Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-08 / 107. szám
ÚJ KELET Ki lakik a házamban? Sikli Tímea (Új Kelet) Végtelen nagy volt az öröme K. Gézának és feleségének, amikor házasságuk ötödik évében végre összegyűlt a pénzük egy önálló lakásra. Sokáig nézegették az apróhirdetéseket, míg ráakadtak egy számukra igazán megfelelőre. Ám néhány hónappal később örömükbe üröm vegyült, amikor egy este a régi tulajdonos kicsit kapatosán becsöngetett hozzájuk bebocsátást kérve, mondván, hogy ő ott lakik. Készségesen igazolványát is megmutatta, melyben tényleg a szóban forgó lakás címe volt bejegyezve. Mit lehet ilyenkor tenni? A földhivatalban megtudtuk, hogy a tulajdonjogi lapot még az adásvételi szerződés megkötése előtt érdemes ellenőrizni. Ebből kiderül, kinek a nevén jegyezték be a lakást, és van-e hitel az ingatlanon. Ezután lehet megkötni az adásvételi szerződést, melynek megírásához mindenképpen közjegyzői vagy ügyvédi segítség szükséges. A hivatalos jogi menet szerint csak akkor kell kifizetni a vételárat, illetve a foglalót, ha a régi tulajdonos igazolni tudja, hogy már nem lakik a lakásban. Célszerű a szerződésbe írni, hogy a régi tulajdonos kötelezi magát a kijelentkezésre. Amennyiben ez nem történik meg, legegyszerűbb az önkormányzat népességnyilvántartó csoportjához fordulni, ahol pontosan be van jegyezve, ki hol lakik. Az adásvételi szerződés felmutatásával igazolható a tulajdonjog, s az eljárás további menete attól függ, a lakásban lakik-e az előző tulajdonos, vagy csak a személyi igazolványából nem lett töröltetve régi címe. Ha jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, akkor az új lakó által a népességnyilvántartóhoz benyújtott kérelem alapján (két tanú egybehangzó igazolását kell hozzácsatolni) az illető személyi igazolványának kivételével minden nyilvántartásban jegyzik a változást. Előfordulhat az is, hogy a volt lakástulajdonos nem akar kiköltözni az ingatlanból. Ebben az esetben első lépésként írásban fel kell szólítani a távozásra, majd ha ez nem vezet megoldásra, az üggyel bírósághoz kell fordulni. Interjú 1996. május 8., szerda Beszélgetés Kapolyi Lászlóval, az MSZDP elnökével „Az embereknek pontosan kell tudniuk, mi miért történik” A Magyar Szociáldemokrata Párt rengeteg vihart ért meg az utóbbi ötven—hatvan esztendőben. Küzdelmek és üldöztetés a nyilasuralom alatt, szalámitaktika és erőszakos beolvasztás a kommunista pártba, Recsk, Kistarcsa, majd a forradalom utáni üldöztetés újfent, emigráció, újjáéledés, remények; amelyek szertefoszlanák a frakciózások következtében. Útkeresés, öntisztulás és megint új remények, csak most már a realitások talaján állva... Palotai István interjúja Az első és talán legfontosabb kérdésem az, hogy megszületett-e immár az MSZDP teljes egysége? — Ha egy szóval kell válaszolnom, igen. Bár egy demokratikus pártban ez nem is követelmény, hiszen teljes nézet- azonosság csak a mesében és a diktatúrák hazug világában létezik. Minden embernek, így minden politikusnak van saját véleménye. A lényeg nem a minden téren meglévő és teljes azonosság, hanem az a közös értékrend, amelynek mentén gondolkoznak a közös alapelveket valló emberek. A szociáldemokrácia mindig is „véleményszínes” nézetrendszer volt, de egyben mindig egységes: az embert, a bérből és fizetésből élő embert helyezte az érdeklődése középpontjába, és baloldali értékeket vallott. Éppen az ettől való eltávolodás okozta azt a tragédiát, amit a párt az utolsó hat évben megélt. Jobboldali eszméket favorizáló szocdem párt? Még a gondolata is lehetetlenség... Persze értem én, hogy mi vezérelte Petrasovits Annát és a többieket — mindenáron meg akarták jeleníteni az MSZP-től — mint utódpárttól — való elkülönüléseket... Ebbe még az is „belefért”, hogy például Kadhafival leüljenek tárgyalni. Ennek aztán nemcsak belpolitikai hátrányai voltak, hanem a külföld testvérpártjai is feltették a kérdést: akkor most demokrácia vagy Kadhafi?... Ez a merev elzárkózás ma már a múlté. Ennek több oka is van. Az MSZP fokozatosan, az évek folyamán egyre inkább közelítve a szociáldemokrácia elveihez, ma már gyakorlatilag szocdem pártnak minősíthető — az más kérdés, hogy a kormányzati pozíció olyan jellegű intézkedéssorozatra is rákényszerí- tette, amely ezekkel az elvekkel ellentétes gyakorlat látszatát kelti. Bíráljuk ugyan, de megértjük ezeket,és csupán a hogyan kérdésében vannak nézeteltéréseink. Summázva: a két párt szinte azonos alapelvek hordozója. A párt vezetése és tagsága egyetért mindenben, tehát a különbözőség erőltetett hangsúlyozása ma már ostobaság, anakronizmus lenne. — Melyek azok a gyakorlati különbségek, amelyek valóban elválasztják a két pártot egymástól? — A különbség magában a polgár, az állampolgár társadalmi mozgásterében van. A liberalizmusnak nincs ésszerű alternatívája. A gazdaságpolitikában viszont a liberális, neoliberális és a szociáldemokrata gondolkodásmód között jelentős különbségek vannak. Még olyan elméleti alapkérdések is tisztázatlanok, amelyek az állampolgárok bőrére mennek. A világválság idején keleten és nyugaton két nagy fordulat történt. Egyik a leniniz- mus volt, a másik ezzel szinte egy időben az a fordulat, amely az állam gazdasági szerepét a beruházások általi gazdaság- élénkítés eszközével kívánta növelni. A hetvenes években megjelent a monetáris ellenforradalomnak titulált közgazda- sági iskola. Ma ez Magyarországon még erősen hat, nyugaton viszont már rég túlhaladott nézet. A fejlett államokban kialakulóban van a piaci szerződések, a szerződéses piacok gazdasági struktúrája, melynek négy szereplője van: a költség- vetés, a szakszervezetek, a vállalatok (tehát a gazdaság) és a munkavállalók. Ebben a szerkezetben világos, hogy az egész gazdaságot lefékezheti, ha az állampolgár vásárlóereje csökken, a vállalatok pedig igen nagyra értékelik azt a munkakultúrát, szakmakultúrát, ami a munkás sajátja. Ez nem más, mint az a szellemi tőke, ami a vállalati vagyon szerves része. Sajnos ez a szemlélet nálunk teljesen hiányzik. A Szociáldemokrata Pártnak egyik fő feladata, hogy ennek a szemléletmódnak, és ezzel a munkavállalói piacrendszerének érvényt szerezzen. — Ezek szerint a szocdem párt nem ért egyet a megszorító politikával, és a gazdaság egyetlen természetes állapotának a fejlődést tartja? — Azt hiszem, nemcsak a betegnek, hanem a hozzátartozónak is pontosan meg kell mondani, mikor kerül ki az ápolt az intenzív osztályról! Elfogadjuk, hogy létezik válságmenedzselő program, amely szükségszerűen drasztikusabb elemekkel jár. Magam is átéltem ilyeneket, például miniszter koromban, amikor a magyar gazdaság nemzetközi fizetőképességét kellett megőrizni a nyolcvanas évek elején. Előfordult, hogy az utolsó ötven—százezer tonna gázolajat, benzint kellett összeva- kami és dollárért kivinni, hogy az aktuális fizetési kötelezettségeknek eleget tudjunk tenni. Ez sokszor akár hetenként is megismétlődött. Ilyen intézkedésekre tehát esetenként igenis szükség van, csak éppen átmeneti jelleggel. A lakosságnak pontosan kell tudnia, hogy mi miért történik! Azt tartom a legveszedelmesebb jelenségnek, amikor a jelentkező előnyöket nem a távlati érdekek oltárán kívánják feláldozni, hanem pillanatnyi problémák megoldóképleteként. — Gondolhatunk például arra a pluszbevételre, ami a gázszolgáltatók privatizációjakor keletkezett, és azonnal fel akarták használni a lyukak betömködésére, ahelyett, hogy „beforgatva” megtöbbszöröznék. — Azt csak üdvözölni lehet, ha a pluszbevételek egy része adósságkompenzációra költe- tik, azonban az infrastrukturális beruházások támogatása ugyanilyen fontos feladat. Arról van ugyanis szó, hogy talán ezek voltak azok az utolsó nagy privatizációs bevételek, amelyekből ilyenre futotta. — Tudna mondani olyan országot, ahol a megszorító politika eredményt hozott? — Nem. Olyan értelemben igen, hogy átmeneti válság- helyzetben segített, de ez nem tartott tovább hónapoknál. Évekig ez az állapot nem tartható fenn. — Mi lenne tehát a legésszerűbb modell? — Ha a közigazgatási elméleteknek mint a gazdaság háziorvosának a gyakorlatát és főbb állomásait vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a marginális forradalom időszaka, a beruházásélénkítések időszaka, a monetáris ellenforradalom időszaka és a jelenlegi szerződéses piaci rendszer egyben megegyeztek: a technikai haladásnak, a műszaki fejlesztésnek, az emberi erőforrásba való beruházásnak nincs ésszerű alternatívája. A Szociáldemokrata Pártnak az a legnagyobb gondja, hogy szerintünk a társadalmi, gazdasági modernizációnak az emberi oldala (az oktatásban, egészségügyben való befektetés) nem eléggé hangsúlyos. A megye arról volt híres, hogy az oktatáspolitikának nagy fellegvárai voltak. Már a Németh-kormány időszakában is hangsúlyozták, hogy Klé- bersberg Kúnó milyen óriási jótéteményt hajtott végre, amikor ezer tanyasi iskolát létesített. Most meg? Ugyanennyit zárnak be a modernizáció nevében... Kire fog támaszkodni a gazdasági és társadalmi modernizáció?... A másik az egészségügy. Szerintem egy társadalom számára a lehető legrosszabb megoldás a beteg ember. A szellemi tőkének a karbantartását a modem gazdaságokban legalább olyan fontosnak tartják, mint bármely műhelycsarnokét. Gyógyítani, Javítani” mindig költségesebb volt, mint karbantartani... — Hogy kezeli a szocdem párt a Kádár-korszak emlékeit? — Képtelenségnek tartom, hogy mindent megtagadjunk, ami abban az időben létesült, született. Természetesen a politikai hibák sorozata vitathatatlan, de ez más kérdés. Az egyik ilyen gazdaságpolitikai hiba éppen megyei vonatkozású. Xkik abban az időben nem hozták meg a megfelelő döntéseket, nagyon fogják szégyellni: nevezetesen, hogy ez a megye Kelet és Nyugat kapuja lehetne. Nem kell mást tenni, mint megnézni, hogy mennyivel ment fel az almasűrítmény ára, és már nem is kell tovább számolni... A történelem igazolta, hogy hibás döntés volt a ba- uxittermelés visszafejlesztése és az alumíniumipar elsorvasztása, mert amikor bezárták az alumíniumkohókat, akkor 1100 dollár volt egy tonna nyersalumínium, most pedig 1600— 1800 dollár... Ha jól tudom, valami hasonló jelenség történt az alma frontján is... — Kérem, tekintsünk most ki külföldre. Milyen a világ szocdem pártjainak politikai mozgástere? — A fejlett nagy pártok, tehát a német és a svéd párt is felismerte, hogy a jóléti állam modellje nehezen tartható, de a jóléti társadalomról lemondani nem lehet, ezért az új követendő modell az infromációs társadalomé. Ennek egy lényeges eleme az ésszerűen kezelt környezetgazdálkodás. Ésszerű mértékben és a társadalom számára visszacsatolható módon megjelenik az „ökotax” (környezetvédelmi adó) rendszere is. A nemzeti jövedelem igazságosabb elosztásánál alapvető rendezőelv, hogy ki milyen körültekintően viselkedik a termelés, a fogyasztás és a környezetvédelem-egyensúlyának megteremtésében. — Néhány rövid gyakorlati kérdést tennék fel. Az MSZP koalíciós partnere alapvető elveiben sokkal távolabb áll a párttól, mint az MSZDP. Amennyiben az elkövetkező választások sikerrel járnak, elképzelhető egy MSZP—MSZDP koalíció? — A szociáldemokrata értékrend alapján (amit mindkét párt most is magáénak vall) — igen, természetesen. — Melyek lennének azok a konkrét változások egy ilyen helyzetben, amelyekért az MSZDP síkra szállna? — Emberközpontú modernizációban gondolkozunk, tehát az emberi „erőforrásnak” a konkrét és gyakorlati megbecsülése. A szellemi tőkének a javakból egy tőkeorientált gazdaságpolitikában a lehető legszélesebb, és az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell részesülnie. — Önök mit vallanak az adósságállomány visszafizetésének kérdéséről? — A visszafizetések megtagadása komolytalan dolog. Az átütemezés viszont jogos követelmény. A magyarságnak a gazdasági tőkepiacon többször is volt zenitje. Az egyik ilyen legutolsó ’89—90-ben volt, és azt hiszem, hogyha ebben az időszakban a rendszerváltók és az újak együtt lépnek fel, átütő erő születik. Még ma sem késő annak a felelősségnek a hang- súlyozása a Nyugat előtt, hogyha nem engednek, és a pillanatnyi pénzügyi érdekeiket forszírozzák, akkor az egész magyar társadalom számára fogják rendkívül keserűvé tenni az egész stabilizációs folyamatot. Ez bizony hosszú távon nagyon keményen visszaüthet. — Mi az MSZDP véleménye a NATO-tagságról és az EU- ról? — Az magától értetődő, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kell, mivel ennek sincs ésszerű alternatívája. Abban a kérdésben viszont, hogy milyen állapotban lépünk be, már keményen kell a társadalmi érdekeket képviselni. Ha a belépés azzal egyenlő, hogy az ország elveszti kelet-európai piacait, az az egész fejlődést befolyásolhatja... A NATO vonatkozásában pedig egész egyszerűen meg kell kérdezni a honpolgárokat. — Ugyanolyan viszonyban lenne az MSZDP a szakszervezetekkel, mint az MSZP, ha kormányzati pozícióba kerülne? — Az a véleményem, hogy a munka világát sokkal jobban kell tisztelni. A gondolatkört azzal szélesíteném, hogy a civilszervezetekkel is szoros kapcsolatokra törekednénk. Amint azt már említettem, a piaci szerződéses rendszer egyik tám- köve a szakszervezeti mozgalom. Világos, hogyha az alapelvet valljuk, akkor ezt az alappillért is magunkkal azonos értékűnek tartjuk. A modem társadalmakban pontosan a tőke világa igényli az erős szakszervezeteket, hiszen a párbeszéd, a kompromisszum keresése a feltétele annak, hogy egyenrangú partnerekként tudjanak leülni. Az állampolgárok befizetett nyugdíjjárulékairól annyit, tarthatatlan, hogy azt az állam a nemzeti vagyon részeként kezeli. Nem kegydíjosztogatásról van szó, hanem amit betesz a polgár a társadalombiztosítási alapba, azt kötelező pénzügyi menedzsmenttel eredményesen működtetni, és a hozalékokból kifizetni a kötelezettségeket. — Mikor várható a Szocialista Internacionálé döntése az MSZDP felvételének ügyében? — Szeptember első napjaiban New Yorkban, az ENSZ székhelyén lesz a következő Szocintern-kongresszus. Nagyon számítunk az MSZP szociáldemokrata testvérpárt támogatására. A kongresszusukon mindig így nevezték magukat, ami nagyon jólesett. Számítunk továbbá a külügyminiszter úr támogatására is, aki a szocintem tokiói ülésén — súlyos választási vereségünk után — sajtónyilatkozatában emberileg is, politikusként is, szociáldemokrataként is kijelentette, hogy az MSZP erkölcsi kötelessége a nagyon nehéz helyzetbe került testvérpárt megsegítése. Ez a támogatás New Yorkban azért is nagyon fontos lenne, hogy a régi idők sebeit begyógyítsa. Bízom a támogatásukban, a személyes tárgyalások is ezt ígérik biztosítani. Ma már ők is látják, hogy az MSZDP részéről is megszűnt minden korábbi demagógia. Az MSZP sikeresen befutott az Intemacionáléba, így szava, az európai szocdem pártokéval együtt, nagyon lényeges lesz a kérésben. Az, hogy Magyarországon két szociáldemokrata párt létezik, csak erősíti a Szocialista Intemacioná- lé pozícióit és értékrendjét itthon is és ott is. — Milyen társadalmi bázisra számít az MSZDP? — Azokra a baloldali értékeket valló erőkre, amelyek még nem integrálódtak egyetlen párt köré sem. Nagyon sokan vannak... —Talán a legkellemetlenebb és egyben az utolsó kérdésem az lenne, hogy nem kell-e tartania az embereknek egy újabb MSZP—MSZDP fúziótól? — Semmi esetre sem. Mi mindig szeretnénk egy kis távolságot tartani, ugyanis az az eltökélt szándékunk, hogy a baloldal élő lelkiismerete legyünk!
