Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
2 1996. április 25., csütörtök Belföld-külföld UJ KELET Magyar Távirati Iroda Hezbollah-Katyusák A Hezbollah terrorszervezet emberei szerda reggel Katyusa sorozatvetőkből újabb rakétákat — szám szerint tizenhatot — lőttek ki Izrael északi településeire. Az izraeli rádió közlése szerint azonban a Galileát ért újabb támadás következtében senki sem sebesült meg. A Reuter szerint az izraeli választási kampány kezdete óta 54 izraeli sebesült meg Hezbollah-rakéták becsapódásaitól. A Hezbollah feltételezett libanoni állásai ellen indított izraeli megtorló hadművelet tizennegyedik napjába lépett. Szerda hajnalban az izraeli tüzérség Tirusz kikötőváros térségét támadta. A támadásoknak tizenegy célpontjuk volt Dél-Libanonban, köztük az a terület, ahonnan a Hezbollah rakétákat lőtt ki Észak-Izrael- re. Izraeli harci repülőgépek és helikopterek hét dél-libanoni települést támadtak. Az izraeli haditengerészet szerdán hajóágyúival újra verette a Bejrút és Dél-Libanon közötti autópályát. Robbanás Tbilisziben A végleges mérleg szerint öt halottja és 42 sebesültje volt a keddi tbiliszi robbanásnak—jelentette szerda reggel a grúz belügyminisztérium. Tejmuraz Babelasvili főügyészhelyettes közlése szerint bebizonyosodott, hogy két gázpalack felrobbanása okozta a tragikus eseményt. A robbanás kedden, helyi idő szerint 13 órakor, a csúcsforgalom idején történt Tbiliszi központjában, egy háztartási boltban. A hatemeletes épület, amelynek földszintjén az üzlet volt, csaknem teljesen megsemmisült. Négyoldalú tárgyalások Egy vezető kínai tisztségviselő szerdán Szöulban, Dél- Korea fővárosában országa támogatásáról biztosította a két Korea, Kína és az Egyesült Államok részvételével tartandó négyoldalú tárgyalásokat. Matica Slovenská A Denní Telegraf című cseh kormánypárti napilap szerdai kommentárja szerint „Szlovákia jövője szempontjából rendkívül nagy veszélyeket rejt magában az a tény, hogy a legszélsőségesebb, ultranacionalista ideológiai irányzatot képviselő Matica Slovenská az utóbbi időben offenzívába lendült, s megpróbálja átvenni a kulturális és tudományos élet irányítását.” Politizálás kisebbségi sorban Berki Antal (Új Kelet) Nehéz helyzetben dolgozik Kassán az Együttélés Mozgalom helyi szervezete. Az egykori negyvennégyezer lakosú kisváros, melyben az 1910-es népszámlálás adatai szerint harmincháromezer magyar élt, mára több mint kétszázezres nagyvárossá fejlődött. A nagyarányú iparosítás szükségessé tette a lakosság létszámának növelését. „Érdekes” módon a betelepülők kizárólag szlovák nemzetiségűek voltak. A benesi dekrétum, a lakosságcsere is ezt a trianoni határ mellett lévő történelmi magyar várost sújtotta a legérzékenyebben. Csoda, hogy egyáltalán magyar kisebbségről beszélhetünk Kassán. Az Együttélés Mozgalom itt is megvetette lábát, de feladata lényegesen nehezebb, mint azokon a területeken, ahol egy tömbben nagy létszámú magyar nemzetiség él. Reiter Krisztinával, az Együttélés kassai titkárával és Veiser József vezetőségi taggal beszélgettünk arról, hogy van-e a mozgalomnak mozgástere, hogy segíti-e munkájukat az anyaország, egyáltalán, mi az a mozgatóerő, ami ilyen körülmények között a politikai küzdőporondon tartja őket. — Mozgásterünk erősen behatárolt. Ez legjobban az ön- kormányzati választások idején látszott. Kassa huszonkét választási körzetre oszlik, de hiába állítottunk minden körzetben jelöltet, létszámunk miatt nem tudtunk annyi szavazatot szerezni, hogy a testületben képviselőnk legyen. Arra, hogy a polgármesteri székért harcba szálljunk, nem is gondoltunk. Sok itt a sérelem mindkét részről. Ezeréves, mondvacsinált Veiser József ügyek kerülnek újra meg újra napirendre. Sajnos ez a törvényhozás szintjén is megjelenik. Most is valamilyen — magyarok által „elrabolt” — műkincsekért ajánlott valami képtelen cserét a szlovák művelődésügyi minisztérium. Szerencsére Kassa önkormányzata azonnal visszautasította a javaslatot. Arról van szó, hogy ezekért az állítólagos műkincsekért cserébe Szlovákia „visszaszolgáltatná” a Kassai dómban nyugvó II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és Zrínyi Ilona hamvait. Sok ilyen provokatív javaslattal kerülünk szembe. Úgy érezzük, hogy az anyaország is magunkra hagy. Magyarország szinte minden vitás kérdésben presztízsveszteséget szenved. A bősi erőmű ügye eltörpül az alapszerződés mellett. Miért kellett azt olyan sietve aláírni? Folyik ez a ratifikálási cirkusz. Nem biztos, hogy az 1201-es ajánlás megfelel a két ország érdekeinek. Jobb lett volna előbb közösen megegyezni az alapvető kérdésekben, és csak utána „alapszerződni”! Most a szlovákok azt csinálnak, amit akarnak. A magyar diplomácia jószerével tehetetlen. A nemzeti kisebbségek ügye egész Európában veszélyes ügy, és az sem igaz, Reiter Krisztina hogy ők már megoldották ezeket a problémákat. A hamu alatt bizonyosan parázslik a tűz, legfeljebb a jóléti társadalmak lefedik az ellentéteket. Eddig mi voltunk a legnagyobb kisebbség. Mára a rendszerváltásokkal gyökeresen megváltozott a helyzet. Új, a magyarnál sokkal nagyobb lélekszámú kisebbség keletkezett: az orosz. Ha nem vigyázunk, ha nem politizálunk okosan, és ebbe mindenkit beleértek, aki Európa, tágabb értelemben a világ sorsáért felelős, nagyon-na- gyon rossz korszak köszönhet ránk. Egyszer talán a többségi nemzet vezetői is ráébrednek saját felelősségükre. Talán megszűnik az az állapot, hogy a nehezebb életkörülmények elfedéséért kisebbségi ügyeket provokálnak. Megszűnik ez a ki-kit győz le, ki a fontosabb államalkotó nép nevű őrület, és akkor együtt, egyenrangú félként dolgozhatunk egyéni boldogulásunkért és a közös haza felvirágoztatásáért. Az ilyen beszélgetéseket nagyon nehéz befejezni. Kérdések kavarognak a levegőben, melyekre nincs érvényes felelet. Áz biztos, az emberek békében akarnak élni egymással. Egyszer talán a legfelsőbb vezetők is megértik ezt. Ignác István újra jelentkezett „Viszem a balhét, de volt egy társam” Fullajtár András (Új Kelet) Nem ért váratlanul Ignác István telefonja. Számítottam rá, hogy keresni fog, mivel elme- szakértői megfigyelése a napokban véget ért. Gondoltam, azért jelentkezik újra, mert be akar számolni a kórházban történtekről. Ehelyett azzal kezdte a mondókáját: nem teljesen úgy történt az általa elkövetett gyilkosság, mint ahogy először elmondta. Korábban részletesen elmesélte, hogyan ölt meg 1992 őszén Franciaországban egy hasonló korú lengyel fiatalembert. Történetének valódiságát a francia rendőrség is megerősítette, így nem volt okom kételkedni az újabb részletekben. — Az események úgy zajlottak le, ahogy eddig elmondtam, csak azzal a különbséggel, hogy volt egy szemtanúm és társam, aki nem más, mint az a német srác, akivel Lyon mellett loptuk az autót, amikor még a francia légió felé tartottunk. Vele a kiutazásom előtt itt, Magyarországon ismerkedtem meg. Nyugat-Berlinbe való, és Franznak hívják, de a vezetéknevére nem emlékszem. Telefonon beszéltük meg, hogy együtt megyünk a légióba, Strassbourgba, de egészség- ügyi okok miatt ott nem vettek be bennünket. Neki a fülével volt valami probléma. Marse- ille-ben én újra megpróbáltam bekerülni a légióba, ő nem kísérletezett tovább. Míg én bent voltam három napot, addig várt rám a kikötőben. — Mi lett volna, ha mégis bevesznek? — Akkor ő is jelentkezett volna újra. Nem így történt. Találkoztunk a megbeszélt helyen. Akkor már velem volt a lengyel srác is. Onnan együtt mentünk tovább. — Ezek szerint Franz jelen volt a gyilkosságnál? — Igen, de csak a nyomokat segített eltüntetni, ugyanis az ő papírjai is a lengyel gyereknél voltak. Eddig nem akartam belekeverni Franzot, de most már kénytelen vagyok, mert látta az egész cselekményt, és tanúskodhat mellettem. Ezzel magamat védeném. Feltéve, ha megtalálják. Ha igen, akkor ő is elmondaná, miért és hogyan történt az egész. Nem minden ok nélkül ütöttem le. Napokon keresztül vívódtunk, hogy miként vegyük el tőle a papírjainkat. — Elterveztétek, ha kell, akkor erőszakkal veszitek vissza az útleveleiteket? — így is lehet mondani. Megbeszéltük, ha más lehetőség nem adódik, akkor leütjük, de nem tudtuk eldönteni, melyikünk tegye meg. Végül úgy jött ki a lépés, hogy én ütöttem le. Franz nem nyúlt hozzá, ő — mint említettem — csak a nyomokat segített eltüntetni. Égy félreeső helyre húztam, ő letakarta valami szivacsos anyaggal, amit egy lakókocsiból vett ki, majd én úgy álcáztam egy raklappal, mintha egy csöves tanyája lenne. — Mi lett a kővel, amivel leütötted? — Ledobtam a tett helyszíne mellett, és úgy emlékszem, hogy Franz több kővel együtt a közelben lévő patakba dobta, mert nem tudta konkrétan, hogy melyikkel ütöttem. — Hihetetlennek tűnik, hogy csak az útlevelek miatt ütötted le! — Őszinte leszek. A pénz miatt volt az egész. A lényeg az, hogy két avignoni férfi átadott nekünk ötezer svájci frankot, és megbízott bennünket, hogy Barcelonából hozzunk át neki egy csomagot. Csak sejtettük, hogy kábítószerről lehetett szó. Szépen elindultunk az áruért, de lengyel társunknál volt a pénz, és meg akart vele lépni. Ezzel mi nem értettünk egyet, mert előtte minden adatunkat az úlevélből felírták, és félre nem érthető módon tudomásunkra hozták, hogy át ne merjük verni őket. Franzcal mi ezt komolyan is vettük, mert féltünk tőlük. Látszott, hogy nem olyanok, akik viccelnek az ilyesmivel. Végül leütöttem, majd mi elhoztuk az árut. Amikor elintéztük a lengyelt, elmentünk Barcelonába, és elhoztuk a csomagot a megbeszéltek szerint. — A módosított történeteddel, szerinted, könnyítettél a helyzeteden? — Azzal tisztában vagyok, hogy ez rajtam nem sokat segít. Én továbbra is viszem a balhét, miszerint megöltem egy embert. Franz vallomása mégis segítség lehet, ha tanúskodik mellettem, hogy nem szándékos gyilkosság történt. Én csak le akartam ütni és elvenni tőle az útlevelet meg a pénzt. A pénz sem nekünk kellett, hanem a megbízást akartuk maradéktalanul teljesíteni. Tehát nem úgy volt, hogy odamentem és megöltem minden indok nélkül, hanem leütöttem és meghalt. — Utána úgy történt minden, ahogy korábban elmondtad? — Mint említettem, elhoztuk az árut Spanyolországból, majd a megbízóink átsegítettek bennünket a határon, és Svájcban kötöttünk ki. Franztól elváltak útjaim... Engem a Visa-kártya- ügyem miatt hazatoloncoltak Magyarországra. Ekkor 1992. december közepe volt... — Találkoztál azóta Franzcal? — Többször is megfordultam nála Nyugat-Berlinben. Legutóbb az elmúlt év őszén látogattam meg... — Térjünk vissza a jelenre. A március 1-jén történt öngyilkossági kísérleted után kórházba kerültél, és azóta elme- szakértői megfigyelés alatt voltál. Kaptál tájékoztatást az eredményről? — Másfél hónapig voltam bent, az elején kitöltöttem egy tesztet, de mást különösebben nem csináltak velem. Tudomásom szerint semmi kóros elváltozást nem tudtak megállapítani. —A rendőrségen elmondtad már az újabb verziódat? — Még nem. Előbb úgy gondoltam, hogy az újságnak mondom el, mert lehet, hogy nem is hisznek nekem. De el fogom nekik is mondani, ha kíváncsiak rá, hátha az segíti a nyomozást. \ Hírről \ hírre Palotai István jegyzete Dudajev halott. Halálát csak tegnap jelentették be, majd cáfolták. Az oroszok „nagy célpontja” volt — olyan, mint az amerikaiaknak Kadhafi vagy Szaddam Husszein. Dudajev halála azonban nem mindennapi történet... Meggyőződésem, hogy az az alattomos módszer, ahogy végeztek vele, a népi hősök sorába emeli, és halottaiban még sokkal több keserűséget okoz majd az orosz birodalom vezetőinek, mint életében. (Dudajevet az orosz vezetés „telefonos” egyeztetésre invitálta a béketervvel kapcsolatban. Tudták, hogy nyílt terepre kell mennie, hogy a rádiója használható legyen. A beszélgetés közben gyorsan bemérték az adás helyét, és rakétatűzzel árasztották el a terepet...) Ismervén a kau- káziusi népek mentalitását, ami történt, csak olaj lesz a tűzre. Egy ilyen militáns nép, mint a csecsen (vagy például az abház), csak akkor kényszeríthető térdre, ha mind egy szálig kiirtják a férfiakat. Ez pedig, azt hiszem, Moszkvának sem tetszene igazán... A Franciaországot és Angliát összekötő „Csala- gút” egy év alatt 925 millió angol font (körülbelül két- százmilliárd forint) veszteséget eredményezett. A vicc az egészben az, hogy tulajdonképpen maga a tevékenység nagyon is jövedelmező lenne, csak az építési költségek olyan sokra rúgtak, hogy a bankok elviszik az összes jövedelmet, sőt, ekkora hiányt teremtenek követeléseikkel. Tudom, hogy a bankok jövedelme szent, azért mégis kimondom: ez a viselkedési mód teljesen irreális, sőt, nevetséges. Tízet egy ellen, hogy amennyiben nem akarják ilyen módon megszerezni a Csalagút tulajdonjogát, akkor adják ők még lejjebb is.... Arrafelé ugyanis nem divatos a bankkonszolidáció. A diplomáciában a szavak és a tettek még jó barátok között sincsenek mindig összhangban... Finnország például állandóan azt hangoztatja, hogy minden szavával és teljes súlyával támogatja Magyar- ország Európai Únió-tagsá- gát. Köszönjük előre is, lehet, hogy még valamikor jól jön. Most azonban vannak ennél sokkalta égetőbb kérdések is. Horn Gyula jogos szemrehányással a hangjában közölte a finn miniszter- elnökkel, hogy az országaink közötti árucsere nem valami felhőtlen magyar szempontból, ugyanis mi háromszor annyi finn árut importálunk, mint amennyi magyar árut a finnek. A passzívum óriási. Mentőövként azt is elmondta, hogy a kompenzáció lehetőségét abban látja, hogy a finnek aktívabban vesznek részt a magyar privatizációs folyamatban. Remélhetőleg Horn szavai nem találnak süket fülekre az ezer tó országában, és a szép szavakat immár tettek váltják fel...
