Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-13 / 62. szám
UJ KELET Kultúra 1996. március 13., szerda 5 A nemzet s színháza O* Sorozatunkban a Nemzeti Színház építésének 200 éves kálváriáját mutatjuk be a kezdetektől egészen az Erzsébet téri új épületre hozott kormányhatározatig. Nem újdonság nálunk, hogy egy adott épület avatása és befejezése két különböző dolog. Az országra szóló avatóünnepség másnapján hozzáláttak a hiányzó munkák elvégzéséhez. A megfeszített tempó, az elsietett avatás megbosszulta magát. A hibák kijavítása kisebb-nagyobb átépítésekhez vezetett. Kiderült, hogy kevés az öltöző, a díszleteket nem lehet megfelelően tárolni, a színpad gépezetei a legkisebb igénybevételnél is felmondják a szolgálatot. Jellemző a színház megnyitás utáni állapotára, hogy Jankovics Miklós Vörös Ökörhöz címzett fogadójában béreltek öltözőhelyiségeket. Azért volt jó is. 1838. március 9-én, Európában elsőként (legalábbis színházi viszonylatban) bevezették a gázt, akkori nevén a lég- szeszvilágítást. Az már más lapra tartozik, hogy a berendezést négy hét múlva a nagy pesti árvíz tönkretette, és csak az év vége felé tudták újraindítani. A gázt helyben „főzték”, később a józsefvárosi gázgyárból szállították gumitömlőkben, és a színpad mögött helyezték el. A Schütze Ferdinánd által készített színpadi berendezések végleg tönkrementek. Pótlásukra 1838 májusában a színház ezermester színésze, Telepy György kapott megbízást. Telepyről már szóltunk a sorozat folyamán. Művészetéről nem sokat tudunk, de azt tudjuk, hogy a kor szellemének megfelelően sok mindenhez értett kiválóan. Indul az első színházépítési tervpályázaton, és noha terveit nem fogadták el, Zitterbarth az ő munkáját is felhasználta a végleges tervek elkészítésénél. A színház helyzete közvetlenül az átadás után már válságosra fordult. A falak átnedvesedtek, a fűtés csövei eltömődtek, a világítás nem működött. A technikai természetű bajok mellett anyagilag is ellehetetlenült. Földváry jelentése szerint az adósságok mintegy 50 ezer forintot tettek ki. Ez az óriási összeg a toldozgatás- ból-foldozgatásból, valamint az épület bekerülési költségének túllépéséből jött össze. Pontosan nem tudjuk, hogy mennyibe került a színház, de az biztos, hogy Zitterbarth 45 000 forintban határozta meg a költségeket, ugyanakkor csak a mesterekkel kötött szerződések meghaladták a 100 000 forintot. „Hánykolódik, de nem süllyed el” — tartja a régi mondás, és ez az Első Pesti Magyar Színházra is igaz. Az anyagi gondok az Országgyűlés határozatával úgy-ahogy megoldódtak, az épület pedig a folyamatos „korszerűsítések” eredményeként egyre jobban betöltötte funkcióját. Az 1840— 44-es törvény kimondja, hogy addig, ameddig „a nemzet méltóságának, s díszének megfelelő új színház felépül a Nádor által adományozott Duna-parti telken, a Kerepesi úti épület Nemzeti Színháznak tekintessék”. Ez a törvény viszonylagos anyagi biztonságot nyújtott a színháznak. A „nemzeti” jelzőt pedig nem is sokára történelmi események során szerzi meg magának véglegesen. 1848. március 15-én főszerepet játszik az eseményben. A forradalmi hangulat estére a színház épületében tetőzött. Jókai így örökíti meg a forradalom első estéjének történéseit: „A nagy napot fényesen kellett bevégezni, a várost estére kivilágították, s a színházban ingyenelőadást tartottak: a Bánk bán lett rögtön kitűzve. De az egyszer eksztázisba hozott közönségnek nem volt már türelme Petur bán jámbor oppositióját végighallgatni. Neki a Talpra magyar kellett! Mit lehetett tenni, II. Endre fényes udvarának Bánk bánostul, királynéstul félre kellett állni, s comparsériát képezni Égre ssy Gábor körül, ki egyszerű Atillában, karddal az oldalán a színpad közepére lépett, s hatalmas előadásával elszavalta Petőfi lelkesítő költeményét.” A forradalom első napja a Nemzeti Színházban fejeződött be. mm XXIV. Kelet-magyarországi Tájegységi, Film- és Videoszemle A „varázsfuvolista” sikere Vannak olyan filmek, amelyeket nem láthat 10—20 ezer ember, amelyek mögött nem állnak nagyhatalmú producerek és gigászi technikai apparátus. Alkotóik nevét nem láthatjuk a lapok címoldalain, arcukat nem ismerjük a televízióból. Még nem. A mozgókép megszállottjai ők, akik saját pénzüket, idejüket áldozzák fel egy-egy hallatlanul izgalmas téma érdekében a filmért. Semmivel sem kisebbek vagy tehetségtelenebbek ők, mint a szakma ünnepelt sztárjai, csak vagy most próbálgatják kifejezőerejüket, vagy a filmkészítés öröméért dolgoznak. Kristóf Attila A független filmesek és videósok adtak találkozót egymásnak Szolnokon, hogy megmutassák egyéves termésüket egymásnak és a zsűrinek. A XXIV. Kelet-magyarországi Tájegységi, Film- és Videoszemle harmadik díját megosztva két nyíregyházi film nyerte el. Balogh Attila Huszár István festőművészről készített filmje, illetve a Szitha—Dul- jánszky-szerzőpáros Varázsfuvolista című alkotása. Ezzel kapcsolatban beszélgettem az alkotókkal, Szitha Miklóssal és Duljánszky Tiborral. — Milyen volt a szemle színvonala, mekkora az értéke ennek a 3. díjnak? Szitha Miklós: — A megméretés nívóját talán a zsűriben helyet foglaló tapasztalt és híres szakemberek jellemzik a legjobban. Ízelítőül két nevet említenék: dr. Buglya Sándor rendező-operatőr, a MAFSZ elnöke, illetve Jr. Veress József filmesztéta, a Magyar Filmintézet tudományos igazgatója. Rajtuk kívül volt még képzőművész, zsurnaliszta és filmrendező tagja is a zsűrinek. Negyvennyolc alkotás közül választották filmünket a legjobbak közé, és a szakértők szerint a filmek nagy része helyet kaphatna akár a Magyar Televízió műsorában is. — Úgy tudom, ez négy megye szemléje volt. Találkoztatok más nyíregyházi alkotókkal is? Duljánszky Tibor: — Rajtunk kívül még három nyíregyházi nevező volt, Balogh Attilával megosztva a harmadik díjat kaptuk. Ő az általa készített Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei művészportrék című sorozat két új darabjával jelentkezett Küznös Enikő, illetve Huszár István festőművészekről. Jó kritikát kapott Belán- szky-Dankó Péter, illetve a nyíregyházi VTV stábja. — Készültök-e újabb filmre, vannak-e még megvalósításra váró ötleteitek? Sz. M.: — Vannak folyamatban lévő munkáink, ilyen például Nyíregyháza város díszpolgárairól készített portrésorozatunk, melynek legutóbbi darabja dr. Katona Béláról már látható volt a városi kábelhálózaton. Már elkezdtünk a következő epizód forgatókönyvén dolgozni. Ezenkívül van még egy történelmi témájú dokumentumfilmünk, mely forgatása már el is kezdődött. Eddig nagyrészt dokumentum-, illetve portréfilmeket készítettünk, de szeretnénk belekóstolni egy számunkra új műfajba, a kísérleti filmbe is. Továbbra is feladatként tartjuk számon az értékmentést, a dokumentálást, mint ahogy az elmúlt 20 év során ez már hagyománnyá vált nálunk. — Hol találkozhat a nagyközönség a filmjeitekkel? D. T.: — A nyíregyházi Kábelkommal jó a kapcsolatunk, és ennek köszönhetően munkáinkat a szórakoztató csatornán minden esetben levetítik, ami nagy segítség filmjeink megfelelő publicitása érdekében. Szeretném még elmondani, hogy a Nyíri Amatőr Filmklub foglalkozásain is levetítjük alkotásainkat — a régebbieket is—, ott bárki megtekintheti, és kérdéseket tehet fel. — A filmklub mintegy alkotói közösségként játszik szerepet a filmek létrejötténél? Sz. M.: — Ez egy, a művelődési központ égisze alatt működő klub, ahol komoly szakmai munka folyik több mint húsz éve, jelentős szakmai sikereket mondhatunk magunkénak. Itt egyengetjük az ifjabb filmes nemzedék első lépéseit, megbeszéljük az ötleteket, közösen készítjük el a forgató- könyvet, illetve a művelődési központ a technikai kivitelezéshez szükséges eszközöket is a rendelkezésünkre bocsátja. A videotechnika mellett itt a celluloidra való filmezés fortélyait is elsajátíthatják az érdeklődők. — Kettőtök neve fémjelzi a Varázsfuvolista című filmet. Kinek mi volt a szerepe a létrejöttében? D. T.: — Az alapötlet Miklósé volt, ő végezte a szervezést, az időpontegyeztetéseket. Az én munkám inkább technikai jellegű volt, a képek, beállítások megtervezése és az utómunka. Egy film elkészítése nálunk mindig kollektív munka eredménye, meghallgatjuk egymás véleményét, a jó ötleteknek mindig helyt adunk, így születhet csak egy komplett egész, egy helytálló vélemény a világról, a film témájáról. Bemutató a Móricz Zsigmond Színházban * Ágacska Fotó: Racskó Palotai István kritikája — Együtt hiszünk és együtt álmodunk. Az lenne a legnagyobb baj, ha olyannak kellene lenned, amilyen nem vagy. Légy, ami vagy! — De hát mi vagyok? — Ami nélkül nem nő az öreg fa, ami nélkül elsorvad, ami nélkül nem tud nőni az ég felé! Te vagy az ékessége: öreg fának reménysége... Te vagy az ágacska! Csukás István és Darvas Ferenc zenés mesejátéka — az Ágacska — önmagunk keresésének anderseni mélységekkel vetekedő, a szív és a lélek húrjain játszó, nagyon emberi színdarab. Mondanivalója nem erőltetetten didaktikus, „nevelési szándéka” ügyesen bújik meg a történet meseszövetében. A felnőttek számára is mosolyogtató „igazságvariánsok” hangzanak el — ha úgy tetszik, madáchi forrásból, de szabadon — „Ebnek is eb a legfőbb ideálja”. Tasnádi Csaba rendezése korrekt szándékokkal vázolt, de részleteiben elnagyolt munka. A darab sokkal több lehetőséget kínál a színház „csodáinak” megvalósítására — ami csak imitt- amott történt meg. A színészek mozgatása a játéktérben nem vall túlságosan nagy fantáziára és főleg"a második felvonásban válik sztereotípiává a permanens kémény mögé bújás. Természetesen lehet ez koncepció is, hiszen a gyerekek imádják a pontosan ismétlődő dolgokat, csak ehhez arra is szükség lenne, hogy a játszók — főleg a festő (fogorvos, orvos, kéményseprő) — direkt kapcsolatba lépjenek a közönséggel. Amúgy is hiányolható a gyermekelőadásoknak oly sok bájt kölcsönző „kibeszéd”, ami a maga sajátos eszközével nagyban növeli a közönség befogadói aktivitását... Veres Gabi jelmezei nagyjából egységesek és nem gátolják a színészi munkát. (Még a békaláb sem.) Az egyetlen igazi bajom Ágacska jelmezével van, ami nem illik az ábrázolandó figurához, viszont komoly sikerre számíthat a felső tagozatos fiúk körében, mivel a testtrikó meglehetős pontossággal emeli ki Kövér Judit formás bájait... Kocsis Antal a festő szerepében leginkább a gyermekdarabok szokásos hangvételi eszköztárával él — ugyanez a helyzet akkui ív uimkoi lug- orvost, orvost, kéményseprőt alakít —, de szerencsére az utolsó képben rátalál arra a meleg, szívből jövő hangra, amit maga a darab diktál. Kövér Judit Ágacskája (azon felül, hogy roppant csinos Ágacska) aranyos és szeretetre méltó jelenség. Kedves, naiv hangvétele, tisztán csengő hangja felkelti a gyereksereg szimpátiáját — elérve ezzel magát a célt: az önmagát kereső ág(em- berjgyerekek azonosulását. Horváth László Attila egész egyszerűen szenzációs! Dani kacsája egyetlen pillanatig sem szűnik meg kacsa lenni, még akkor sem, ha táncol, ha énekel! A butácska katonakacsa szerepében úgy repíti Horváth az „előadás hajóját”, mint a mindig kedvező tengeri szél! Remek a ritmusérzéke, mélyen emberi a humora és hatalmas szíve van! Sándor Júlia kissé megijesztett mint békavezér, mert bizony elnagyolta ezt a fasisztáidnak szánt figurát, viszont többszörösen feledtette ebbéli bánatomat Pösze egérként! Szikrázóan értelmes színésznő, akinek kiváló po- entírozási képessége van, temperamentuma — örömei és bánatai (így idézőjelekbe téve, ahogy játssza) magával ragadóan „egeres”! Öröm volt nézni! Róbert Gábor mintha kicsit többet törődne a figura „békaságával”, mint Berci béka leikével. Néhol kissé harsány is, azonban ezt nem az ő hibájának vélem, hiszen már láttuk őt mélyen gondolati megnyilatkozásaiban. Mindazonáltal, hogy a rendezői színészvezetés nem állt a helyzet magaslatán, a művészek színpadi rutinja megmenti a helyzetet, a szép, míves darab elérte az előadás célját: a gyermekközönség remekül szórakozott!
