Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-11 / 110. szám

14 1996. lll|í: UJ KELET Kézilabda NB I Ma minden kiderül? DERECSKE—KISVÁRDAI SE Derecske, szombat 17,30. Fulljatár András (Új Kelet) Nem akármilyen mérkőzés elé néz a Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapata. Ma este azzal a Derecskével mérik össze erejüket Nagyék, akik az előző fordulóban alapos meg­lepetést okoztak, és idegenben legyőzték a nagyhírű DVSC Symphoniát. Kézilabdás ber­kekben természetesen felvető­dött a bundázás lehetősége is, hiszen a derecskeieknek úgy kellett két pont, mint éhezőnek egy falat kenyér, hogy elkerül­jenek a veszélyes zónából. Az meg „természetesnek” tűnik, hogy egy másik megyebeli csa­pat segítsen a bajba kerültem Nos, hogy mi az igazság, mi nem tudjuk, de nem is nagyon érdekel bennünket. Azt viszont tudjuk, hogy így a bajnokság vége felé időnként előfordul­nak „furcsa” eredmények, de ez nem csak a kézilabda sport­ágra jellemző. Mindenesetre a mai mérkő­zésen közelebb kerülhetünk az igazsághoz. A kisvárdai lányo­kon múlik, hogy bizonyítsanak. Ha a vendéglátók nem a na­gyobb tudásuk miatt nyer­tek Debrecenben, akkor nyert ügyük van, mert a „régi” De­recske ellen veszik fel a harcot, és van esélyük a pontszerzés­re. A héten a várdai lányok jó hangulatban készültek. Volt is rá okuk, hiszen a legutóbbi for­dulóban kitűnő mérkőzésen hazai közönség előtt győztek Pécs ellen. A heti munkát segí­tette, hogy a szlovákiai Mi­halovcébe átugrottak egy edző­meccsre. A jó játék mellett egy kis baj is történt, ugyanis lgnatyenkó lesérült, kiújult a korábbi sérülése, így nagy va­lószínűséggel a Hajdú megyei összecsapáson nem lép pályá­ra. Bábán edző elmondta a mér­kőzés előtt, hogy nagyon biz­tató volt a lányok munkája úgy az edzéseken, mint az edző­meccsen. A Derecskének több mérkőzését is megtekintették videón, és főleg az ellenük be­vetésre szánt technikai eleme­ket gyakorolták. Gubik Tibor, az egyesület elnöke úgy véle­kedett, hogy legalább az egyik pontot feltétlenül szeretnék megszerezni, de szívesen el­hoznák mindkettőt. Ősszel egyébként a várdai találkozón Agárdiék nyertek szoros mécs­esén, de a kupában magabizto­san győzték le őket mindkét­szer. A tabellán a Kisvárda az elmúlt heti győzelmének kö­szönhetően maradt a kilencedik helyen 16 ponttal. Ugyanannyi ponttal tizedik a Derecske, 11. a Cerbona szintén 16 ponttal, majd három ponttal leszakad­va követi őket a 12. helyen Kis­kunhalas, de a 13. helyezett Pécsnek is tizenhárom a pont­ja van. Az utolsó helyen Szek- szárd tanyázik, ők már ott is maradnak... Kézilabda NB IB Kemény meccsek; a hétvégén? Egyik csapatunknak sem lesz sétagalopp a hétvégi mér­TÚRKEVE— épültek, egyedül Jónyer játéka kőzése. Kemény csaták várhatók a pontokért. A köl- cseys lányok és a tiszavasvári fiúk azért harcolnak, hogy a bajnokság végén minél jobb helyen zárjanak, míg a nyírbátori legények is bizonyítani akarják, hogy emelt fővel állnak a nem éppen kényelmes helyen, a tabella végén, és mindent megtesznek, hogy az ellen­felek dolgába beleszóljanak. Fullajtár András (Uj Kelet) TISZAVASVÁRI ALKALOIDA—ÓZD Tiszavasvári, szombat 16.30, V: Hegy esi, Kisfalvi. Az Alkaloida gárdája kemé­nyen készült az NB I-et is meg­járt, bajnokságra törő ózdiak ellen. A felkészülésüket a Kár­pát-Hús Nyíregyházi KC is se­gítette egy edzőmeccsel. Váczi edző a barátságos találkozón az Borsod megyei csapat elle­ni taktikát gyakoroltatta fiaival. A csapat tagjai közül egyedül Berényi bajlódott kisebb sérü­léssel, de ma társaival együtt bevetésre kész. Nagy tétje van az összecsa­pásnak, hiszen az Ózdnak min­denképpen nyerni kell ahhoz, hogy bajnok lehessen. El­lenkező esetben kénytelen lesz másnak átadni a helyét. Dobiék meg azért küzdenek, hogy a bajnokság végén a dobogó har­madik fokára álljanak. Gazdag József szakosztályvezető sze­rint, aki a mai találkozóra kilá­togat, igazi jó kézilabda­mérkőzést láthat, és bízik ben­ne, hogy nem marad el a hazai győzelem... PÜSPÖKLADÁNY— NYÍRBÁTORI KC Püspökladány, szombat 15 óra. Az utóbbi fordulókban meg­táltosodott a püspökladányi gárda, mert a bajnokesélyes Békést megverték és döntetlent játszottak a szintén az élboly­ban lévő Cegléddel. Ezzel a produkciójukkal felcsillant a remény, hogy nem esnek ki. De ahhoz, hogy teljes biztonság­ban legyenek, a mai, Nyírbátor elleni mérkőzést nyerniük kell. Nos, ez a tény alapvetően meg­határozza a találkozó fontossá­gát. A szabolcsi csapat viszont arra fog törekedni, hogy a dol­gukat — amennyire csak tudja — megnehezítse. A nyírbátori csapatban továbbra is sérült Veres és Molnár. Az már biz­tos, hogy ők nem lépnek pályá­ra Ladányban... bizonytalan. A Kölcseynek na­gyon fontos ez a mérkőzés, hi­szen a mostani tizedik helytől szeremének feljebb kapaszkod­ni a tabellán. Azonban úgy tű­nik, a Túrkevének meg ezen a meccsen múlik, hogy jövőre is ebben az osztályban játszanak, vagy az NB II-ben folytatják. Hadobás István edző úgy nyi­latkozott a talákozó előtt, hogy feltétlenül győzelmet vár csa­patától. KÖLCSEY DSENYSI Túrkeve, vasárnap 11 óra. A vendéglátók ellen ősszel hazai pályán három góllal nyert a diákcsapat. Azóta csak rom­lott a Túrkeve helyzete, mert jelenleg kieső helyen vannak. A legutóbbi hazai pályán el­szenvedett vereséget nehezen heverték ki a nyíregyházi lá­nyok. de annál elszántabban készültek a holnapi erőpróbá­ra. Szerencsére a sérültek fel- | Kézilabdaműsor Május 11., szombat, 10.00 óra: Nyírbogát—Tanárképző megyei férfi; 16.00 óra: Balmazújváros—Fehérgyarmat NB Il-es férfi; 17.00 óra: Csenger—Nyh. Mezőgazdasági NB Il-es férfi; 11.00 óra: D. Medicus—Papp-Ker SE NB Il-es női; 15.00 óra: Püspökladány—Nyírbátor NB I B-s férfi, if­júsági: 16.30 óra; 16.30 óra: Alkaloida—Ózd NB I B-s fér­fi, ifjúsági: 14.45 óra; 17.30 óra: Derecske—Kisvárda NB I-es női mérkőzés. Május 12., vasárnap, 11.00 óra: Ópályi—Öregfiúk me­gyei férfi; 11.00 óra: Mátészalka—Fehérgyarmat megyei férfi; 10.00 óra: Kemecse—Kisvárda megyei férfi; 10.00 óra: Városi Sí—Tiszalök megyei férfi; 10.30 óta: Geszteréd—Hodász megyei férfi; 10.00 óra: Tiszalök—Ta­nárképző megyei női; 9.00 óra: Ópályi—Fehérgyarmat me­gyei női; 16.00 óra: Bogáti SE—ZVSC NB Il-es férfi; 11.00 óra: Túrkeve—Kölcsey NB I B-s női mérkőzés, ifjúsági: 1230 óra. Háromezer szurkolót várnak Debrecenbe MTI Legalább háromezer ér­deklődőt várnak vasárnap délelőtt Debrecenbe, a Hó­dos Imre Sportcsarnokba, a DVSC-Symphonia—HK Larvik női kézilabda EHF Kupa-döntő visszavágó­ra. Bizonyára többen is men­nének szurkolni a kedven­ceknek, de a létesítmény be­fogadóképessége ezt nem teszi lehetővé, így több ez­ren csak a tévé képernyője előtt követhetik figyelem­mel az eseményeket. Az első mérkőzésen a hajdúsá­giak, bár nélkülözték egyik leg- jobbjukat, a sérült Jeddi Mári­át, remekül tették a dolgukat, s a norvégiai kirándulást meg­úszták háromgólos, 23-20-as vereséggel. Csütörtökön pihe­nőnapot kaptak a játékosok, pénteken kétszer, szombaton egyszer edzettek, majd vasár­nap 11.05 órától következik a visszavágó, a kétszer harminc- perces csata. — Jeddit és Szamozvanovát leszámítva mindenki rendben van, s nem valószínű, hogy bár­ki is most, az újabb nagy siker kapujában panaszkodna kisebb sérülésre — mondta Németi Gyula, a DVSC-Symphonia technikai vezetője. A kupavédő debreceniekkel kapcsolatos hír, hogy Jeddi Mária lábáról levet­ték a járógipszet, persze, még korai a visszatérésére számíta­ni, a bokasérüléssel bajlódó Iri­na Szamozvanova pedig orvo­si felügyelet mellett készül az összecsapásra. — Irina kulcsfigura, nem is gondolunk arra, hogy nem tud védeni — fűzte hozzá a techni­kai vezető, aki arról is szót ej­tett, hogy a hat döntős fel­lépésből másodszor fejezik be hazai környezetben az európai kupasorozatot. Aki nem emlé­kezne rá: az első ízben, 1994 májusában elmaradt a debrece­ni fieszta, mert ugyan három találattal nyert a „Löki”, de az idegenben lőtt több gól­nak köszönhetően a dán HK Viborg birtokába került a trófea. A DVSC-Symphonia ke­rete: Irina Szamozvanova, Szász Mária — kapusok Kokainé Molnár Erzsébet, Borók Rita, Virincsik Anasz­tázia, Katkó Andrea, Csapó Erika, László Krisztina, Nyi­las Tünde, Halcsik Ildikó, Judit Zupko, Sándorné Sípos Éva — mezőnyjátékosok. A találkozón a macedón Nacevski testvérpár bírásko­dik. NB III Tisza-csoport, 24. forduló Nyírbátorban nincs mese... Kettő plusz egy rangadó a hétvége kínálata. A két megyei derbi kíséretében felsőházi randevú vár Nagykállóra, miközben Mátészalka a hagyományok­nak igyekszik majd megfelelni a messzi Ozdon. Koncz Tibor (Új Kelet) Kezdési idő: szombat 16.30. Nyírbátor (12.)—Rakamaz (4.) V.: Pecze (Kálmán, Balázs Cs.). Nyírbátor, Baracsi János edző: — Négy edzés alatt sike­rült feltérképeznem a csapatot, s azt vettem észre, hogy a fiúk fogékonyak a munkára. A hangulat elfogadható, arra törek­szünk, hogy felszabadultan lépjen pályára a társaság. Bátor, határozott játékot kell produkálnunk, mert csak ez esetben érhetünk el kedvező eredményt. Nincs mese, jelenlegi hely­zetünkben csupán a győzelem jöhet szóba — itthon nem hi­bázhatunk. Erdősi a napokban kapcsolódik be újra a trénin­gekbe, ő természetesen nem kerülhet bevetésre. Szintén hiá­nyozni fog Kertész, akinek térdsérülése olyannyira súlyos, hogy műtéti beavatkozás vált szükségessé. Rakamaz, Kiss Miklós edző: — Biztosan érvényesítettük a papírformát a Vámospércs elleni meccsen, sőt, akár gólarányt is javíthattunk volna. Némileg bosszant, hogy a mi hálónk is megrezdült, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Sajnos, Nyírbátor ott áll, ahol, így úgy érzem, mi vagyunk a mérkő­zés esélyesei. Ezt a véleményemet azzal együtt is fenntartom, hogy Csorna „besárgult”, Szekrényes pedig hovatovább há­rom hete harcképtelen, tehát rájuk nem számíthatok. Jó lenne tapadni az élbolyra, ilyen megfontolásból indulunk Bátorba — győzni! Vereségre nem is merek gondolni... Hét közben értesültünk arról, hogy ellenfelünknél edzőváltás történt, ami általában felrázza a csapatot. Ám ez nem mindig igazolódik be, remélem, most is elodázódik a bátoriak feltámadása. Kezdési idő: vasárnap, 16.30 Baktalórántháza (8.)—Kisvárda (5.) V.: Kormos (Dávid, Molnár II.) Baktalórántháza, Kozma József edző: — Miskolcon „le­padlózott” a társaság, nagyon megéreztük a súlyos sérülése miatt kivált Németh Csaba hiányát. Most még inkább fő a fejem, hiszen Gdovin összeszedte harmadik sárga lapját, ami azt jelenti: két kulcsjátékos biztosan nem léphet pályára. Ne­kem is keserves napjaim voltak, mivel idegbecsípődés okán nehezemre esett a mozgás — az edzések irányítását át kellett engednem segítőmnek, Czip Zoltánnak. így ezután az elője­lek nem a legrózsásabbak, mindemellett, természetesen, a győzelem a cél. Kihasználva az alkalmat, láttam a Kisvárda— Vámospércs mérkőzést, bár azzal nem áruluk el titkot, hogy eddig is tisztában voltam vele: a két csatárt, Margineant és Adámszkit kell kikapcsolni a játékból. Kisvárda, Mészáros Károly edző: — Az elmúlt héten le­győztük Hajdúböszörményt. Ha nem is nagy játékkal, mégis négy gólt értünk el, ami biztató a jövőre nézve. Más lapra tartozik, hogy idegenben lehetnénk „acélosabbak” is, talán éppen most, Baktalórántházán jön majd ki a lépés. Az viszont cseppet sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a védelem két frontembere, Balogh és Vincze kényszerpihenőt tart — mindketten sárga lapjaikért vezekelnek. Ezzel még nem fe­jeztem be a hiányzók listájának ismeretetését, mivel Kozics sarok, Kántor bokasérüléssel bajlódik, így aztán nem kis gond a kezdő tizenegy kijelölése. Mivel ebben az évben nemigen volt példa arra, hogy torzsalkodások lettek volna a megyei rangadókon, kívánatos lenne, ha vasárnap sem békétlenked- nének a küzdőfelek. Abban bízom, hogy taktikus játékkal pon­tot csenhetünk el ellenfelünktől. Tiszafüred (2.)—Nagykalló (3.) V.: Drucskó (Szemán, Vitányi) Nagykálló, Boda Mihály edző: — Egyértelműen jobbak voltunk a BEVSC-nél, vendégként is megérdemelten kasszí­roztuk be a három pontot. Sok helyzetet dolgoztunk ki, nagy különbség mutatkozott a két csapat között. Nagyon bízom a jó folytatásban, mert—ugyan Lengyel három sárga lapja miatt kivált —, a sérülését kiheverő Barczi minden bizonnyal ren­delkezésre áll majd. Talán ettől is örvendetesebb, hogy hosszú idő után Vágó már leülhet a kispadra, márpedig ez sokat je­lenthet a csapatnak. Szinte már „összenőttünk” a dobogóval, és nem is szeretnénk lepottyanni onnan. A korábban biztos bajnokesélyesnek kikiáltott Tiszafüred megtorpant, tavasszal váltakozó sikerrel szerepel. Lelkes, odaadó játékkal minden­képpen lehet esélyünk ellenük a pontszerzésre. Ózd (13.)—Mátészalka (11.) V.: Kórodi (Mezei O., Szabad) Mátészalka, Fehér Zsolt edző: — Rendkívül értékes győ­zelmet arattunk a Mád ellen, a legjobbkor jött ez a diadal. Időben, és ami lényeges, „pontosan” akarunk hazatérni Ózd- ról, hiszen erre már nem egyszer volt példa a közelmúltban. Sajnos, sokat szövegelnek, ráadásul a sípszót követően elrug­dossák a labdát játékosaink, ennek isszuk meg a levét azáltal, hogy hétről hétre „kivonnak” valakit a forgalomból. Ezúttal Bíró került a partvonalra, mivel „kisárgázták” az előző meccsen. Még rosszabbul járt Banka, aki edzésen összecsú­szott Nagy kapussal és kiújult a sérülése — gipszbe bújtatták a lábát. A két Krasznainak, Attilának és Zsoltnak viszont le­telt a büntetése, velük kiegészülve többre lehet képes a csa­pat. Amennyiben mi tudnánk lőni az első gólt, ez roppant előnyős helyzetbe hozna bennünket, ugyanis a védelem egyre masszívabb, ennek köszönhetően az utolsó két meccsen érin­tetlen maradt a hálónk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom