Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
UJ KELET Szuperkatona Az Alzheimer-kór Az oxfordi egyetem kutatói két gyógyszerészeti céggel karöltve saját bejelentésük szerint áttörést értek el az Alzheimer-kór diagnosztizálása terén. A betegek kilencven százalékát már a betegség korai stádiumában képesek kiszűrni az Amersham International Plc. Ceretec nevű szere segítségévei. Eddig az Alzheimer-kór diagnózisa teljes biztonsággal csak a beteg elhunyta után, a boncoláskor volt felállítható. A bejelentés alapjául az a nyolc évig tartó kutatás szolgált, amelynek keretében 300 beteget figyeltek meg — írja a Reuter. Az enyhén radioaktív Ceretec az agyi véráramlás vizsgálatában nyújt értékes segítséget. A szert már régóta használják az agyvérzéses betegek diagnózisának felállításánál, s egyes szakértői körök szerint nem lehetetlen, hogy a marhák szivacsos agyvelőgyulladá- sának emberi válfaja, a Creuz- feldt—Jacob-szindróma is felderíthető segítségével. A kutatók úgy vélik, hogy az Alzheimer-kór korai diagnózisa alapján a gyógyítási kilátások is jelentősen javulhatnak. Egy másik — ezúttal amerikai — kutatás a betegséggel kapcsolatban ugyanakkor arra mutatott rá, hogy az ibuprofen nevű gyulladásgátlót tartalmazó gyógyszerek szedése akár 60 százalékkal is csökkentheti a kór kifejlődésének kockázatát. Ugyanakkor az aszpirinszármazékok e tekintetben nem bizonyultak hatásosnak. — A frászt hozzák az emberre, már azt hittük, hogy a villa n\számlás! Meleg volt a tél Lehet, hogy mi, magyarok más véleményen vagyunk, de a Bécsben folyó nemzetközi meteorológiai konferencián hétfőn Hartmut Grassl, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) szakértője „középeurópai szemszögből nézve különösnek tűnő jelenségként” említette, hogy „az idei tél világviszonylatban egyike volt a legmelegebbeknek”. Grassl a továbbiakban leszögezte, hogy az embernek a Föld légkörébe történő beavatkozása és a vele összefüggő éghajlati változások csak bolygónk égető problémáinak egyikét jelentik. Igaz, hogy ennek a beavatkozásnak kihatásai — mint a talajerózió vagy a fajták sokféleségének csökkenése — más Panoráma Titkos találkák Németországban 1996. április 3., szerda 11 A kémek paradicsoma Amikor a hidegháború véget ért, rövid szünet következett be, mára azonban Németország ismét a kémek eldo- rádója. Amíg ellenben a Keletről érkezett ügynökök érdeklődése korábban elsősorban a Bun- deswehrre és a német haditech- nikára összpontosult, addig napjainkban szinte kizárólag gazdasági téren tevékenykednek — írja a dpa hírmagyarázata. — A titkosszolgálatok fegyvert jelentenek a kereskedelmi háborúban — jelentette ki a minap Bonnban az elhárítás egy magát megnevezni nem óhajtó szakértője. Becslések szerint százával, ha ugyan nem ezrével nyüzsögnek az ügynökök Németországban. Virágkorát éli a kémkedés és az általa a német gazdaságnak okozott kár eléri az évi húszmilliárd márkát. Az elhárítás adatai szerint főleg orosz kémek alakítanak egyre nagyobb számban álcázásra szánt cégeket, hogy álta/ Oriáskukacok Első ízben sikerült a Csendes-óceánon 2600 méteres mélységből két méternél hosszabb élő kukacokat felszínre hozni —jelentette az AFP francia hírügynökség. Ezt a tudományos sikert egy francia—amerikai búvárakció keretében érték el. A francia és az amerikai tudósok olyan élőlényeket hoztak magukkal, amelyek a Csendes-óceán keleti részén lévő szakadékban élnek. A kutatók harmincegyszer merültek le több mint 2000 méteres mélységbe a „Le Nautile” nevű búvárhajóval február 9. és március 23. között. A kutatás célja annak vizsgálata, hogy milyen élőlények találhatók az úgynevezett hidrotermikus (meleg) vízrétegben, amely magasabb rétegekben élő élőlények számára mérgezett. területeken is érezhetők és ezért rendkívüli jelentőséggel bírnak. — Arra a kérdésre, hogy képesek vagyunk-e befolyásolni a Föld éghajlatát, egyértelműen igennel kell felelnünk, a kérdés csak az, hogy milyen mértékben — hangsúlyozta Grassl. — Világos, hogy a széndioxid és más hasonló tulajdonságú gázok fokozódó fel- szabadulása a légkör alsó rétegeinek felmelegedéséhez vezet Gyengítik viszont ezt a hatást a légkörbe jutó aerosolok. Azokban az ipari országokban, ahol nagy mennyiségben jutnak ilyen parányi részecskék a levegőbe, ott semmi vagy csak gyenge felmelegedés tapasztalható. Búcsú a higanytól Franciaországban azt tervezik, hogy 1998 végéig fokozatosan megszüntetik a higany lázmérők használatát a kórházakban és a klinikákon, s később a piacról is kivonják őket. Az ok: komoly veszélyt jelentenek az egészségre — olvasható az AFP jelentésében. A Franciaországban jelenleg eladott évi ötmillió lázmérő mindegyike két gramm toxikusnak tartott higanyt tartalmaz. Egyes európai országok, mint Dánia, Norvégia, Svédország és Svájc már megtiltották a higany lázmérők forgalmazását. Egy 1995-ben elvégzett hivatalos vizsgálat megállapította, hogy nem kevesebb mint tíz tonna higany halmozódott fel francia kórházakban és klinikákon az eltört lázmérők „jóvoltából”, s már több ízben okozott mérgezést. luk hozzájussanak kifejlesztés alatt álló technológiákhoz és tudományos újításokhoz. Kínai és közel-keleti hírszolgálatok is „porszívóval” gyűjtik be a legkülönfélébb információkat, hogy hazájuk gazdaságát „olcsó pénzért” modernizálják, és hozzájussanak a nukleáris potenciál illegális megteremtéséhez, valamint a tömegpusztító fegyverek gyártásához szükséges anyagokhoz. Borisz Jelcin, bár hangoztatja Kohl kancellár iránti baráti érzelmeit, félreérthetetlenül leszögezte az orosz védelmi tanács ülésén, hogy hazája gazdaságának erősítése végett fontos szerep hárul a Nyugaton, főleg Németországban tevékenykedő orosz kémekre. Megállapítást nyert például., hogy kereskedőknek álcázott kémek beférkőznek azokra a megbeszélésekre, amelyeket német vállalatok nagy nemzetközi gazdasági projektek megvalósításáról folytatnak. A célok, a tervek és a szándékolt eljárások előre megismerése ezeken a területeken súlyos hátránnyal járhat a német félre és jelentős előnyhöz juttathatja a másik felet. Az elhárításban dolgozók beismerik, hogy napjainkban lényegesen nehezebb az ügynökök nyomára bukkanni. Olyan nagyszámú cégnél fejtenek ki ugyanis tevékenységet, hogy szinte lehetetlen a célzott megfigyelésük. Az elhárítás ezért arra szorítkozik csupán, hogy figyelmeztesse a vállalkozókat: legyenek éberek a „különösen érdeklődőnek mutatkozó” üzletemberek esetében. Mit lehet azonban tenni, ha egy kereskedőnek nagy hasznot hozó ajánlatot tesznek? A legtöbb esetben elfogadja, mert a nyereséget tartja szem előtt. Lövöldözés műtét közben Egy brazil sebész egy vakbélműtét kellős közepén lelőtte a vele dolgozó altatóorvost. A helyi sajtó beszámolói szerint a műtőasztalon fekvő beteg a lövésre felébredt az altatásból, de nyomban elájult a vérfürdő láttán. A műtőben jelen lévő orvosok igyekeztek menteni a kolléga életét, de nem jártak sikerrel, majd befejezték a féllbehagyott vakbélműtétet. A gyilkos sebész elmenekült. A dpa a riói lapok alapján arról számol be, hogy a gyilkos és az áldozat — egy Man- cae városban lévő magánklinika társtulajdonosai — között a műtét közben üzleti viszály tört ki. Marcelino Pereira da Silva 60 éves sebész váratlanul pisztolyt rántott, s három lövést adott le kollégájára, a 40 éves Emilson Riheiro Elias-ra. A rendőrségnek egyelőre nem sikerült a gyilkos orvos nyomára bukkanni. Üzenet az űrbe Ma már bárki felírhatja nevét a csillagok közé. Csupán egy levelezőlapra és egy aláírásra van szükség. A Pasadenai Csillagászati Társaság (Kalifornia) az aláírásokat digitális lemezre viszi át. A lemezt a Cassini űrtest viszi magával a jövő évben, amikor útnak indítják a Saturnus felé. — A tanárok között az akciónak nagy sikere van — mondta az AP amerikai hír- ügynökség munkatársának Suzanne Barber, a Cassiniprogram igazgatója. — A lehetőség megragadja a diákok képzeletét, és a halhatatlanság érzését kelti bennük. A levelezőlapokat 1997. január 1-jéig fogadják el. Ingyenszuri A koppenhágai városi vezetés megbízta a tűzoltókat, hogy naponta osszanak szét ingyenes injekciós tűket a rendszeres kábítószer-élvezőknek. Az akció célja az AIDS további elterjedésének csökkentése. Mint az AFP francia hírügynökség jelentette, a tűzoltók egy különleges gépkocsival naponta tesznek körutat a dán fővárosnak azokban a körzeteiben, amelyeket a kábítószeresek látogatnak. A koppenhágai városi tanács ingyen osztogat injekciós tűket a város meghatározott stratégiai pontjain is. Dániában, becslések szerint, 10 ezer rendszeres kábítószerélvező él, legtöbbjük a fővárosban. Bunozoi génbank Egy svéd kormánybizottság rendőrségi nyilvántartást követel az elítélt bűnözők genetikai ujjlenyomatairól. A nyilvántartás segíthetné a rendőrséget a gyanúsított azonosításában, a tett helyszínén talált vérvagy nyálminták, illetve hajszálak alapján. Ilyen DNS-bank már működik az Egyesült Államokban. A svéd intézményt azonban megálmodói sokkal szigorúbbra tervezik: már azok is bekerülhetnének, akik a bűnözőkkel akár csak kapcsolatba kerülnek. Eddig csak a titkosrendőrség és a pénzügyi bűncselekményekben nyomozók juthattak hozzá ilyen jellegű információkhoz. Az oldalt az MTI-Panoráma anyagaiból állítottuk össze — Akár hiszed, akár nem, Lajos, úgy szeretnék egyszer fizetni egy kis vagyonadót.,