Új Kelet, 1996. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-11 / 85. szám

UJ KELET Közélet 1996. április 11., csütörtök 5 Madarak Palotai István jegyzete A szokatlanul hosszúra sikeredett tél —úgy tűnik—meg­zavarta és erősen megtizedelte a vándormadarakat... Szokatlan látvány volt a minap, amikor Nyírtelek határá­ban a friss szántáson egy hatalmas — vagy tízezer példány­ból álló — „sirálykötelék” lakmározott. Gondolom, megpi­henhettek itt a hosszú út során, az északi tengerek felé halad­ván. Nekem roppantul tetszettek, ahogy fekete „sapkájukban” ütemesen bólogatva csipegettek, de könnyen meglehet, hogy a föld gazdája-nem osztja lelkesedésemet... A gólyák is hazatértek — illetve visszatértek. Azért a he­lyesbítés, mert ugyan ki tudná megmondani, hogy itt van-e az otthonuk, vagy éppen Afrikában, ahol télen laknak? Csak ők maguk volnának ennek megmondhatói, de ők szemérme­sen hallgatnak. Sajnálatos tény viszont, hogy—legalábbis a megyében—legfeljebb fele érkezett meg kedvenceinknek. Na­gyon sok fészek üresen áll... Fecskéék is megjöttek, és szorgosan „vakolnak” — ké­szülnek a legifjabb „minibombázóraj” fogadására. A hűvös idő őket is próbára teszi—kevés még a bogár, az éléség... Akik megjöttek, bíznak a jövőben. Bíznak az életető Nap erejében és az örökkévaló jóságban, amely végül is mindig úgy alakítja a dolgokat, hogy az élet folytatódhassék... Vegyünk példát róluk. Betörtek a gimnáziumba Családtámogatás, közgyógyellátás Jelentős változások MTI A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Maros ut­cai barokképületébe szerdára virradó éjjel betörtek.-A tettes három rádiós magnót, egy ér­tékes telefonkészüléket és egy videomagnót vitt el. A betört ablakot reggel a takarítónők vették észre. A helyszínre érkező rendőröknek a tantermekben sikerült ujj- és lábnyomokat, szagokat rögzíte­ni. A Szegedi Városi Rendőrka­pitányság megkezdte a nyomo­zást az ismeretlen elkövető, vagy elkövetők után. MTI A terhességi gyermekágyi segély mértéke csökken, a gyermekgondozási segélyt (gyes) és a gyermeknevelési tá­mogatást (gyet) jövedelemha­tárhoz kötik. Megszűnik a gyermekgondozási díj és a vá­randósági pótlék, az utóbbi he­lyébe egyösszegű anyasági tá­mogatás lép — röviden így összegezhető a parlament által elfogadott új családtámogatási rendszer, amelynek részleteiről szerdán tájékoztatták az újság­írókat a Népjóléti Minisztéri­umban. Az is elhangzott, hogy bővül a közgyógyellátási iga­zolványhoz jutók köre. Az új családtámogatási rend­szer azokat a családokat érinti, akiknek április 15-én, illetve azt követően születik gyerme­kük. Számukra már az új fel­tételek szerint jár a gyes, a gyet és a terhességi gyermekágyi segély, illetve az anyasági tá­mogatás. Bíró Boldizsár népjó­léti helyettes államtitkár ugyan­akkor azt is elmondta: akiknek már korábban megállapították, illetve folyósították valamelyik ellátást, azoknak lehetőségük van arra, hogy az új szabályok szerint kérjék a támogatásokat. A gyermek születését köve­tően igényelhető első ellátás a korábbi várandósági pótlék he­lyébe lépő anyasági támogatás lesz. Erre — feltétel nélkül — minden édesanya jogosult, fel­tétel nélkül. A támogatás össze­gét a parlament a mindenkori nyugdíjminimum 150 százalé­kában határozta meg, ami jelen­leg 14 400 forint. Az ellátást az egészségbiztosító legfeljebb 30 napig visszamenőleg folyósít­ja, ezért a szülést követően mi­hamarabb igényelni kell majd a biztosító kirendeltségein, il­letve a munkahelyen. A kisma­mák ezután terhességi gyer­mekágyi segélyt vagy gyest kapnak, attól függően, hogy a szülést megelőzően volt-e biz­tosítási jogviszonyuk. Akinek volt, az terhességi gyermekágyi segélyre jogosult. Ennek mér­tékét a törvényhozók a fizetés 100 százalékáról 70-re, illetve akinek korábban 65 százalék járt volna, 60-ra csökkentették. Aki a biztosítási idő hiánya miatt csak gyesre jogosult, ak­kor igényelheti az ellátást, ha a családjában az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem ha­ladja meg a 19 500 forintot. A gyest ily módon a családi pót­lékhoz hasonlóan igényelni kell. Azoknak is jövedelemnyi­latkozatot kell kitölteniük, akiknek három vagy több gyer­mekük van, mert alanyi jogon csak a tartósan beteg, testi vagy szellemi fogyatékos gyermeket nevelőknek jár az ellátás. Az igényléshez szükséges nyom­tatványok várhatóan már a jövő hét közepétől beszerezhetők a munkahelyi, illetve lakóhely szerinti tb-kirendeltségeken, valamint az önkormányzatok­nál. Kis Lenke, az egészségbizto­sító főosztályvezetője elmond­ta: aki áprilisban benyújtja gyesigényét, legkésőbb május végéig megkapja az ellátást. Arra is rámutatott, hogy a gye­sen töltött évek, miként eddig is, szolgálati időnek számíta­nak. Ezentúl azonban ezért 6 százalék nyugdíjjárulékot is le­vonnak az ellátásból. A gyes összege egyébként az eddigiek­nél magasabb, a nyugdíjmini­mummal — 9600 forint — lesz azonos. Mindezen felül a gyermek 3 éves korától legfeljebb 8 éves koráig a három- és többgyer­mekes családok gyermekneve­lési támogatásra is jogosultak. A támogatás azonban a gyes­sel és a családi pótlékkal azo­nos jövedelemhatárhoz kötött, és a települési önkormányza­toknál igényelhető. A parlament döntése szerint közgyógyellátási igazolványt májustól azok is kaphatnak, akik havonta 960 forintnál (a nyugdíjminimum 10 százaléká­nál) többet költenek gyógyszer­re. Az egyedülállóknál a költ­séghatár 1450 forint. Nekik a háziorvostól a szükséges gyógyszerekről, a patikustól pedig ezek áráról kell igazolást kérniük. A település jegyzője ennek birtokában dönti el: jo- gosult-e az illető a közgyógy­ellátási igazolványra, amellyel várhatóan mintegy 650 patika­szer szerezhető be ingyenesen. Hazaszállították Bera Imre őrvezetőt, aki a magyar IFOR-egység tagjaként Okucaniban szenvedett súlyos sérülést. A Magyar Honvédség mentőhelikoptere szerdán délután landolt a budaörsi repülőtéren. Az őrvezetőt további kezelésre a Központi Honvédkórházba szállították, ahol előreláthatólag egy—másfél hétig inten­zív megfigyelés alatt tartják. A fiatalembert a nap folya­mán meglátogatta Keleti György honvédelmi miniszter. Bera Imre két hete szenvedett súlyos sérülést Okucaniban, amikor a javítóműhelyben egy teherautó a munkapad­hoz szorította. Bombariadók Debrecenben MTI Egy órán keresztül szünetelt az autóbusz-köz­lekedés szerdán Debrecenben, mert egy névte­len telefonáló bejelentette: két autóbuszban bom­bát helyezett el, amelyek hamarosan robbannak. A buszokat az indító és a végállomásokon leál­lították, és a rendőrségi szakértők útmutatásai alapján a Hajdú Volán dolgozói vizsgálták át. A rendőrök eközben ugyanis másutt kerestek bombákat, mivel a Debreceni Városi Rend­őrkapitányság ügyeletére szinte félóránként ér­kezett újabb bejelentés robbantásos fenye­getésről. Ezek miatt kiürítették a helyi könnyű­ipari szakközépiskolát, majd a Centrum Aruhá­zat, a McDonald’s éttermet, azután a MAV-ál- lomás épületét, s végül az Aranybika Szállodát. A rendőrkapitányság bevetésirányítási köz­pontjának valamennyi beosztottja, köztük bombaszakértők keresték a robbanószerkezete­ket, de szerencsére a bejelentések vaklármának bizonyultak. A vizsgálat eddigi adatai szerint egy kivételével valamennyi riasztás ismeretlen — vélhetően azonos — férfihangtól származott. A rendőrség az ügyben nagy erőkkel folytatja a nyomozást a fenyegetőző felkutatására. FORGO Közlemény MTI A Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóiro­Uri Mariann (Új Kelet) Munkavédelem, foglalko­zás-egészségügy és környe­zetvédelem címmel szervez megyei konferenciát a Sza- bolcs-Szatmát-Bereg Megyei Munkabiztonsági és Munka­ügyi Felügyelőség, az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat, valamint a Környezetvédelmi Felügye­lőség. A konferencia helyszí­ne a 107. Számú Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet (Nyíregyháza, Dugo­nics utca 10—12.). Az április 12-én megrende­zendő konferenciát azzal a cél­lal szervezték, hogy a témák­dája szerdán az alábbi közle­ményt juttatta el az MTl-hez: „A kormányfő megbízása alapján a Miniszterelnöki Hiva­tal folytatja a gazdasági bűncse­lekmények felderítésével fog­lalkozó központi hivatal létre­ban érintett vezetők, munkatár­sak és szakemberek számára se­gítséget nyújtsanak az idei év feladatainak megoldásában. Seres Antal, a konferencia elnöke, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés alel- nöke a társadalmi átalakulásról és a munkabiztonságról, vala­mint az ez utóbbihoz kapcso­lódó területekről ismerteti a résztvevőket. Dr. Kemecsei Hedvig, az Or­szágos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Felügyelőségének igazgatója a munkaügyi ellenőrzés szere­péről beszél. Takács László, a felügyelőség igazgatóhelyette­hozásának szakmai előkészí­tését. Ennek megfelelően a szükséges jogszabályok ter­vezetét tárcaközi egyeztetés­re bocsátotta, és a kormány elé terjeszti a szervezet felépí­tésére vonatkozó javaslatot is.” se pedig a munkavédelmi szabályozás helyzetéről és a gazdálkodó szervezetek ebből adódó feladatairól szól. Dr. Madarász Gyula, az ÁNTSZ megyei intézetének igazgatóhelyettese Egészség a munkahelyen címmel tart előadást. A környezetvédelmi igaz­gatás aktuális és gyakorlati kérdéseit részletezi dr. Ba­logh Árpád, a Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója. Az előadásokat követően, a délután folyamán, konzultá­ció keretében lehetőség lesz a felmerült kérdéseket és problémákat megvitatni. P. I. (Új Kelet) A román külpolitika újabb nagy ötlettel hozakodott elő. Véleményük szerint amennyi­ben Zjuganov kommunista el­nökjelölt kerül hatalomra Oroszországban, akkor a hajda­ni Varsói Szerződés „bizonyos államaiból” egy — az oroszok­tól független — katonai töm­böt kell létrehozni, amelybe benevezhetnének „egyes” volt szovjet utódállamok is... Zseniális ötlet! Nevezzük ta­lán „legkisebb antantnak”, vagy nátócskának? A sok nyo­morult egy halomba rakja a motyóját, rozzant fegyverzetét és gatyába rázza vele a világot. Az orosz meg egyszerűen rettegni kezd... Vagy ha nem, hát kisnyúl — mondanák pes­tiesen... Az egész mindenesetre arra jó, hogy ki lehessen burkoltan mondani; „egyeseknek” termé­szetesen coki van az idvezülést ígérő tömbtől! Hogy kire gon­dolhatnak, nem is tudom...? Az észak-koreai katonai ha­tóságok a következő nyilatko­zatot juttatták el a pekingi ma­gyar követség sajtóattaséjának: „... ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e háború Észak- és Dél-Korea között, hanem az, hogy mikor robban ki!...” Kína mindenesetre „rosszall­ja” az északi magatartást is, miközben Amerika „veszélyes provokációnak nevezi és egy­ben kijelenti, hogy a Dél-Ko- reában állomásozó amerikai csapatok védelmét minden esz­közzel garantálja és biztosítja”. Nem hangzik valami rózsá­san... Kissé még emlékeztet is a vietnami konfliktus kirobba­násának körülményeire. A nagy különbség az anyagiakon van. Szerencsére nem létezik már „szocialista világrend- szer”, amely anyagi hátteréül szolgálhat Észak-Korea ka­landjának... Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz háború. Csak annyit, hogy nem fog sokáig tartani és a végkimenetele sem kétséges... *** Libéria, a közép-nyugat-afri- kai kis köztársaság újra közel áll hozzá, hogy fellángoljon a polgárháború, amely 1989 óta több mint 150 ezer áldozatot követelt... Pedig ha az ország történel­mét nézzük, azt hihetnénk, az az örök béke szigete kéne hogy legyen. A múlt század végén azok a felszabadított amerikai néger rabszolgák, akik nem akarták továbbra is élvezni Samu bácsi vendégszeretetét, elhatározták, hogy visszatérnek Afrikába, őseik földjére. Az ország területét az USA szená­tusának anyagi támogatásával meg is vásárolták és elkeresz­telték Lilbériának — azaz sza­badságnak. Az ország alkotmá­nya még ma is rasszista, csak éppen az ő szemszögükből: fe­hér ember nem lehet libériái állampolgár! Az ország természeti kin­csekben gazdag, mégis legfőbb jövedelemforrása az ott regiszt­rált óriási hajóállomány, ami a kedvező regisztrációs, biztosí­tási és adótételek bevételeiből fakad. (A világ összes hajójá­nak közel 25 százaléka libériái zászló alatt hajózik.) Az ember ilyen körülmények között fel­tételezhetné a teljes egyetértést és testvéri békességet az or­szágban... Csak hát az az átkozott poli­tika... *** A Magyar Távirati Iroda szűkszavú közleménye a jöve­delmek alakulásáról meglehe­tősen kétes örömök forrása le­het... A makrogazdaság szem­pontjából „természetesen” megint alkalmas az újjongásra, azonban ez korántsem állítha­tó a fogyasztókra is... Az első két hónap alatt a fi­zetések (bruttójövedelmek) közel 24 százalékkal emelked­tek, a reálbérek viszont hat szá­zalékkal csökkentek. Mind a két szám erősen meghaladja a kormányprognózis adatait... Megpróbálom a magam bot­csinálta módján lefordítani: 1. Az ön fizetése emelkedett (állítólag) 24 százalékkal. 2. Ezt viszont nyugodtan a hajára kenheti, mert a reáljöve­delme (tehát pénzének értéke a maga teljes egészében a hu­szonnégy százalékkal egyetem­ben) hat százalékot csökkent. 3. Örülhet viszont a 24-nek, mert abban az esetben, ha ezt nem kapja meg, akkor most 30 százalékkal csökkent volna a reáljövedelme! 4. Ez ugyebár azt jelenti, hogy az árak az első két hónap­ban 30, azaz harminc százalék­kal nőttek. 5. Ez viszont nem jelent 30 százalékos inflációt, mert csak akkor, ha az ön reáljövedelme is nőtt volna. Világos nem? Mint a vakablak! Aktuális és gyakorlati kérdésekről Konferencia az egészségünkért

Next

/
Oldalképek
Tartalom