statisztika szerint csaló­ka a kép, mert ha számokkal nézzük, akkor valójában mos­tanában több bűncselekményt követnek el. Ez amiatt is van, mert korábban, amíg nem volt őrs, a kisebb lopásokat nem mentek bejelenteni Nyíregy­házára. Most meg mindenről tudomást szerzünk. Valamikor ez a terület arról volt híres, hogy sok volt az életellenes bűncselekmény, a súlyos testi sértés, a garázdaság, de rablá­sok is szép számmal előfordul­tak. Az utóbbi időben viszont ezek lényegesen csökkentek. — Mostanában mi okoz gondot önöknek? — Minden, ami törvénybe ütközik, felénk is nagy divat lett a falopás. Az építkezésekről előszeretettel lopják el a drága pénzen megvett építőanyago­kat. A betakarítási szezonban kiemelkedik az almalopás, számtalan eset előfordult az el­múlt évben is. Csökkentek az in­tézményekkel, gazdálkodószer­vezetekkel szemben a betöréses lopások, viszont megnöveked­tek a lakásbetörések. Ezeket he­lyi lakosok követik el, és a bűn- cselekményt a legtöbb esetben felderítjük. Aztán felénk még di­vat a szipózás. Van egy csoport, melynek tagjai ennek az olcsó, de annál hatásosabb szenve­délynek hódolnak. A Techno- kol meg a nitrohígító nem ke­rül annyiba, mint az alkohol vagy valamilyen tabletta. Alapos a gyanúnk, hogy pár nappal ezelőtt a strandon van­dál módon ezek a szipósok pusztítottak. Jóformán semmit sem vittek el, csak törtek-zúz- tak mindent, ami az útjukba került. Az egész cselekményük motiválaüan volt, ép ésszel ilyet nem lehet csinálni. Dr. Horváth Zoltán hatósá­gi körzeti állatorvost ked­venc lova mellett találtuk. A szemre is tetszetős kan­cát a lakás hátsó udvará­ban járatta, míg az istálló­ból kihallatszott az anyja után vágyó fejlett csikó nyerítése. — Tart más állatot is? — Két kutya van még a ház körül. A lovakat sem szórako­zásból tartom. Gyakran előfor­dul a körzetemben, hogy főleg a külterületeket és a tanyákat csak lovaskocsival vagy lóhá­ton tudom megközelíteni egy- egy sürgős esetnél. Természe­tesen ezzel a hobbimnak is hó­dolok, mert nagyon szeretem a lovakat és imádok lovagolni. A fiatalabb csikó is megkapja las­san a nyerget, még fog is neki örülni, mert többet mozoghat. — Mekkora Baktalóránthá- zán az állattartási kedv? — Mint mindenütt az ország­ban, a megyékben, itt is csök­kent az utóbbi időben az állat- állomány. A szarvasmarhát tar­tók száma minimális lett, pedig valamikor saját csordája volt a településnek. — Ön szerint mi ennek az oka? — Mindenképpen visszave­Elkelt az „elfekvő” A város központjában lévő szociális „elfekvő” épülete már jóval a tüdő­gondozó megszűnése előtt üresen állt. Korábban fel­vetődött, hogy a megyei önkormányzat tulajdo­nában lévő, fénykorában impozáns épületet a he­lyi önkormányzat közcé­lokra megvásárolná. A tárgyalások a napokban eredményre vezettek. A két önkormányzat az adásvételi szerződést megkötötte, és az épület átadása is megtörtént. Az előzetes tervek szerint a polgármesteri hivatal is ide költözik majd, de előt­te egy alapos felújítást és átalakítást kell elvégezni az épületen belül és kívül egyaránt. A következő lé­pés az lenne, hogy a jelen­legi polgármesteri hivatal helyén kialakítanának egy szociális otthont, ami régóta a város megoldás­ra váró problémája. Az olcsó vételár — 445 ezer forint — miatt a megyei önkormányzat a szerző­désben szabott egy olyan feltételt, miszerint a vá­ros önkormányzatának vállalni kell, hogy a bak- talórántházi gyermek és ifjúságvédelmi otthon működési feltételeinek ja­vítása érdekében, a ve­lük egy épületben lévő rendőrőrsöt 1996. decem­ber 31-éig onnan elköl­töztetik. Az oldalt írta: Fullajtár András. A felvételeket Hozsó Katalin készítette zethető a gazdasági helyzet romlására, mert a gazdáknak ilyen felvásárlási feltételek mellett nem éri meg jószágot tartani. Aztán amióta város lett a település, szigorúan érvénye­sítik az állattartási rendeletet, aminek eredményeként tovább csökkent a házaknál tartott kü­lönféle állatok száma, mint a szarvasmarha vagy a sertés. De a drasztikus csökkenéshez az is hozzájárult, hogy a közlegelő magánkézbe került, amit a gaz­dák nem használhatnak. Ezt nagyon zokon vették, mert te­henet tartani legelő nélkül na­gyon körülményes. — Ezek szerint az is gond, ha egy rendeletet szigorúan betartatnak? — Nem azt mondom, hogy tekintsék semmisnek, de nem vagyunk mi akkora város, hogy nem lehetne a rendeletnek egyes pontjait elnézőbben ke­zelni. Ugyanakkor van egy — A megyei közgyűlés úgy döntött, hogy a volt tüdőgondo­zót a fővárosi önkormányzatnak értékesíti. Nem véletlen, hogy a budapesti testület szemet vetett az épületre. Mint ismert, jelen­leg Máriapócson az egyházi in­gatlanon belül egy pszichiátriai utógondozó intézetet működtet­nek. Emiatt már pár éve azon törik a fejüket, hogy hová he­lyezzék át az otthont, mert az egyház visszakérte a jogos tu­lajdonát. A megyéből nem akar­tak elmenni, annak ellenére, hogy szinte csak budapesti be­tegeket fogadnak. Ideálisabb épületet és környezetet el sem tudtak volna képzelni. Tudomá­som szerint a teljes felújításra és átalakításra a tervek már elké­szültek, sőt, a munkálatok napo­kon belül elkezdődnek, és rövi­desen újra megindul az élet. — Ha nem titok, megtudhat­másik dolog is az állattartással kapcsolatban. Nem csak a til­tásokat kellene érvényesíteni, mert a városi rang több más dologgal is együtt jár. Például kötelező lenne egy gyepmesteri telep létesítése, ahová a telepü­lésen alaposan elszaporodott kóborkutyákat begyűjtenék, és ez folyamatosan megoldaná a problémát. De ilyennel egyelő­re nem rendelkezik a város. Aztán gondoskodni kellene egy megfelelő dögtemetőről, bár a szeméttelepen van egy ásott gödör, de az nem felel meg az előírásoknak. Nemrégiben ked­vezményesen lett volna lehető­ség megépíteni egy létesít­ményt, de ez anyagiak hiánya miatt nem valósult meg. Én annyit tudtam tenni, hogy a Megyei Állategészségügyi Ál­lomáson ezeket a hiányosságo­kat többször szóvá tettem, de mint említettem az önkormány­zat az anyagiak hiányára hivat­nánk, hogy mennyiért adta el a megye? — Kétszázmillió forintért, de ugyanannyit az új gazda még rákölt, mire olyan állapotban lesz, ahogy látni szeretnék. — Várhatóan mikor lenne a költözés? — Jelen voltam az épület megtekintésénél, akkor úgy nyi­kozva egyelőre nem tudja ke­zelni a gondokat. Pedig a tör­vény ezeket is előírja... — Ön szerint mi lendíthetné fel itt újra az állatartást? — Először is országos szin­ten kellene rendezni a problé­mákat, hogy ismét érdemes le­gyen állatot tartani. Mert hiába itt a városi rang, az emberek­nek továbbra is csak a föld, meg az állatartás marad a megélhe­tésre. így azt segíteni, nem aka­dályozni kellene... —Aktuális feladat mostaná­ban a kutyaoltás. — Ezzel az a gond, hogy nem írták össze a városban tartott kutyákat, így a tavalyi lista alap­ján fogunk oltani. Emiatt sok eb — ami azóta került a házakhoz — nem kapja meg az oltást, mert nem szólnak róla. Pedig minden évben elmondom, hogy nem a kutya érdekében történik az ol­tás, hanem az emberek miatt, magunkat védjük vele... az élet latkozott az új tulajdonos kép­viselője, hogy szeptemberre sze­retnék, ha minden a helyére ke­rülne, és elképzelhető, hogy sokkal több beteget fognak el­helyezni, mint az előző helyen. —Itt helyben hogyan fogad­ták a hírt? — A lakosság nagyon örül neki, hiszen a létesítmény ezt kö­vetően is hasonló funkciót fog be­tölteni. Remény van rá, hogy a tü­dőgondozó megszűnésekor mun­ka nélkül maradt ápolószemélyzet és más dolgozók újra munkalehe­tőséghez jutnak. Nem utolsósor­ban bízunk benne, hogy az épület és környéke olyanok kezébe ke­rült, akik képesek lesznek a vé­dett környezet megóvására... A fővárosé a volt tüdőgondozó A ..................... Új ra megindul Pár hónappal ezelőtt még zajos hétköznapjait élte a tü­dőgondozó, most viszont a hatalmas épület teljes ma­gányába, csodálatos parkjába beköltözött a tavaszi ki­kelet. A néma csendet két kertész csattogó metszőolló­ja töri meg. Munkájuk is azt bizonyítja, hogy az élet és az idő nem áll meg. A fák, a bokrok újra kivirágoztak. De úgy néz ki, hogy a volt tüdőgondozó épületében is újra pezsgő élet zajlik rövidesen. A jó hírt Szabados József, a megyei közgyűlés tagja közölte velünk:

Next

/
Oldalképek
Tartalom