Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-06 / 82. szám

12 1996. április 6., szombat UJ KELET Húsvét a világban A keresztény húsvét szer­tartásai már a nagyhét köze­pén megkezdődtek a világ számos országában. A távoli Venezuela fővá­rosában, Caracasban a hagyo­mánynak megfelelően szer­dán hajnali két órakor meg­nyíltak a Szent Terézről elne­vezett templom kapui, hogy bebocsátást nyerjenek a za­rándokok, miután végigvo­nultak a belvároson Jézus Krisztus életnagyságú szobrá­val. A művészi fafaragásé XVII. századi szobor a spa­nyolországi Sevillából szár­mazik, s a legenda szerint száz évvel ezelőtt csodás köz­benjárásának volt köszönhető a több száz halálos áldozatot követelő himlőjárvány meg­szűnte. A szerdai nap folyamán ti­zennyolc szentmisét mondtak a temlomban, amelyet Igna­cio Velasco, Caracas érseke szerint húsvét vasárnapig félmillióan keresnek fel. Spanyolországban — akár­csak Olaszországban, Belgi­umban és más európai orszá­gokban — helyi népszoká­sokkal tarkított egyházi kör­menetek jelzik a nagyhét be­köszöntél. A spanyol nagyvárosok közül kétségtelenül Sevilla nyújtja a leglátványosabb ké­pet a XV. századból eredő fel­vonulásaival, amelyek mind­egyike egy-egy templomhoz kötődik, tíz- és tízezrek rész­vételével. A körmenetekben baldachin alatt viszik a hívek Jézus Krisztus vagy Szűz Mária üvegtartóba helyezett szobrát. A menet végén ve­zeklők haladnak, égő gyertyá­val kezükben. Más és más hagyományok szerint zajlanak a húsvéti kör­menetek a különböző spanyol városokban. Riójában példá­ul a vezeklők mezítláb vesz­nek részt a körmenetben, s le­meztelenített hátukat gallyak­kal ostorozzák. A katalóniai Géronában a csontváznak öl­tözött vezeklők órákon átjár­ják a haláltáncot a templom előtt, míg az aragóniai Alca- nízban vagy Calandában egész nap megszakítás nélkül dobolnak. Görögország, Oroszország, Szerbia, Amerika és Ausztrá­lia ortodox templomaiban — a Julianus-naptárnak meg­felelően — egy héttel később kondulnak meg a húsvéti ha­rangok, mint a katolikus vagy protestáns vallású országok­ban. És nemcsak az időpont más, mások a szokások is — leg­alábbis Görögországban. A görögök nem ismerik például a húsvéti nyuszit és mit sem tudnak a gondosan elrejtett tarka húsvéti tojásokról. A görög lakosság több mint ki­lencven százalékát kitevő or­todox hitűek szigorúan betart­ják a húsvétot megelőző böj­töt. A vendéglőkben különle­ges böjti ételeket szolgálnak fel, a falvakban főleg az asszonyok böjtölnek, gyakran az ájulásig. Nagypénteken színpompás körmenetekben vonulnak vé­gig a városokon és falvakon Krisztus virágfüzérekkel dí­szített koporsója mögött. Kré­ta szigetén citromvirággal ékesítik a koporsót. Athén óvárosán, a Piakán nagypén­teken húsznál is több körme­net halad át. Nagyszombaton készítik el az asszonyok a hús­véti bárány belsőségeiből főzött, keleti fűszerekkel íze­sített levest, miközben a fér­fiak szakszerűen nyársra húz­zák a leölt bárányokat. A gyermekeket megajándékoz­zák ilyenkor — a kereszt- szülők új cipőt vesznek nekik és nem maradhat el a húsvéti gyertya sem. Éjfélkor kivétel nélkül minden ortodox görög el­megy az éjféli misére, ame­lyet a szabad ég alatt monda­nak — bármilyen legyen is az idő. A szent húsvéti tüzet repülőgép hozza egyenesen Jeruzsálemből és rendőri kí­sérettel érkezik minden vá­rosba, minden községbe. Mi­után elhangzott a pópa ajká­ról a „Feltámadt Krisztus!” köszöntés — egyébként a gö­rögök húsvét után negyven napon át így köszöntik egy­mást —, a hívek ennél a tűz­nél gyújtják meg húsvéti gyertyáikat, amelyekről majd egy éven át a házioltár előtt égő olajmécsest lángra lob­banják. A húsvét olyan ünnep a gö­rögök számára, amelyet lehe­tőleg vidéken töltenek el, csa­ládi körben. Orosz elnökválasztás: kampánystart Nem elhalasztani, megnyerni! „Oroszország első elnöke, Borisz Nyikolajevics Jelcin, 65 éves, Szverdlovszk terület szü­lötte. Nincs esélye az elnök- választás megnyerésére és még a második fordulóba jutása is kérdéses. Ennek ellenére Orosz­ország második elnökét Borisz Nyikolajevics Jelcinnek hívják majd” —jósolta talányosán az igényességre és pártatlanságra törekvő új orosz politikai heti­lap, az Itogi (Összegzés) első próbaszáma. Az amerikai Newsweek bábáskodásával ké­szült magazin címlapja fáradt, de eltökéltséget sugárzó tekin­tetű Jelcint ábrázolt, vastagon szedett kérdések kíséretében: „Igen?” vagy „Nem?”, ami nemcsak Oroszországot foglal­koztatja. Az „igen” érdekében a szer­da óta hivatalosan is elnökje­lölt Jelcin minden követ meg­mozgat. Tavalyi szívrohama el­lenére ritka hévvel vetette ma­gát a küzdelembe. Jelöltségé­nek bejegyzése megadta a start­jelet a kampányra, amelynek során eldőlhet: a pályafutása során eddig „vert helyzetek­ből” rendre győztesen kikerülő Jelcinnek sikerül-e a bravúr — azaz képes-e ledolgozni a favo­rit kommunista Gennagyij Zjuganov előnyét. Az orosz elnökválasztási kampány eddig jórészt Jelcin kampányával volt egyenlő. A kommunisták „választási adui” egyelőre gyengébbek voltak. Ezek közül a Szovjetuniót pa­píron feltámasztó dumadöntés érdemel említést, amelyet azon­ban Jelcin — maradva a kártyás hasonlatnál — máris „leütött” a szorosabbnak ígért FÁK-in- tegrációval. Jelcin az év eleje óta folyta­tott bel- és külpolitikáját is lé­nyegében kampánycéloknak rendelte alá. A bevált politikai trükkhöz folyamodott: amit nem vagy csak nehezen tud megakadályozni (azaz a kom­munista előretörést), annak igyekszik az élére állni. A de­mokrata színekben öt évre ha­talomra került Jelcin színe vál­tozásáról sokat írtak már az elemzők. Valójában azonban alighanem arról van szó: a nép- tribuni, diktátori és cári voná­sokat egyesítő Borisz Jelcin ösztönösen igyekszik a több­séggel, illetve annak valós vagy vélt akaratával azonosulni. A tavalyi dumaválasztáson aratott kommunista győzelem után Jelcin hosszasan töpren­gett indulásának februári hiva­talos bejelentése előtt. Az elnö­köt ugyanis előzőleg környeze­te arról győzködte, hogy nincs reális ellenfele. Nyílt titok, hogy a decemberi dumaválasz­tás jelentette hidegzuhany után voltak és ma is vannak a Kremlben olyanok, akik a vá­lasztások elhalasztását taná­csolják Jelcinnek. Moszkvai politikai körökben olyan jóslatok is keringtek, hogy esetleg az orosz—fehér­orosz szövetségre, azaz a Szu­verén Köztársaságok Közössé­gére (SzSzK) keresztelt új ál­lamközi alakulatra hivatkozva halaszthatják el a szavazást. A Jelcin esélyeit kétségbe vonók mellett, persze, akadnak olyanok, akik az oroszországi hatalmi viszonyokat és az elnö­köt ismerve egyszerűen elkép­zelhetetlennek tartják még a gondolatát is, hogy más győz­hetne a nyáron. A Moszkovsz- kije Novosztyi című lap mina­pi kerekasztal-beszélgetésén Vaszilij Lipickij, az ismert szo­ciáldemokrata politikus úgy vélekedett: ha a jelenlegi hata­lom számára kedvezőtlen lesz az eredmény, úgy eleve nem szerez arról tudomást a társa­dalom. „Még a magukat de­mokratának valló politikusok között is akadnak, akik azt tart­ják: kétségbe kell vonni az eredményt, ha az kedvezőtlen lenne” — állította Lipickij. Mind nyilvánvalóbb azonban, hogy Jelcin a választásokat megnyerni és nem elhalasztani akarja, mivel az utóbbival már­tírt csinálna a kommunistákból. A demokratikusnak nevezett jelenlegi rendszer legitimitását csak a választás biztosíthatja. Jelcin ezért össznemzeti veze­tőként a többség akaratát pró­bálja képviselni. Öt éve a de­mokrata lázban égő Oroszor­szág élére állt, ma pedig kész a kommunisták és nacionalisták jelszavait megvalósítani. A demokrata illúzióvesztés, az általa kezdett piaci reformok nagy szociális ára miatti elége­detlenség nem zavarja, és po­pulista lépéseket és ígéreteket tesz — vélik moszkvai elem­zők. Lényegében erre épül válasz­tási taktikája. Kifizetik a költség- vetés hónapszámra elmaradt bér­tartozásait. A Szovjetunióra vo­natkozó dumadöntés után Jelcin máris szorosabb integrációról egyezett meg négy FÁK-ország- gal, Fehéroroszországgal pedig szövetségre lépett. Az orosz saj­tó azonban meglehetősen két­kedve értékelte mindezt, úgy vél­ve, hogy a látványos lépések Jel­cin választási kampányának újabb részei, akárcsak a csecsen háború befejezésére vonatkozó múlt heti hatásos ígéret, amely után ugyanis változatlanul falva­kat bombáz az orosz tüzérség és a légierő. Jelcin, aki a törvény szerint nem használhatja választási célokra hatalmát, újraválasztá­sára bizottságot alakított. Be­vonta ebbe Viktor Cserno- mirgyin kormányfő mellettMí- hail Barszukovot, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) főnökét, sőt, az eddig pártatlan­sága miatt elismert, magánkéz­ben lévő tévécsatorna igazga­tója, Igor Malasenko is tagja lett a stábnak, s ezért Jelcint az elektronikus média teljes ellen­őrzésével és a választási tör­vény megsértésével vádolják. Rákvakcina Az állatkísérletek során képesnek bizonyult a rosszin­dulatú daganatok elpusztítására az a vakcina, amelynek így megkezdődhet az embereken való kipróbálása is, va­lószínűleg a nyáron. Amint azt a Los Angeles-i University of California egyik rákkutatója az AP hírügynökségnek elmondta: az oltóanyag képes arra, hogy eltávolítsa a ráksejtek bioló­giai „álcáját”, amely miatt a szervezet immunsejtjei nem tudják felismerni az ellenőrizhetetlen növekedésnek in­dult sejteket. Az oltóanyag képes a rákos sejteket az im­munrendszer támadásától „védő”, úgynevezett béta-nö­vekedési faktor (TGF-B) működését genetikai úton leál­lítani. Az anti-TGF-B-t kapó egerek mindegyike — tehát a kísérleti arány szerint 100 százalék — túlélte a 12 hetes kísérleti időszakot és immunrendszerük képes volt rá­kos daganatok megsemmisítésére. A placebót kapó kont­rollcsoport állatai gyorsan elpusztultak — írja az AP. Lakásfoglaló panda Az északnyugat-kínai Sanh- szi tartomány egyik falujában egy óriáspanda se szó se beszéd behatolt egy helybéli paraszt házába, és négy nap elteltével sem szándékozott önszántából kiköltözni onnan. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a házigazda által „Maomao” - nak elnevezett bundás harmad­nap betegnek látszott, és ezért elszállítanák az állatvédőkkel. „Maomao” — akit azelőtt többször is láttak a környéken — készségesen elfogadta a há­ziak által elébe tett húst, majd még jól belakott a mézes­bödönből is, mielőtt álomra haj­totta volna fejét. Napjait külön­ben többnyire azzal töltötte, hogy bambuszrügyeket legelt a házzal szemközti domboldalon. A harmadik napon azonban ét­vágytalan lett, és erre határoz­ták el a falubeliek, hogy elvite­tik az állatvédőkkel. A veszélyeztetettnek nyilvá­nított óriáspandákból csupán mintegy ezernek a létezéséről tudnak, s ebből több mint száz­hatvan él Sanhszi tartomány északnyugati részén. Ritkulásuk oka főleg az, hogy az ember el­pusztítja természetes életterüket. Az oldalt az MTI-Panoráma híreiből állítottuk össze Bosanska Gradiskánál megtört a jég: a magyar ponton- hídon magyar rendszámú kocsi, az MTI szolgálati autó­ja átkelhetett a Száván, s némi rábeszélés után a bosz­niai szerb határőr is átengedte a „gyanús járművet”. Az IFOR-kártyás polgári személyeket ma már viszonylag könnyen beengedik, de az autó tiltott dolognak számí­tott. Most is majdnem vissza kellett fordulni Horvátor­szágba, de végül a zord határőr megenyhült, amikor belgrádi pecséteket látott az útlevelemben. Első pillan­tásra talán jelentéktelen fejlemény ez, de ha a NATO- erők által olyannyira szorgalmazott szabad mozgás kö­vetelményét vesszük alapul, akkor talán tényleg nagy változást jelent ez a magyar pontonhídnál. roncsautók, félig vagy egészen lerombolt házak. A határ Mrkonjic Grad után húzódik a szerbek és a muzulmán—horvát föderáció között. Egyedül a fel­robbantott híd mutatja, hogy más földre érkezünk. A bosnyák vidéken előbb a szinte teljesen néptelen Jajce következik, az elárvult jugosz­láv emlékművel, a II. Jugosz­lávia alapítására emlékeztető esik, velük itt már senki sem számol. A horvátok pedig Ke- let-Mostart kérték Jajcéért cse­rébe, de ez nem igazán jó a mu­zulmánoknak. Donji Vakufon már van némi élet, ide sok muzulmán mene­kült tért vissza. Egyikük éppen Bugojnón húzta meg magát s büszkén mondja, hogy már működik a faüzem. Az egyetlen nyitva tartó üz­Gradiskából egyenes út vezet Banja Lukába, amely egykor szép város volt, egyetemmel, jelentős középületekkel s a muzulmán múlt számos műem­lékével. Az utóbbiakból már hírmondó sem maradt, nem is szólva a muzulmán és a katoli­kus lakosságról. Az ő elüldö- zésükkel egy időben Banja Lukát ellepték a krajinai szer- bek, akiknek viszont tavaly au­gusztusban kellett egyetlen éj­szaka alatt hátrahagyni egész addigi életüket. Ma az egykor rendezett és tiszta Banja Luka egyetlen nagy középkori karavánszeráj- ra emlékeztet. Innen az út a véráztatta Kö- zép-Bosznián keresztül vezet Zenica és Szarajevó felé. Ez a háború előtt is szegény vidék lehetett, most azonban még mé­lyebbre süllyedt, alig látni em­bert. Sehol sem dolgoznak a föl­deken, néhány férfi kapargatja az útmenti árkokat, mindenütt Boszniai útijegyzetek feliratokkal. A város fölött a középkori vár, amelynek szá­mos magyar vonatkozása van s amely felett most hatalmas horvát zászlót lenget a szél. Az egyetlen kóbor járókelő el­mondja, hogy előbb-utóbb visszajönnek ide a muzulmá­nok, de ahhoz nekik is vissza kell engedniük a bugojnói hor- vátokat, akiket 1993-ban ül­döztek el. A szerbekről szó sem letben fiatalasszony szolgál ki. O előbb Horvátországba mene­kült a szerbek elől, majd a sok muzulmán menekültet befoga­dó Pakisztánba került, s onnan jött vissza. Mondja, hogy van már iskola, sőt középiskola is. Kenyér csak reggel kapható, s rögtön elkapkodják. A dollárt nem szívesen fogadja el, csak a márkát szereti — egyszerű vele számolni: száz liliomos, vagyis bosnyák dinár épp egy márka. Zenica már Közép-Bosznia szíve, a várost csak közvetve érintette a háború. Ide csak nagy néha lőttek be a szerbek, pedig sokszor megtehették volna, lőtá- volon belül voltak egy ideig. Szarajevó után a második leg­nagyobb iparváros volt, Tuz- lával vetekedett, most az első­séget nyilván Zenica szerezte meg, Szarajevóban évekig eltart az újjáépítés. A város­ban — Banja Lukához ké­pest maga Párizs — az em­berek jól öltözöttek, s még munkaalkalom is van a kohó­ban. Távfűtés viszont szemláto­mást évek óta nincs: a modem lakótelepi épületek minden er­kélyén aprófát tárolnak. Innen Szarajevóig alig egy­órás autóút vezet. Ezúttal nem megyünk be a városba, egye­nest a magyar békefenntartók boszniai táborához indulunk, a Ljubina folyó völgyébe, vagyis a Tuzlába vezető útnál elfordu­lunk. A bázisnál fából ácsolt útakadályok, szögesdrót — nem lehet tudni, kit milyen szándék vezet a tábor kapujá­hoz. A kapunál az antennarú- don lobog a magyar zászló, amely egyébként hasonlít a bosnyák nemzeti lobogóhoz, az is piros-fehér-zöld, csak a fe­hér sáv szélesebb. A parancsnoki sátorban ka­pok ágyat és hálózsákot, négyén alszunk együtt. Reggel még meleg víz és kávé is kerül, s a parancsnok, Nyers József őr­nagy büszkén mondja, hogy van rögtönzött zuhanyozójuk is, igaz, egyetlen darab nyolcvan emberre. Az ételt Okucaniból kapják, a vizet Szarajevóból, az IFOR-táborból hozzák. Öt nap­pal korábban érkeztek, már járt náluk Moore-Bick tábornok, műszaki főnök. A táborban fog­ták ebédre, marhapörköltet ka­pott. A brit tábornok a magyar marhahústól nem tartott, sőt, dicsérte a kosztol és persze a tá­bort is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom