Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-15 / 88. szám
UJ KELET Gazdaság 1996. április 15., hétfő 7 Fellendülő építkezés Nem autópályán jutunk el Nyugat-Európába Milliárdok a semmiért? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyolcvanas évek elején évente átlagosan 4,3 ezer, de az évtized második felére már csak 3,6 ezer lakás használatbavételét engedélyezték a hatóságok. A lakásépítési kedv folyamatosan hanyatlott, a mélypont 1993-ban volt, amikor a kiadott engedélyek száma alig haladta meg az ezret. Talán a korábban megkezdett infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően 1994-re megváltozott minden, hónapról hónapra egyre több igénylés futott be a hivatalokhoz, így 1995-ben már 2642 új lakást vehettek birtokba tulajdonosaik. A turizmus visszaesése miatt a családi házak számának emelkedésével szemben az újonnan épített üdülők száma csökkent: tavaly mindössze 41 vált lakhatóvá. A lakásépítési kedv tavaly megdöntött a megyében szinte minden rekordot. KSH-adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Beregben 80 százalékos volt az emelkedés, amíg például Győr- Sopron-Mosonban csupán 4 százalékkal többen vágtak neki az építkezésnek. Amíg 1994-ben főként a gazdálkodó szervezetek által a megyeszékhelyen átadott 222 lakás felépítése eredményezte a mérsékelt emelkedést, addig tavaly a magánszemélyek építkezései domináltak Nyíregyházán kívüli városokban és községekben. A megyeszékhelyen 34-gyel kevesebb, összesen 603 lakás épült, a többi városban 2,2-szer, a községekben 2.6- szor több, mint 1994-ben. A kiadott építési engedélyek száma megdöbbentő módon 2.7- szeresről 5,2-szeresre növekedett, amely több volt, mint az 1986—90 közötti években átlagosan. Az oldalt összeállította: Vitéz Péter Fotók: Bo-só Katalin Horn Gyula miniszterelnök Szabolcs-Szatmár-Bereg gazdaságát érintő két, legutóbbi kijelentését, a Záhonyi Gazdasági Övezet fejlesztésére tett ígéretét, illetve az M3-as autópálya megvalósítási tervének jóváhagyását — az 1992—95- ös időszak milliárdos infrastrukturális beruházás után — potenciálisan újabb nagy fejlődési mérföldkőként értelmezték a megyei és megyén kívüli szakemberek. Jogosan, hiszen a telefon-, a gáz-, a víz- és a helyi úthálózat kiépítése — a nagytőkések várva várt tolongása helyett — az önkormányzatok eladósodásán kívül más gazdasági hatást nem eredményezett. Az észak-, kelet-magyarországi régiók vezetőinek szeme előtt már több száz kilométer hosszan kígyózik az autópálya négy sávjának víziója, s az ezen hozzájuk érkező dollármilliók képével álmodhatnak. Az erről szóló, és a gyorsforgalmi út leendő meglétére alapozott térségfejlesztési konferenciák egymást követik, ahol többek között Matólcsy György, a privatizációs kutatóintézet igazgatója fejtette ki véleményét az M3-as gazdaságserkentő hatásáról, s mindezt J. M. Keynes, a XX. század meghatározó közgazdászának elméletével támasztotta alá: 100 milliárd forintos állami autópálya-beruházás 500 milliárd forinttal növeli a nemzet bevételét. Igaza lehet? Vagy csupán egy újabb.légvár, amelyet az elmaradottságunk szült? Érvelése hatásos volt, de a Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetségének képviselőit nem hatotta meg az az indok, hogy csak autópályán juthatunk el Nyu- gat-Éurópába. A brüsszeli Utak és Gazdaság Konferencián elhangzott megállapításokat tolmácsolva kifejtették, hogy nem az autópályák hiánya miatt marad számunkra zárva az „Éden” kapuja, hanem a hazai fejletlen termelési színvonal és jólét miatt: Magyarországon egyszerűen nem található meg a kívánatos fizetőképes kereslet, s emiatt a nyugati politikusok rettegnek a megnyíló határokon hozzájuk özönlő megélhetést kereső munkaerőtől. A Greenpeace vezetői John Whitelegg gazdaságkutatót bízták meg egy út-gazdaság fejlődés hatástanulmányának elkészítésére. Az elemzés szerint a gyorsforgalmi utak mentén általában nem keletkeznek új munkahelyek, hanem a régiek átcsoportosulnak. Angol tapasztalatok szerint a nagyvállalatok közel felére csökkentették a telephelyek számát, s több mint másfélszeresre növelték a meghagyott egységeik termelékenységét. Az autópályák a fejletlenebb térségekből kiszippantották a maradék ipart, a szakképzett munkaerőt, a gazdasági központok viszont feldagadtak. Cégtelepítéskor nem szempont az autópálya közelsége, ugyanis a szállítási költségek 3—6 százalékát teszik ki a cégek működési költségeinek, amelyek függetlenül a megtett út hosszától. A beruházók számára a helyi hatóságok pénzügyi kedvezményei, a magasan képzett munkaerő, a fejlett informatikai háttér, a magas szintű oktatási központ közelsége a kedvező. Nemrégiben magyénkben járt Békési László exminiszter pont ez utóbbiak hiányára hívta fel a helyi vezetők figyelmét, s mondatai között kimondatlanul ott bújkált: Szabolcs- Szatmár-Bereg előtt két út áll: az egyik járhatatlan, a másik a további gazdasági leszakadás az ország többi részétől. Maradhat még remény? Igen, Záhony. Ugyanis az angol Merlin Hyman Whitelegg kutatásait igazolta hat EU-ország fejlődését elemezve, s mindemellett rávilágított arra, hogy a regionális útfejlesztés a közeli térségekben jelentős gazdaságserkentő hatással bír. Ha ezt a záhonyi övezetre, vagy a Kárpátok Eurorégióra adaptáljuk, akkor a nemrégiben elkezdődött Záhony—csopi hídrekonstrukció és a gazdasági övezet fejlesztése nem csupán az átmenőforgalmat fogja növelni, hanem talán beruházást, tőkét is vonz a kistérségbe. Az akácfaparketta kelendő termék a volt Jugoszlávia területén Erdőgazdálkodás A megyében talán legelsőként a Nyírerdő Rt., két — Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar — megye 55 ezer hektáros erdejének gazdája tört be egy sikeres üzleti manőverrel a délszláv újjáépítési piacra: több mint száz lakás belső burkolásához szükséges nyírbátori parkettát exportált a vállalat Szlovéniába. Minderről Kovács Gábor, a Nyírerdő Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szűk és labilis fatermékpiacon talpon lehet maradni, s ennek kulcsa a minőségi áru versenyképes előállítása a legszélesebb, rugalmas kisvállalkozói rétegre támaszkodva. A vezérigazgató meglátása szerint, amíg az 1995. év a vállalati stabilizáció éve volt, addig 1996 a kibontakozásé lesz. Az erdészeti vállalat Magyar- ország legnagyobb kiterjedésű akácerdejével rendelkezik, így a feldolgozóipar hátterét is szükséges fejleszteni. A korábban a cégre nehezedő csőd- egyezség miatt a vállalat vezetői csak ettől az évtől kezdődően gondolhatnak fejlesztésekre. Ez a vezérigazgató szavaival élve jelzésértékű, ami annyit jelent, hogy a korábbi adósság- állományt sikeresen visszafizette az erdészet, s pénzügyileg egyensúlyba került a cég. A piaci keresletnövekedés, az a tény, hogy az akáctermékeket Nyugat-Európában nem nagyon ismerik, illetve kevés ott az alapanyag, arra ösztönzte a vállalat vezetőit, hogy a nyírbátori akácfa-feldolgozót technológiai és kapacitásbővítés szempontjából is fejlesszék. A tervezett korszerűsítést elsősorban saját erőből, kisebb hitel felvételével oldanák meg. Ezen felül az erdészet tervei között szerepel a termelést segítő gépi háttér fejlesztése is. A gazdasági körülményeket folyamatosan figyelemmel kíséri egy piackutató csoport, amelynek jelzései alapján határozzák meg a termelési ütemet, ők követik nyomon a délszláv térség piaci körülményeit, kutatják az üzleti lehetőségeket, illetve Nyugat-Európában megismertetik az akácfa felhasználási lehetőségeit. A tavaly életre hívott, a helyi és a megyei rendőri szervekkel szorosan együttdolgozó, 30—40 fős erdővédelmi akció- csoport beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A gyakorlataikkal. a bevetéseikkel, az állandó jelenlétükkel hatásosan szolgálják a bűnmegelőzést, s a vezérigazgató véleménye szerint idén talán elfeledhetik a tavalyi közel hétmillió forintos falopásból származó erdészeti kárt. Piacgazdaságot! A globáis gazdaság már nem a jövő ígérete, hanem napjaink realitása. Határok nélkülivé zsugorodó világunkban a terjeszkedés minden vállalkozás számára lehetővé válik, s ez fejlődésének szinte egyetlen kulcsa. Mindezt a több amerikai vállalat és üzletember által 1964-ben alapított Nemzetközi Vezetői Tanácsadó Testület, az IESC szakemberei mondják. A szervezetet azzal a szándékkal hozták létre, hogy a fejlődő, valamint a volt szocialista országok gazdasági vezetőit szakmailag felkészítsék, továbbképezzék, illetve a fejlett technológiákat elterjesszék, ismertté tegyék az említett régiókban. Természetesen az alapítóknak nem titkolt céljuk az is, hogy az USA kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait bővítsék. A tanácsadó cég non-profit szervezet, amelynek működési költségeit a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség, a USAID több mint 150 amerikai vállalat, alapítvány, ügyfelek és kormányok anyagi támogatásából fedezi. A szervezet fennállása óta 56 országban nyitott képviseletet, s közel száz országban összesen 13,5 ezer tanácsadó projektet készített. Magyarországon 1986-ban jelent meg a szervezet, majd öt év múlva irodát nyitottak. Hazai programjuk célja, hogy elősegítsék a piacgazdaságra való átállást, a gazdasági, termelési hatékonyság növekedését, valamint hozzájáruljanak az állam valutabevételének növeléséhez. Tanácsadói tevékenységet a piac minden szervezeti szintjén folytat az amerikai szervezet. Az IESC széles szolgáltatási körben nyújt segítséget. A szakértői projektek elkészítését három héttől három hónap időtartam alatt elkészítik a vállalatról. Ez idő alatt a cégnél tartózkodnak a tanácsadók, s feltárják a vállalat tartalékait, lehetőségeit. Emellett 1992-től közintézményi projekteket is készítenek. E szolgáltatást bankok, minisztériumok, klinikák, egyetemek, főiskolák, illetve önkormányzatok, érdekvédelmi szervezetek és egyesületek vehetik igénybe. A segítséget kérő honi szervezetnek egy pályázatot kell benyújtani, amelyre az IESC 13 ezer szakember közül választva a legalkalmasabbakat küldi Magyarországra, akiknek csak az itt- tartózkodási feltételeit — szállást, étkezést — kell a fogadó vállalatnak fedeznie.