Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-27 / 99. szám
2 1996. április 27., szombat Belföld-külföld Magyar Távirati Iroda Utolsó telefonbeszélgetés Dzsohar Dudajev csecsen elnök egyik utolsó telefonbeszélgetése során moszkvai terrorcselekményekkel fenyegetőzött — derült ki Konsztantyin Borovoj orosz parlamenti képviselő pénteki nyilatkozatából. Borovojt, aki korábban többször találkozott Dudajevvel, az Interfax idézte. A képviselő azt állította, hogy Dudajev múlt vasárnap este hívta utoljára műholdas telefonján és azt mondta: Moszkvában a közeljövőben „forróvá válhat a helyzet”. Elmérgesedett viszony Kína „bármilyen kérdést” hajlandó megvitatni Tajvannal, feltéve, hogy a szigetállam lemond a függetlenség elnyerésének szándékáról — ezt Csiang Cö-min kínai államfő közölte egy tajvani politikussal, akit „vendégként” fogadtak Pekingben. A tajvani parlament volt elnöke, aki jelenleg Li Teng-huj államfő tanácsadója, az első tajvani politikus, aki Pekingbe látogatott azóta, hogy Kína és Tajvan viszonya elmérgesedett. Egy katona meghalt Péntekre virradóra a kassa-saccai kórházban egy meghalt azok közül a fiatal katonák közül, akik kedden súlyos égési sérüléseket szenvedtek egy katonai teherautó platóján kigyulladt acetontartalmú festék lángjaitól. A kórházban fekvő tizenkét katona közül hatnak az állapota továbbra is válságos. A többségük bonyolult bőrátültetési műtétre vár, de egészségi állapotuk ezt egyelőre nem teszi lehetővé. A GIA vállalta magára A legradikálisabb algériai iszlám szervezet, a GIA vállalta magára hét francia szerzetes egy hónappal ezelőtti algériai elrablását: az Al-Hajat című, több arab és nyugat-európai országban megjelenő napilap pénteki száma egy GIA-közle- ményt ismertetett, amely szerint a szervezet emberei hurcolták el március 27-én az Algírtól délre lévő kolostorból a hét férfit. Jól halad a leszerelés Kelet-Szlavóniában jól halad a szerb fegyveres alakulatok demilitarizálása, amely már a tervezett időpont előtt megkezdődött — jelentette a brüsszeli Atlantic News legfrissebb száma. A kiadvány idézi Willy Herteleer tengernagyot, aki szerint a térségben tartózkodó szerb csapatok valamennyi légvédelmi rakétájukat, továbbá harckocsijaik 60 százalékát már visszavonták. Hét és fél év börtön Dél-Koreában hét és fél évi börtönbüntetésre ítélték pénteken annak az áruháznak tulajdonosát, amelynek összeomlása tavaly 501 ember halálát okozta. Az AP hírügynökség jelentése szerint a Szöuli Fellebbviteli Bíróság hanyagság vétségében találta bűnösnek Lí Jont, a június 30-án összedőlt szöuli Sampoong Áruház elnökét. Nem lesz pornófilm MTI A keszthelyi Festetics-kas- télyban a közelmúltban lezajlott forgatáson nem vettek fel pomófílmjeleneteket — jelentette ki pénteken az MTI érdeklődésére Czoma László, az intézmény főigazgatója. A távirati iroda ugyanaznap közölt híre szerint ugyanis a Sky News brit hírtelevízió a keszthelyi kastélyt nevezte meg a magyarországi szexfilmforgatásokról készült riportja egyik helyszíneként. Czoma László elmondta, hogy néhány hete egy olasz filmügynökség az igazgatóság engedélyével valóban jeleneteket rögzített az intézmény területén, ám nem pornófilm, hanem egy maffiatémájú alkotás készült. Hozzátette, hogy a kastélymúzeum munkatársai mindvégig jelen voltak a forgatáson, éppen azt ellenőrzendő, hogy a jelenetek nem lépik-e túl a közízlés határait, megsértve ezzel az intézmény hírnevét is. Erről azonban nem volt szó — szögezte le az igazgató. Az MTI kérdésére megerősítette Czoma László, hogy valóban nem az első alkalommal szolgál filmek színhelyéül a kastély, hiszen — amint a Sky News riportja is utalt rá — az így szerzett bevételekkel hasznosan kiegészíthetik a szűkös anyagi kereteiket. E filmek között nemzetközi hírnévre szert tett alkotások is vannak, ám tudomása szerint pomófilm nem készült az intézmény területén. Arra persze nem tudnak garanciát vállalni — tette hozzá —, hogy valamely mű végleges változatába nem kerülhetnek bele erkölcsileg kifogásolható jelenetek is, amelyeket azonban nem Keszthelyen rögzítettek. Kohl szerint lassul a gazdasági növekedés Német szociális megszorítások Átfogó szociális megszorításokat jelentett be Helmut Kohl német kancellár pénteken a szövetségi parlamentben. A költségvetési deficitet és a társadalombiztosítási pénztárak hiányát csökkentendő takarékossági intézkedések emelik a nyugdíjkorhatárt, lefaragják a munkanélküliek ellátását, kurtítják a táppénzt, elhalasztják a családi pótlék tervezett emelését. A közalkalmazottak az idén nem kapnak béremelést. MTI Kohl parlamenti beszédében a gazdasági növekedés lassulásával, az ötven éve példátlan munkanélküliséggel magyarázta a szociális megszorításokat, és elismerte, hogy az ország a fennállása óta legsúlyosabb szerkezeti válságát éli át. Szavai szerint a kormány intézkedései a növekedés felgyorsítását és a 11 százalékos munka- nélküliség mérséklését szolgálják. Közölte, hogy az eredetileg várt 1,5 százalék helyett az idén valószínűleg csak 0,75 százalékkal nő a német hazai össztermék (GDP). A kancellár elutasította azokat az ellenzéki szociáldemokrata és szak- szervezeti állításokat, hogy a tervezett lépések kizárólag a vállalkozóknak kedveznek, és a szociális megszorítások elsősorban a társadalom alsó rétegeit sújtják, továbbá, hogy — ellentétben a keresztény-liberális kormánykoalíció fogadkozásával — nem teremtenek új munkahelyeket, hanem kizárólag a deficit csökkentését, a munkáltatók helyzetének javítását szolgálják. A gazdasági növekedés lassulása és a túlzott szociális kiadások miatt számos más fejlett ipari ország is takarékossági lépésekre kényszerült — hangsúlyozta a kancellár. Kifejtette, hogy a német munka- vállalók munkaideje rövidebb, a szabadságuk pedig hosszabb, mint a legtöbb európai országban. Rámutatott, hogy Németországban a munkavállalók kétharmada kis- és közepes vállalatoknál dolgozik, ezért e cégek helyzetét, versenyképességét feltétlenül javítani kell. Ehhez elengedhetetlen a rendkívül magas bérköltségek csökkentése, a befektetési feltételek javítása. FORGÓD SZÍNPAD Palotai István (Új Kelet) Harmincegynéhány év szünet után újra látszik formálódni a Moszkva—Peking politikai tengely. Végül is a dolog „logikus”, a két monolitikus államgigász, ha összefog — legalábbis Ázsiában —, szinte egyeduralmi tényezővé válik. A két ország politikai távolsága már évek óta folyamatosan csökken. Peking a legjobb úton halad a szocialista piacgazdaság felé, az oroszok pedig — ha csak a választások kedvéért is, de — balra tolódnak. A két nappal ezelőtt a két államfő által megkötött egyezménytömeg mindezt gyakorlati mederbe terelte, és a terv a megvalósulás küszöbén áll. A baj csak az, hogy a világ- történelem során eleddig ez a tengely csak felfordulást, szenvedést és feszültségeket okozott a világnak... A Hamász síta terrorszervezet bejelentette: fütyül arra, hogy a palesztin alkotmányból törölték az Izrael Állam megsemmisítésének céljáról szóló pontot. A palesztin rendőrség viszontválaszul elfogadta a szélsőségesek helyettes vezetőjét. Úgy tűnik, hogy újabb feszültségnek, újabb front kialakulásának vagyunk tanúi, nevezetesen a palesztin—palesztin ellentétnek. Arafatot és „államát” az egész világ, a Hamászt pedig Irán támogatja. Vajon ki lesz a győztes? Válaszul a palesztin gesztusra (az alkotmány módosítására) az izraeli Munkapárt deklarálta, hogy többé nem ellenzi egy önálló és független Palesztin állam létrejöttét! A békefolyamat ezzel—a gyakorlati tettek után — az elvek területén is zöld utat kapott. Amennyiben mindenki képes lesz mindkét oldalon megfékezni a saját szélsőségeseit, abban az esetben a béke megfogható közelségbe kerül... Ideje lenne! Bosznia — európai szemmel — meglehetősen furcsa módját választotta politikai ellenfeleinek legyőzésére, amikor Iránban kiképzett és Irán által támogatott terrorbrigádokat fogad fel meggyilkolásukra. Az „embervadász” egységek mindeddig „csak” a délszláv utódállamokban kezdték meg „áldásos” tevékenységüket, azonban az mindenki által ismert tény, hogy az ilyen tevékenység eszkalálódni szokott. Mindenesetre Európának a világon semmi szüksége nincs egy síta módszereket követő muzulmán hídfőállásra. Van így is bajunk elég... Hazánk két napja kapta kézhez azt a kérdőívet, amit ki kell töltenie ahhoz, hogy immár hivatalosan is felvételét kérje az Európai Unióba. Ausztria kijelentette, hogy segíti kitölteni a „blankettát”, és úgy kezel minket, mint „legkedvesebb szomszédját”. Remek! Kérdőívünk, toliunk, tanácsadónk már van. Most már csak olyan tények kellenének, amiket be is lehet írni... Az egészségügy soros átszervezése eredményeképpen 3—400 orvos kerül majd utcára. Mivel a háziorvosi hálózat már telített, így elhelyezkedésük meglehetősen reménytelennek tűnik, ezért a munkaügyi központokkal karöltve a szakminisztérium különféle át- és továbbképzésekkel óhajt a gondon segíteni. Lassan megvalósulni látszik Rejtő Jenő nagy ötlete: X. Y. bádogos és nőgyógyász... Az állampolgári jogok biztosa azzal vádolja a Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy a rendszerváltás óta mintegy nyolcszáz törvénytelen személyi megfigyelést foganatosított. Az, hogy ezt az illetékes miniszter úgy próbálja „magyarázni”, miszerint nem történt törvénysértés, legfeljebb csak szabálytalanság — nem változtat a tényen, és nem is menti azt! Az ombudsman most azt szeretné, hogy aki ilyen megfigyelés alá került, az legalább kapja meg a róla gyűjtött anyagot. Attól tartok, eire annyi az esélye, mint Matuska Szilveszternek arra, hogy posztumusz „kiváló vasutas” kitüntetést kapjon... Újabb nagy ötlettel álltak elő a „legnépszerűbb tárca”, a pénzügyi illetékesei! A kamatadó ötletével. (Hogy világos legyen: a kamatjövedelmek után is adót kívánnak szedni — állítólag tíz százalékot.) Arra hivatkoznak, hogy elvileg eddig is volt kamatadó, csak éppen nulla volt az adókulcs. A másik érv: ha a társaságok osztalékaira személyi jövedelem- adót vetnek ki, akkor a kamatadó is szükséges, mert így IGAZSÁGOS. Meglehet. De ki kérte, hogy az osztalékokra személyi jövedelemadót rójanak ki? Mert hogy nem mi, az biztos... A banki kamatok ilyetén megcsapolása (persze nem a bankok, hanem a takarékoskodók terhére) nem valószínű, hogy jót tesz majd a betétállománynak. A rendelkezés, amely most van előkészítés alatt (és külföldi példákra is hivatkozik), megint elfelejt egy „apróságot”, történetesen azt, hogy ahol kamatadó van, ott a hitelek után kifizetett kamatok visszakövetelhetők az adóhivataltól! Az utolsó fillérig. UJ KEI,FT Más-hol? Borsodi válság MTI Minden akadály elhárult a kormány által 1995. november 15-én elfogadott, 1113- as számú Borsod-Abaúj- Zemplén megyei integrált szerkezetátalakítási és válságkezelő program gyakorlati végrehajtása elől. Az elmúlt napokban ugyanis bár késéssel, de mind a hét érdekelt minisztériummal aláírta a megyei fejlesztési tanács azokat a szerződéseket, amelyek hiánya eddig gátja volt a pályázatok kiírásának. Belga érdeklődés Osztrák befektetők után belgák is érdeklődnek hajdú-bihari fejlesztési lehetőségek iránt. A debreceni városházán pénteken tartott sajtótájékoztatón Zentay István alpolgármester elmondta: a belga Antwerpen megye, illetve Hajdú-Bihar térségfejlesztéssel foglalkozó szakemberei olyan együttműködést készítenek elő, amely hatékonyan szolgálhatja a térség gazdasági fejlődését. A tájékoztatón részt vevő belga gazdasági szakemberek és önkormányzati vezetők felajánlották, hogy a munkahelyteremtésben szerzett tapasztalataikat megosztják á bihari régió vezetőivel, de anyagilag is készek konkrét fejlesztési projekteket támogatni. Orvosi konferenciák Három jelentős szakorvosi tanácskozás kezdődött pénteken Debrecenben. A helyi akadémiai bizottság székházában rendezett nemzetközi mellkassebészeti konferencián tíz európai országból és az Egyesült Államokból érkezett szakemberek tekintik át a mellkassebészet időszerű kérdéseit. A debreceni Postás Üdülőben ugyancsak pénteken kezdődött meg a Magyar Nőorvos Társaság szekcióülése, amelyen a méhnyakrák megelőzéséről és kezeléséről tanácskoznak a szakemberek. A debreceni Kenézy Kórházban az intenzív osztályok szak- és altatóorvosai kezdtek tudományos ülést abból az alkalomból, hogy huszonöt éves a tanácskozásnak helyet adó intézmény intenzív osztálya. Monrai pere Morvái Ferenc, a Kisgazdapárt parlamenti képviselője tagadta az ellene felhozott vádakat — ittas vezetés és cserbenhagyás bűntette — az Egri Városi Bíróságon indított bűnper első napi tárgyalásán, pénteken. A Heves Megyei Főügyészség vádirata szerint, Morvái 1993. március 26- án, Gyöngyös belterületén nekiütközött egy Toyota típusú terepjárónak, amelyet Mészáros István vezetett, majd megállás nélkül távozott a helyszínről.