Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
1996. május 25., szombat Sport UJ KELET Ülőröplabda Vesztett állásból győzelem NB III Tisza-csöpört, 26. forduló Bakta: klinikává változott öltöző Kitört a „számolási láz” a harmadik vonalban! Van, ahol a dobogót féltik, más éppen azt lesi, hogy férkőzhetne oda. A tabella alsó fertályában már senki semmit nem bízhat a véletlenre, minden egyes pont nagy becsnek örvend. A hétvégi „kanyar” pikantériáját az biztosítja: a kieséstől remegő együttesek keresztbe tehetnek az élen haladóknak, és fordítva... Batai János (Új Kelet) A paraolimpiára készülő hazai és finn válogatott az idén először találkozott egymással. A magyar válogatottban hat piremonos, egy sportulás, egy tatabányai és két váci fiú kapott helyet. A mérkőzés „ismerkedéssel” indult, hiszen az első szettben egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, így végig nyílt küzdelem folyt a pályán. Az első játékrész véghajrájában, 13-13-as állásnál a házigazdák egy kissé meginogtak, ami a játszma elvesztését hozta magával 15- 13 arányban. A fordulás után Domokosék pillanatok alatt elhúztak 4-1 -re, de két rossz nyitásfogadás köFullajtár András (Új Kelet) FTC-Polgári Bank—Kis- várdai SE Budapest, szombat 16 óra A férfiak már hetekkel ezelőtt befejezték a bajnokságot, míg a női mezőnyben most érkezett el a bajnokság vége. A csapatok a bajnoki szezon utolsó mérkőzésén lépnek pályára. A legfontosabb helyezések már eldőltek, függetlenül attól, hogy milyen eredményt érnek el a csapatok. Például a Ferencváros már hetekkel ezelőtt bebiztosította az újabb bajnoki címet. Viszont egy héttel ezelőtt dőlt el, hogy Szekszárd mellett egy másik dunántúli gárda, a pécsiek búcsúznak az első osztálytól. A többi csapat még az utolsó forduló eredményétől függeőn ide-oda mozoghat a tabellán. Harc van még a Caola és a Vasas között az ötödik helyért, mert aki eléri ezt a helyezést, az jogot szerez a nemzetközi kupában való részvételre. A Kisvárda végső helyezése is biztos, ami szintén a múlt hét eredménye után alakult ki. Ezúttal ezt a bajnokságot az előző évihez képest szerényebb hevetkeztében a finnek 4-3-ra felzárkóztak. Ezután ismét magyar percek következtek, s máris 10-4 volt az állás a hazaiak javára, amit felváltott pontszerzések követtek, így a magyar válogatott Makarovszki és Mányák vezérletével hozta a szettet 15-10-re. A harmadik játékrész is jól kezdődött nemzeti csapatunk számára, hiszen ismét nagy előnyre (6-1) tettek szert néhány labdamenet leforgása alatt. Ezt az előnyt a következő percekben tovább növelte a magyar gárda, s a finn edző 9-2-es hazai vezetésnél kénytelen volt időt kérni. Ez annyiban segített, hogy az északiak 9-6-ra fel tudtak zárkózni, de a játszma állásának megfordítályen, 11 .-ként fejezi be. De addig is a Ferencváros otthonában még lejátszák az utolsó mérkőzésüket. Az esély egyértelműen a bajnoknál van. A kis- várdai lányok legfeljebb egy jó játékkal avathatják őket bajnokká, és részesei lehetnek az ünneplésüknek, mivel ott helyben a mérkőzés után adják át a zöld-fehér játékosoknak a bajnoki aranyérmeket. A szakvezetés abban reménykedik, hogy a szerényebb képességű várdai lányok méltó ellenfelei lesznek ezen a mérkőzésen nagyhírű vendéglátójuknak. *** A kézilabda második vonalában is véget ér a bajnokság. Sajnálatos, hogy csapataink — Tiszavasvári, Nyírbátor, Kölcsey — közül nagy valószínűséggel csak kettő marad, hiszen a nyírbátoriak már úgy kezdték el a tavaszi szezont, hogy biztos kiesőnek számítottak. Női mérkőzés: TF SE—Kölcsey DSK NYSI Budapest, szombat 11.30 Az NB I B ezüstérmes csapatához utaztak a nyíregyházi diáklányok. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a vendéglátók sára már nem volt erejük, a mieink 15-7-re nyerték ezt a játszmát. A negyedik játékrészben a kezdő hatosba Makarovszki, Mányák és Domokos helyett Balogh István szövetségi kapitány Kovács Lászlót, Marosit és Kovács Zsoltot küldte pályára. A három stabil kezdőjátékosát nélkülöző válogatott nem igazán tudott szervezett játékot produkálni, aminek 15-10-es finn játszmagyőzelem lett a vége. Ezt követően jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett. A „gyors halál” első szakaszában a magyar csapat irányított, de a térfélcserére már vendég vezetésnél kerülhetett sor (6-8). A válogatottunk azért még egy végső erőbedobásra képes volt, és 10-7-es északi vezetésnél megkezdték a felzárkózást. Előbb 12-10-re közelítették meg a vendégeket, majd ki is egyenlítettek. A véghajrában az elfáradni látszó finn csapat már nem tudott újítani, és a hazai gárda ezt kihasználva, nagy küzdelemben 15-13- ra diadalmaskodott. Balogh István:—Ez volt az első válogatott meccsünk az idén, ami meg is látszott a csapat teljesítményén, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kemény munka után vannak a fiúk. Remélem, a következő három, finnek elleni edzőmérkőzésen egyre jobb formát mutatnak majd játékosaim. Az olimpiára nagyon kellene! Timo Vale: — A magyarok nagyon technikás csapatot alkotnak, és jó ellenük játszani. Mi a kemény mérkőzések jegyében jöttünk Nyíregyházára, S ezen a viadalon ez érvényesült is. A végeredmény tekintetében a hazai csapat egy kissé talán szerencsésebb volt. kitűnő játékosokat szerepeltetnek a csapatukban. Ez annak is köszönhető, hogy a múlt szezonban még NB I-ben játszottak. Minden erőfeszítésük azon volt, hogy visszakerüljenek az NB I-be, de a miskolciak jobbnak bizonyultak. A vendég nyíregyházi csapat nagy elszántsággal készült a mai fővárosi összecsapásra. A felkészülésüket zavarta, hogy Jónyer továbbra sem áll a csapat rendelkezésére. A kitűnő kézilabdást a sérülése miatt megműtötték. Hadobás edző bízik lányaiban, hogy méltóképpen búcsúznak a szezontól. Férfimérkőzés: Gyömrő—Nyírbátor Gyömrő, szombat 16 óra A nyírbátori legénység a szezon utolsó mérkőzésén az NB I B-től is elköszön, mivel kiestek. (Reméljük, nem sokáig marad Nyírbátor NB I B-s csapat nélkül). Különös még ez a mérkőzés abban is, hogy ebben az összeállításban utoljára lép a csapat pályára, ugyanis Bajna Németországban folytatja, Veres pedig visszamegy a Debreceni Dózsához. Petne- házi Zsolt úgy vélekedett a mérkőzés előtt, hogy igazán nincs vesztenivalójuk a fiúknak, szoros mérkőzésre számít. Koncz Tibor (Új Kelet) Kezdési idő: szombat 17 óra. Nyírbátor (14.)—Nagykálló (3.) V.: Fridély (Nyikes, Dávid). Nyírbátor, Somogyi József szakosztályvezető: — Lelkesen, mi több, jól futballozott a csapat a Sényő elleni kupatalálkozón, jóllehet nem készültünk rá a meccsre. Öt gólt rúgtunk, ami biztos győzelmet eredményezett. Úgy kalkulálunk, hogy a hátralévő fordulókban 10—12 pontot kell „összecsipegetni” ahhoz, hogy biztosan bentmaradjunk az NB Ill-ban. Háromszor játszunk hazai pályán, közben ellátogatunk a már kiesett Vámos- pércshez. Ezeken a mérkőzéseken hozhatjuk a tervezett pontszámot, ha így lesz, akkor nincs mitől félnünk, nyugodtan várhatjuk a szezonzáró ózdi kirándulást. Nem hagyhatjuk a véghajrára a döntést — mindenképpen nyerni szeretnénk szombaton. Az biztos, hogy a ..besárgult” Szegedi, valamint Varga nagyon fog hiányozni... Nagykálló, Nagy Tamás szakosztályvezető: — Beigazolódott aggodalmunk... Amint azt egy hete elmondtam: nincs hálátlanabb dolog, mint mikor egy minden mindegy alapon játszó csapat ellen kell megszerezni a kötelező győzelmet. Nem tudtuk megverni Vámos- pércset, igaz, néhány labdarúgó nem úgy készült a meccsre, ahogy illenék. Magunkat okolhatjuk azért, hogy a nyakunkra húztuk Rakamazt, emígyen veszélybe került a harmadik helyünk. Most aztán kapaszkodhatunk, nehogy az utolsó pillanatban lecsússzunk a dobogóról. Nem titkolom, van bennünk némi félsz a bátori derbi előtt, hisz a hazaiak meglepő különbséggel gyűrték le Sé- nyőt. Két sérülés okozott zavart a heti edzésmunka során, Kígyósinak a bokájával gyűlt meg a baja, míg Barczit makacs combhúzódása hátráltatja. Lehetséges, hogy a négy találkozóra „elmeszelt” Polonkai ügyében fellebbezést nyújtunk be, ám ezzel még várunk néhány napot. Baktalórántháza (9.)—Mátészalka (10.) V.: Kerezsi (Szilágyi M., Zahorán). Baktalórántháza, Kozma József edző: — Amíg Tisza- újvárosban eltékozoltuk helyzeteinket, a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen, Kislétán legalább minden második lehetőségből a kapuba találtunk. Már ez is haladás a korábbihoz képest... A hozzáállással, az akarással elégedett vagyok, megtanultak egymásért küzdeni a fiúk. Mondom ezt annak ellenére is, hogy zsinórban három vereséget szenvedtünk. A kezdeti, sikerek után leült a csapat, bár hozzáteszem: szerencsénk sem volt. Tartunk a Mátészalkától, de nem annyira, hogy megijedjünk tőlük. Egyértelműen a győzelem a cél, mást nem mondhatok. Elszomorító viszont, hogy az öltöző lassan egy klinikához hasonlít, annyi a sérült játékos. Mónust és Németh Csabát a minap műtötték, Szőkének a kulcscsontja törött el, Cse- lószkinak a térde rakoncátlan- kodik. Végképp elkeserít, hogy Kapint, valamint Tóth Istvánt elkapta a „sárgaláz”, büntetésük okán el kell tekintenem pályára küldésüktől. Mátészalka, Fehér Zsolt edző: — Rászolgáltunk a sorsunkra Tiszalökön, ez a játék csak ennyit érdemelt — vereséget! Elköszöntünk a kupától, pedig lett volna esélyünk a továbbjutásra. Mindehhez tartozik, hogy hat nyíregyházi játékosunk kedden hajnalban érkezett meg — volt, aki még akkor sem!... — Budapestről, ahol a teremlabdarúgó-bajnokság újabb fordulóját rendezték. A délutáni edzés nélkülük zajlott, mert az érintettek közül senki nem jelent meg! Baktán minden azon múlik, mennyire érzik át a felelősséget a fiúk, komolyan veszik-e a ránk leselkedő veszélyt. A kiesést csak akkor tudjuk elkerülni, ha idegenben sem retten meg a társaság — valahol, valamikor bravúrt visz végbe. A játékosok egyéni képessége alapján közel egyforma szinten áll a két csapat, a pillanatnyi forma, az akarati tényezők dönthetik el a szomszédvári rangadót. Krónikus sérültjeink, Banka és Tóth Zoli most sem állnak rendelkezésre... Kezdési idő: vasárnap 17 óra. MVSC (13.)—Kisvárda (5.) V.: Nagy Cs. (Szabó I., Kiss J.). Kisvárda, Mészáros Károly edző: — Visszatérve az elmúlt heti mérkőzésre, talán hiba volt, hogy Vincze erőltette a játékot, szerencsésebb lett volna, ha kipiheni sérülését. Bízom abban, hogy rendbe jön vasárnapig, de csak akkor számítok rá, ha teljes értékű harcos lesz. Adámszki formájával sem vagyok elégedett, a csapat érdeke azt kívánná, hogy összeszedje magát! Más gond is akad, ugyanis Marginaen és Takács három sárga lapnál tart, ezért ők kimaradnak a keretből. Ami öröm: Kozics végigfutballozta a szerdai, Tüzsér elleni edzőmeccset, miután érzékeny sarka nem tiltakozott a terheléstől. Egyébként 5-1 -re nyertünk, s az eddigi előkészületi találkozóink közül most játszottunk a legjobban. A Szikszó elleni kilencven perc előtt nem éreztem, hogy harapnának a srácok, kissé kiengedtek a baktai sikert követően. Ezúttal lényegesen elszántabb a hangulat, nem kizárt, hogy pontokkal gazdagabban térhetünk haza Miskolcról. Mindemellett háromesélyes az összecsapás, ezt el kell ismerni... Ózd (11.)—Rakamaz (4.) V.: Németh V. (Sóos, Vilmá- nyi). Rakamaz, Kiss Miklós edző: — A Mádot legyőző csapaton szemernyit sem változtatva léptünk pályára a nyírkarászi kupameccsen. Mindezen idő alatt a két sérült, Hudák és Balogh külön edzett, hisz rájuk a hétvégi bajnokin lesz nagy szükség. Mit mondjak, kemény mérkőzés volt, amelyen az első félidőben simán ment minden, a szünet után kapott gól azonban felhozta a hazaiakat. Végül nyertünk, de tovább fogytunk... Sajnálatos, hogy Szekrényes lábára rácsúsztak, így a csatár már a tizedik percben lekéredz- kedett, és szinte biztos, hogy nem játszhat vasárnap. Nagy érvágás lenne, ha a három stabil ember közül egyikőjük sem épülne fel a hét végéig. Kiszámoltam, a tavaszi eredmények alapján a tizenkilenc pontot szerző Ózd a második helyen áll a táblázaton. Legutóbb imponáló fölénnyel, 4-0-ra nyertek Balmazújvárosban, ez újabb figyelmeztető jel. Csapatunk három ponttal gyűjtött kevesebbet a borsodiaknál, s bár a fentebb említett nehézségekkel kell megbirkóznunk, azért én reménykedem, hogy nem hiába tesszük meg a hosz- szú utat Ózdig. Lapzártakor érkezett A prágai teke világbajnokságon A'ovácínc Grampsch Ágota 502 fás teljesítménnyel aranyérmet szerzett a nők egyéni küzdelmében Kézilabda Magyar vereség A férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitónapján: A-csoport: HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 30-27 Tenisz Szerdán az NYVTC NB III-as férficsapata is megkezdte csapatbajnoki szereplését. Érdekesség, hogy a bajnoki kiírás szerint ebben az együttesben csak azok a férfi versenyzők játszhatnak, akik nincsenek az NYVTC NB Il-es csapatának első hat helyen nevezett játékosai között. NYVTC—VASGYÁRI KÓRHÁZ MISKOLC 5-4 A győzelmeket Békési Zoltán—Csonka László, Tamás János, Untener István, valamint a Csonka—Fóra páros szerezték. MAGYARORSZÁG—FINNORSZÁG 3-2 (-13,10,7, -10,13) Nyíregyháza, V: Huszti .Dömötör. Magyarország: Stilczer, Domokos, Makarovszki, Mányák, Szécsényi, Szabó. Csere: Kovács L., Peres, Marosi, Kovács Zs. Edző: Balogh István. Finnország: Melanen, Tuominen, Laine, Pulii, Venalainen, Liukkonen. Csere: Norola. Edző: Timo Varé. Mányák Attila támadásban Fotó: Racskó Kézilabda Utolsó felvonás