Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-04 / 54. szám
UJ KELET Egészségügy 1996. március 4., hétfő 9 Szabolcsi kézben A Szabolcskéz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézsebészeti T udományos Alapítvány 1994 októberében alakult meg, s immár másodszor tartott nyilvános kuratóriumi ülést. Az országszerte elismert és rendkívül jó hírnévre szert tett nyíregyházi kézsebészek és orvosok mellett a nívót emelve ezúttal dr. Renner Antal professzor, a Magyar Kézsebész Társaság elnöke tartott előadást. Milyen messze van Gyarmat Naménytól? különös házasság L Dr. Bakai Zoltán megbízott főigazgató A professzor rendkívül elismerően nyilatkozott mind az itt dolgozó szakemberekről, mind pedig az itt folyó munkáról. Mint mondta, a nyíregyházi Jósa András Kórház a hazai kézsebészet egyik legkitűnőbb bástyája. Rövid idő alatt nagyon jó sebészeti team alakult ki, aminek egyenes következményei az országszerte is kimagasló dr. Renner Antal, a Magyar Kézsebész Társaság elnöke eredmények. Mint mondotta, Nyíregyháza elindult azon az úton, hogy klasszis orvosokból ultramodern kézsebészeti centrum alakuljon ki a városban. — Ennek az orvosi, szakmai feltétele mindenképpen adott — tudtuk meg dr. No- viczki Miklós főorvostól. — Dr. Kosa Jenő kollegánk most készül a szakvizsgára, jómagam pedig dr. Turcsányi István adjunktussal Párizsban szeretnénk megszerezni a nemzetközi szakvizsgát is. Sajnos egy szomorú dologról is be kell számolnunk: dr. Emri Péter kollégánk tavaly novembertől kilépett az osztályról, és más munkahely után nézett. Ismételten bebizonyosodott, hogy a szakmát, annak művelőit nem ismerik el, és nem becsülik meg eléggé. Egy többgyermekes családapa a felelősségteljes munkáért kapott kevéske fizetésből nem képes eltartani családját. Örömmel számolhatok be viszont arról, hogy a kollégák egyre többször kérik segítségünket egy- egy komoly beavatkozásnál. Annyi a munkánk, hogy lassan kinőjük a rendelkezésre álló rendelőt és eszközöket. Pillanatnyilag csak hárman vagyunk szakképzett kézsebészek. a jövőben azonban szeretnénk legalább még két sebészt foglalkoztatni... Dr. Kosa Jenő előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a fizetés alacsony, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sem támogatja eléggé a szakmát. Az elmúlt fél évet vizsgálva kiderült, hogy ha csak a bentfekvő betegeket veszik figyelembe, a részleg összköltsége 8 és fél Dr. Loós Tibor, a Szabolcskéz Alapítvány Kuratóriumának elnöke millió forint volt, ha pedig a járó betegeket is beleszámolják, akkor csaknem 9 és fél millió forint volt a költség. Ezzel szemben a bevétel 8 millió 738 ezer forint volt a vizsgált időszakban. Ha az ambuláns-forgalmat figyelmen kívül hagyják, kis nyereséggel dogozott a részleg, de ha a járó betegeket is nézik, jelentős veszteség keletkezett. Ezek után magától értetődően adódik a kérdés, hogy szabad-e forszírozni az ambuláns és az egynapos ellátásokat, és szabad-e a legköltségesebb részt (például az ujjvisszavarrásokat) művelni, avagy van-e reális lehetőség, hogy a finanszírozási rend megváltozzon? Dr. Kosa Jenő Egy Tavaly február 19-én a megye kórházainak vezetői és a Népjóléti Minisztérium munkatársai előzetes tárgyalásba kezdtek a megye egészségügyi intézményeinek átszervezéséről. A minisztérium részéről már akkor megfogalmazódott, hogy a struktúraváltás nem tömeges ágyszámcsökkentést jelent, de mindenki előtt nyilvánvaló volt, a szerkezetváltással párhuzamosan bizonyos mértékben csökkenteni kell a fekvőhelyek számát. Ezenkívül fontos .szerepet szántak bizonyos szakmai protokoloknak. Minden szakmában van egy minimálszint, amit teljesíteni kell, s ez elsősorban nem szellemi, hanem anyagi, műsze- rezettségi feltételt követel. Természetesen elengedhetetlen alapkívánalom az orvosok, szakdolgozók megfelelő képzettsége, rátermettsége és szakismerete. Ezek a minimumszintek vagy megvannak, és akkor működőképes a kórház, vagy nincsenek... — Amikor a tárgyalások ebbe a fázisba értek, egyértelműen látszott, hogy rendkívül nehéz helyzetben van a vá- sárosnaményi kórház, és majdnem olyan nehéz helyzetben van a fehérgyarmati is — összegezte röviden dr. Bakai Zoltán, az egyesített intézmények megbízott főigazgatója. — Ha feltételezzük is, hogy a szellemi tőke mindkét területen megvan, akkor is mérhetetlen különbség van akár a megye többi kórházához, akár az országos helyzethez viszonyítva a két műszerpark jelenlegi állapotát tekintve. A rendelkezésre álló egészségügyi felszerelések mind minőségileg, mind mennyiségileg nagyon messze állnak az 1996-os követelményszinttől. A másik alapvető probléma az volt, hogy a két kórház egymástól huszonegynéhány kilométerre — az alapszakmákat tekintve—párhuzamosan működtetett osztályokat. Mindkét intézmény felvevőterülete 40—45 ezer fő körül van, ezzel szemben a kapacitásuk — az ágyszámot tekintve — sokkal nagyobb annál, mint amit erről a területről el tudott látni. Ezek után az egészségbiztosítási pénztár vezetőiben és a Népjóléti.Minisztérium illetékeseiben is felmerült az a lehetőség, hogy a vásárosnaményi kórházat szakrendelővé alakítanák át egy krónikus, rehabilitációs osztállyal működtetve. Ennek köszönhetően a kórház költségeit jelentősen csökkenteni lehetne. Ez a variáció azonban rengeteg kérdést vetett fel, mint például az ott dolgozó szakemberek egzisztenciális problémái. Hiszen nem biztos, hogy egy szakrendelőbe olyan képzettségű és annyi szakemberre van szükség. így jött az a gondolat, hogy ha a két kórház fuzionálna — a felvevőterülete a duplájára nő, az ágyszámot ennek megfelelően alakítva —, az eredmény egy racionálisan működő, járóbeteg-szinten megerősített, fekvőbeteg-háttérrel rendelkező, finanszírozható új egészségügyi intézmény lenne. Először arra gondoltunk, hogy a két városi önkormányzat közösen hozza létre és működteti az új intézményt. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. Ekkor a megyei önkormányzat és dr. Zilahi József vette kézbe az irányítást. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora hálával tartozunk az elnök úrnak, aki felismerte egyáltalán nem mindegy a megyének, hogy mi lesz a két kórház sorsa. Többszöri nekifutásra sikerült megegyeznie a két önkormányzattal, hogy azok mondjanak le a működtetés jogáról. 1996. február 23-án a megyei önkormányzat átvette a két intézményt és magalapította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórházát. —Az imént említette, hogy a vásárosnaményi kórház szakrendelővé alakítása költségkímélő megoldás lett volna, de az ott dolgozók szemszögéből nézve kedvezőtlen helyzetet szült volna. A mostani, végleges megoldásnál nem áll fenn ugyanez a veszély? — Hogy költségkímélő, az a napnál is világosabb. Emellett a szakmai feladatot sokkal jobban, színvonalasabban tudja ellátni együtt, mint külön-kü- lön. Ugyanis az a szellemi tőke, ami eddig megosztva jelent meg a két helyen, most egy intézménybe csoportosul, ennélfogva a hatékonysága is sokkal nagyobb. Nem beszélve arról, a népjóléti tárcának sem az volt a célja a struktúraváltási program elindításakor, hogy intézményeket zárjon be és szüntessen meg, hanem más, teljesen új működési formát találjanak. Eközben, ha lehet, a betegellátás színvonala is emelkedjen. Természetesen az is cél volt, hogy a szerkezetváltás ne járjon óriási munkanélküliség-fokozással. A mi elképzelésünk megnyerte a tárca tetszését, ezért felvillantották a lehetőségét, ha megvalósul az intézményegyesítés, akkor az ország legkeletibb csücskében is meglegyenek a feltételei annak, hogy ugyanolyan szinten történhessen a betegellátás Szat- már-Beregben, mint az ország bármely részében. Hiszem és tudom, hogy az erre a célra megítélt címzett támogatás nem feleslegesen kiadott pénz, hanem egy olyan tőke, amely a későbbiekben többszörösen megtérül. Ez nemcsak az anyagiakban nyilvánul meg, hanem abban, hogy egy jobban ellátott és karbantartott populációban megnő, kitolódik az átlagéletkor. Persze bizonyítani csak az élet tudja majd... Hogy a kérdés második részére is válaszoljak, először el kell mondanom, hogy a múlt hét végén elkezdődött a közös munka. Mindkét kórházban értekezletet tartottunk a dolgozóknak, ismertettük a helyzetet és a további együttműködés alapkritériumait. Úgy tűnik, jelentősen csökkent a naményi dolgozók részéről tapasztalt létbizonytalanság. Miután tisztázódott, hogy szó sincs tömeges elbocsátásokról, lecsillapodtak a kedélyek, és a nyugtalanság helyét egyfajta reménykedés váltotta fel. Biztosan merem állítani, mind a dolgozókkal, mind a vezetőséggel hatékonyan együttműködünk majd. Ha mindent egybeveszünk, innentől kezdve csak rajtunk múlik a dolog sikere. —Hogyan fog eloszlani a két egység között a fekvő és járó betegek kezelése? — Az intézmény ellátandó területén (a szatmári és beregi régióban) egységes színvonalú ellátást kívánunk nyújtani a betegeknek mindkét telephelyen. Hogy konkrétan melyik egységben, az nyilván attól függ, hogy melyik érhető el könnyebben, melyiknek jobb a megközelítése a beteg szempontjából. Az intézménynek fekvőbeteg-hátteret kell kialakítani, ami részben Vásáros- naményban, részben Fehér- gyarmaton lesz. Biztos vagyok benne, hogy egy-két éven belül a mostani kórházcentrikus fekvőbeteg-ellátásról a járóbeteg-ellátásra fog eltolódni a kezelés. Mert a cél az, hogy minél magasabb szintű diagnosztikával, minél inkább az ambuláns ellátás, az egynapos ellátás keretén belül orvosoljuk a betegek problémáját. —A nemrégiben Nyíregyházán megrendezett kórházi menedzsment és informatika konferencián fogalmazódott meg, hogy a minél magasabb szintű betegellátáshoz elengedhetetlenül szükséges az intézményen belüli és az intézmények közötti számítógépes rendszer kifejlesztése, és egyre nagyobb szerep hárul a menedzsmentre is. Hogy állnak ezen a téren? — Kidolgoztunk egy részletes tervet. A szokástól eltérő, más menedzsmentet alakítunk ki. Nem a nevében más, hanem a filozófiájában. A főigazgató, az orvosigazgató, az ápolási igazgató és a gazdasági igazgató mellett a menedzsment szerves része a PR-menedszer. Célunk, hogy egymással közösen, szinte minden egyes mozzanatban egymáshoz kapcsolódóan történjenek meg az egyes tevékenységek. Mindezt a munkatársakkal is ismertetve, megértetve és elfogadtatva kell megvalósítani. A főigazgatói státus létrehozása már egy új szemléletet tükröz, ahol nem a mindennapi dolgokba kell beleavatkozni és tevékenykedni, hanem a menedzsment munkáját összefogva kell dolgozni. —Az egyes osztályok melyik telephelyen működnek majd? — Mint már említettem, mindkét telephelyen lesz fekvőbeteg-ellátás, de hogy milyen megosztásban, azt szakmai szempontok alapján döntjük majd el. Az már bizonyos, hogy egy sebészeti, két belgyógyászati, egy szülészet-nőgyógyászati, egy fül-orr-gége, egy fertőző, egy röntgen, két sürgősségi betegellátó, egy vértranszfúziós, egy központi laboratóriumi és egy kórbonctani osztályt, valamint egy gyermekbelgyógyászatot működtetünk majd. —Ez bizonyos orvosmozgást is követel majd a két egység között... — Minden dolgozónak tudomásul kell vennie, hogy mostantól kezdve nincsenek vásárosnaményi és fehérgyarmati dolgozók, csak ott lakók. Ez egy intézmény, és a munkahelyen belül az ésszerűséget figyelembe véve osztjuk be a dolgozókat. — Műszerezettség ? — Az alapvető igény a műszerparkok felújításában fogalmazódott meg. A címzett támogatásként megítélt mintegy há- rommilliárd forintnak több mint ez egyharmadát a műszerpark korszerűsítésére fordítjuk majd. — Dolgozói állomány? — Bár az előzetes kalkuláció alapján az új intézmény működéséhez mintegy 20 százalékkal kevesebb szakemberre lenne szükség, ez nem azt jelenti, hogy most 100—120 embert elküldünk. Szó nincs erről. Az optimális dolgozói létszámot ugyanis csak a struktúraváltási folyamat befejeztéig, azaz 1999-ig kell elérni. Ezalatt a három-három és fél év alatt pedig a természetes fruktuáció (nyugdíjbavonulás, leszázalé- koltatás, szülési szabadság, katonai szolgálattétel) magától is kialakítja a szükséges létszámot. Én bízok benne, és nagyon remélem, hogy senkit nem kell elengednünk! S végezetül mind az intézmény dolgozóitól, mind a lakosságtól türelmet és megértést kérünk mindaddig, amíg elképzeléseinket meg tudjuk valósítani. Az oldalt írta: Úri Mariann. A fotókat Bozsó Katalin és Harascsák Annamária készítette
