Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
UJ KELET Labdarúgás 1996. április 3., szerda 15 Sutler Só megyei I. osztály Kapufa után hengerlés Az éllovas Demecser vasárnap „legyalulta” a jobb sorsra érdemes Túrricsét. A bajnoki címre ácsingózó hazai legénység tulajdonképpen a papírformát érvényesítette, noha a látogatók ez idáig igencsak derekasan vitézkedtek. Farkas Ti- boralakulata azonban nem volt tekintettel a vendégek azon óhajára, hogy tisztes vereséggel megússzák a kilencven percet. Az edző egyebet is észrevett... Koncz Tibor (Új Kelet) Farkas Tibor — Az eredmény azt tükrözheti, hogy sima mérkőzés volt, de ez nem egészen igaz. Az első negyedórában ránkijesztettek a vendégek, mert a védekezésről nem elfeledkezve a támadásvezetésről sem mondtak le. Kapufát lőttek, ami viszont felrázta a csapatot. Mielőtt szünetre vonultunk volna, nyolc perc alatt három gólt szereztünk, s ez döntött. Molnár Ferenc avatta fel a túrricsei kaput, majd Mónus és Brankovics is betalált. A második játékrész hajrájában jobb kondíciónknak köszönhetően egyértelművé vált a győzelem. A hajrában naggyá tettük az ellenfél kapusát, aki olykor parádézott. Bár korábban nem találkoztunk a ricseiekkel, meglepően kulturáltan futballozó együttest ismertünk meg bennük. Ez egyben a siker értékét is növeli... — Rendíthetetlenül halad előre a Demecser, eleddig nem vétette el a lépést. Négy mécsesén tizenkét pont — hibátlan szereplés. Ugye, ezt várták? — Mi tagadás, ez volt a terv. Mivel azonban Vásárosna- mény a sarkunkban van, egy percig sem lazíthatunk. Feszített tempót kényszerít ránk, hogy jól tudjuk: elég egy vereség, s máris búcsúzhatunk az 1. helytől. A páros versenyfutás arra ösztökél mindenkit, hogy kettőzött figyelemmel küzdjön. Egyébként a négy lejátszott mérkőzés más és más okok miatt volt nehéz. Csen- gerben a pálya talajával gyűlt meg a bajunk, míg Nyírkárász, valamint Fehérgyarmat ellen vesztett állásból kellett fordítani. — Az új szerzemények közül Darai alig-alig jut szóhoz. Eszerint a Nyírbátorból érkezett középpályás nem fér be a kezdő csapatba? —Ennek is megvan a magyarázata. Darai a közelmúltban edzésen szenvedett sérülést, meghúzódott a bal térde. Másfél hetet kihagyott, emiatt lett kispados. Ide tartozik, hogy Búzásnak is ugyancsak összejöttek a dolgai, aki családi gondjait igyekszik megoldani. Feleségét epekővel kezelik, és a gyerek is megbetegedett. Ez mindenképpen kihatott a játékos teljesítményére. Más kérdés, hogy időközben Molnár letöltötte eltiltását, s visszaszerezte helyét a csapatban. Sza- lontai kimaradt vasárnap, amit az indokolt, hogy a lehetőséget kapó négy középpályás meggyőző formát mutatott, így nem bontottam meg a sort. Szerencsére a társaság mindezzel együtt is jól muzsikál... A fiúk okultak a késből... Két meccs, hat pont. így indult a bajnokságban Ujfe- hértó csapata. Aztán... Kislétán váratlanul nagy arányú vereségbe szaladtak Pataki István tanítványai. A múlt hét végén ismét idegenbe szólította a sorsolás az együttest, méghozzá azokhoz a csen- geriekhez, akik már nagyon kiéheztek a pontokra ...amelyeket aztán „elraboltak” a látogatók. — Hogyan sikerült felrázni a fiúkat? — kérdeztük Pataki István edzőt. — Egy igen kemény és szikrázó meccsen tudtunk nyerni. Elengedhetetlenül szükséges volt hozzá a társaság fegyelmezett hozzáállása, amiről Kislétán nem lehetett beszélni. Fejmosást adtam játékosaimnak, mindenkinek szigorúan kiosztottam a feladatot. Magyarán sínre tettük a csapatot, nagyon örülök, hogy sikerült lelket verni a labdarúgókba. — A hazaiak első tavaszi pontjuk megszerzéséért hajtottak... — A csengenek rossz taktikát választottak, sorra felívelgették a labdákat. Ennek köny- nyen megtaláltuk az ellenszerét, szoros emberfogást alkalmaztunk és kontrákkal operáltunk. Ezt bizonyítja, hogy volt négy ziccerünk. Ezért a mérkőzésről adott csengeri tudósítás — mely szerint a szerencsésebb csapat győzött — nem tükrözi a valóságot. — Ki tette a legtöbbet a siker érdekében? — Meg szeretném köszönni a fiatalok helytállását. Három ilyen játékos került a kezdő csapatba: Rácz István, Balogh Imre, Pulinka Péter. Vámos kapus is nagyon jó napot fogott ki, ez azért is nagyon biztató, mert Kislétán két gólban is benne volt. Nagy Béla és Lácza Jani pedig egymást múlták felül. — A folytatásban is számíthatunk fehértói kisiklásokra? — A fehértói gárdára nem jellemző a rapszodikus szereplés, még nagy csapatokkal is előfordul, hogy néha beleszaladnak a késbe. Szerencse, hogy a bajnokság elején kaptuk ezt a pofont, remélem, okultak ebből a fiúk! (Még) tart a türelem Tiszavasváriban A csíkos mezes Sényö ellen sem ment.... Száraz Attila (Új Kelet) Hétfőn Dupcsák Lászlónál, az Alkaloida Vegyészeti Gyár vezérigazgatójánál jártak a Tiszavasvári ASE labdarúgói és vezetői. A látogatás apropóját az igen gyenge tavaszi rajt adta, hiszen az NB Il-es futballisták ez eddigi három fordulóban mindössze egy pontot szereztek. Dupcsák László egyébként maga is szereti a labdarúgást, minden hazai mérkőzésen ott van, de az égi csatornák segítségével figyelemmel kíséri más nemzetek küzdelemsorozatát is. Pethe Sándor egyesületi elnök a következőket mondta el a látogatásról: — A vezérigazgató úr a labdarúgó-szakosztály napi dolgaiba ezúttal sem szólt bele, de mindenképpen azt kérte, legyen küzdőképesebb a csapat, mert fogytán a szurkolók türelme. Pár fordulón belül jelentős javulást remél. Végül is a hozzáállással már nem volt gond Sényő ellen, de a játékkal annál inkább. Fotó: Racskó — Szóba került-e az edzőváltás? — Nem, Szikszai Lajos élvezi bizalmunkat. Az azonban biztos, hogy Kecskeméten és utána itthon, az Eger ellen olyan produkcióval kell kirukkolniuk a fiúknak, ami feledteti a gyenge kezdést és ami után az ilyen jellegű kérdések nem vetődnek fel. — Szikszai Lajos a nánási mérkőzés után célozgatott arra, hogy a jelenleg tűz nélkül játszó labdarúgók helyett jöjjenek lelkesebb focisták Vasváriba. Jön-e új fiú, lesznek-e távozók? — Ezzel kapcsolatban semmi konkrétumot nem tudok mondani. Nyilvánvaló, hogy nézelődünk, tárgyalgatunk, hiszen a nyáron nagyon sok játékosnak lejár a szerződése. A csapat átlagéletkora miatt mindenképpen szükség van egyfajta vérátömlesztésre, -frissítésre. Az, hogy előrehozzuk- e ezeket a változásokat, csak az eredményektől függ... NB III Tisza csoport „Aranykezű” Miska bácsi! A megbeszélt időpontban együtt volt a csapat, és a busz elindult Miskolc felé. A játékosok befészkelték magukat az ülésekre, mindent úgy tettek, mint máskor. Tokajig semmi különös nem történt, ekkor azonban furcsa hangokra lettek figyelmesek a nagy- kállói futballisták. A járgány hátsó feléből „morgás” hallatszott...! Ugrott is a sofőr megnézni, mitől a gyanús zaj. Új Kelet-információ Meghökkentő látvány tárult a tucatnyi lekászálódó ember szeme elé. A bal hátsó kerék újrafutózott gumijáról levált darabok hevertek szanaszét! Bütykölésről szó sem lehetett, maradt a lassú „csorgás” az Avas lábáig. — Imádkoztunk, hogy időben odaérjünk a mérkőzés helyszínére. Közepes tempóban gurultunk Miskolcig, s negyedórával az ifjúsági találkozó kezdete előtt végre megérkeztünk. A kalandosra sikeredett utazás után a játékosok szokásos terepszemléje következett. Levegőzés közben Czi- otka kapus egyszer csak a zsebébe nyúlt, majd felmutatta „kincsét” — az egyforintos érmét. Felkiáltott: „Gyerekek, itt a szerencsepénz, megnyerjük a meccset!” — emlékezett Nagy Tamás szakosztályvezető. Nem tévedett! Habár az MVSC rögtön nekiesett a káliói együttesnek, a talizmán segített. A hazaiak íziben „belőtték” Cziotka Gábort, aki hamarjában négy lövést hatástalanított. Aztán rendeződtek a sorok, mígnem Boros átlátogatott a túlsó térfélre. Ha már ott járt, tüzelt is. A háló pedig megrezdült. — Az első félidő közepén szereztük meg a vezetést, innentől a megszokott stílusban játszhatott a csapat. Mi irányítottunk, és kedvezett számunkra a jó talajú, széles pálya is. Boda Mihály edző mondta is a szünetben: feltétlenül meg kell nyerni a meccset! Sajnos azonban újra kísértette a társaságot a régi betegség, miszerint évek óta jellemző ránk, hogy a másodikjátékrész elején lélekben az öltözőben maradunk... Másfél perc telt el, mikor Lehóczki a hálóba fejelt, azaz kiegyenlített. Boros nem hagyta annyiban a dolgot, megint csak a bal lábát használta, ez ellen pedig a miskolci portás sem tehetett semmit. Mint ahogy az MVSC is megadta magát, búcsút intve a három pontnak. Mialatt Barcziék serényen iparkodtak a küzdőtéren, az „aranykezű” Miska bácsi a „dadogó” kereket vette szemügyre. A szakértő kéz elhárította a hibát, így a visszaút formalitássá vált. Hiába, na, aki tud, az tud... játékvezetők megbeszélésén hallottuk Hazaadásért tizenegyes! Hosszú, tömött sorokban érkeztek a játékvezetők a hagyományos hétnyitó randevúra. A szövetség székházában igen nagy volt a „nyüzsi”, az értekezlet helyszínéül kiszemelt iroda ajtajára minden további nélkül kifüggeszthették volna a „Megtelt” táblát. Zsúfolt „ház” előtt került terítékre a legutóbbi bajnoki forduló. Koncz T. (Új Kelet) A Szlomoniczki—dr. Jekő— Bodnár Zoltán-formáció vasárnap Szikszóra zarándok. A harmadik vonal bombameglepetését szolgáltató mérkőzésén tündökölt a rutinos trió. Nem úgy a hazai alakulat, amely nem átallott csúfos kudarcot vallani. A tökutolsó Vámos- pércs leckét adott küzdeni tudásból a borsodiaknak: a hajdúk leszármazottjai 2-1-re nyertek. No, de ennél sokkalta lényegesebb, hogy az elkám- picsorodott szurkolók a „Csapatok mellett ti voltatok a legjobbak” kijelentéssel köszöntek el a „mieinktől”. Ugyanakkor Jekő spori figyelmeztetést intézett kollégáihoz, taglalván: a szikszóiak legújabb mezkollekciója koromfekete, erre készüljenek fel az alkalmi ruha kiválasztásánál. Békétlenebb 90 percet dirigált Veress László, aki a Fehér- gyarmat—Nyírkárász megyei első osztályú ütközet során háromszor villantotta meg a piros lapot. Előbb a gyarmatiak javára megítélt tizenegyes miatt szitkozódó karászi Badart küldte el tusolni, utóbb egy páros kiállítással vágott rendet a „haragszomrádot” játszó futballisták között. Ugyanennél az osztálynál maradva: az Ibrány—Hardware találkozón a vendégek kapusa, Balogh Csaba 3-1-re kerekítette fel az eredményt, miután egy bal oldali szögletet elnézve a gólvonalon túlról pas- kolta ki a labdát. A nyíregyháziak ugyan reklamálással éltek Vagy Józ.ve/játék vezetőnél, ám ő szilárdan kitartott, és középre intett. A spori mindent látott, elmondása szerint pont szögben állt. A Demecser—Túrricse derbi végeztével Varga Ferenc „letette a lantot”, a jövőben ellenőrként kamatoztatja tapasztalatait. Azért — legalábbis ez járja bírói körökben — egy jutalommeccs még jár neki, az azonban már tényleg a hattyúdal lesz... Legvégül egy hajmeresztő história (név nélkül...). Alighogy elhangzott a kezdő sípszó a Kárpát-Hús-Volán— Nyíribrony ifi összecsapáson, az ibronyiak futballistája a feMindeddig egyedülálló büntetést szabott ki az Angol Labdarúgó Szövetség a tavalyi F.A. Kupa-döntő kapcsán. A Manchester United—Ever- ton találkozóra ugyanis fekelezővonalról saját ketrece felé durrantott. Szegény kapusnak ugyancsak kapaszkodnia kellett, hogy ártalmatlanná tegye a sistergő löketet. Kézbe fogta a labdát, mire a játékosoknál alig valamivel korosabb sípgazda a büntetőpontra mutatott!! Talány, miért!? A tizenegyest annak rendje és módja szerint értékesítették a „húsosok”... No comment! tén 35-szörös (!) áron adták- vették a belépőket. A vétkeseket megbüntette a szövetség; a „tettesek”—összesen 36-an — 20 évig nem kaphatnak jegyet F.A. Kupa-döntőre! ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS Szerda: Nagykálló—Nyíregyházi FC 16 óra, Nyíregyházi Hardware—Baktalórántháza, Bujtosi pálya, 16.00 óra Végső búcsú Ma 13.00 órakor az Új temetőben helyezik örök nyuga- lomra a kisvárdai labdarúgócsapat tragikus hirtelenséggel elhunyt technikai vezetőjét,Gólyán Istvánt.