Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-17 / 90. szám
Megyénk életéből UJ KELET 1996. április 17., szerda 3 Nemzetközi polgármesteri találkozó Vásárosnaményban Záhonyi hírek Korszerűsített hálózat A hétvégi havazással mit sem törődve folyamatosan végzik a hálózati rekonstrukciós munkálatokat a Mátészalka és Nyírcsaholy közötti „keresztcsárdánál”. Az elavult két fázis helyére három fázisú vezetékelés kerül. Lecserélik a kereszttartókat és a szigetelőket is. Kánya Sándor kirendeltségvezető elmondása szeint ezáltal a feszültségszint lényegesen jobb lesz az itt élők számára. Minta lehet a keleti határőrizet? Osztrák tapasztalatok Új Kelet-információ Hétfőn Budapesten, kedden Nyírbátorban ismerkedett a magyar határőrség munkájával dr. Manfred Matzka, az osztrák belügyminisztérium határ-, idegenrendészeti és menekült- ügyi kérdésekben illetékes csoportfőnöke. Vendéglátójával, dr. Nyíri Sándor belügyminisztériumi helyettes államtitkárral a két ország közötti közvetlen együttműködést beszélték meg. Nyírbátorban Seres József ezredes, határőr igazgató tájékoztatta a vendégeket a keleti végek határforgalmának és -őrizetének ellenőrzéséről. — Kedvező jel, hogy megélénkült az érdeklődés e határ- szakasz iránt — emelte ki Seres ezredes. — Esélyünk van arra, hogy ledolgozzuk történelmi lemaradásunkat, hiszen hazánk Európai Unió-csatlakozása esetén ide tolódik ki a közösség határa. Erre nemcsak nekünk, de a nyugai országoknak is fel kell készülni, többek között a technikai fejlesztéseknél. A magas rangú osztrák vendégek látogatása sejteti: e kérdést tőlünk nyugatra is komolyan kezelik, s erre újabb példa, hogy április 23-án a német határőrség országos parancsoka lesz Záhony vendége. — Ausztriának az Európai Unióhoz való csatlakozása miatt átszervezzük az osztrák határőrizetet — mondta dr. Manfred Matzka. — A munkánkat elősegítendő tapasztalatokat gyűjteni jöttünk Nyírbátorba, s nem térünk üres kézzel haza. Nem gondoltuk, hogy az ukrán határszakasz ilyen komoly problémát jelent. Dr. Nyíri Sándor rendészeti helyettes államtitkár egyebek között elmondta: — A migráció kezelése és a rendőrségek közötti együttműködés lényeges kérdés ahhoz, hogy hazánk az Európai Unióhoz csatlakozhasson. A határőrség technikai fejlesztése két lényeges pilléren nyugszik: egyrészt azokon a járműveken és eszközökön, amelyeket az orosz államadósság ellentételezéseképpen kapunk, másrészt a Phare-segélyprog- ramon, melynek odaítélésében az osztrák szavazat lényeges lehet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Németország évek óta folyamatosan támogatja számítás- technikai fejlesztéseinket. Megváltozott támogatások SikH Tímea (Új Kelet) Április közepétől új jogszabályok léptek életbe a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál a terhességi gyermekágyi segélyre, az egyszeri anyasági támogatásra és a gyesre vonatkozóan. A változásokról dr. Ladányi Jánosné, a megyei egészségbiztosítási pénztár szakembere adott tájékoztatást. — Április 15-étől megszűnt a várandósági pótlék. Helyette a szülést követően egyszeri anyasági támogatásra jogosult az az asszony, aki igénybe vehette a térítésmentes terhesgondozást és a vizsgálatokon legalább négyszer, koraszülés esetén legalább egyszer megjelent. A támogatást a szülést követő harminc napon belül kell igényelni. Az április 15-én vagy ezt követően született gyermekek után, ha a szülést megelőzően a legalább kettőszázhetven nap biztosítási idővel rendelkező anya a napi átlagkereset hetven százalékát, ennél kevesebb, legalább száznyolcvan biztosítási nap esetén pedig az átlagkereset hatvan százalékát kaphatja terhességi gyermekágyi segély címen. A fent említett időponttól megszűnik a gyed, így az április 15-én vagy az ezt követően született gyermekek után ez a szolgáltatás már nem igényelhető. Viszont az április 14-én vagy ezelőtt született babákra a gyed még folyósítható a korábbi feltételek mellett. A legnagyobb változások azonban a gyesnél történtek. Április 15-től nem szükséges hozzá előzetes biztosítási idő, a gyermek világrajöttének napjától bármelyik szülő igénybe veheti, viszont függ a jövedelemtől, még a három és több gyereket nevelő szülők esetében is. így tehát gyesre jogosult a gyermek hároméves koráig az a szülő, ahol a családban a megelőző naptári évben az egy főre jutó havi nettó jövedelem egyedülállók esetében nem haladja meg a 23 400, míg egyéb esetben a 19 500 forintot. Az anyasági támogatást és a gyest is írásban — az április 22- től kapható formanyomtatványokon — kell igényelni a megyei egészségbiztosítási pénztárnál, illetve az üzemi kifizetőhelyeken. Az önállóságnak ára van Tíz órakor kezdődött a Beregi Ünnepi Hét nagy érdeklődéssel várt eseménye, a polgármesterek és önkormányzati vezetők nemzetközi találkozója. A vásáros- naményi művelődési központ első emeleti tanácstermében folyt a megbeszélés. GellértKiss Gábor ország- gyűlési képviselő vitaindító előadásában az önkormányzatok és a kisebbségi képviseletek viszonyáról beszélt. mányzatiság valamilyen formáját jelenti. Gellért Kiss Gábor után dr. Fürcht Pál, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának vezetője beszélt arról, hogy alkotmányosjoga az önkormányzatoknak az önállóság. — Az új alkotmány alapelvei is tartalmazzák ezt. Tudjuk, nehéz dolog önállóan dolgozni, de mindenhez idő kell. Hatodik éve gyakoroljuk a demokráciát, nehéz az átállás. Most minden községet megillet az önálló polgármester-választás joga. Nem biztos, hogy ez a járható út. Ma Magyarországon 3200 önkormányzat van, ez sok. A jövő útja mindenképpen a közös irányítás. Meg lehet azt oldani, hogy egyenrangú községek társulását hozzuk létre. Rendezni kell a megyék helyzetét is. Szükség van a középszintre. Fürcht Pál után PaavoPälä, a finn Vamma- la polgármestere szólt a finn önBerki Antal (Új Kelet) Mint mondta, Európában példa nélküli ez a rendszer. Fontos dolog, hogy Magyarországon ne valami kölcsönösségi alapon csináljuk, az a célunk, hogy minden kisebbség saját jogán kapja meg azokat a lehetőségeket, amivel önazonosságát megőrizheti. Sok probléma van, tudjuk, hogy kevés a pénz, ráadásul a törvény előírásait sem tudjuk betartani. Mára kiderült, hogy az előírt 300 millió forintnak még a fele sincs meg. —Tehát minden kezdet nehéz. Ezt is meg kell tanulni. Lehetett volna arra várni, hogy ebben az Európai Közösség számára is kényes ügyben a szomszéd országok lépéseit kövessük. Mégis azt gondolom, hogy a kisebbségi önkormányzatok létrehozása úttörő jellegű, Európa számára is tanulságos. Autonómiakoncepciónk mindig is az önkorkormányzatok tapasztalatairól. Az ötmillió lakosú Finnországban 450 önkormányzat van, ezek az önkormányzatok zömében kétnyelvűek, sok svéd él náluk, és kötelező, hogy ügyeiket anyanyelvükön is intézhessék. Az önkormányzatok széles körű jogokkal rendelkeznek a lakosságot érintő kérdésekben. Hary Hansen, Olgod város polgármestere rendkívül fontosnak tartotta az ilyen tapasztalatcseréket. Mint mondotta, a demokrácia lassú, költséges, körülményes vezetési forma, de ennél jobbat, emberibbet nem ismerünk. A szünet után már a köztársasági elnök részvételével folytatódott a tanácskozás. Előbb Daróczi Pál, Barabás polgármestere szólt a kistelepülések egyre lehetetlenebb helyzetéről, majd Göncz Árpád emelkedett szólásra. Elöljáróban szólt az öt éve zajló társadalmi átalakulásról és azokról a nehézségekről, amik az önkormányzatokat terhelik. Elismeréssel beszélt azokról a nagyszerű eredményekről, amiket az újonnan alakuló hivatalok ilyen körülmények között is elértek. — Több „legfontosabb” dolgot ismerek — folytatta. — Tudom, az egészségügy, az oktatás, a munkahelyteremtés, a kultúra és még egy sereg fontos ügy elsőbbségét, de ha ezt a sok legfontosabbat összerakjuk, mégiscsak muszáj valami sorrendet tartani. Ha elmegyek valahová, szinte előre tudom, hogy mit fognak kérni tőlem. De hát én nem vagyok kormány, parlament, én csak egy szegény elnök vagyok, de amiben tudok, segítek. Csodálom a polgármestereket, mert nehéz munkájukat a lehetetlenség határán is emberül végzik— fejezte be szavait a Magyar Köztársaság elnöke. Politika a szakmaiság helyén Új Kelet-információ Jótékonysági bált rendeznek április 20-án, szombaton a határ menti város általános iskolájában. A rendezvény bevételét és a szponzorok felajánlásait az intézmény működési feltételeinek javítására fordítják. * * * Színes,három nyelvű tájékoztató füzetet jelentetett meg a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. A Záhony és térsége vállalkozási övezet—kultúrák, országok és üzleti vállalkozások érintkezési pontján című bemutatkozó kiadvány a potenciális befektetőket igyekszik megismertetni a térségben rejlő lehetőségekkel. Önerőből épít kerékpárutat a záhonyi önkormányzat. Hamarosan a város két legforgalmasabb utcája, a József Attila és az Ady Endre között lehet bi- cajozni, így nagymértékben növekszik a forgalom biztonsága. * * * * A Graphisoft Rt. és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közös pályázatán nyert a város egy másfél millió forint értékű építészeti szoftvercsomagot. A több- funkciós program szakmai színvonalát jelzi, hogy az elmúlt évben az Egyesült Államokban az építészeti programok „Oscar-díját” nyerte el. Szenvedélyről, betegségről Új Kelet-információ Magyarország az egy főre jutó alkoholfogyasztás tekintetében az európai országok között dobogós helyen áll. A sort lehetne folytatni a kábítószerrel is, elrettentő példákat könnyű találni. Ez alapján talán még sohasem volt aktuálisabb a Nyíregyenes Alkoholizmus Ellenes Klub szervezésében a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Házban megrendezésre kerülő, Az alkohol és a drog hatása az egyénre és a társadalomra címet viselő, április 20-án, szombaton tartandó rendezvény. A fórumon többek között előadás hangzik el az alkoholizmusellenes és az alkoholmentes kluboknak a megelőzésben és a gondozásban betöltött szerepéről, az ifjúság és az alkoholizmus kapcsolatáról, az egyén és a társadalom rehabilitációjáról, illetve a drogfogyasztás megelőzéséért tett rendőri feladatokról, majd az iskolai prevencióról és a drogbetegek gyógyításáról lesz szó. (Folytatás az 1. oldalról) Sajnos igen kevesen jeleztek vissza. Úgy érzem, a privatizációban több a politikai, mint a szakmai érv. Megkeresés esetén továbbra is vállaljuk az értékesítést, ellenkező esetben kétséges a vagyon eladása. Mindannyiunk érdeke, hogy az energiaiparban biztonságos legyen az üzemeltetés. Egyébként én is önkormányzatpárti vagyok. A privatizációt a rendszerváltás hozta magával, amihez párosult a fejlesztési tőke hiánya. A sajtóban ritkán olvasni, de a különböző vagyonok külföldi befektetőknek történő eladása során igen komoly fejlesztési beruházási kötelezettséget is előírunk. Példának okáért több erőművet korszerűsítenek nyugati befektetők, amit hazai forrásból nem tudtunk volna megoldani. Képünkön: jobbról Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, középen a miniszter, balról Jaczkó László igazgató. Suchman Tamás a privatizációról