Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-28 / 74. szám
4 1996. március 28., csütörtök Közélet UJ KELE1 Látható változások a MIÉP politikájában Szelídebb húrokon Palotai István (Új Kelet) Úgy tűnik, az utóbbi hónapokban fordulat következett be a Magyar Igazság és Elet Pártjának politikájában. A korábbi időszakra jellemző kirekesztő jellegű, éleshangú politizálásnak — talán — vége. Csurka István, a MIÉP országos elnöke újabb nyilatkozataiban és beszédeiben, hivatkozván a párt keresztény mivoltára (és saját református világ- szemléletére), észrevehetően szelídebb húrokat ptenget. Amikor megkérdeztem Demcsák Józsefet, a MIÉP megyei elnökét, hogy mi a véleménye az időnként elszabadulni látszó politikai indulatokról, a következő választ adta: „Ebben a feszült gazdasági és szociális helyzetben a nagy tömegek előtti éles fogalmazás nem felelősségteljes dolog. Tény, hogy az indulatok valóban kezdenek elszabadulni. Ezt csak értelemmel és tiszta szándékkal lehet alkotóútra terelni. A Szocialista Párt tiltakozott a márciusi ünnepségek miatt. Ez az 1948—49-es éveket idézi, ezért fontos, hogy az emberek tudják: a Szabadság téren igazi ünnep volt. Őseink hagyománya szerint hálaadásra, emlékezésre és cselekvő buzdításra gyűltünk össze. Ifjú Hegedűs Lóránt igeüzenetében személyre szólóan hívott fel az Isten és az ember szeretetére! Egyúttal azonban a vezető írástudó és farizeus felelősségét is számon kérte. A százezres tömeg templomi áhítattal fogadta a hiteles szavakat... — mondta a MIÉP megyei elnöke, majd Csurka István beszédére tért rá. — Az országos elnök ünnepi emlékeztetője Széchenyi önzetlenségét és bölcsességét ötvözte Kossuth lelkesedésével, egyesítőerejével. Bölcs volt és higgadt, nem lázított, hanem érvelt és tettekre szólított fel. Az ünnepség keretén belül — a Nemzetgyűlést idéző — 12 pont született, amelyet a nagygyűlés el is fogadott. Ezt küldöttség vitte a rádióhoz és a tévéhez. Később videón lejátszották a tömeg előtt az elutasítók öntelt magatartását, amitől a jelenlévők egy része felháborodva követelni kezdte, hogy a nagygyűlés vonuljon a rádió és a tévé székházához. Csurka István határozottan felhívta a figyelmet ennek időszerűtlenségére és veszélyére, helyette egyperces néma tüntetésre szólított fel. Ennek a csendnek ereje és félelmetessége volt, a legméltóbb az ünnep szelleméhez. Az európai mérce szerint sem hangzott el Csurka szájából olyan kijelentés, amely törvénysértésre és szeretetlenség- re utalt volna”. Mostanában mintha mások lennének azok, akik — mintegy átvéve a MIÉP hajdani arculatát — egyre élesebben fogalmaznak. Mintha éppen a MIÉP csitítana, egyre „szalonképesebb” állásfoglalásaival... Mindenesetre érdekes fordulat. Észrevételemre Demcsák József, a MIÉP megyei elnöke a következőket felelte.—Mi a kisgazdákkal összetartozunk, így bírálat és felháborodás helyett inkább megértést tanúsítunk. Mindazonáltal szeretnénk tanácsolni nekik, hogy bármennyire is „farkasok közt élünk”, a Biblia szelleme szerint nemcsak okosaknak, hanem szelídeknek is kell lennünk. Éppen ezért azt szeretném, hogy a megyei együttműködés során a közös célkitűzések mellett a módszerek is a keresztényi elvek alapján fogalmazódjanak meg. Palotai István (Új Kelet) Göncz Árpád köztársasági elnök Egyiptomban járván Mubarak elnökkel találkozott. Tárgyalásaik során megállapították, hogy az egyiptomi— magyar kereskedelmi kapcsolatokban még jócskán vannak tartalékok. Ahogy mindenütt és mindig így igaz, a felfuttatás lehetőségeinek azért vannak politikai feltételei is. Kapcsolataink akkor voltak a legvirágzóbbak (a hetvenes évek legelején), amikor az „új gazdasági mechanizmus” exportcentrikus törekvései találkoztak Ali Szabri alel- nök — majdnem kommunista — balos vonalvezetésével, amelyet Anvar Szadat is szentesített. Ebben az időben ismerhettük meg a Stella sört — hogy egyebet ne mondjak... A politikai feltételek ma is adottak, noha -meggyőződésem, hogy Izraelből vásárolva jobban jár a magyar... Persze, a kettő nem zárja ki egymást. Annyi bizonyos, hogy most — az angol marhaexport kiesésekor — át lehetne venni a szere- pet! Annyit mondok: csak drukkolhatunk, hogy sikerüljön! A tudományos-technikai együttműködésről szóló és a terrorizmus elleni közös szerződést már mindenesetre aláírtuk... *** Abban az esetben, ha teljes jogú tagjai leszünk a NATOnak, könnyen meglehet, hogy idegen csapatok fognak állomásozni hazánk területén, valamint atomfegyverek tárolása is lehetségessé válik. Azt rögtön gondoltuk, hogy jövőbeli szövetségeseink (?) nem zsenge szűzlányaikat akarják nálunk felnevelni, de nukleáris töltetekről eleddig még nem esett szó... Nem is tudom, miért, engem az egész arra az esetre emlékeztet, amikor az öreg Kohn bácsi a kártyacsata kellős közepén infarktusban meghal a klubban, és barátja, Grün bácsi vállalja, hogy a tragédiát KÍMÉLETESEN a feleség tudtára hozza. Becsönget néhai barátja ajtaján, és amikor az asszony kinéz, csak ennyit mond: „Jó napot, özvegy Kohnné!”... *** Ismerősömmel már régen kezet ráztunk, megállapodván autóm megvételének tárgyában. Megírtam a szerződést annak rendje és módja szerint, el is láttam kézjegyemmel. A kontaktus azonban úgy az, ami, ha a másik fél is odakanyarítja a nevét. Eltelt egy kis idő, majd még egy kicsi, aztán egy kicsit még sokkal több, de az én ismerősöm csak nem látta el kézjegyével az alku iratát. Hol arra hivatkozott, hogy zsibbad a keze, hol meg arra, hogy nincs tinta a tollában. A napokban végre elszánta magát. Aláírta! Hát, amint nézem a papírost, látom, hogy egy aprócska „záradékot” kanyarított rá, egy kis semmiséget, ami igazán nem i: változtat a lényegen. Annyi a: egész, amit írt, hogy nem ő hanem én tartozom neki a kocsim árával... Hogy ez honnan jutott aj eszembe? Igazából nem is tudom. Hogy ne mondjam: „Ne vjem” (szlovákul: Nem tudón — aszerk.)... *** ' Pesten is megjelent a „feketén” parkoló autósok európa réme, a kerékbilincs. Kissé megmagyarítva, de „begyűrűzött”. Csak annyi a különbség a nyugati és a magyar kerékbilincsek között, hogy leszerelte- tésük díja ott az átlagbér körülbelül egyhuszadrésze, míg itl csak a pótdíj négy darab ezres. Került az ügyre még kis „matyóhímzés”. Kint felhív az ember egy telefonszámot, kapcsolják a bemondott címhez legközelebb lévő kocsit, az tíz perc alatt a helyszínen van, lehet fizetni és menni. A mi kis gyön- gyös-bokrétás variációnk — gondolom, a millecentenárium jegyében — ennél persze sokkal betyárosabb! El kell bandukolni a Károly (vagy akármilyen) körútra, lepengetni a díjat, a pótdíjat, és akkor garantálják, hogy egy órán belül lekerül a vasmarok a kerékről... Hogy közben „elmegy” az üzlet, meghal a nagymama, megszületik a pulya? Hát, én édes Istenkém. Ahogy a magyar mondja: Na, bumm! És akkor mi van? Nem csalás a tízmilliós félkupak! MTI Tombol a duóhisztéria, illetve a Pepsi-őrület — a fél ország lázasan keresi a másik felet. Nem az országét — a kupakét, a rózsaszín reményt, amely a szerencséseknek megoldást kínál anyagi gondjaikra. A Pepsi- termékeket kibocsátó cég palackjain olvasható tájékoztatás szerint akár 5 millió forintot is rejthet a palackzáró műanyagkupakba rejtett üzenet. De mit szóljon, aki ennél is nagyobb összeg — 10 millió forint — ígéretét olvashatja le az üdítőital felbontása után — amennyit még kecsegtető délibábként sem hirdetett a gyártó? Létezik egyáltalán a nyereményre jogosító másik felet rejtő kupak? A ki nem mondott kérdést eggyel mi is megtoldot- tuk. — Nincs itt valami szélhámosság? — kérdeztük Schreiner Lászlót, a Szerencsejáték Felügyelet főosztályvezető-helyettesét, aki hivatalból ellenőrzi az ilyesfajta akciók törvényességét és a szervezők ígéreteinek valódiságát. — A látszat ellenére nincs. Csak annyi történt, hogy a szervező cég az akció előkészítése közben úgy döntött, hogy megtoldja a nyeremények összegét egy csúcsnyereményt jelentő tízmillióssal. Erről is készült plakát, szórólap — dehát nem biztos, hogy mindenki tudomást szerzett a játékosok számára egyébként kedvező változásról. —Csakhogy jó volna tudni... — ...Hogy tényleg van-e minden nyereményhez annyi kupakpár, amennyit a gyártók ígérnek. Ugye, ezt akarta kérdezni? Nos, egészen biztosan van, hiszen az elhelyezés titkosságát és a nyerő esélyek valódiságát a közjegyző jelenléte és á felügyelet szúrópróbaszerű ellenőrzése garantálja -— állítja Schreiner László. —A tízmillióst is? — Természetesen. — Ez megnyugtatna, de van még más is. Az olvasható a tájékoztatóban, hogy két „ösz- szeillő" félre fizetik a nyereményt. Na már most, a bal meg a jobb ugye összeillik? — Igen. Hol itt a probléma? — Ott, hogy a pénzt jelentő ábrának van egy tépést imitáló cikkcakkja, sőt: betűkből és számokból álló kódjele is. Mi van, ha viszem a kupakom pártját, és azt mondják: nem nyert, mert a cikkcakk nem illik össze, vagy a kódjelek nem stimmelnek? — Ez nem feltétele a nyerésnek. Amennyiben nem manipulált a két kupak, akkor az „összeillő” szón csak a bal és a jobb oldalt, illetve az azonos összeget érti a szervező. Kívánom, hogy erről a gyakorlatban is minél többen és mielőbb meggyőződjenek! Egyébként a játék szervezőinek semmiféle érdekük nem fűződik ahhoz, hogy a nyereményeket ne nyerjék meg a Pepsi- termékeket vásárlók. A föl nem vett, de meghirdetett nyeremények értékét ugyanis a szerencsejáték-törvény értelmében a költségvetésbe kell befizetniük. 18. Leállítjuk vagy meghalunk Sorozatukban a szemtanú naplójából közlünk részleteket: a szerző a 2. Magyar Hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, és századának 184 embere közül 129-et hozott vissza a pokol küszöbéről. Vitéz Erdélyi Béla: Vérben, vasban Jelentést kapok a hadapródtól: „A Cholok partja mentén küzdő magyar erők megállították az ellenséget. Szakaszomnál a délután folyamán veszteség, sebesülés nem történt. Katonáimmal továbbra is helyt tudok állani”. A jelentés ellenére nem tudtam megnyugodni, mert úgy támadnak az oroszok, mint délelőtt. Döngések, robbanások, golyó özön. Ugatnak a géppuskák tucatjai. Inog a század. Az ellenség közelsége miatt nem lehet megkülönböztetni, hogy hol tüzelnek a magyarok és hol az oroszok. Elvetemültté vált a küzdelem. Az ellenség minden fegyverét bevetette. Katonáinak támadó szelleme még mindig erős. Egymás után foglalják el a házakat tőlünk. Támadnak, támadnak, itt erőszakolják most már az áttörést. Nincs erő, hogy feltartsuk őket, nincs erő a legyökerezéséhez. Harcolnak, hősiesen küzdenek a falu nagyobb részét védő idegen magyar csapatok, ők is Szügyi katonái. Hátunk mögött mintegy 80 méterre működik a géppuskánk. Lassan nem is tud lőni, oly közeliek most már az ellenséges célok. Csimbummal lőnek az oroszok. Vajon milyen célra lőnek, tőlünk aránylag nagyobb távolságban? A géppuskánk elhallgat. Nézem a házat. Kézigránátokkal védekezünk. Dobálják az oroszok is. Mindenütt robbanások, repeszvisongások. Füstben állanak védővonalainkban a házak. Parancsot adok: — Hátra a géppuska vonaláig! Álcáz a füst. Már mindnyájan az új védővonalakban vagyunk. A szakaszok megkezdték a tüzelést. Vajon mi van a géppuskával? Beugróm a házba, hogy nézzem, mi a baj. Decsivel találkozom, a hírvivővel. —Mind a három géppuskást széttépte a gránát!—kiáltotta, és összerogyott. Nehezen tá- pászkodott fel, és még annyit mondott: — Oh, hadnagy úr! Majd összerogytam én is, ahogy ránéztem a roncsolt testekre, belefájdult a szívem. Kegyetlen parancsot kellett adnom: —A géppuskát meg kell menteni! Ki kell innen vinni, és át kell adni Korai zászlós úrnak. De a három meghalt katonát ott kellett hagyni. A faluvégen vagyunk. Messzebb, 5—700 méternyire házak állanak elszórtan, azok már Veliko Mihajlov- kához tartoznak. Nyárfasor húzódik a két település között. Mögötte foglalunk új tüzelőállást — döntötiem—, ha hátrálnunk kell. Tudom, a hadvezetők nem ezt várják tőlem. Tudom az akaratot, hogy a legkeményebb eszközökkel, tettekkel is tartsam ezt a vonalat, és ne engedjek hátra egyetlen katonát sem. Még akkor sem, ha sorra itt döglünk meg mindannyian. De nincs szívem a parancsra: „Hátra egyetlen lépést sem tehet senki, harcolni és meghalni kell”. Amikor két hete a doni csatákból özönével hátráltak a katonák, hadseregünk vezérkari főnöke, Kovács vezérőrnagy azt kiáltotta a III. hadtest vezérkari főnökének telefonjába: „Nem tudtok eléggé mészárosnak lenni!" Nem, én nem tudok. Katonatiszt vagyok, nem mészáros! Elszigetelődött 4—5 góc. Mintha nem érdekelné ott a küzdőket, hogy az érintkezés jobbra-balra szükséges, és az előre-hátra mozgás, a pozíciók tartása a század egységes működésében lehetséges és lehet eredményes. A gócok hősies harcait látva határozok: — Nincs többé hátra! Leállítjuk az ellenséget, vagy meghalunk! — kiáltozom. Az nem lehet — igazítom helyre a gondolatot. Sok áldozatot nem szabad hozni! Inkább ki a hómezőre! De a gócok rendületlenül küzdenek. Hátha? Előttem a legközelebbi ház 40 méternyire lehet. Rajzanak körülötte az oroszok. — Kerekes szakaszvezető a házba szorult embereivel! — kiált Makai. —Hogy mehetett be a házba? — Nem tudom, hadnagy úr! Azt sem értem, hogy a felénk néző ablakon miért nem ugrálnak ki? — Mert tüzelniük kell! — Decsi! Azonnal hívja Korai zászlós urat! — Mi van, kérlek? —Abba a házba szorult Kerekes! Ki kell menteni! —Itt van Makai tizedes jó katona! Ok menjenek akcióba! Azonnal! — Dobás! — parancsolta a zászlós. Már röpülnek is a gránátok. Sok a tetőre esik, de többségük a házon túl csapódik le. Ahová kell. A gránátcsapás után gyérült az ellenséges tűz. Kihasználja ezt Makai, fél rajával a ház jobb oldali végéhez fut. Koraival a fedezékház bal végére húzódunk. 0 térdel, én állok. A két géppisztollyal lefogjuk a szemben lévő orosz csatárok tüzelését. Mint a villám fut át a ház bal végéhez egy fél raj. Jó az akció. Kerekes szakaszvezető négy emberével az ablakon ugrál ki. — Vissza! Vissza!—ordítja Kárai a két fél rajnak. Csoda ez: egy ember híján mindenki visszafut, tizenkét orosz veszi üldözőbe őket, de mindet lekaszabolják bakáink golyói. Előttünk a falu keleti széle, minden fegyverünk lövi a községnek ezt a részét, hogy az oroszok visszább húzódjanak, és oldalba ne támadják a Cholok mentén küzdőket. Hóbuckás, bozótos ez a faluszél. Előttünk sima, nyílt a terep. Jó a belövés, tüzünk eredményes, az oroszok tűzereje legyengült. Balra a magyar erők tartják a falurészt, a reggel dönti el, hogy mi lesz velünk. (Folytatás kedden)
