Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-21 / 118. szám
UJ KELET Csevegő 1996. május 21., kedd 9 Tervek és remények színházunk tájékán Püspökpusztától Londonig Hetey László — Szabó Tünde — Van itt egy görög út. A színház szervezi. Autóbusszal megyünk. — Hová? — Nem mindegy? Víz, levegő, homok. — Homok. — Ott nincs homok. A homok itt van. Ott kő van. Meg víz, meg levegő, meg romok. Tíz nap. Utána Bükkfensík, Bakony, Szilvásvárad, nemzeti park, őspark, vadaspark. Hegyvidék, szénégetők, mészégetők. És persze kassai baráti látogatás, úgy, mintha haza... — Nem dolgozol a nyáron? — Dolgoznék, csak nincs mit, nincs hol. Se várjátékok, se szabadtéri színházak, se semmi. Nihil. Nuku — ahogy a művelt francia mondja! Vagy nyicsevó. A filmgyárnak is annyi... Az első hónapban feléljük a fizetésünket, aztán meg csak lesz valahogy. Unatkozunk szeptemberig, és úgy várjuk az évadkezdést, mint a messiást. Ennyi. — Azért szép terv... — Egy frászt! Viszont tudom, hogy ketten a színházból hová utaznak! — Hová? — A francba! Ahová elküldtem őket! Réti Szilvia — Nem akarom elmondani, mert félek, hogy ezzel elkiabálom... Szóval, ha minden összejön, Washingtonba megyek a barátnőmhöz! Ha nem, hát akkor marad a Balaton. A gyerekkel ez az egyetlen lehetőségem. — Jaj de búsan mondja ezt, művésznő. Sokan irigyelnék pedig érte! — A szüleimnek van Szabadi-Sóstón egy nyaralója, ott verünk tanyát a barátaimmal együtt. Semmi banzáj. Pihenés, szabadság,szabadfoglalkozás... Csakhogy én nagyon szeretek utazni! Európát is úgy kóricáltuk be a barátaimmal, hogy csak úgy nekivágtunk. Minden tervezgetés nélkül. Nem is csalódtunk soha. Mindig remek volt... Csak ez az Amerika! Ez a Washington, ez sikerüljön... Úgy félek, hogy most elkiabáltam... Gosztola Adél — Londonba megyek. Mindig oda megyek. Már huszonhá- romszor voltam ott nyaralni. — Miért? — Az ember önmagától nem megy máshová. Hát hova menjek, ha nem Londonba? Huszonöt éve oda járok. — Lassan már kedvezményt is kapsz... — Igen, az Istentől: elmehetek Londonba. Háromévenként összegyűlik annyi pénz, hogy elutazzam. Ez az én luxusom. — Mondjuk Galapagosra nem mennél szívesen? — Ha elviszel és fizeted, boldogan. De én csak Londonért fizetek. Tudod a mondást: minden út Londonba vezet... Azt mondják, ha az ember leül a Picadilly Circus angyalos szö- kőkútjánál és vár öt évig, akkor mindenkivel találkozik a világon, akivel érdemes találkozni... Márkus Laci hülyített be, ő volt ilyen London-máni- ás. Annyit mesélt róla, hogy kipróbáltam és rákaptam. — Milyen a Te Londonod? — A világon minden ott születik, ami valamirevaló. És nem is múlik el, hanem ott, és csakis ott megmarad. Szerves egészként és rétegesen. Egyszerre. —Egész nyáron Londonban maradsz? — Csak szeretnék. Megyek Balatondericsre is. Van ott négy—öt kilométerre „valami tó”, de engem nem érdekel... — De London az igen. — Az igen. — Bár még hátravan néhány hét a szezonból, mégis engedd meg, hogy hadd kívánjak elsőként az Új Kelet nevében nagyon kellemes nyarat neked is, és az egész társulatnak! — Köszönjük. ígérjük, hogy az lesz. — Csak egy konkrét dolgot tudok. Szigetiékkel Görögországba megyünk. Egyébiránt megragadjuk a ritka alkalmat, és megpróbálunk sok időt tölteni a szüleimnél Celldömölkön. Egyébként egészen bizonyos, hogy a Tisza-parton leszünk itt a megyében. Ennél szebb nem nagyon létezik a világon! — Most hallom, hogy „Rozoga” a beceneved. Szereted? — Persze! Nagyon vidám név! — Tudom, hogy te a nyaraidat notóriusan otthon, a szülőfaludban töltőd. Most sem lesz másképp? — Nem ám! Ahogy vége a szezonnak, elmegyek Debrecenbe, és a színházi fesztiválon megnézek minden előadást. Aztán elmegyek Kisvárdára, és a színházi fesztiválon megnézek minden előadást... — Ez olyan, mintha egy kőműves a szabadságát arra fordítaná, hogy pihenésképpen lazán felépítsen egy házat... — Nem éppen. Mert az mégis csak más, ha a kőműves csak nézi, ahogy mások dolgoznak... Persze, ha az embernek a szakmája a hobbija, mint nekem, akkor ez is érthető. — És irigylésre méltó. —- A fesztiválok után aztán irány haza, Püspökpusztára! — Ott a Duna. Horgászol? — Utálok horgászni... — Persze, most jut eszembe, hogy halász volt az apukád, és állandóan neki segítettél... — Elegem van a halakból, annyi biztos. Fekszem, olvasok, alszom. Igaz, a nővéremnek megígértem, hogy egy pár napra elkísérem Velencébe, persze könnyű Katót táncba vinni... Imádom Velencét, és ha tehetem, hát újra meg újra felkeresem. De csak pár nap az egész, mondom. Aztán jön a fekvés, pihenés, olvasás, alvás. Tudom, hogy egyszerű program, de alig várom! AZ OLDALT ÍRTA PALOTAI ISTVÁN. A FOTÓKAT BOZSÓ KATALIN KÉSZÍTETTE Bede-Fazekas Szabolcs — Hogy hol nyaralok? Pesten. Sehol. Tervezek ugyan egy tengerparti utat Spanyolországba, de nem tudom, hogy jövök ki időben. Gázos. Játszunk Pesten, Debrecenben, csak a július lesz szabad... Nagyon jó lenne pedig feküdni a tengerparton jéghideg fröcs- csökkel. Sokkal... Ha tenger nem is lesz, a fröccs azért biztos! A színész gyárilag is hasonlít a gyermekhez! Imád játszani, és a játékot halálosan komolyan veszi. Igaza van! A játék valóban maga az igazság... Ugyanúgy, mint az iskolások, a színészek is vakációznak. Ki így, ki úgy... Egy biztos: ugyanúgy várják, mint a gyerekek... Verebes István IlletveSztftó Tündéé s Hetey László, csak éppen a művész úr volt kéznél: hónaljig találtuk Mistubishijük motorjában... —Keres valamit, művész úr? — Nem, nincs semmi prü- cök, csak éppen jön a nyár, és átnéztem... — Csak úgy? — Csak úgy. — Ön szokta szervizelni? — Nem, dehogy. Az isten óvja attól szegényt. Csak úgy átnézem. — Értem. Mert jön a nyár. — Azért. — Különben mik a terveik a Hetey—Szabó (pardon Szabó—Hetey) házaspárnak? — Elutazunk valahova. Olaszországba, Görögországba, vagy a Bali-szigetekre. Még nem döntöttük el. Azt hiszem, Görögországnak a legnagyobb az esélye arra, hogy fogadhasson minket... Epidaurusz a nagy szerelmünk... Aztán költözünk is. — Epidauruszba? — Nem. A Várból a Baross utcába. Nem valami fényes hely, de szép nagy a lakás... — Esetleg valamilyen szakmai tervet hallhatunk? — Most, elsőkézből és először az Új Kelet olvasóinak elárulom, hogy valóban fenjük a fogunkat egy „nagy dobásra”! A jövő szezonban készülünk megnyitni a Korona Teátrumot. Természetesen még amorf a dolog, most tárgyalunk Ná- dasdy Pistával, a Korona Szálló tulajdonosával, de biztos, hogy meg fogunk egyezni! Ketten Tündével vezetnénk, és több bemutatót szeretnénk tartani. Elsőnek Müller Péter Szomorú vasárnapját, aztán vagy egy Nóti Károly estet, tehát egy hagyományos, klasszikus kabaréestet sanzonokkal, ahogy kell. Szóba került Molnár Ferenc Ördöge, Máray Sándor Varázs című darabja is, de nagyon könnyen lehet, hogy Bárány Fricivel kettesben el- játszuk a Furcsa párt! —Nem hangzik rosszul. Sőt! Kimondottan ígéretes. — Június elején elmegyünk, aztán jövünk, ahogy tudunk, és belekezdünk a munkába. — Szóval tényleg semmi ouj a géppel? —- Semmi. Csak átnéztem. — Csak? — Csak. Horváth László Attila Szigeti András és neje, Bea
