Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-25 / 122. szám
8 1996. május 25., szombat Gr y árva leány élete Morvái Emese 11 éves tanuló munkája Élt egyszer egy asszony. Két lánya volt neki. Egyik édes, a másik mostoha. Az édeslányát kényeztette, dédelgette az asszony, szép ruhába öltöztette, munkától megkímélte. Pont ennek ellenkezőjét cselekedte szegény mostohalányával. Minden nehéz munkát a mostohalány végzett a ház körül, rongyokban járt, és még így is nap nap mellett kegyetlen zaklatást, szidást, verést kellett tűrnie a mostohaanyjától. Egy napon az asszony mulatságba indult édeslányával. Fölcicomázta őt, akár egy karácsonyfát. Megjelent a háznál az édeslányának az udvarlója, egy jó vágású legény. Ez kísérte az asszonyt és édeslányát a vígalomba. A mostohalánynak persze őriznie kellett otthon a házat, míg övéi odajártak. Sőt, addig se üljön összetett kézzel, mostohája odanyomott neki egy csomó viseltes ruhát, javítsa, toldozza, foldozza. No, de a mostohalány szegényke nemcsak szorgos volt, hanem igen ügyes kezű is. Hamar elkészült a rengeteg holmival, aztán ahelyett, hogy pihenésre gondolt volna, azon járt az esze, hogy mivel szórakozzék el egy kicsit. Ott hevert körülötte a foldozás- ra megmaradt, kisöpömi való sok hulladékrongy. — Megvan. Bábut csinálok ebből! — ötlött a kislány eszébe. Azzal neki is fogott az új kedves munkának. Megcsinálta legelőbb a bábu fejét. Nevetőnek akarta csinálni. Hadd legyen boldog legalább a bábja, ha már ő olyan boldogtalan. Nagyon szépen elkészítette. Rendkívül tetszett akislánynak a bábu vigyorgó arca. Boldogan, lázban öltötte tovább a sok tarka rongyot. Hamar megformálta a bábu alakját is, egészen belefeledkezett a munkájába...Már az utolsó öltésen is túljutott a kislány. Fogta a szép, kész bábut, és magasra tartotta, hogy megszemlélje. A bábu olyan édesen, furcsán, kacagtatóan vigyorgott rá, hogy a kislány hangosan, szívből kacagott. Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és berontott rajta a gonosz mostoha. — Hát te haszontalansággal töltőd az időt? Undok béka, te! — rivallt rá a kislányra. Aztán nekiesett szegény mostohalányának, és kegyetlenül elverte. A kislány sírt keservesen. Az ütlegeknél is jobban fájt neki, hogy gonosz mostohája elvette tőle keserves fáradtsággal összeeszkábált remek vigyorgó babáját. Az édeslány udvarlója szintén jelen volt ennél a csúnya csetepaténál. Mert illendően ő kísérte haza a mostohát és az édeslányát a vigalomból. Sajnálta a szegény kis mostohalányt. A legény búcsút vett a háztól, kifordult az utcára, megpillantá a földön heverő bábut. Fölvette és felmerült benne az a kérdés, talán vissza tudná vinni szegény árva lánynak. Az ifjú másnap vásárra ment kabátujjába beletömve a bábut. Kihúzza. — Mi a fene? — kérdi, aztán nagy hahotázásba fog. Az egész vásár őt nézte. — Mennyit kérsz egy bábuért? — kiált oda egy öregúr. —Tizenhárom krajcárt.—Jó üzlet, gondolta magába a legény. Másnap elment a gonosz mostohához, és azt mondta neki: — Hallja-e, néném asszony! Kár, hogy elpüfölte a kisebbik lányát azért, mert bábuzott. Lám, én megleltem az utcán, s mert a fizimiskája megtetszett egy embernek, egy csomó pénzt adott érte. A mostoha így szól az árvalányhoz: — Hallod-e, kincsem?! Megbántam, hogy a minap elvertelek azért, mert bábuztál, és elhajítottam a bábudat. Megengedem ezután, dolgod végeztével, csinálj másikat. Tudsz-e éppen olyat csinálni, mint az első? — Hogyne tudnék — felelte a kislány. — Örömmel! Azzal, mikor nehéz dolgán túl volt, nekifogott a bábucsinálás- nak. Ez a másik bábu sokkalta könnyebben készült el, mint az első, mert már gyakorlata volt a kislánynak. Szebb is, mulatságosabb is volt ez a bábu az elsőbbnél, mivel szabadabb, ujjongó kedvében csinálta a kislány. Mikor a bábu teljesen elkészült, a mostoha kikapta a lány kezéből, és rohant vele a vásárra. Kapott is jó pénzt a gonosz mostoha. Hazament és így szólt az árva lányhoz: — Hallod-e, kincsem?! Nemcsak azt bántam meg, hogy elvertelek a bábu miatt, de azt is, hogy valaha is csúnya, piszkos házimunkára fogtalak. Ezentúl nem kell mozdítanod sem valamit a házban vagy a ház körül. Tetejében unatkoznod sem kell, mint őneki, hanem kedvedet töltheted és bábuzhatol egész nap. A lány éjjel-nappal gyártotta a bábukat. Mikor összegyűlt egy jókora halom bábu, az asszony kicipelte a vásárra. — Micsoda? Mi ez? Mi ez? — kiabál a mostoha. Bizony az embereket nem érdekelte a bábu. Végül azt tette, hogy hangos szóval hívogatni kezdte a vevőket a bábuihoz. Ez sem hozott több eredményt. — Dehát, ugyan, édes atyámfiái, hogyhogy nem akad meg szemetek a bábuimon, és hogyhogy nem fog el a kacagás láttukra, mint valaha? Figyeljétek csak, milyen kedvesen nevetnek rátok bábuim! —Nevetnek-é?—szólal meg az ember a nagy tömegből. — Talán elment az eszed, vén boszorkány! Hiszen sírnak ezek a bábuk, és az ember elsavanyo- dik, epebajt és búskomorságot kap, ha soká szemléli őket. Úgy ám, ez történt. A bábuk közül az első, amit a kislány jókedvéből csinált, vigyorgásával kacagásra ingerelt. A többi bábut, amit kínszenvedések közepett fabrikált össze, elszomorította a fájdalom. — A gonosz mostohát a gutaütés kerülgette. Hazament. — Ejnye, te piszkos, büdös lány. Nem tudsz normális árut csinálni! — Ezzel nekiesett a lánynak, tépte, marta. Aztán az édeslánya udvarlójának esett. Csúnyán szidalmazta, átkozta a legényt a gonosz asszony. De a legénynek sem kellett több. Nyelveléssel ugyan nem kelhetett versenyre anyósjelöltjével, hanem másként állt bosszút rajta. Odament a szegény kis mostohához, azt kérte meg feleségül az asszony lusta, cicomás, édeslánya helyett. Jobban járt bizony annak serény, dolgos kezével és hűséges szívével. Sándor Alexandra 1. osztályos kislány rajza renuszfo szanTjomíela geteg intézetben nevelkedő fiatal egy—két hétre rendszere sen eltűnik, aztán rájön, hogy mégis jobb a biztonság és visszajön, összeszedi magát, majd újra elindul a nagyvilágba. Volt eset, hogy a Nyíregyházáról eltűnt gyereket Budapesten találták meg, visszahozták, nem telt bele fél óra megint elment. Nem véletlenül említem, hogy elment, mert az intézetek most már nyitottak és bárki bármikor kimehet és visszajöhet! Ezek nem klasz- szikus eltűnések, de a statisztikában benne vannak. Viszont | nekünk ugyanúgy kell eljárni az í ő esetükben is. Jelenleg 50—60 j gyereket keresünk. A múlt héten családokból tűnt el hat gyerek, 6—8 évesek. Szerencsére épen, egészségesen előkerültek. Az okok szokásosak: csavargás, a szülővel összevesztek, rossz J jegyet kaptak... — Mit lehetne tenni annak ;j érdekében, hogy a gyerek fe-f jében ne forduljon meg az | „útnakindulás” gondolata? \ — Alakítsanak ki a szülők olyan kapcsolatot, otthoni | légkört, hogy a gyerek mer- ^ je hazavinni a rosszabb érdemjegyet, vagy az elégtelen bizonyítványt. Nem szabad odáig fajulnia a dolognak, hogy a gyerek mindenáron ki akarjon szakadni a családi környezetből... T ekergők — Számos indíték van. Gyakori a kalandvágy, amikor több gyerek összefog és elindulnak a nagy felfedezőútra. Eldöntik, hogy együtt fognak vándorolni, élni. Nem ritka, amikor a rossz tanulmányi eredmény miatt távoznak otthonról, mert félnek a felelőségre vonástól. Sok szülőnek nem az az első, hogy elbeszélgessen a gyerekkel, és megpróbáljanak segíteni a rosszabb jegyek kijavításában, hanem inkább azzal fenyegetőznek, hogy elzavarják a háztól, vagy intézetbe küldik. Éppen ezért célszerű, ha a szülő már most, a bizonyítványosztás előtt tájékozódik a gyerek dolgairól, osztályzatairól. Az elmúlt évben is nagyon sok gyerek kezében a bizonyítvánnyal nem hazafelé indult, hanem valamilyen rejtekhely felé. Mindez megelőzhető, mert mint, ahogy bennünket, felnőtteket is érhetnek kudarcok, úgy a gyerekeket is. Ezeket együtt kell megoldani, legyen az pótvizsga, vagy évismétlés. — Mit mondanak a számok a eltűntekről? —A statisztika nem mérvadó, mert, ha ide vesszük az intézetekből eltűnt gyerekeket, akkor sége általában rövid időn belül előkerül. Legutóbb egy hatéves eltűntünk volt, de gyakoribbak a tizenévesek. A kiskorúak eltűnésénél még az is gond, hogy fokozottan nagy veszélybe kerülhetnek. Önmagukról képtelenek gondoskodni, nincs pénzük, de ha lenne sem tudnának élelmet vásárolni, nem tudnak hová behúzódni az eső, vagy a vihar elől. Emiatt megfázhatnak, megbetegedhetnek. Ami talán még ennél is súlyosabb, hogy bűncselekmények áldozatává is válhatnak, mert nem biztos, hogy jó akaratú emberek védőszárnyai alá kerülnek a csavargás ideje alatt. De olyan is előfordul, hogy bűncselekmények elkövetésére veszik rá őket, mint például bolti lopás. Az eltűnéseknél mindig kimutatható a megfelelő kapcsolat hiánya, a szülővel, a gyámmal, vagy a nevelővel. Kiderül, hogy egy- egy szülő a saját gyerekét sem ismeri. Amikor aztán az ezekből adódó konfliktusok miatt „világgá” megy a gyerkőc, akkor döbbennek rá, hogy hol is követték el a hibát. —Feltétlenül beszélnünk kell az eltűnések motívumairól. Fotó: Harascsák Fullajtár András (Új Kelet) Az utóbbi időben egyre több gyerek és fiatalkorú eltűnéséről ad hírt a média. A gyerekek hosszabb-rövidebb ideig tartó kószálása nem kevés aggódást, gondot okoz a hozzátartozóknak, vagy az intézeti nevelőknek. Nem utolsósorban nagy munkát adnak a rendőrségnek a fiatalok, mert előírás, hogy a keresést a bejelentéseket követően azonnal meg kell kezdeni. Nem egy esetben itt, Szabolcs megyében a megtalálás mielőbbi sikeréért bevetik a Rendőri Ezred miskolci zászlóalját, katonákat, határőröket, polgárőröket, számtalanjárművet, de arra is van eset, hogy helikoptereket is. Természetesen ez a kötelességük, de egy-egy ilyen keresési akció nem kevés pénzbe kerül. Hogyan kezeli a rendőrség a mostanában szép számmal előforduló „kiruccanásokat”? Erről beszélgettünk a nyíregyházi rendőrkapitányságon Szép Gábor századossal, akinek ebben gyakorlata van. — A fiatalok „gondoskod- arról, hogy ne unatkoz- Az eltűntek döntő többNo, akkor én elindulok világgá...
