Új Kelet, 1996. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
6 1996. május 11., szombat Zene i UJ KELET Halléban járt a Cantemus Légy boldog és énekelj! Az NSZK-beli Halléban járt május 2. és 5. között a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Cantemus gyermekkara. Szabó Déneséketa Halle Városi Gyermekkar és vezetői, Sabine Bauer és Manfred Wipler hívták meg a legutóbbi komlói fesztiválon. Erdélyi Tamás (Új Kelet) Nem először járt most a volt kelet-német városban a gyermekkar. A Légy boldog és énekelj! fesztivál már 17. alkalommal mozgatja meg a Saale fo- lyónál fekvő patinás város életét. Mert újból kiderült — mondta el a karnagy —, a város mindent megtett annak érdekében, hogy jól érezzék magukat a hat országból eljött hét és az öt hazai kórus tagjai, s a város közönsége is gyönyörködhessen művészetükben. Az Ulrichskirche, a patinás templomépületből kialakított nagy koncertterem minden fesztiválhangversenyen megtelt. Emellett szívesen hallgatták a gyermekkarokat a város idősek otthonaiban (majd minden kórusnak jutott egy), a főtéren a város neves szülötte, Händel szobra körül, vagy a jeles fürdőhely, Bad Lauschstädt gyógy- szanatóriumában (a többi kórus ezalatt a hallei operaházban az Oliver című népszerű musicalt élvezhette). Nagy élményük volt a színpompás felvonulás, amikor a város sétálóutcáján az üzletekből apró ajándékokat, a cukrászdákból süteményeket vittek tálcán a kórustagoknak, vagy amikor a záróhangversenyen a kórusok népdalműsort adtak, egymás után hallhattak izraeli, litván, orosz, szlovák, tajvani, magyar és német népdalokat — egymáséit is énekelték. Ugyanitt köszönték meg a szervezők a vendégkórusokat fogadó családok segítségét jelképes ajándékokkal, sőt, a kórusok lelkes kísérőit egyszerűen tapssal jutalmazva. A vendégkórusok a fesztivál jelképét, egy plüss Gertrudot (a kedves egérfigurát) kapták meg. A fesztiválhoz kapcsolódó előadások egyikén a kórus régi barátja és „háziszerzője”, Koca ár Miklós tartott előadást arról, hogyan komponál gyermekeknek. A fesztivál nyitó műsorszáma az ő Jubilate Deo című kórusműve volt. Hivatalos értékelés, mint a fesztiválokon általában, itt sem volt, a tapsokból és a kollégák véleményéből azonban meggyőződhettek arról, hogy a Cantemus ismét nagy sikert aratott német földön. Több meghívást kaptak ismét más fesztiválokra, s természetesen a halleiek is elmondták, nem akarnak újabb tíz évet várni a következő találkozásig. Erre a nagy útra autóbusszal utazott a Cantemus. Természetesen nem hagyták ki az útba eső érdekesebb városok nevezetességei megtekintését sem. Szabó Dénes alaposan felkészült a „túravezetésre”; nemcsak azt mesélte el a gyerekeknek, mit látnak, hanem azt is, Gertrud, a fesztivál bájos kabalafigurája milyen kapcsolata volt a városnak a magyarokkal a történelem során. Volt miről mesélni, hiszen érintették Passaut, Re- gensburgot, Lipcsét, Drezdát és Bécset is. Ahol megálltak, ha tehették, énekeltek. S ahol énekelni kezdtek, azonnal körülvették őket a helybeliek, a turisták, és ámulva hallgatták csengő éneküket. Játékból megkíséreltek kalapozni. S aztán maguk is megdöbbentek attól, milyen jól jövedelmez énekük. Bevételükkel sokat csökkentettek az amúgy egyre nagyobb utazási és szállásköltségeken. Az énekkari utazás nagy élmény és nagy közös vállalkozás. A Cantemus minden útján bebizonyítja, kiváló követe a magyar zenekultúrának. Énekével képes meghódítani az emberi szíveket, miközben a kórustagok sokat látnak, tapasztalnak, ismerkednek a világgal és önmaguk lehetőségeivel. A közös munka és élmény pedig olyan fegyelmező erő, amely egész életükre meghatározó magatartásformát nyújt és mélyít el. A Cantemus tagjai egy szép templomban motettákat énekelnek (amatőrfelvétel) Medveczky Ádám nem áll Ken-lcsiró helyére Akinek kevés huszonnégy óra A héten rendezték a nyíregyházi városi művelődési központban a Nemzeti Filharmónia 1995—96. évi hangversenysorozatának záróprogramját a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Lendvai József hegedűművész közreműködésével. A pulpituson Medveczky Ádám állt, akinek az óriási siker miatt ráadást is kellett vezényelnie. A megkapó modorú dirigenstől a koncert szünetében kértünk interjút. Gyüre Agnes interjúja Medveczky Ádám annak idején üstökösként robbant be a magyar muzsikusvilágba. Tizenkilenc éves korában már az Állami Hangversenyzenekar timpanis- tájaként (üstdobosaként) lépett fel, pedig akkor még a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába járt Később — még mielőtt Kórody András tanítványaként megszerezte volna a diplomáját —, huszonnyolc évesen az Operaház vezénylő korrepetitora lett. 1974-ben Kobajasi Ken-lcsiró mögött második helyen végzett a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén. Ugyanattól az évtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusaként is tisztelhették. S népszerűségre tett szert, ezt mutatja, hogy az említett versenyen ő kapta a közönség díját. ( Művészi teljesítménye mellett ebbe talán egy kicsit „belejátszott” figyelmet keltő megjelenése is.) Két év múlva a Liszt-díjat is „begyűjtötte”. Karrierjének további állomásai: 1989-ben Érdemes művészi kitüntetés, 1991 -tői 1994-ig zeneigazgatói megbízatás az Operában. Jelenleg ugyanitt karmester. Emellett a most Matáv-szponzorálással működő, egykor Postás Szimfonikus Zenekar néven ismert együttes zene- igazgatója, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera tanszakának operai szerepgyakorlatot oktató tanára. Magánemberként öt (négy nagy és egy kicsi) gyermek édesapja. — Karmester úr! Úgy képzelem, hogy a műsor első részétön állította össze, mert olyan játékos, lírai darabok hangzottak fel, amilyennek az ön alkata tűnik. — Nem én választottam a műveket. A zenetörténetben is számon tartanak különböző típusú karmestereket. Mondják, hogy ArturoToscaninire például az erőteljes, drámai stílus jellemző, míg mondjuk Bruno Walterre a hosszú dallamvezetés és a lágyság. Beszélnek úgynevezett Wagner- és Verdí-karmesterekről is. Én azonban úgy gondolom, hogy ezeket a kategóriákat senkinek sem kellene magán viselnie. —Mit szólt ahhoz, hogy Nyíregyházán majdnem megtelt a hangversenyterem, s igazi ünneplésben részesültek valamennyien? — Ez talán arra bizonyíték, hogy az élő zenére az elektronika korában is komoly igény mutatkozik. Budapesten egyébként megcsappant a hangversenylátogatók száma, mert drágák a koncertjegyek. — De hát ott tartják például Fischer Iván és a Fesztiválzenekar egyforintos koncertjeit. — Az egyforintos koncertek a reklámozás eszközei és később busásan megtérülnek. — Szóbeli formában terjed egy olyan feltételezés, hogy ön lesz Kobajasi Ken-lcsiró utódja az Állami Hangversenyzenekar élén. —Ennek semmi alapja sincs. Még ha kémének rá, akkor sem vállalnám. Kobajasit hosszú idő óta érik becstelen támadások. Az ÁHZ-nak már egy évvel ezelőtt is nagyon keményen ki kellett állni mellette. Nem akarom most megmondani annak a személynek a nevét, aki Kobajasi helyére vágyik. Egyébként azért sem lehetnék én a poszt várományosa, mert a teendőim már így is alig- alig fémek bele a nap 24 órájába, csak aludni járok haza. —Milyen új hanglemezfelvételen dolgozik most? —Sajnos, semmilyenen. Magyarországon a komolyzenei hanglemezgyártás leállt. Esetleg demonstrációs kazetták készülnek az impresszáriók számára. A kiadók örülnek, ha a könnyűzenéből eltartják magukat. — Külföldi feliépé sekkel kárpótolja magát? — Nincsenek meg hozzá az ismeretségeim, és hiányzik belőlem a jó értelemben vett ügyesség. Az az igazság, hogy rengeteg gyökér köt ide — elég a gyerekeimet említenem. Nem is törekszem a magam külhoni menedzselésére. A teljesség felé Gyüre Ágnes (Új Kelet) Ki az a fiatalember, aki különleges ötleteivel ennyit nyüzsög mostanában Nyíregyháza zenei berkeiben? Hol beavatókoncerteket ad, amelyek során barátai irodalmi betétekkel, képzőművészeti alkotásokkal támasztják alá mondandóját, hol fiatalokból álló szimfonikus zenekart vezényel, hol kivetített, improvizációs kísérleteket mutat be orgonán. A nevét tudjuk: Kollonay Zoltán. Megkértük: mondja el 33 évének történetét. így hangzott: „— Ötéves koromban, otthon megpróbáltam hallomásból lepötyögni különböző dallamokat. A szüleim felfigyeltek rá, beadtak zeneiskolába Sára Jenőhöz. Neki eiőször az tűnt fel, hogy nagyon erősen verem a hangszert. Arra következtetett belőle: feltétíenül szeretnék kifejezni valamit. Akkor még nemigen vettem komolyan a pályát Aztán fordult a kocka. Előbb egy megyei zongoraversenyen értem el sikert, azt követően pedig az országos zeneiskolai versenyeken előbb különdíja- kat, majd első helyezést. Akkor már nagyon szerettem a klasszikus zenét, s mit tagadjam, élveztem szerepelni, fölmenni a színpadra és fogadni a tapsot. Kamaszkoromban egyre erősödött bennem az önkifejezés vágya. Első művem egy mise vagy egy oratórium volt. Nem emlékszem pontosan. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában 1988-ban szereztem zongoratanári diplomát, majd a Zeneakadémián diplomáztam zongorakísérői és korrepetitori szakon. Több zeneakadémiai professzor kurzusán is részt vettem. A „nyüzsgést” már a főiskolán elkezdtem; zenekart, énekkart, koncertet szerveztem. A főiskolán és a Szent Anna templomban előadtuk az egyik oraKoilonay Zoltán tóriumomat. Én vezényeltem. A következő évben komponáltam egy beatmisét, és a diáknapi éjféli koncerten bemutattuk. Nagy hatása volt. Utána még két hasonló született. Négy évet dolgoztam a nyíregyházi színház karmestereként és zenei vezetőjeként. Komponálhattam, sokféle műfajban kipróbálhattam magam, de bizonytalan volt a munkarendem, nem tudtam fellépéseket vállalni, és ez hiányzott. Ezért „csá- bultam át” a nyíregyházi művészeti szakközépiskolába tanítani. Az ottani szimfonikus zenekarnak is én vagyok a dirigense. A beavatókoncertek azért kezdődtek el, mert nem tudtam elfogadni, hogy léteznek csodálatos muzsikák, ugyanakkor vannak emberek, akik nem élvezik ezeket. Fel akartam kínálni számukra a hiányzó láncszemet. Azt az információt, amitől megvilágosodhat, miről is szól egy zenemű. Fontosnak tartom a legutolsó részletre is kiterjedő szervezést. A pontosság igényét is a zenéből tanultam. Lehet, hogy azért nem tud figyelni valaki, mert nyikorog az ajtó vagy erős a fény. Szerintem természetes emberi tulajdonság, hogy mindig a teljességre vágyunk. Én például még tehetségesebb gyerekeket szeretnék még magasabb szintre juttatni, s rangot óhajtok szerezni a városban egy dinamikusan fejlődő iskola méltatlanul ismeretlen oktatóinak. Medveczky Ádám
