Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-24 / 96. szám
12 1996. április 24., szerda Panoráma UJ KELET Kérőre vár a Zastava Tűzvész, fosztogatás... A kragujevaci Zastava-gyár, a volt Jugoszlávia iparának valaha szebb napokat látott egykori „fellegvára” elkeseredett kísérleteket tesz, hogy külföldi beruházókat találjon a gépjárműgyártás megmentésére, ám úgy tűnik, hogy a belgrádi vezetés politikájának balratolódá- sa elriaszthatja a pénzes külföldi befektetőket. Az utóbbi hónapok során már több alkalommal is úgy tűnt, hogy a francia Renault, az olasz Fiat, vagy a japán Toyota képviselői megegyezésre jutnak a Zastavával való „házasság” ügyében, azonban az utolsó pillanatban a jugoszláv törvények minden esetben megakadályozták a szerződés létrejöttét: a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a külföldi résztulajdonosok nem szerezhetnek 49 százalékosnál magasabb tulajdonhányadot. A külföldiek azonban a pénzükért beleszólást követelnek maguknak, s ők akarnak dönteni a biztosnak tűnő elbocsátások arányáról, s a fejlesztés kérdéseiről. Belgrádi vélemények szerint nem csak a törvények, hanem Slobodan Milosevic szerb elnök teljes centralizációra irányuló törekvései is aggodalommal töltik el a külföldi beruházókat, akik attól tartanak, hogy a szerb elnök eddigi nacionalizmusa a kommunista múltba való visszatérésbe, s egyfajta „újraállamosításba” torkollik majd. A kragujavaci Zastava, amely a Jugoszlávia elleni szankciók bevezetése előtt évente 200 ezer gépkocsit gyártott, a jugoszláv piac szétesése és az embargó következtében mélypontra jutott: 1995-ben már csak hatezer kocsi hagyta el a gyártósorokat, s a gyár hadiüzeme is komoly alapanyag- és alkatrészhiánnyal küszködött. A szankciók felfüggesztése sem hozta meg a várt fellendülést: néhány héttel az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése után, a múlt év utolsó napján több millió német márkás kárt okozó tűzvész pusztított a gyár raktáraiban és üzemcsarnokaiban. A hivatalos magyarázat szerint a lángtengert egy bekapcsolva felejtett fűtőtest okozta, azonban olyan vélemények is akadnak, melyek szerint a raktárakat fosztogató tolvajok tüntették el a nyomokat szándékos gyújtogatással. Jugoszláviában megkülönböztetett figyelemmel kísérik a Zastava eladásával kapcsolatos tárgyalásokat, hiszen a gyáróriás sorsának alakulása meghatározó lehet a külföldi kérőkre váró többi jugoszláv vállalat jövőjének szempontjából is. Drága vízerőmű A világ leendő legnagyobb vízerőművének, a Jangce folyón épülő, sokat vitatott „Három Szurdok Erőműnek" az előzetes becsült költsége kínai adatok szerint kereken 200 milliárd jüanra (több mint 25 milliárd dollár) módosult. Ez az összeg tartalmazza az inflációt, a finanszírozási és egyéb költségeket is az épícég alelnöke szerint. A múlt év októberében még csak 17 milliárd dollárról volt szó. A 185 méter magas duzzasztógát 20 milliárd köbméter vizet tart majd vissza. Az építési munkálatok 1994 decemberében kezdődtek és 2000-ig tartanak majd. Az építmény miatt 1 milliónál több embert kellett kitelepíteni. Az elmúlt hat évszázadban Hunan és Hupej tartományt több mim 90 súlyos áradás érte, a Jangce 1984-es áradása során pedig 33 ezer ember vesztette életét. Környezet- védők mindenesetre óvnak a 30 ezer hektár szántóföld és erdő elárasztásának következményeitől — írta az APA osztrák hírügynökség.- HofetJeKkE! e's Fo£AN> roLEAf Ezt a sült MAedAlzecerer aMOolozaü! A világ nagyvárosainak szövetsége Fórum, információs hálózat A világ nagyvárosainak szövetsége (World Association of the Major Metropolises — Metropolis) 1985 áprilisában alakult. Az állandó összekötő testületként működő szervezet célja az, hogy erősítse a nagy világvárosok önkormányzatainak, közigazgatásának, állami és magánszervezeteinek együttműködését és tapasztalatcseréjét; támogassa és terjessze a városvezetéssel, - tervezéssel és - fejlesztéssel kapcsolatos ismeretek cseréjét; bátorítsa és elősegítse a városi tér jobb kihasználására, a lakókörnyezet és az életkörülmények jobbítására irányuló kutatásokat; erősítse és kiterjessze a világvárosok közti szolidaritás kötelékeit. A metropoliszt olyan földrajzi egységként határozzák meg, amely összefüggő városi övezet, és vezető szerepet játszik annak az országnak az életében, amelyben található. A Metropolis az aktív tagvárosok részvételével háromévente tart közgyűlést. Ezenkívül tevékenykedik a különböző kontinensek nagyvárosainak 12—18 képviselőjéből álló, évente legalább egyszer ösz- szeülő Igazgatótanács, az elnökből, első alelnökből és a régiókat képviselő öt alelnökből, pénztárosból és főtitkárból álló Végrehajtó Bizottság, valamint a Titkárság. Mindezek ellenére maga az apparátus nem nagy: a francia, angol és spanyol nyelvet használó Metropolisnak csak három főállású és öt részfoglalkozású alkalmazottja van. A szervezet információs hálózatként és fórumként működik. Négy állandó bizottsága van, ezek mindegyikét egy-egy nagyváros vezeti, és ez a város felelős a kutatás és információ- csere, a témát érintő tanácskozások szervezéséért. A Metropolis saját folyóiratot is kiad, és konzultatív státusa van az ENSZ számos szervezetében, egyebek között az UNESCO- ban, a WHO-ban és az ECOSOC-ban. A Metropolis aktív tagja lehet minden egymillión felüli főváros vagy város (1993-ban 33 országból voltak), társult tag lehet minden más város, szervezet vagy akár egyén is. Mitterrand emlékiratai Hitt a baloldal győzelmében Óriási érdeklődéssel várt könyvszenzáció kerül a boltok polcaira kedden Franciaországban: három hónappal Francois Mitterrand volt francia államfő halála után az egyik párizsi könyvkiadónál megjelennek Mitterrand posztumusz emlékiratai. E művek írását a volt államfő tavaly nyáron, azaz nem sokkal hivatali tisztségéből való távozása után kezdte el, s még súlyos, egyre inkább elhatalmasodó betegsége, prosztatarákja sem tudta meggátolni gondolatainak papírra vetését. Jellemző, hogy az egyik mű kéziratát tavaly karácsonyi, egyiptomi útjára is magával vitte, miközben ekkor már valóban nagyon rosszul érezte magát, s alig tíz nappal később el is hunyt párizsi otthonában. Mitterrand alkotása két, egyenként 250 oldalas könyvből áll: az egyik saját, félévszázados politikai karrierjének emlékeit idézi fel, s ez a könyv — a helyzetet pontosan jellemezve — a „Félbeszakított emlékiratok” címet viseli, a másik pedig a német egyesítés problémakörét járja körül „Németoszágról és Franciaországról” címmel. Az első mű tulajdonképpen a II. világháborúval, Mitterrand akkori német fogságba esésével, szökésével és a nácikkal kollaboráló vichy-i rendszerben vállalt szerepével kezdődik: a volt államfő szerint a vichy-i korszak Franciaországa „nem volt sem ellenálló, sem kollaboráns, hanem kiváró”. Ami pedig a saját szerepét illeti, ő a volt hadifoglyokkal foglalkozó részlegben „jelentéktelen posztot” foglalt el. Mitterrand életének nagy fordulópontja a francia ellenállásba történt, fokozatos bekapcsolódása: ennek keretében került sor 1943 decemberében első találkozására de Gaulle tábornokkal. A szerző nagyra értékeli de Gaulle akkori tevékenységét, a nácikkal szembeni harc meghirdetését (mint írja, de Gaulle kimagasló érdeme volt, hogy már 1940-ben megértette: a németek elleni küzdelemben az egész világ sorsa a tét) — ugyanakkor ebben a műben is tükröződnek a franciaországi ellenállás, illetve a külföldi „vezérkar” közötti ellentétek: Mitterrand szerint a hazai ellenállók szerepét „módszeresen és igazságtalanul” csökkenteni próbálták, amikor pedig nekik, akik életüket tették kockára, igazán nem volt szükségük arra, hogy a gaulle-isták állítsanak ki bizonyítványt akcióikról... Mitterrand ennek ellenére pozitívan értékeli de Gaulle második világháború alatti tevékenységét — ugyanakkor élesen bírálja a tábornok későbbi, többek között a francia állam élén végzett munkáját, hatalomra jutását (amelyet a köztársasági rendszer iránti kétértelműséggel gyanúsít), afrikai politikáját (amely „téves döntések sorozata volt”), s azt, hogy szerinte de Gaulle nemzetközi téren nem értette meg a világ fejlődését, s ellenséges volt az európai integrációval szemben. A mű végül a baloldal összefogására buzdító felhívással zárul: mint Mitterrand írja, ő akárcsak a múltban, a jövőre nézve is hisz a baloldal győzelmében, feltéve, ha a baloldal saját maga marad, s nem felejti el, hogy a népi erők nagy összefogásában rejlik sikerének kulcsa. A másik, külpolitikai témájú emlékirat lényegében azt a célt szolgálja, hogy igazolja az 1989—90-es német egyesítéssel kapcsolatos francia politikát. Mitterrand-ról köztudott, hogy igyekezett feltételekhez kötni, lényegében lassítani ezt a folyamatot, s az „elkerülhetetlennel” való szembenállását nemcsak Franciaországban bírálták, de ez az epizód egy időre Bonn és Párizs kapcsolatait is megterhelte. A volt francia államfő posztumusz emlékiratában kiáll akkori politikája mellett, azt állítva: igaza volt, amikor a határok kérdését helyezte előtérbe, hiszen „ez mozgatta az összes többi problémát is”. Mitterrand e kérdéskör kapcsán bírálja elődjét, Valéry Giscard d'Estaing-t, aki „az évszakok szerint változtat- gatta álláspontját” — ugyanakkor igen elismerően ír Mihail Gorbacsovról, a szovjet állam akkori vezetőjéről. Gorbacsov- ban a francia elnök a mű szerint egy olyan hazafit látott, aki meg akarta őrizni a Sztálin, vagy éppen Nagy Péter által ráhagyott örökséget, de csak addig a pontig volt híve a leninista ideológiának, amelyet még a gyakorlat igazolt... A „Németországról és Franciaországról” című könyv végül — Mitterrand egész külpolitikájának alapelvét ismételve meg — kiáll az európai építés folytatása mellett, amelyben — mint írja — Párizsnak és Bonn-nak kell a vezető szerepet játszania... \/. oldali a/. M li-Panorania anyagaiból állítottuk össze Ukrajna—megvesztegetés és büntetlenség Nem megfelelő törvények Az ukrán elnök egykori tanácsadója szerint az állami tisztviselők jövedelmének közel 60 százaléka csúszópénzekből származik. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat ezt megerősítő információi szerint a vezető beosztású ukrán állami alkalmazottak között bizony nem kevés azoknak a száma, akik gyakran megvesztegethe- tők. Leonyid Kucsma ukrán elnök egyebek között a korrupció elleni harc ígéretével szerezte meg a szavazók többségének támogatását az 1994-es elnök- választáson. Ma azonban még mindig az első számú gondok közé tartozik a korrupció visz- szaszorítása. A kormány ugyanis nem tudott gátat vetni a megvesztegetéseknek, és ami azzal szoros kapcsolatban áll: a szervezett bűnözés terjedésének. Kucsma az 1994 júliusában tett ígéretet nem váltotta valóra. 1992 óta egyetlen olyan bűnvádi eljárást sem zártak le, amelyet állami tisztségviselők ellen indítottak korrupció vádjával. A dologban az az érdekes, hogy az ukrán törvények megvesztegetés esetére nem irányoznak elő büntetőjogi felelőségrevonást, vagyis az elkövetőt nem fenyegeti börtönbüntetés, csupán pénzbüntetés vagy adminisztratív úton alkalmazott megrovás. A végrehajtó hatalom, Kucsma elnök hivatala a parlamentet hibáztatja, mondván, hogy a honatyák nem voltak képesek megfelelő törvényeket hozni a bűnözés és korrupció visszaszorítására. A törvényhozás szerint viszont a kormány a hibás, mivel nem tesz semmit az alvilág megfékezésére. Mindkét félnek részben igaza van. A parlament 1994 óta egyet sem fogadott el a beterjesztett, a bűnözéssel kapcsolatos 55 törvénytervezetből. A kormány viszont nem hozott létre olyan bűnüldözési és felderítési intézményeket, amelyek hatékonyan visszaszoríthatták volna egyebek között a burjánzó kenőpénzügyleteket. Tavaly hivatalosan 1840 megvesztegetési esetet jegyeztek fel az állami bürokrácia alkalmazottai körében. Ez majdnem egyötödével több a megelőző év hasonló adatánál. A szervezett bűnszövetkezetek és az állami hivatalok közötti összekötő kapcsot a korrupció alkotja. A korrupció óriási méretet ölt, tavaly az ukrán nemzeti össztermék fele a feketegazdaságban termelődött ki. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a maffia szerveződésű csoportok mindent behálóznak a kormányintézményektől kezdve a bíróságokon keresztül a pénzügyi szervezetekig. A korrupció leginkább a bankszférában terjed. Tavaly közel 800 olyan esetet jegyeztek fel, amelyben valamely ukrán pénzintézet alkalmazottja kenőpénz fejében például képtelenül olcsó hitelhez juttatót! bűncsoportokat. A korrupció a külkereskedelmet is áthatja. Egy lengye kereskedelmi bank, a Lublin Letéti Hitelbank például mái két éve próbálja megnyitni kép viseletét az ukrajnai Luckban az ellenérdekelt csoportol megvesztegetési akciói követ keztében az Ukrán Nemzet Bank azonban mindmáig nen adta ki az engedélyt. Mindéi annak ellenére így van, hogy e: a lengyel bank jelentős szere pet játszhatna az ukrán—len gyei kétoldalú kereskedelen fellendítésében. Az Ukrajnábai működő külföldi vállalatol nagy része pedig sokszor a; életben maradás érdekébei kényszerül arra, hogy lepénzel je a hatalmi intézmények kép viselőit.
