Új Kelet, 1996. március (3. évfolyam, 52-76. szám9
1996-03-21 / 68. szám
1996. március 21., csütörtök Sport UJ KELET Kézilabda NB I Dunántúli portyán Fullajtár András (Új Kelet) A szolnoki csapattól hétfő este elszenvedett hazai vereség után alapos fejmosást kaptak a nyíregyházi kézisfiúk. A csapnivaló első félidő után a második játékrészben már nem tudták megmenteni Szergyukék a két pontot. Ezzel a hazai vereséggel még jobban eltávolodtak a középmezőnytől, jelenleg a 10. helyen várják a folytatást. Boczák József másodedző elmondta a mérkőzés után, hogy a hétfő esti vereség oka a kritikán aluli védekezés volt, emellett szinte minden, pályán lévő játékos rengeteg hibát vétett. Egyedül Lencsés kapus emelkedett ki a mezőnyből. A kitűnő kapuvédő állta a sarat, de az ő teljesítménye kevés volt ahhoz, hogy itthon tartsák a két pontot. Tegnap délben már elindult a csapat, hogy két mérkőzést játsszon Dunántúlon. A nagy távolság miatt a mai, a Pécs elleni mérkőzés után nem utaznak vissza Nyíregyházára, hanem átmennek Nagykanizsára, ahol szombaton újabb bajnokit játszanak. így egy hosszú utazást megspórol az együttes, köszönhetően a sorsolásnak. Pécsi Mecsek KC— Kárpát-Hús Nyíregyházi Ke Csütörtök, 17.30. V.: Rózsa, Szabó A Baranya megyei csapat jelenleg előttünk, a 9. helyen van, pontjai száma 17. A legutóbbi mérkőzésén döntetlent játszott hazai pályán a Dunaffer ellen. Azzal tisztában vannak a nyíregyháziak, hogy nagyon nehéz 60 perc vár rájuk. Ennek ellenére mindenképpen pontot vagy pontokat szeretnének rabolni tőlük. A vendéglátó csapatban több idősebb, de rutinos kézilabdás is játszik, például Kovács, Hang, Füzesi vagy Kakas. A nyíregyháziak rövid felkészülése nem volt zavarmentes, mert Lencsés és Tóvizi is belázasodott, de Uzejrovics edző bízik benne, hogy mindkettőjükre számíthat úgy a Pécs, mint a Nagykanizsa elleni találkozón. Bekalkulálva a Nagykanizsa elleni meccset is, a szakvezetés úgy vélekedett, a két dunántúli mérkőzésről legalább két ponttal kellene hazatérni, mert akkor még esély lehet a 8. hely megszerzésére. * * * NB I-es férfi ifjúsági eredmény: Nyíregyházi Sportiskola—Szolnok 29-21 (14-9). Góllövők: Kaplonyi, Kozma 6-6, Lovász, Braun 3-3, Papp, Ruha, Lázár, Kriston, Juhász 2- 2, Budai 1. Újabb bravúros győzelmet arattak a nyíregyházi ifisták, sikerüket elsősorban fegyelmezett játékuknak köszönhetik. Kosárlabda Lezárul-e a sorozat? Nyíregyházi TK-lsobau—TFSE Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok Csütörtök, 18.00 V.: Bukta, Pázsitka. Mint ismert, a Nyíregyházi TK-lsobau férfi kosárlabdacsapata három győzelemig tartó mérkőzéssorozatot vív a TFSE együttesével. A cél a kiesés elkerülése. Eddig két találkozó volt, és két győzelmet arattak a főiskolások. Ha a mai mérkőzésen is győzelmet szereznek, akkor vége a párharcnak. A mérkőzés előtt Kovács Tibor edzőt kérdeztük: mit vár a csapattól? Révay Zoltán (Új Kelet) —A rájátszást is beleszámítva ötödször játszik egymással az idén a két együttes. Győzelem esetén le is zárulhat a mérkőzéssorozat. Nehezebb vagy könnyebb dolga lesz a csapatnak, mint eddig? — Nehéz bármit is jósolni. A rájátszásban hazai pályán biztosan nyertünk, aztán idegenben szoros találkozó következett. Utána a B ujtosiban megint megizzadtunk a két pontért, legutoljára a második félidőben nyújtott teljesítmény alapján nem volt kérdéses a győzelmünk. Valószínűleg ők most mindent egy lapra tesznek fel a győzelem érdekében. Ezért semmiképpen nem szabad elbízni magunkat. Hét közben, az edzéseken azt tapasztaltam, ezt tudja minden játékos, és komolyan készül az összecsapásra. Szerencsére mindenki egészséges. — Kik kezdenek csütörtök este? — Tulajdonképpen hét játékos közül választom ki a kezdő ötöst, Jankovics, Kmézics, Szekeres, Hutás, Oroszvári, Shirian és Cservék közül a követendő taktika szerint is válogatok. Valószínűleg ugyanaz az ötös (Jankovics, Kmézics, Hutás, Oroszvári és Shirian) kezd, amely legutoljára. — Ennyi mérkőzés után a két csapat már jól ismeri egymás taktikáját, harcmodorát. Tervez valami változtatást? ■— Az eddigi mérkőzéseken az emberfogást és a zónavédekezést felváltva alkalmaztuk. Legutoljára nem volt szükség a változtatásra. Ha nem szükséges, most sem tenném meg ezt meccs közben. Nagyon fontosnak tartom, hogy jól védekezzünk és továbbra is próbálkozzunk a gyors lerohaná- sokkal. Legutoljára is döntő volt, hogy az egyetemiek egyik legjobbja, Bitvai ellen Oroszvári nagyon jól védekezett. Ha mindenki olyan akarással küzd, mint legutóbb, akkor nem lehet gond a győzelem kivívása. Ha a főiskolások újra nyernek a TFSE ellen, a mérkőzéssorozat véget ér. Egy hosszabb szünet után, április közepén játszanak oda-visszavágót a 25— 26. helyért. A másik ágon a Budafok és a Malév küzd, a Budafoknak hasonlóképpen két győzelme van, mint a nyíregyháziaknak. Birkózás Jól szerepeltek a szabolcsi fiatalok Profi kosárlabda Rodman elnézést kért A hét végén a szabolcsi birkózósport képviselői két versenyen is részt vettek. A sóstóhegyi és a bökönyi fiatalok Püspökladányban vendégszerepeltek a Szegfű Kupa diák A és kezdő korcsoportos szabadfogású birkózóversenyen. A nyíregyházi birkózók aló egyesület 172 sportolóját felvonultató viadalon két első és egy negyedik helyet szereztek, míg a bökönyi fiatalok három első, egy második és egy harmadik helyet vívtak ki maguknak, illetve jutott még nekik a negyedik és ötödik helyezésekből is bőven. Eredmények: Kezdő korcsoport: 45 kg- ban: 1. Juhász Péter (Bököny), 40 kg-ban: 2. Nagy Imre (Bököny), 24 kg-ban: 4. Tóth Zoltán, 5. Pető Gergely (Bököny) 35 kg-ban: 4. Nagy János (Bököny), 30 kg-ban: 5. Ig- náth Zsolt (Bököny), 26 kg- ban: 5. Vadász Sándor (Bököny). Diák A korcsoport: 30 kg- ban: 1. Lovas János (Bököny), 4. Dedróczki József (Sóstóhegy), 28 kg-ban: \ . Kiss László (Sóstóhegy), 41 kg-ban: 1. Rácz József (Bököny), 65 kg- ban: 1. Szabolcsi Gábor (Sóstóhegy), 32 kg-ban: 3. Barak Sándor (Bököny). A csapatversenyben a bökö- nyiek a Túrke ve és a Diósgyőr mögött az előkelő 3. helyet szerezték meg. A másik hétvégi birkózóviadalon a serdülők léptek szőnyegre, köztük megyénk világ- bajnoki ezüstérmese, Pistár Róbert. A Budapesten zajló Sziget- Mobil Kupa serdülő szabadfogású válogatóviadalon 28 egyesület 148 birkózója küzdött a különböző súlycsoportokban. Pistár ezen a versenyen is megmutatta, hogy nem hiába vb-ezüstérmes, hiszen kiváló versenyzéssel súlycsoportjában megszerezte a végső győzelmet. Mellette még a szintén bökönyi Seres Attila teljesítménye dicsérhető. Eredmények: 43 kg-ban: 1. Pistár Róbert, 55 kg-ban: 3. Seres Attila. Nyolc ösz- szecsapást rendeztek meg az északamerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának keddi játéknapján. Két csapat szenvedett vereséget hazai pályán, óriási meglepetésre kikapott a bajnoki címvédő Houston Rockets, és a Dallas Mavericks sem tudott nyerni otthonában. A legnagyobb érdeklődéssel kísért esemény mégis a Chicago Bulls csillaga, Dennis Rod- man eltiltásának „utózöngéje” volt. A liga legjobb lepattanószerzője elnézést kért csapattársaitól és a Bikák szurkolóitól, amiért lefejelte Ted Bernhardt játékvezetőt. Mint ismert, megmozdulását hat mérkőzésre szóló eltiltással s 20 000 dolláros büntetéssel „díjazták”. „Nyilvánosan akarok bocsánatot kérni tettemért. Nem kellett volna bántalmaznom a bírót, s megérdemeltem a büntetést. A játékvezetők csak a munkájukat végzik, s ezt tiszteletben kell tartanom. Ennek ellenére az eltiltást túl szigorúnak tartom” — tájékoztatta írásban Rodman a közvéleményt. Ami pedig a mérkőzéseket illeti, a Chicago Bulls Dennis Rodman és Scottie Pippen nélkül is 22 pontos sikert aratott a Sacramento Kings ellen. Michael Jordan 20, Toni Kukoc 18 ponttal vette ki részét a diadalból. A Bikák így sorozatban 40. hazai mérkőzésüket nyerték meg az alapszakaszban, ami új NBA-csúcs—ezt azonban nem egyedül, hanem az Orlando Magic-kel közösen tartják. A Houston Rockets hosszabbítás után kapott ki a Golden State Warriors gárdájától. A Hakeem Olajuwon nélkül felálló Rakéták nem tudtak mit kezdeni a B. J. Armstrong irányította Harcosokkal. A Bulls egykori bajnoka új egyéni csúcsot ért el, 35 pontot dobott. Eredmények: Charlotte Hornets—Indiana Pacers 102-94, New Jersey Nets —Vancouver Grizzlies 82-77, Orlando Magic—Detroit Pistons 113-91, Houston Rockets—Golden State Warriors 102-105 (hosz- szabbítás után), Chicago Bulls —Sacramento Kings 89-67, Dallas Mavericks—Cleveland Cavaliers 72-81, Portland TrailBlazers—Minnesota Tim- berwolves 106-78, Los Angeles Lakers—Seattle Super- Sonics 94-71. Labdarúgó NB 1.17. forduló: 'bécsi MFC—Fehérvár ’96 FC 1-2 (1-2), Békéscsaba—Innstatt Stadler FC 0-0, DVSC-Epona— ZTE FC 2-2 (1-2), Kispest—Csepel SC 1-1 (1-0), Vasas CV—Vác FC-Samsung 2-2 (0-1), MTK FC— BVSC-Dreher 2-2 (0-1), Haladás VFC—Győri ETO FC 1-0 (0-0), Újpesti TE—Ferencváros 1-1 (0-0) Labdarúgó előkészületi mérkőzés: Nyírbátor—NYFC 3-1 (1-0) A kisvárdai városkörzeti labdarúgó-bajnokság sorsolása /. osztály XVII. forduló, március 24., 15.00 óra: Mezőladány—Pap, Újdombrád—Petneháza, Ti- szakanyár—Kékese, Gyulaháza—Nyírtass, Zsurk—Tisza- bezdéd, Pátroha—Tiszaszent- márton, Fényeslitke—Mándok, Jéke—Gégény. XVIII. forduló, március 31., 15.00 óra: Tisza- szentmárton—Fényeslitke, Tiszabezdéd—Pátroha, Nyírtass—Zsurk, Kékese—Gyulaháza, Petneháza—Tiszakanyár, Újdombrád—Pap, Jéke—Mezőladány, Mándok—Gégény. XIX. forduló, április 7., 15.30 óra: Gégény—Mezőladány, Újdombrád—Jéke, Tiszakanyár—Pap, Gyulaháza—Petneháza, Zsurk—Kékese, Pátroha—Nyírtass, Fényeslitke—Tiszabezdéd, Mándok—Tiszaszentmárton. XX. forduló, április 14., 15.30 óra: Nyírtass—Fényeslitke, Kékese—Pátroha, Petneháza—Zsurk, Pap—Gyulaháza, Jéke—Tiszakanyár, Újdombrád—Mezőladány, Tiszabezdéd—Mándok, Tiszaszentmárton—Gégény. XXI. forduló, április 21., 16.00 óra: Újdombrád—Gégény, Tiszakanyár—Mezőladány, Gyulaháza-^Jéke, Zsurk—Pap, Pátroha—Petneháza, Fényeslitke—Kékese, Mándok—Nyírtass, Tiszaszentmárton—Tiszabezdéd. XXII. forduló, április 28., 16.00 óra: Petneháza—Fényeslitke, Pap—Pátroha, Jéke—Zsurk, Mezőladány— Gyulaháza, Újdombrád— Tiszakanyár, Nyírtass—Tiszaszentmárton, Kékese—Mándok, Tiszabezdéd—Gégény. XXIII. forduló, május 5., 16.30 óra: Gégény—Tiszakanyár, Újdombrád—Gyulaháza, Zsurk—rMezőladány, Pátroha—Jéke, Fényeslitke—Pap, Mándok—Petneháza, Tiszaszentmárton—Kékese, Tiszabezdéd—Nyírtass. I. osztály XII. forduló, 1996. március 31., 15.00 óra: Rohod— Ópályi Bartha SE, Pátyod— Tyúkod, Jármi—Géberjén, Porcsalma—Ura, Ököritófül- pös—Nyírparasznya, Ko- csord—Szainosszeg. XIII. forduló, április 7., 15.30 óra: Nyírparasznya— Szamosszeg, Ura—Ököritó- fülpös, Géberjén—Porcsalma, Tyúkod—Jármi, Bartha SE Ópályi—Pátyod, Kocsord— Rohod. XIV. forduló, április 14., 15.30 óra: Jármi—Ópályi Bartha SE, Porcsalma—Tyúkod, Ököritófülpös—Géberjén, Szamosszeg—Ura, Kocsord— Nyírparasznya, Pátyod—Rohod. XV. forduló, április 21., 16.00 óra: Rohod—Nyírparasznya, Ura—Kocsord, Géberjén—Szamosszeg, Tyúkod—Ököritófülpös, Ópályi Bartha SE—Porcsalma, Pátyod—Jármi. XVI. forduló, április 28., 16.00 óra: Ököritófülpös— Ópályi Bartha SE, Szamosszeg—Tyúkod, Kocsord— Géberjén, Nyírparasznya— Ura, Porcsalma—Pátyod, Jármi—Rohod. XXIV. forduló, május 12., 16.30: Jéke—Fényeslitke, Mezőladány—Pátroha, Újdombrád—Zsurk, Tiszakanyár—Gyulaháza, Kékese— Tiszabezdéd, Petneháza—Tiszaszentmárton, Pap—-Mándok, Nyírtass—Gégény. XXV. forduló, május 19., 17.00 óra: Gégény—Gyulaháza, Zsurk—Tiszakanyár, Újdombrád—Pátroha, Fényeslitke—Mezőladány, Mándok—Jéke, Tiszaszentmárton—Pap, Tiszabezdéd—Petneháza, Nyírtass—Kékese. XXVI. forduló, május 26., 17.00 óra: Újdombrád—Fényeslitke, Tiszakanyár—Pátroha, Gyulaháza—Zsurk, Petneháza—Nyírtass, Pap—Tiszabezdéd, Jéke—Tiszaszentmárton, Mezőladány—Mándok, Kékese—Gégény. XXVII. forduló, június 2., 17.00 óra: Gégény—Zsurk, Pátroha—Gyulaháza, Fényeslitke—Tiszakanyár, Újdombrád—Mándok, Tiszaszentmárton—Mezőladány, Tiszabezdéd—Jéke, Nyírtass—Pap, Kékese—Petneháza. XXVIII. forduló, június 9., 17.00 óra: Gyulaháza—Fényeslitke, Zsurk—Pátroha, Pap—Kékese, Jéke—Nyírtass, Mezőladány—Tiszabezdéd, Újdombrád—Tiszaszentmárton, Tiszakanyár—Mándok, Petneháza—Gégény. XXIX. forduló, június 16., 17.00 óra: Gégény—Pátroha, Fényeslitke—Zsurk, Mándok—Gyulaháza, Tiszaszentmárton—Tiszakanyár, Újdombrád—Tiszabezdéd, Nyírtass—Mezőladány, Kékese— Jéke, Petneháza—Pap. XXX. forduló, június 23., 17.00 óra: Pátroha—Fényeslitke, Jéke—Petneháza, Mezőladány—Kékese, Újdombrád—Nyírtass, Tiszakanyár— Tiszabezdéd, Gyulaháza— Tiszaszentmárton, Zsurk— Mándok, Pap—Gégény. X VŐ. forduló, május 5., 1630 óra: Rohod—Ura, Géberjén— Nyírparasznya, Tyúkod—Kocsord, Ópályi Bartha SE—Szamosszeg, Pátyod—Óköritófül- pös, Jármi—Porcsalma. XVIII. forduló, május 12., 16.30 óra: Kocsord—Bartha SE Ópályi, Nyírparasznya—Tyúkod, Ura—Géberjén, Ököritófülpös—Jármi, Szamosszeg— Pátyod, Porcsalma—Rohod. XIX. forduló, május 19., 17.00 óra: Rohod—Géberjén, Tyúkod—Ura, Ópályi Bartha SE—Nyírparasznya, Pátyod— Kocsord, Jármi—Szamosszeg, Porcsalma—Ököritófülpös. XX. forduló, május 26., 17.00 óra: Ura—Ópályi Bartha SE, Géberjén—Tyúkod, Szamosszeg—Porcsalma, Kocsord—Jármi, Nyírparasznya, Pátyod, Ököritófülpös—Rohod. XXI. forduló, június 2., 17.00 óra: Rohod—Tyúkod, Ópályi Bartha SE—Géberjén, Pátyod—Ura, Jármi—Nyírparasznya, Porcsalma—Kocsord, Ököritófülpös—Szamosszeg. XXn. fordulójúnius 9., 17.00 óra: Tyúkod—Ópályi Bartha SE, Kocsord—Ököritófülpös, Nyírparasznya—Porcsalma, Ura— Jármi, Géberjén—Pátyod, Szamosszeg—Rohod. A mátészalkai városkörzeti labdarúgó-bajnokság sorsolása