Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-06 / 56. szám
1996. március 6., szerda Sport UJ KELET Röplabda, kosárlabda: nem Együttgondolkodás a nyíregyházi sportért Kedden délelőtt közel két órán át tanácskoztak Nyíregyháza sportintézményeinek vezetői: dr. Bige Lászlómé sportigazgató, Bartha László, a megyei sportbizottság elnöke, a polgármesteri hivatal sporttal foglalkozó munkatársai, Felbermann Endre alpolgármester és dr. Fekete Antal, a közművelődési bizottság elnöke. Száraz Attila (Új Kelet) — Elmondtam a sportvezetőknek azokat a gondokat, amelyekkel nap mint nap küszködünk, illetve azt, hogy ebből az ágazatból mennyit kell „megtakarítani” — mondta elöljáróban a tanácskozás után Felbermann Endre az Új Kelet érdeklődésére. — Természetesen nem csak a sporttól kell pénzt elvonni, a tartós megtakarításra való törekvés valamennyi szférát, a polgármesteri hivatalt, az oktatást, a kultúrát és a szociálpolitikát is érinti. Együttműködésre, közös gondolkodásra kértem a sportban dolgozókat, hogy a 18-ai közgyűlésre dolgozzunk ki egy kompromisszumos javaslatot. Szomorúan vette tudomásul mindenki, hogy ilyen súlyos a helyzet. Kiút lehet a sportiskola kapcsán bizonyos sportágak rpegszüntetése, esetleg a sportiskolát és a sportkollégiumot a Városi Stadionhoz kapcsolhatnánk. Az is szóba került, hogy a sportkollégiumnak keressünk más helyet a városban — van rá megoldás —; miközben az NYVSC támogatását csökkentjük, a klub a volt sportkollégiumot szállodaként vállalkozásban működtethetné. A szakemberek nagyjából egyetértenek abban, hogy a sportiskolánál mind a sportágak, mind pedig az edzők számában csökkenést lehet elérni. A sportiskola tevékenységét összhangba kell hozni a sport- koncepcióval, mert nemcsak azok a sportágak vannak benne, hanem mások is. 1995-ben a sportintézmények és a sportcélú tartalék összege 1 12 millió forint volt. Ebben benne van a Bujtosi Szabadidő Csarnok, a Városi Stadion, valamint a sportiskola és a sportkollégium működési költsége. A közgyűlés döntése értelmében a 112 millió forintot ebben az évben 15 százalékkal csökkenteni kell. Arra kértem a jelen lévő szakembereket, hogy egy körülbelül 95,5 milliós költségvetést állítsanak össze. ígéretet kaptam arra, hogy legkésőbb pénteken megkapom az erre vonatkozó javaslatukat, és csütörtökön kibővített sportalbizottsági ülésen lesz tárgyalva. —A Bujtosi Szabadidő Csarnok képviselője miért nem kapott meghívást a mai tanácskozásra? — Utólag belegondolva: meg kellett volna hívni, ebben az intézményben is látok lehetőséget a megtakarításra. A Bujtosi Szabadidő Csarnok a megye és a város közös üzemeltetésében van, a megyének már van költségvetése. Ettől függetlenül, azt hiszem, meg kell állapodnunk abban, hogy a korábbi éveknél kevesebb támogatást adjunk az intézménynek. Csütörtökön lesz egyeztető tárgyalás, és akkor megpróbáljuk átértékelni ezt a kérdést. — Ón mennyi esélyt lát arra, hogy a kézilabdán és a labdarúgáson kívül a város továbbra is felvállalja a röplabdát, a kosárlabdát és a női kézilabdát? — Keveset. A költségvetés- tárgyalás során egyelőre a sportcélú tartalék összege lesz először meghatározva. A sportalbizottság feladata a keret felosztása. Úgy érzem, elérkezett az idő arra, hogy nem halogatható tovább annak eldöntése, bír-e ennyi sportágat támogatni a város. Szerintem nem, döntési kényszerben lesz a bizottság. —A városfejlesztési bizottság megszüntette idegenforgalmi albizottságát. Ezzel párhuzamosan megszűnik-e a többi albizottság is, konkrétan a sport? — A sportalbizottság megszüntetése még csak gondolatban sem vetődött fel. Nagyon remélem, ez senkinek sem jut az eszébe. Ha nem kap további támogatást a röplabda és a kosárlabda, akkor látunk-e jövőre ilyen mérkőzéseket a Bujtosiban? Az ifiválogatott előkészületi mérkőzései Szamosi István Papp Kér Kupa elnevezéssel nemzetközi női ifjúsági Európa- bajnoki előkészületi kézilabdagálát rendeznek március 9-én és 10-én Mátészalkán, a sportcsarnokban. A rendezvény házigazdája a Papp Kér Kft., illetve a Papp Kér SE női NB Il-es kézilabdacsapata. A rangos nemzetközi sporteseményről Toronicza István, a Papp Kér SE szakosztályvezetője és a torna főszervezője tájékoztatta lapunkat. — Az előzményekről tudni kell, hogy Mátészalkán adott volt egy női kézilabdacsapat, de a szponzorálásuk nem volt megoldott — mondja Toronicza úr. — Az együttes edzője, Fekete Miklós megkereste Papp László urat, a Papp Kér Kft. tulajdonosát, aki teljes egészében átvette a csapat menedzselését, illetve fenntartását. így másfél éve a mátészalkai gimnázium kézilabdacsapata — kiegészítve néhány felnőttkorú játékossal — a Papp Kér színeiben versenyez és a cég teljes anyagi támogatását élvezi, amit a lányok remek bajnoki szereplésekkel hálálnak meg. Erre figyelt fel a sportszakma kézilab- dás része, s ennek is köszönhető ez a nemzetközi mérkőzéssorozat. Idén rendezik meg ugyanis a női ifjúsági kézilabda Európa- bajnokságot, s a nemzeti válogatottak ennek jegyében előkészületi mérkőzéseket játszanak. A Magyar Kézilabda Szövetség lehetőséget adott nekünk egy előkészületi torna lebonyolítására, így Ausztria, Franciaország és Magyarország női ifjúsági válogatott csapatai fognak Mátészalkán játszani. A negyedik résztvevő a Papp Kér SE NB lies gárdája lesz. Tudomásom szerint ilyen rangos nemzetközi sportesemény még nem volt a városban, s hogy ez létrejöhetett, abban Papp úr személyének is nagy szerepe volt. Az izgalmasnak és színvonalasnak ígérkező Papp Kér Kupa küzdelemsorozata március 9-én, szombaton 14 órakor kezdődik. A részt vevő csapatok körmérkőzéseket játszanak, így az első napon négy meccset láthat a közönség. A körülbelül este nyolcig tartó mérkőzések között sport- és táncbemutatókat tartunk, így a szünetekben is lesz látványosság. A két nap mérkőzéseiről egyébként minden néző a helyszínen kap egy kis műsorfüzetet, amelyből pontosan tájékozódhat, hogy ki kivel és mikor játszik. Március 10-én, vasárnap délelőtt 10 órától folytatódik a küzdelem a Papp Kér Kupáért, és az esemény a kora délutáni órákban fejeződik be ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadással. Reméljük, sokan választják hétvégi programnak a kétnapos kézilabdagála megtekintését, és szép számban látogatnak el a szálkái sportcsarnokba szombaton délután, illetve vasárnap délelőtt. Teremlabdarúgó-bajnokság Megcsappant esélyek Révay Zoltán (Új Kelet) Az Argentum FC nyíregyházi kispályás labdarúgócsapata a kelet-magyarországi régióban küzd a most induló nemzeti bajnokság első osztályába való kerülésért. A keleti régióban két hatos csoportban játszanak az együttesek, a nyíregyháziak az eddigi három mérkőzésükön egy pontot szereztek, ami egyelőre kevésnek tűnik az első három hely valamelyikének megszerzéséhez. Az első két hely egyébként már az NB l-be jutást jelentené, míg a harmadik hely esetén a másik csoport harmadik helyezettjével kellene játszani a feljutásért. Argentum FC—Homok SE Tiszaföldvár 5-5 (3-1) Hatvan, 100 néző. V.: Csema László, Kiss Béla. Argentum FC: Krizsanovszki A. — Banka Zs., Krasznai A., Joó G., Ötvös A. Csere: Krasznai Zs., Nagy Cs., Kozsla J., Polonkai L., Kiszely B. Csapatvezetők: Szász István, Szíky Gyula, Huczmann László, Kurucz Csaba. Homok SE: Nagy M. — Herkó I., Fekete L., Szikora K., Tóth L. Csere: Mészáros G., Kovács G., Lowrencsics L., Nicula J., Benedek R. Csapatvezetők: Makó Mihály, Sárai Gábor, Bartók László, Lavrinyecz István. Góllövők: 5. p.: Szikora 0-1, 13. p.: Krasznai Zs. 1-1, 16. p.: Banka Zs. 2-1, 19. p.: Banka Zs. 3-1, 29. p.: Lowrencsics L. 3-2,32. p.: Lowrencsics L.3-3,33. p.: Krasznai Zs.4-3,38. p.: Banka Zs. 5-3,42. p.: Herkó I. 5-4,45. p.: Szikora K. 5-5. Az esélytelenebb Homok SE kezdett jobban, de fordított az Argentum. A második félidő elején Lowrencsics két gólja felhozta a tiszaföldváriakat. Ekkor ismét összekapta magát az Argentum, s kétgólos előnyre tett szert. Már azt hitték, biztos a győzelem, s ez megbosszulta magát, mert megint két Homokgól következett. Izgalmas, jó szórakozást nyújtó mérkőzés volt. Argentum FC Nyíregyháza— Valentin Natúréi Debrecen 5-8 (2-3) Miskolc, 150 néző. Argentum FC: Polacsek — Joó, Nagy, Krasznai Zs., Banka. Csere: Kiszely, Spisák, Ötvös. ^Valentin Natúréi SK: Krizsán — Vad, Nagy, Kovács, Halász. Csere: Szabó, Vietórisz, Czibere. Gólok: Banka 2, Krasznai Zs., Nagy, Spisák, ill. Kovács 4, Halász 2, Vad, Nagy. Rengeteg kihagyott százszázalékos ziccer, ami a labdarúgás törvénye szerint megbosszulta magát. Argentum FC—Meggy-Új Zéland Miskolc 2-3 (0-1) Miskolc, 200 néző. Argentum FC: Polacsek — Joó, Banka, Spisák, Krasznai Zs. Csere: Kiszely, Nagy, Ötvös. Meggy-lJj Zéland: Cservenyák — Galajda, Kövér, Lasztóczi, Duliban. Csere: Kókai, Drucskó, Simonyi, Székely. Gólok: Krasznai Zs., Spisák, ill. Lasztóczi 2, Galajda. A szerencsésebb csapat nyert. Röplabda NB II Kettős győzelem Nők: Start-Sportula—Nyíregyházi TKFSE 3-0 (3,1,1) Start-Sportula: Botos, Gaál, Erdősné, Adorján, Lő- rinczné, Dér Zs. Csere: Jaku- bovics, Veress. Edző: Szekér László, Kolozsi János. TKFSE: Kiss, Búvár, Ha- tala, Madai, Korpái, Svec. Csere: Orbán, Matasovics. Edző: Szekér Lászlóné. A szabolcsi rangadón a listavezető startosok érvényre juttatták nagyobb tudásukat, ami az eredményből is kitűnik. Férfiak: Start-Sportula— Sátoraljaújhely.3-0 (10, 3, 6) Start-Sportula: Dorogi, Nagy, Prékopa, Bohus, Bar- nucz, Varga. Csere: Bakó. A Sportula gárdája feladóhiányban „szenvedett”, de a hat ütőjátékossal felálló nyírségiek így is sikerrel vették a Borsod megyei „akadályt”. Autósport Vasárnap rajtol a „száguldó cirkusz” A Forma—1 korábbi világbajnokai körében felmérést végeztek, hogy idén ki lesz a világbajnok. Az egykori kiváló versenyzők egybehangzóan azon a véleményen vannak, hogy 1996-ban a brit Damon Hill, a Williams-Renault pilótája a legesélyesebb a végső győzelemre. Rá „szavazott” a skót Jackie Stewart (világbajnok 1969-ben, 1971-ben, 1973-ban), a francia Alain Prost {1985, 1986, 1989, 1993), az amerikai Mario Andretti (1978), az osztrák Niki Lauda (1975, 1977, 1984),.a brazil Emerson Fittipaldi (1972,1974), az ausztrál Alan Jones (1980) és a brazil Nelson Piquet (1981. 1983, 1987) is. — Semmi kétség, Hillnek van a legjobb esélye a győzelemre. Idén övé a legjobb autó — mondta Jackie Stewart. Egyedül a finn Keke Rosberg (1982) voksolt Jean Alesire. Szerinte a Benetton-Renault francia pilótájának minden adott a jó szereplésre.