Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-22 / 69. szám
Közélet 1996. március 22., péntek Mentőkötelet vár a Tókuckó Az országszerte ismert és jó hírnévnek örvendő Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő Blaha Lujza sétányon lévő Tókuckót az év csaknem minden napján vendégsereg népesíti be. Ősztől tavaszig üzletemberek és menedzserek találkozójának, különböző tanfolyamoknak, egészségügyi és oktatási továbbképzéseknek ad otthont, rendszeresen szállnak meg itt sportolók is. Nyáron pedig több száz táborozó gyermek zsivalyától hangos a kuckó. Mindezt talán múlt időben kellett volna megemlíteni. UJ KELET Úri Mariann interjúja A nyíregyházi közgyűlés ugyanis úgy határozott, hogy az iskolák és óvodák mellett a szolgáltató intézmények sem kerülhetik el a bezáratás sorsát. A képviselő-testület döntése értelmében június 30-ai hatállyal elő kell készíteni az intézmény megszüntetését. Várhatóan pályázat után valamilyen vállalkozási formában működik majd tovább. A döntés megszületését követően kerestük meg László Gézánét, a Tókuckó igazgatóját. — Hogyan érintette önöket a képviselő-testület döntése? — A Tókuckó jelenleg is félig-meddig vállalkozásként működik. Az alapfeladataink mellett ugyanis (amit heti 40 órában láttunk el) hétvégeken és ünnepnapokon rendszeresen szervezünk bevételt hozó rendezvényeket. Megpróbáltuk az intézményt olyannyira nyitottá tenni, hogy minden lehetséges igényt kielégítve gazdaságosan működjünk. Ennek köszönhetően tavaly a 14 millió forintos önkormányzati támogatás mellett 15 millió forint bevételünk volt. Azt hiszem, ez sok mindent elárul működésünk eredményességéről... Ha ennek a városnak szüksége van napközis gyermektáborra, szüksége van a balatoni üdülőhelyre és arra, hogy az önkormányzati intézmények rendezvényeinek helyet adjunk, akkor nem szabad teljes egészében vállalkozásba kiadni. Tisztában vagyok vele, hogy az évekkel ezelőtt indított és kedvelt programokkal nem tudunk önfenntartóan működni, de szükség van arra a tevékenységre, amit mi csinálunk, mert ezzel másutt nem foglalkoznak. Ha az önkormányzat fontosnak tartja mindezt, akkor nem szabad pénzzé tenni az intézményt. Egyszeri pénzszerzési lehetőség miatt nem szabad feladni egy állandó bevételi forrást. —Az elkövetkező időszakban készítik elő a tényleges döntést. Mit jelent ez? — Őszinte legyek? Itt már nincs mit előkészíteni. Néhá- nyan eldöntötték, hogy a jelenlegi formában nem működhet tovább. S ha az ön- kormányzat nem gondolja át a dolgot, és tényleg eladja a Tókuckót, jelentősen hozzájárulnak a Sóstó amúgy is megtépázott hírének tovább romlásához. Emellett nem látom a garanciát arra, hogy nem járnak úgy, mint Kínál Jánossal. S úgy látom, nemcsak én és az itt dolgozók vélekedünk így, hanem a szülők, a gyerekek és a rendszeresen visszajáró vendégek is. Rengeteg aggódó telefonáló hív bennünket, s bár mi nem vonulunk ki és nem szólítunk fel senkit demonstrációra, sokan jelezték, hogy bármikor mellénk állnak, és támogatják az ügyünket. — Önöket nem vonták vagy vonják be a döntés előkészítésébe? — Mind a mai napig semmilyen utasítást vagy felkérést nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy nekem, mint az intézmény vezetőjének, mi a konkrét feladatom. Nem tudom, hogy be kell-e kapcsolódnom a tervezet elkészítésébe, és ha igen, milyen mértékben, de ugyanakkor azt sem tudom, hogyan folytassam, folytassuk tovább a munkát. Márciusban nekünk már szervezni kell a nyári programot, egyeztetnünk kell, szerződéseket kell kötnünk. Fel kell venni a szezonra a kisegítő embereket, de ehhez tudnunk kell, hogy egyáltalán van-e értelme megszervezni a táborokat. Nem lehet már sokáig halogatni a döntést. Legkésőbb a jövő héten képet kell kapnunk a jövőről... — Önöknek mi az elképzelésük? — Vannak, de csak akkor szeretnék beszélni tervekről, ha már biztosan tudjuk, hogy kapunk-e lehetőséget a további működésre... Szabadságra nevelés — Waldorf iskola Titokzatos világba hívunk Bazár Waldorf-módra A szerző felvétele „A nevelésben három eszköz alkalmazható sikeresen: a büntetés, a becsvágy felkeltése és a szeretet. Ami az első kettőt illeti, erről a Waldorf-iskola lemond”. (Rudolf Steiner) Zeltes László A Waldorf-pedagógia a szeretet erejével kíván hatni, formálni. (Lemond a félelemkeltő büntetésről és a becsvágyébresztőjutalmazásról.) Mit jelent ez? Nem szentimentális gügyögést, babusgatást, hanem figyelmet, értő odafordulást, az átélését annak a gyermeki lénynek, aki itt és most jelen van, és az ő belső igényeinek megfelelő cselekvést. Az iskola és a benne történő események egy titokzatos világba hívják a gyerekeket. „Ez az a hely, ahol a tanító néni, bácsi kedvesen mosolyog rám, s sokszor megdicsér... itt van a barátom is... s itt csuda dolgokat lehet hatalmas krétával egy nagyalakú füzetbe írni...” A Waldorf-pedagógus, amikor írni tanítja a gyermeket, először mesét mond neki. Például madármamáról, aki hosz- szú vándorút után érkezik vissza kicsinyeivel a régi fészkéhez. Azután a táblára fölkerül egy kép, színeiben, alakjaiban sűrítve, őrizve a mese hangulatát és magában rejtve a megtanítandó betű(k) formáját. Kitárt szárnyakkal A gyerekek nagyalakú rajzfüzeteikbe tégla formájú zsírkrétájukkal először ezt a képet rajzolják. (A kisgyerek keze még éretlen arra, hogy egy tűhegyes, vékony ceruzával szűk vonalak közé írjon.) Ebből a nagy, összefoglaló képből emeli ki azután a következő órán a tanító azt az alakot, amelyben az adott betű megbújik. Magasan, kitárt szárnyakkal repülő madár. Madár —mondja, megnyomva a kezdő hangot. A betűvel tehát nem hideg absztrakcióként találkozik a gyermek, hanem elevenségében, képszerűen, ahogyan egy tárgyat jelölő szóban él. Azt az utat járja, amit egykor az ember maga: képet rajzol, ha egy dolgot jelölni akar. MADÁR — mondja a tanító, és lerajzolja azt. Azután továbblép. Ha a felnőttek le akarják írni azt, hogy madár, az így néz ki. És a táblára kerül színes nyomtatott betűvel a szó: madár. Most a szónak az elejét nézzük meg! M! De ez a betű nem puszta forma. Színek, izgalmak, meséi hangulat tapad hozzá. És mozgás. Karral, lábbal, fejjel. Az egész testtel. A Waldorf-iskolás gyerekek az első tanév végére általában ismerik az ábécé nyomtatott betűit, és ilyen szavakat, mondatokat, rövid verseket el tudnak olvasni. Majd második— harmadik osztályban tanulják meg a nyomtatott kisbetűket, valamint a kurzív formákat. Ennek az elnyújtott, mélyen megalapozott folyamatnak az eredménye, hogy a Waldorf- iskolákban alig ismert a dis- lexia és disgrafia. Az alsóbb osztályokban minden tantárgyban helyet kap a festés, a rajzolás, a gyurmázás, a zene, a szavalás és kis jelenetek eljátszása. Mintázott mozdulat A legtöbb tantárgy keretében — s ez alól még a számtan, a nyelvtan vagy a földrajz sem kivétel — lehet olykor dramatizált játékot bemutatni a szülőknek, vagy a „hónapzáró ünnepélyen” az egész közösségnek. A Waldorf-iskolák nem kész szakembereket akarnak képezni a 12 év alatt, hanem (sokoldalúan) művelt, érdeklődő embereket, akik majd helytállnak és kitartanak választott szakmájukban is. „Kis művészek kitenyésztése” végképp nem célja az iskolának. A művészetek gyakorlására egészen más okból helyez olyan nagy súlyt a Waldorf- pedagógia. Ha az ember valamilyen állat jellegzetes mozdulatát akarja megmintázni fából vagy agyagból, ha festés vagy rajzolás közben azért küzd az agyaggal, hogy kihozza belőle, amit csak lehet, ha az ember a merészség és a türelempróba között egyensúlyoz, miközben egy képen dolgozik, akkor egész személyiségét beleadja abba, amit csinál. Semmi sem edzi jobban az akaratot, mint ha szívesen és kitartóan gyakorolunk valamit, amit az akadályok és nehézségek legyőzése tesz aztán igazán becsessé. Nem versengés Civilizációnk jellemzője az egy helyben ülés. Mit tesz ez ellen a Waldorf-iskola? Az első két osztályban körjátékok és egyéb ritmusos játékok jelentik a testmozgást, a tulajdonképpeni torna a 3. osztályban kezdődik. Az emberismeret követelményeit figyelembe véve az első három évben kötetlen és jóízű játék folyik, tornaszereken, ügyességi és csoportos gyakorlatok formájában. A tornának az a célja, hogy a gyerekek minél több ötlettel és fantáziával gazdagítsák a gyakorlatokat, hogy a torna több legyen, mint pusztán testgyakorlat, üres versengés vagy teljesítmény- hajhászás. A Waldorf-iskola különleges „tantárgya” az euritmia. Az euritmia a nyelv hangzóira, vagyis a magán- és mássalhangzóra épülő művészet. Ha kiejtünk egy hangot, bensőnkben egyfajta láthatatlan „akarat-megnyilvánulás” játszódik le, s ez az, ami az euritmikus mozgásban látható alakot ölt. Minden magánhangzónak és minden mássalhangzónak megvan a maga mozdulatbeli kifejezése. Átélt hangok Éneklés közben is lejátszódnak bennünk láthatatlan rezdülések, amelyek megfelelnek az egyes hangoknak, ezeket is át lehet alakítani látható mozdulatokká. „Az euritmián edzett akaraterő végigkíséri az embert egész életén, míg más akaratfejlesztő módszerek hatása az időközben szerzett tapasztalatok és átélt események következtében később elhalványulhat.” (Steiner) Következő — sorozatzáró — cikkünkből megtudhatják, hogyan bizonyosodhatnak meg arról, hogy gyermekük iskola- érett-e, és hogy hogyan „történik” a fegyelmezés a Waldorf- iskola 25-—30 fős osztályában. Suhai Andrea jegyzete Munkába álltam. Mint tudjuk, ez különböző hivatalos dolgok elintézésével jár együtt, amihez szükséges például önéletrajz, az előző munkáltatótól igazolások, érettségi bizonyítvány, az eredeti vagy annak másolata. Elkezdtem hát ezeket keresni a szekrényben. Mindent megtaláltam, csak az érettségi bizonyítvány hiányzik. Lázas kutatás közben eszembe jut, hogy jelentkeztem egy főiskolára, ahová ezt is be kellett adnom. Felkapom a telefonkagylót, tárcsázom az intézmény számát. Hosszas várakozás után jelentkezik az iskola portása, aki kapcsolja a tanulmányi osztályt. Fülbemászó dallam hallatszik, körülbelül három perc múlva elhallgat a zene, és egy „nevét nem ismerem”-hölgy szólal meg. Ecsetelem a problémámat, s ő felvilágosít, mi is a teendő ilyenkor. Levelet)cell írnom, de nem a tanulmányi osztály címére, hanem T. P.-né titkárságvezetőnek. Telnek a napok, a hetek, s most már a hónapok is. Várom az érettségemet igazoló keményfedelűt, de hiába. Hívom az iskolát, s a már megszokott ismeretlen hang után még akad egy-kettő. Ha eddig nem ismertem volna Verdi Nabuccójának Szabadság kórusát, akkor most alkalmam nyílik rá. Újabb hang a kagylóban. Annak is előadom gondom, bánatom. A válasz: „kapcsolom az illetékest”. Végre legalább azt tudom, hogy kivel beszélek, ugyanis az „illetékes” bemutatkozott. Megint én jövök, de most már kezdem úgy érezni, hogy mondandóm süket fülekre talált. És nem csalódom. A hölgy nem tud nekem segíteni, mert nincs bent az ügyben konkrétan illetékes, próbáljam meg holnap, hívjak a gazdasági tanszéken egy számomra megint csak ismeretlent. Mielőtt még reagálni tudtam volna, foglalt lett a vonal. Na, de azért nem adom én fel olyan könnyen. Újra próbálom. Foglalt a vonal. Kicsit később ismét foglalt. Ebédelnek, nem veszikfel, kapcsolják az illetékest. Sorolhatnám még a válaszokat, ha lettek volna. Hónapok óta vagyok telefonkapcsolatban az iskolával, s végre sikerült megtudnom a lényeget: nincs meg a kérdéses okirat. Lehetséges az ilyesmi egy elég nagynevű felsőoktatási intézményben? A tények azt bizonyítják, hogy igen. Most már csak az a kérdés: mi ez? Trehányság? Feledékeny- ség? Lustaság? Vagy talán éretlenség? Érettségeink
