Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-08 / 107. szám
UJ KELET Közelkép 1996. május 8., szerda 9 Ki mire mennyit? Izgalmas kérdés az állampolgárok számára, mire mennyi pénzt adott a keretéből Csabai Lászlóné polgármester, illetve Giba Tamás és Felbermann Endre alpolgármester. Ezeket az adatokat is tartalmazza az előterjesztés az 1995-ös év gazdasági mutatóiról, melyet nemrégiben kapták kézhez a képviselők. Ebbe pillantunk most bele. Száraz Attila (Új Kelet) Csabai Lászlóné polgár- mester asszony közel kilencven megkeresésre bólintott rá: 200 ezer forintot adott a 3MAS Stúdiónak és a Heti Szó Plusz Bt.-nek a Nyíregyházi Napló támogatására. 100-100 ezer forintot Nagy István Attila verseskötete, a BIT drog-turnéja, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és a Városi Televízió támogatására. Százhatvanháromezer forintjutott a nyíregyházi városi művelődési központnak a III. Nemzetközi Kézműves Kiállítás megrendezésére. Ötven- és 100 ezer forint közötti segítséget több személy és szervezet is kapott: dr. Romhányi Gyuláné (kitüntetés) 60 ezer, a Magyarországi Cigányok Szövetsége 60 ezer, a hagyományőrző majális az Örökösföldön 50 ezer, Juhász Krisztina és társa — gyors- és gépíró, szövegszerkesztő vb 50 ezer, az 1956-os forradalom 40. évfordulója tiszteletére rendezett jubileumi ünnepség 80 ezer, Balázs Richárd külföldi egyetemi tanulmányi költség 50 ezer, Military bajnokság 80 ezer, véradó állomás 50 ezer, Fiatal Értelmiségiek Kamarája 50 ezer, Hunyadi Mátyás Általános Iskola, mezőgazdasági szak- középiskola, 12. számú óvoda (takarítási világnap) 50-50 ezer forint. Giba Tamás alpolgármester a rendelkezésre álló 1,25 millió forintból a legtöbb pénzt a Nyírség Jóléti Alapítványnak juttatta — 100 ezer forintot —, a következő összeget — 97 ezer forintot — a Rácz András Súlyemelő Emlékverseny kapta. A negyvenkét támogatott között a 40—50 ezer forintos segítség a következők szerint oszlott meg: kertvárosi nyugdíjasklub 40 ezer, 13. Számú Iskola — kirándulásra és sportszerekre — 35, illetve 5 ezer, kertvárosi általános iskola sportköre 40 ezer, 2. Számú Gyakorlóiskola szoborköltségekre 50 ezer, orvosi konferencia 40 ezer, Nyugdíjasok Közössége Karitatív Egyesület 40 ezer, körzeti művelődési ház gondnokság 40 ezer, Területi Technikai és Tömegsport Szövetség 50 ezer, gyógykezelés-támogatás 50 ezer forint. Állatbarát alapítványi támogatás 50 ezer forint. Felbermann Endre toplistája így fest: 1. a hagyomány- őrző majálisra 100 ezer, 2. az augusztus 20-ai rendezvényre 75 ezer, 3. a polgármesteri hivatal támogatása üdülőre 70 ezer forint. Az alpolgármester egyébként nem használta fel az 1,25 millió forintos költségvetését, közel 160 ezer forintot „megspórolt”, miközben ő is hasonló számban nyújtott segítséget, mint alpolgármestertársa. Negyven—ötvenezer forint támogatást a következők kaptak: Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete Budapest, kertvárosi általános iskola 40 ezer, kertvárosi közösségi ház 50 ezer forint. Az új önkormányzati testület megalakulása után többször is elhangzott: a polgár- mesteri és az alpolgármesteri keret szétosztásánál a jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy valaki egyszerre kap támogatást Csabai Lászlónétól, Giba Tamástól és Felbermann Endrétől. Az átfedések elkerülése érdekében jobban „résen lesznek” az adományozók, hogy minél több kérelmezőt tudjanak segíteni. A fenti elvet ezúttal a következő személyek, intézmények, rendezvények esetében nem sikerült alkalmazni: hagyományőrző majális Örökösföld, Magyarországi Cigányok Szövetsége, BIT drog-turné, Suba Ernő hosz- szútávfutó, Dago Trade Bt., Konzervgyár SE, Sürgősségi Betegellátó Osztályok Magyarországi Egyesülete, holland gyors- és gépíró vb, kertvárosi közösségi ház. További átfedések tapasztalhatók iskolák és óvodák esetében (Kertváros), illetve az is előfordul, hogy ugyanaz az intézmény ugyanattól a személytől kétszer is kapott év közben segítséget (Hunyadi iskola). Döntés után Új Kelet-információ Hétfőn délután döntött a képviselő-testület arról, hogy a Bessenyei György Kollégium Széchenyi utca 30. szám alatti részlegét a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz integrálja. Elfogadták a képviselők azt az előterjesztést, amely alapján a város szociális intézményeiben a nem szakdolgozói álláshelyek számát hússzal csökkentik. A képviselők határozata alapján az önkormányzat kezdeményezi, hogy a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Vállalat — amely a megye- székhely és körzetének 30 településen szolgáltatja a vizet — részvénytársasággá alakul- jón át. A közgyűlés jóváhagyta azt a javaslatot, amely szerint — tekintettel a közelgő pedagógusnapra —a megyeszékhely három nevelője a Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa, tizennyolcán pedig az Oktató- Nevelő Munkáért elismerést kapja. Még nincs konkrét javaslat Lesz-e új alpolgármester? Száraz Attila (Új Kelet) — A gyász óráiban, alpolgármesterünk tragikus halála után az idő nem volt arra alkalmas, hogy döntsünk arról, betölt- sük-e a helyet vagy sem. A frakció nem tett még konkrétan ma sem javaslatot arra, hogy ki legyen Berencsi Gyula utódja. További mérlegelésre van szükségünk. Azért látom nagyon meggondolandónak az alpolgármesteri hely betöltésének kérdését, mert még egy műszaki vagy közgazdász alpolgármesterre a jelenlegi vezetési konstrukcióban nincs szükség. Csak akkor teszünk javaslatot a tisztségviselői hely betöltésére, ha nem az említett területekhez kötődő feladata lehet. — Akkor ezek szerint csak helytállóak azok a hírek, melyek szerint dr. Vojnik Mária az MSZP alpolgármester-jelöltje? 0 orvos, az egészségügy és a szociális terület tartozhatna hozzá... — Vojnik Mária neve frakciómegbeszélésen nem került szóba. Sőt, senkinek a neve nem merült fel. Egyfajta név nélküli latolgatás folyt, mire figyeljünk, a politikai egyensúlyra vagy pedig a munkamegosztásra? Nincs miért kapkodjunk, nem is fontos rövid idő alatt megoldanunk ezt a problémát. Van időnk gondolkodni. A személyes véleményem egyébként az, hogy most nem kellene ezt a helyet betölteni. A koalíciós egyensúly kevésbé fontos szempont, mint a szakmai munkamegosztás. Ettől függetlenül nem zárom ki, hogy a többség másként döntsön. — Ön szerint legkorábban mikor töltik be az MSZP társadalmi alpolgármesteri helyet? — Ha egy humán, vagy egy szociálpolitikai területen otthonosan mozgó politikust találnánk, akkor szívese jelölnénk. Ezen a problémán egyébként az önkormányzati választáskor is rágódtunk, és megoldást nem találtunk. Szerintem térjünk vissza egy hónap múlva a témára. —Akkora már lesz eredmény Berencsi Gyula választókörzetében. Ha a nyertes MSZP-s képviselő lesz, az mennyire befolyásolhatja a jelenlegi álláspontjukat? — Ez is lehet egy olyan mozzanat, ami befolyásolja a frakció véleményét, de az egy hónap türelmi időben benne rejlik mind az igen, mind pedig a nem lehetősége is. Egyébként az MSZP jelöltje Tóthné Kerülő Judit, a tanárképző főiskola oktatója, politikai kérdésekkel foglalkozó szakember. Jelenleg az önkormányzat szociálpolitikai bizottságának tagja. Nyíregyháza képviselő-testületében sem a Független Képviselők Egyesületének, sem az SZDSZ frakcióvezetőjének nincs arról hivatalosan tudomása, hogy a Magyar Szocialista Párt fontolgatja a tragikus körülmények között elhunyt Berencsi Gyula alpolgármesteri helye betöltésének lehetőségét. Vélhetően erre a lépésre a koalíción belüli politikai egyensúly megtartása miatt szánta el magát az MSZP. Tukacs István erről a következőket nyilatkozta az Új Kelet munkatársának. Kellett-e a zárt ülés? Száraz A. Új Kelet — Nem volt a nyilatkozat ellen kifogásunk, Szentesi Péter csak a tényekről beszélt. Ezek a gondolatok a zárt ülésen is felvetődtek, illetve erről sajtótájékoztató is lesz. — Mi volt az az üzleti titok, amiről Szentesi Péter nem beszélt a hirdetési lapban, és ami a zárt ülést indokolta? — Konkrétan az: kik azok, akikkel a tárgyalások folynak a helyiségek eladásáról, az esetleges értékesítési formákról. Egyébként az önkormányzat most is amellett voksolt, hogy az építkezést időre fejezze be a Metropol Rt. —A hétfő délelőtti nyolcpárti egyeztetésen voltak, akik roszszallásukat fejezték ki önnek Szentesi Péter nyilatkozata miatt... — Nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk egyformán. Végül is akik ezt felvetették, azoknak sem a cikk tartalmával volt bajuk, hanem a megjelenés időpontjával. Volt aki szerint hamarabb kellett volna, mások szerint korai volt nyilatkozni a témáról. —Továbbra is kérdés maradt, ki elől kell üzleti adatokat elhallgatni? Óhatatlanul is felvetődik, hogy a nagy „titkolódzás” közepette némely képviselőhöz kapcsolódó beruházó cég, vállalkozói csoport bizonyos előnyöket élvezhet, például másokat megelőzve korábban értesülhet egy pályázat kiírásáról. — Én is sokallom a zárt üléseket. Jobb lenne, ha sokkal nyitottabb lenne a közgyűlés. Szerintem most olyan kérdésekről váltottunk szót, amelyek biztos nem érintették egyik képviselőnek sem az érdekszféráját. — Ezek szerint ön is elismeri, hogy egyes kérdések, döntések némely képviselő érdekszféráját ugyancsak érinthetik akár pozitív, akár negatív irányban? — Nem folytattam ilyen irányú tájékozódást, nem vagyok ezzel tisztában. Nagyon remélem, hogy nincsenek ilyen érdekszférák. Zárt ülésen foglalkozott hétfőn a nyíregyházi képviselő-testület a Metropol Üzletház ügyével. Nagy kérdés, vajon szükség volt-e a zárt ülésre azok után, hogy Szentesi Péter, a gazdasági bizottság szabaddemokrata elnöke egy oldalon és elég behatóan nyilatkozott a témáról az egyik nagy példányszámú, heti hirdetési lapban? Arról persze nem is beszélve, hogy a képviselő az idő előtti kiszivárogtatás miatt akár befolyásolhatta a közhangulatot, s ezáltal a közgyűlést. Erről beszélgettünk Lövei Csabával, az SZDSZ frakcióvezetőjével. Bürget Lajos (Új Kelet) Kesernyés az illata. Mintha még az ízét is érezném. Égetik a gazt, a levágott ágat, az őszi levelet. Szépül a kert. A kis kupacot, amit összesöpört a gazda, lángra lobbantja. A láng kicsi, a füst felfelé száll, mint az ábeli áldozaté. Néha meglebbenti a szél, viszi kerítésen át, úttest fölött, házak között. Összetalálkozik a másik telken rakott tüzecske füstjével. Összeölelkeznek, egymásba fonódnak a kacskaringók. Mintha karolnák A füst egymást a kékes, szürkés, fehéres füstcsíkok. Kesernyés az illat. Még az ízét is érzem. Valami eltűnik, ami volt. Valami végleg elköltözik, amire nincs szükség. Annak helyén, mit a tűz emésztett, tiszta ágy készül magnak, palántának. Készül a kert az új életre. Gereblye fésüli a rögöt, amott vakond puhítja a földet, arrébb hangyák futkosnak. Az ásó nyomán kifordul a nedves föld, magra várón tárulkozik. Közben ég a tűz. Érezni a füst kesernyés illatát, ízét. Busz, víz, fűtés Közép- j mezőny I Új Kelet-információ Nemcsak a központi, ha- j I nem a helyi önkormányza-1 I tok hatáskörébe utalt áreme- j I léseket is — és már nemi I csak jaunárban — remegő I I gyomorral várjuk. A nyír-j I egyházi önkormányzat ve-| I zetőinek oldalát furdalta aj | kívácsiság, hogy a helyi ren-1 | deletileg hozott díjaknál az | | ország nagyvárosainak! | rangsorában hol helyezke-| | dik el a megyeszékhely. A | | 19 nagyvárost összegző lis-1 | tán budapesti adatok is sze-1 | repelnek, amelyeket a fő-1 | város mostani és korábbi ki-1 | emelt támogatások miatt J J nem célszerű figyelembej | venni. Nos, nézzük, hogy is J | állunk! A helyi járatú autó-1 | buszok elővételben vásárolt J J vonaljegyeinek árában (50 J | forint) másik három telepü-1 j léssel az élen állunk. A je-1 I gyek Szolnokon a legol- J { csóbbak, csak 35 forint 70 J | fillért kell érte fizetni. Az j | összvonalas bérletek árával, j j ami 1400 forint, Veszprém- j mel és Miskolccal együtt j 1 verjük a mezőnyt. A vízj I köbméterenkénti 60 forintos j | díjával középen foglalunk | I helyet, bár ezer literért Sze- J j geden csak 45 forint 70 fii-j j lért kell leszurkolni, Salgó- f tarjánban a legdrágább he- j lyen azonban 114 forint aj tarifa. A távhőszolgáltatás- j nál nálunk kell — az össze- j sítés alapján — Tatabányá-' val együtt a legkevesebbe« j fizetnünk, gigajoule-onként j 403 forintot. Miskolcon az j ugyanekkora komfortérze- J tért már több mint 900 fo- J rintot kell leperkálni. A me- \ legvízdíj a köbméterenkén- = ti 84 forinttal Tatabányán a| legolcsóbb. A csúcsot Pécs j tartja 286 forint 80 fillérrel, J amihez képest a nyíregyhá-1 zi 116 forint szerénynek tű-1 nik. A szemétszállítás díja a J lakások szobaszámútól függ. J Az adatok alapján az alsóbb { régiókban foglalunk helyet. | Csökkentés Új Kelet-információ A nyíregyházi közgyűlés a város ez évi költségvetésének megszavazásakor arról is döntött, hogy elő kell készíteni a szociális intézmények nem szakdolgozói álláshelyeinek ötszázalékos csökkentését. Dr. Illésné Erdős Judit, a polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője a hétfői közgyűlésen húsz munkahely megszüntetésére tett javaslatot. Az előterjesztés alapján az Alapellátási Igazgatóság Pihenőházában két, a Gondozási Központban hat, a Bölcsődei igazgatóságon pedig 12 álláshelyet zárolnának. A képviselő-testület hétfői ülésén a városatyák megszavazták június 1-jétől a húsz munkahely megszüntetését, amivel a város ez évben 327 ezer forintot takarít meg. A végkielégítésekre azonban 267 ezer forintot kell kifizetnie az ön- kormányzatnak.